Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Mit tegyünk a nem használt képességeinkkel?

2024. június 01. 03:00 - Erika1832


"Amikor a gazda eljön és a szolgát munkája végzése közben találja, az a szolga áldott lesz." Lukács 12:43 (NCV)

Mindannyiunknak vannak kihasználatlan képességei. Három dolgot tudsz tenni, hogy jóra és Isten dicsőségére használd ezeket.  

1. Mérd fel a képességeid

Készíts egy értékelést az életedről és a képességeidről. Készíts egy listát arról, hogy miben vagy jó. Ha mondhatnék valamit a mai fiataloknak azzal kapcsolatban, hogy hogyan készüljenek fel a jövőjükre, akkor ez a következő lenne: Ismerd meg az erősségeidet és a gyengeségeidet, és fedezd fel, hogy milyen képességeket kaptál Istentől. 

Szülők, segítsetek a gyerekeiteknek felismerni és megérteni a saját képességeiket és személyiségüket, amibe beletartoznak a lelki adottságaik, a szívük vágyai és az eddigi tapasztalataik is. A gyerekeinknek sokkal több képességük van, mint gondolnánk.

 2. Ajánld fel a képességeid

Ajánld fel a képességeidet Istennek, és az Ő szándékai szerint használd azokat. A Róma 12:1 ezt írja: „Ajánljátok fel magatokat élő áldozatként Istennek, az ő szolgálatára és neki tetszően” (GNT). Mondd ezt Istennek: „Istenem, te adtad nekem ezeket a képességeket. Most visszaadom ezeket neked. Arra a célra akarom használni a képességeimet, amire te adtad nekem”.

3. Gondozd a képességeid

Vagyis használd, tökéletesítsd, csiszold és fejleszd azokat. Minden képességet, amit Istentől kaptál, fejleszteni lehet, ha használod azt. A Biblia azt mondja a Prédikátor 10:10-ben: „Ha a fejsze tompa és az éle élezetlen, több erőre van szükség, de ha valaki jártasságra tesz szert, az sikeres lesz” (NIV).

Hogyan szerezhetsz jártasságot valamiben? Gyakorlással. Isten azt mondja, hogy meg kell élezni a fejszédet. Ha tompa a fejszéd, több erőt kell befektetned. Az igevers azt mondja, hogy okosabban dolgozz, ne keményebben. A képességeid, az adottságaid és a készségeid élesítése szellemi felelősség.

Isten rendkívül sokat fektetett beléd. Először is, megteremtett téged. Másodszor, szellemi  és lelki ajándékokat adott neked és megformálta a személyiségedet. Aztán elküldte Jézust, hogy meghaljon érted.

Isten hihetetlenül sokat fektetett az életedbe! És Ő azt várja, hogy ez a befektetés megtérüljön. Egy nap meg fogja kérdezni tőled: „Mit tettél azzal, amit kaptál? Hogyan használtad a képességeidet arra, hogy tisztelj engem, hogy szolgálj másokat, hogy megélj és hogy példát mutass? Hogyan használtad a képességeidet arra, hogy segíts másoknak?”

A Lukács 12:43-ban Jézus ezt mondta: „Amikor a gazda eljön és a szolgát munkája végzése közben találja, az a szolga áldott lesz” (NCV). Szeretném, ha te is részesülnél ebben az áldásban. Azt szeretném, ha Isten úgy találna téged, hogy te éppen a képességeidet használod, úgy, ahogyan Ő azt eltervezte.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mit teszel azzal, amit Istentől kaptál?
  • Hogyan segíthetsz a környezetedben élő fiataloknak megérteni, hogy Isten milyen személyiséget és képességeket adott nekik?
  • Szánj időt arra, hogy megköszönd Istennek a képességeket, amelyeket adott neked. Ha nem tudod, hogyan imádkozz, mondd el ezt az imát: „Istenem, nem ismerem az összes képességemet, de köszönöm neked azokat. Segíts nekem felfedezni azokat a képességeket, amiket nekem adtál. Én ma visszaadom Neked ezeket, és mindazt, amit adtál, a te céljaidra akarom használni. Szeretném fejleszteni a képességeimet. Jobb akarok lenni abban, amit csinálok. Tisztelni akarlak téged azzal, hogy a lehető legjobb leszek. Arra akarom használni a képességeimet, hogy téged tiszteljelek, hogy másokat szolgáljak, hogy megélhetést teremtsek és példát mutassak. Arra is szeretném használni a képességeimet, hogy pénzt szerezzek, amit megoszthatok a szegényekkel, és arra, hogy segítsek a gyülekezetemnek növekedni és más embereket elérni az evangéliummal. Segíts nekem, hogy ez így legyen. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.05.25.)

Szólj hozzá!

Több képesség több felelősséggel jár

2024. március 28. 03:00 - csmsdvd

20240322nr.png

Potifár… Józsefet azután háza felügyelőjévé tette, és rábízta egész vagyonát. Attól fogva, hogy házának és egész vagyonának a felügyelőjévé tette, megáldotta az Úr az egyiptomi ember házát Józsefért, és az Úr áldása volt egész vagyonán, ami a házban és a mezőn volt.” (1Móz 39,4-5)

Miben van lehetőséged fejlődni?

Olvasol könyveket az elkövetkező években? Részt veszel a jövőben valamilyen tanulásodat elősegítő eseményen? Szándékozol fejlődni? Fogod-e fejleszteni valamilyen készséget? Tanulsz-e valamilyen kapcsolatépítési készséget? Vagy 10 év múlva is ugyanolyan leszel, mint most?

A képességeid egyúttal a fejlődési lehetőségeid is. Ezt azért fontos tudni, mert azok az emberek, akiknek növekszik a szakértelme, nagyobb felelősséget kapnak a munkájukban.

Minden vezető tanuló is egyben. Abban a pillanatban, amikor abbahagyod a tanulást, abbamaradsz igazi vezetőnek lenni. A fejlődő vállalkozásoknak olyan emberekre van szükségük, akik maguk is fejlődni akarnak. Abban a pillanatban, amikor az emberek leállnak a fejlődéssel, a vállalkozásuk sem tud növekedni.

Emlékszem, voltak olyan munkatársaim a Saddleback gyülekezetben, akiknek fő jellemzőjük az volt, hogy képesek voltak folyamatosan fejlődni és tanulni. Nem ragaszkodtak ahhoz, hogy ugyanazt csinálják, amit mindig is csináltak, hanem új módszereket próbáltak ki, és új ötletekkel álltak elő.

Ez történt Józseffel is. Azáltal gazdagodtak képességei, hogy erőltette magát, tanult és fejlődött. Mózes első könyvének 39. fejezetének 4. és 5. verse szerint: „Potifár… Józsefet azután háza felügyelőjévé tette, és rábízta egész vagyonát. Attól fogva, hogy házának és egész vagyonának a felügyelőjévé tette, megáldotta az Úr az egyiptomi ember házát Józsefért, és az Úr áldása volt egész vagyonán, ami a házban és a mezőn volt.

Megáldja-e Isten azt a céget, ahol dolgozol? A gyülekezeted, a vállalatod, a szervezeted azért virágzik, mert te ott vagy? Van-e ilyen képességed?

Amikor Józsefet kinevezték, az Úr elkezdte megáldani Potifárt Józsefért: „megáldotta az Úr az egyiptomi ember házát Józsefért, és az Úr áldása volt egész vagyonán, ami a házban és a mezőn volt.”  (1Móz 39,5). Miért? Mert Józsefnek voltak képességei.

Amikor Józsefet először rabszolgaként Egyiptomba vitték, nem volt képes kezelni mindezt. Meg kellett tanulnia, hogyan gazdálkodjon és hogyan vezessen egy egész udvartartást. Tanulnia és fejlődnie kellett, ahogy egyre több felelősséget kapott.

Ha abbahagyod az új készségek tanulását, és azt mondod, hogy "csak ennyit kell tudnom", akkor bekorlátozod a képességeidet. De ha folyamatosan tanulsz, akkor folyamatosan fogsz fejlődni, és Isten folyamatosan meg fog áldani.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen gyakorlati lépéseket tudsz megtenni ezen a héten, hogy új készséget tanulj, vagy új ismereteket szerezz a szakterületeden vagy a munkáddal kapcsolatosan?
  • Képességeid fejlesztése gyakran kezdeményezőkészséget igényel, sőt néha még áldozattal is jár. Miért fontos, hogy a munkáltatód meglássa benned ezeket a tulajdonságokat?
  • Azért fontolgatod a pályamódosítást, mert úgy gondolod, hogy a jelenlegi munkahelyeden már eljutottál a végsőkig? Tölts egy kis időt imádságban, és kérd Istent, hogy mutassa meg neked, hogyan fejlődhet a személyiséged és hogyan fejlődhetsz szakmailag.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.03.21.)

Szólj hozzá!

Három lépés egy fontos munkahelyi döntés előtt

2024. március 22. 03:00 - FodorImi

 walking-454543_1920.jpg

„Az Úr az, aki bölcsességet ad, tőle származik a tudás és az értelem. Segítséget és védelmet nyújt azoknak, akik igazak és becsületesek.” (Péld 2,6–7 GNT)

Nehéz döntés előtt állsz, hogy mit tegyél a munkádban vagy a karrieredben? Szerencsére a valaha élt leggazdagabb üzletember két bibliai könyvet is írt - a Példabeszédeket és a Prédikátor könyvét -, és megosztotta bölcsességét a gazdagságról és a munkáról.

Salamon bölcsessége a Példabeszédek könyvében kezdetnek három lépést kínál, amelyek bármilyen fontos döntés meghozatalára alkalmazhatók. Mi is ez a három lépés, amivel elindulhatsz?

Először is, kutasd a Bibliát!

Mielőtt bárki másnak a szemszögéből megnéznéd, hogy mit fogsz tenni, Isten Igéjéhez kell fordulnod, és az ő szemszögét kell megismerned. A Biblia azt mondja a Példabeszédek könyve 2. fejezet 6–7. versében: „Az Úr az, aki bölcsességet ad, tőle származik a tudás és az értelem. Segítséget és védelmet nyújt azoknak, akik igazak és becsületesek” (GNT).

Ezután ismerd meg a tényeket!

A Példabeszédek könyve 18. fejezet 13. verse azt mondja: „Milyen szégyen - igen, milyen ostobaság - dönteni, mielőtt megismernénk a tényeket!”. (TLB). Mielőtt elkezdtem a Saddleback Gyülekezetet, hat hónapot töltöttem a tények kutatásával. Elolvastam mindent, ami nyomtatásban megjelent a gyülekezet növekedésről, még mielőtt Orange megyébe költöztem volna. Aztán tanulmányoztam a demográfiai és népszámlálási statisztikákat, és felfedeztem, hogy 1970 és 1980 között Orange megye volt a leggyorsabban növekvő megye Amerikában, és a Saddleback-völgy volt a leggyorsabban növekvő terület Orange megyében. Azt gondoltam, hogy valószínűleg szükségük lesz néhány új gyülekezetre. Ott akartam szolgálni, ahol tudtam, hogy szükség lesz rá - és a kutatás révén felfedeztem ezt a szükségletet és azt, hogy hogyan lehet azt kielégíteni.

Ezután kérj tanácsot!

Beszélned kell olyan emberekkel, akik hasonló döntést hoztak, és olyanokkal is, akik tudják, hogy Isten hogyan formált téged. Kérdezd meg tőlük: „Arra vagyok teremtve, hogy ezt tegyem, vagy nem? Úgy tűnik, hogy Isten ebbe az irányba vezet engem?”

A Példabeszédek könyve 15. fejezet 22. verse szerint: „Tanács nélkül a tervek rosszul mennek, de sok tanácsadóval sikerülnek” (GW).

Az egyik ok, amiért nem akarunk tanácsot kérni, az, hogy nem akarjuk beismerni, hogy nem ismerünk minden választ. Pedig az alázat és a bölcsesség együtt jár. Ha öntelt vagy, és azt hiszed, hogy mindent tudsz, nagyobb valószínűséggel buksz el.

Ahhoz, hogy bölcs döntést hozhass és sikeres legyél, először a Bibliát kell megnézned, aztán utána kell járnod a tényeknek, végül pedig tanácsot kell kérned olyan emberektől, akiknek van tapasztalatuk és ismerik a téged formáló utat.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Miért gondolod, hogy fontos tudni, hogyan formált téged Isten, amikor nagy döntést hozol a munkáddal kapcsolatban?
  • Kihez fordulhatsz az életedben tanácsért a munkáddal kapcsolatban? Miért bízol meg abban a személyben?
  • Hogyan tudod ezt a három lépést (nézz utána a Bibliának, tájékozódj a tényekről és kérj tanácsot) alkalmazni az életed más területein?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.03.15.)

 

Akarod-e ma követni Jézust?

A Biblia szerint csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Isten Fiában, Jézus Krisztusban. Nem érdemelheted ki a mennybe jutást: „Kegyelemből van üdvösségetek, hit által - és ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka -, nem cselekedetekből, hogy senki se dicsekedjék.” (Ef 2,8–9 NIV).

Ha készen állsz arra, hogy életedet Jézusnak add, kezdd ezzel az imádsággal:

„Drága Istenem, megígérted, hogy ha hiszek a Fiadban, Jézus Krisztusban, minden, amit valaha is rosszul tettem, megbocsátást nyer, megismerem életem célját, és egy napon befogadsz a mennyei örök otthonodba.

Megvallom, hogy vétkeztem, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye bűneimet, és hogy te feltámasztottad őt az életre. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól kezdve őt mint Uramat követem. Vezesd életemet, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen!”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt (angolul) a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!
Címkék: munka

Ez nem rólad szól!

2024. február 09. 03:00 - csmsdvd

20240202_2.png

„A mi üzenetünk nem rólunk szól. Hanem Jézus Krisztusról, a mi Urunkról. Az ő kedvéért vagyunk a szolgái" (1Kor 4,5 GW fordítás).

Minél inkább énközpontú életet élsz, annál  hajlamosabb vagy a csüggedésre. Minden alkalommal, amikor elfelejted, hogy nem rólad van szó, önteltség, félelem vagy keserűség lesz úrrá rajtad. Ezek az érzések mindig elbátortalanodáshoz vezetnek, mert mindig csak magadra koncentrálsz.

A Biblia azt mondja Pál korinthusiakhoz írt második levelének 4. fejezete 5. versében: „A mi üzenetünk nem rólunk szól. Hanem Jézus Krisztusról, a mi Urunkról. Az ő kedvéért vagyunk a szolgái" (GW fordítás).

Ez nem rólad szól! Isten helyezett téged erre a földre, és van egy üzenete a világ számára, amit rajtad keresztül akar hirdetni. Azonban ebben nem te vagy a lényeg, hanem Jézus Krisztus.

Azért választottam ezt a négy szót  – „Ez nem rólad szól!" - a The Purpose Driven Life (A céltudatos élet) című könyvem első mondatának, mert ez megy leginkább szembe a mai világ üzeneteivel. A társadalomban szinte minden - dalok, videojátékok, tévéműsorok, hírek és reklámok - azt hirdeti, hogy először magadra kell gondolnod.

Néha azt kívánom, bárcsak ne tettem volna bele ezt a mondatot a könyvbe, mert fogalmam sem volt róla, hogy életem hátralévő részében folyamatosan tesztelni fognak ezzel a mondattal. Naponta hússzor el kell ismételnem magamban, amikor valaki dicsér, kritizál, tévesen ítél meg vagy nem ért velem egyet: „Ez nem rólam szól!", mert ha magamra koncentrálok, akkor elkedvetlenedek.

Ehelyett arra fókuszálok, amit Pál mond a mai igeversben: Jézusért vagyunk szolgák! Ez azt jelenti, hogy amiatt vagyunk motiváltak mások szolgálatára, amit Jézus tett értünk.

Istent mindig jobban érdekli, hogy miért teszed azt, amit teszel, mint az, amit teszel. Őt a szíved szándéka érdekli. Az, hogy miért teszel valamit, mindig meghatározza, hogy meddig fogod tudni csinálni. Ha önző okokból cselekszel, az nem az igazi. Előbb-utóbb elkedvetlenedsz, és abbahagyod.

Ha a cselekedeteidben az ösztönöz, hogy hirdesd az örömhírt és dicsőítsd Jézust, akkor nem lesz megállás!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Hogyan bátorítanak a hozzád legközelebb álló emberek arra, hogy krisztusi alázattal szolgálj másoknak?
  • Hogyan motivál téged Jézus irántad érzett szeretete arra, hogy többet gondolj másokra, mint magadra?
  • Hogyan bátorít téged Isten, amikor megvan a megfelelő motivációd?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.02.02.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hullámvölgyben van a karriered? Hívd be Jézust a hajódba

2023. október 28. 03:00 - R.K.A.

„Minden, amit teszel vagy mondasz, az Úr Jézus nevében történjék, hálát adva általa az Atya Istennek.” (Kol 3,17 GNT fordítás)
2023_10_21_kep.jpg

Gondolkodtál már azon, hogy Isten miért nem áldja meg a munkádat?

Hogy miért küzdesz azzal, hogy kiteljesedj a karrieredben?

A válasz nagyon egyszerű lehet. Talán még soha nem hívtad meg Istent, hogy vezessen a napi munkádban.

A Lukács evangéliuma 5. fejezetében azt olvassuk, hogy Simon Péter és halász társai egy hosszú éjszaka után, amikor egyetlen halat sem fogtak, tisztogatták a hálóikat. Ekkor Jézus belépett az egyik hajójukba. Egy ideig a hajóból tanította az emberek sokaságát - majd megmondta Péternek, hogy hová vesse ki a hálóját.

Péter vonakodva végrehajtotta, amit Jézus mondott neki, a többit pedig már Isten tette hozzá. Olyan sok halat fogtak, hogy a hálóik szakadozni kezdtek, és segítségre volt szükségük, hogy az összes halat be tudják húzni a hajóba.

Miben különbözött a két időszak: amikor sokáig semmit nem tudtak fogni, és az a pillanat, amikor olyan sok halat fogtak, hogy alig tudtak megbirkózni vele?

Ugyanaz volt a tó, ugyanaz volt a hajó, ugyanazok voltak a hálók, ugyanazok voltak a halászok, sőt, a halak is ugyanazok voltak. A különbség az üres hálók és a bőség között Jézus jelenléte volt a hajóban.

Jézus megváltoztatta a játékszabályokat. Többé már nem egyedül halásztak - Isten is az ő hajójukban evezett.

Mi a te hajód? Mindaz, ami a megélhetésedet biztosítja.

Ha azt akarod, hogy Isten megáldja a munkádat, akkor meg kell hívnod Őt, hogy legyen része benne.

Ez nem egyenlő az üdvösséggel. Sok olyan embert ismerek, akinek Jézus benne van az életében, de nem része a munkájának. Ahhoz, hogy Jézust a hajódba hívhasd, neki kell szentelned a karrieredet.

Amikor Simon Péter és társai ezt tették, Isten több halat adott nekik, mint amennyit elbírtak.

Hogyan jutottak el ezek az emberek a nincstelenségtől a jólétig? Úgy, hogy engedték, hogy Jézus használja a hajójukat a szolgálatában.

Isten azt akarja, hogy te is ugyanezt tedd. Ne azt kérd Istentől, hogy tegyen téged sikeressé azért, hogy majd a karriereddel szolgálhasd őt. Tedd éppen az ellenkezőjét. Mondd Istennek: „Küszködöm a karrieremmel, de mindenemet átadom Neked, amim csak van, hogy használd.”

Ekkor Isten csodát tesz az életedben.

A Biblia azt mondja: „Minden, amit teszel vagy mondasz, az Úr Jézus nevében történjék, hálát adva általa az Atya Istennek.” (Kol 3,17, GNT fordítás).

A minden mindent jelent, beleértve a karrieredet is.

Lehet, hogy most épp egy gödör mélyén vagy, és minden lehetőséget számba veszel, hogy helyreállítsd a karriered. Költözést, új munkahelyet vagy teljes karrierváltást fontolgatsz. Talán valóban erre van szükség.

De először kérd meg Jézust, hogy vegye át az irányítást a hajód felett. Kötelezd el magad, hogy a munkádat Isten dicsőségére használod.

Azután figyeld, ahogy Jézus csodát tesz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért hajlamosak az emberek azt gondolni, hogy bizonyos hivatások - különösen a lelkészeké és a misszionáriusoké - spirituálisabbak, mint mások?
  • Hogyan nézne ki, ha a karrieredet Isten szolgálatának szentelnéd?
  • Mi a legnagyobb akadálya annak, hogy a karrieredet Isten szolgálatának szenteld?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.10.21.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása