Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten megérti, hogy nem tudsz egy nap alatt megváltozni

2016. augusztus 21. 03:00 - K. Juc

"Öltsétek fel az új embert, akit Isten úgy teremtett, hogy őhozzá hasonlítson, igazságosságban és szentségben éljen.” (Efézusi levél 4:24 NLT fordítás, második kiadás)

Amikor Isten segít növekedni lelkileg, nem csupán csettint egyet, hogy egy pillanat alatt megváltozzon minden. Fokozatosan segít a változásban. Amikor Isten gombát akar alkotni, hat órába telik, de amikor tölgyfát készít, az eltart hatvan évig is.

Mi szeretnél inkább lenni: gomba vagy tölgyfa?

A Szent Szellem minden elképzelésedet túlszárnyaló változásokat fog elvégezni az életedben, viszont nem egyik napról a másikra. Amikor a Saddleback gyülekezetben elindult a "Sors évtizede" programunk, akkor azért imádkoztam, hogy a Szent Szellem munkáján és Isten igéjén keresztül, valamint a kiscsoportok segítségével a gyülekezetünk egyre érettebb, krisztusibb legyen és hogy a következő tíz évben minél jobban előrehaladjunk a céljaink megvalósításában. Érted is ugyanígy imádkozom: a következő évtizedben növekedj szellemi érettségben, légy egyre krisztusibb és járj egyre jobban az elhívásodban. 

Azt szeretném, ha érzelmileg, fizikailag, szellemileg, lelkileg és anyagilag is megerősödnél – de ehhez céltudatosnak kell lenned.  A Biblia szerint: „Öltsétek fel az új embert, akit Isten úgy teremtett, hogy őhozzá hasonlítson, igazságosságban és szentségben éljen.” (Efézusi levél 4:24 NLT fordítás, második kiadás)

A következőképpen leszünk egyre hasonlóbbak Jézushoz. Ledobjuk a régi dolgokat és elhagyjuk a régi útjainkat, amelyek nem engedik hogy megismerjük Krisztust, valamint akadályozzák, hogy olyanok legyünk mint Ő. Azután a Szent Szellem segítségével felöltjük az új énünket. Hagyjuk, hogy Isten elvégezze bennünk a munkáját, nem számít meddig tart.

„Az Úr Szelleme által fokozatosan átváltozunk, egyre jobban hasonlítunk őhozzá.” (2. Korintusi levél 3:18b, TLB fordítás).

Beszéljetek róla:

  • Miért fontosak, hogy legyenek céljaink?
  • Milyen céljaid vannak az életed következő tíz évére?
  • Miként szeretnéd hogy Isten munkálkodjon az életedben? Imádkozz és kérd meg, hogy segítsen bíznod abban, ahogy az Ő időzítése szerint meg fognak valósulni a tervei az életedben.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.08.14.)

Szólj hozzá!

Ne felejtsd el: Még nem érkeztél haza!

2016. augusztus 15. 03:00 - mintyovanviki

„Mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra. Ami látható, mindössze rövid ideig észlelhető, de ami láthatatlan örökké tart.” (2 Korintus 4:18, TEV fordítás)

xe3mmp.jpg


Miközben arra törekszel, hogy az Istentől kapott céljaidat elérd, fontos, hogy emlékezz arra, hogy az életed ezen a Földön csak egy ideiglenes küldetés. Ennek az igazságnak az ismerete radikálisan meg kell, hogy változtassa az értékeidet és a figyelmedet olyan dolgokra kellene terelnie, amelyek az örökkévalóság szempontjából fontosak.

Ahogyan C.S.Lewis is mondta: „Minden, ami nem örök, örökké haszontalan.”

Végzetes hiba lenne azt feltételezni, hogy Isten életedre vonatkozó céljai anyagi jellegűek vagy népszerűségi sikerek lennének. A bővölködő életnek semmi köze nincs az anyagi bőséghez. Az Istenben való hit nem garantálja a karrierben való sikert, a szolgálatban való sikert sem. Ne az ideiglenes sikerekre összpontosíts.

Pál hűséges volt, mégis börtönbe végezte. Keresztelő János hű volt, de lefejezték. Hívő emberek milliói mártírhalált haltak vagy elvesztettek mindent és életük végén semmit nem tudtak felmutatni. De az élet vége, nem mindennek a végét jelenti!

A Biblia a 2 Korintus 4:18-ban azt olvassuk, hogy „Mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra. Ami látható, mindössze rövid ideig észlelhető, de ami láthatatlan örökké tart.” (TEV fordítás)

Amikor az élet kihívások elé állít, ha tele vagy kétséggel, vagy amikor azon gondolkozol, hogy megéri-e a fáradtságot Krisztusért élni – emlékezz rá, hogy még nem érkeztél haza. A halállal nem az otthonodat hagyod el – hanem hazaérkezel.

Beszéljetek róla

  • Gondold át a céljaidat, amik felé törekszel nap mint nap. Hogyan tükrözi az erőfeszítéseidet egy örökkévaló perspektíva?
  • Hogyan befolyásolja az örökkévaló perspektíva a kapcsolataidat? És a hozzáállásodat? És a bizonyságaidat?
  • Mit gondolsz Isten miért áld meg anyagilag vagy a karrieredben akkor is, ha a földi sikerek nem fontosak?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.08.08.)

Szólj hozzá!

Reménykedsz a változásban? Kérj segítséget!

2016. július 03. 03:00 - Á. Bözse

„Jobban boldogul kettő, mint egy, mert együtt hatékonyabban tudnak dolgozni. Ha az egyikük elesik, a másik fel tudja segíteni. De ha valaki egyedül van és (kísértésbe) esik, az nem jó dolog, mert nincs, aki felsegítse.” (Prédikátor könyve 4,9-10, GNT fordítás)

Mennyire gondolod komolyan, hogy meg akarsz szabadulni az életedben lévő kísértésektől?

Mert ha komolyan gondolod, akkor hadd legyek veled őszinte: támogatás nélkül nem fog sikerülni. Egyedül soha nem tudsz megváltozni.

De ez nem azt jelenti, hogy nincs remény a változásra.

Sőt, ha egyszer megérted, hogy nem tudsz magadtól megváltozni, meg fogod látni, hogy Isten hogyan alakítja át az életed, és hogyan használ más embereket arra, hogy segítsenek a változásban.

Az az igazság, hogy Isten úgy alakított ki minket, hogy szükségünk legyen egymásra a növekedéshez. Szükségünk van egymásra, hogy szokásokból, csalódásokból, sérülésekből szabadulni tudjunk. Szükséged van arra, hogy elszámoltatható legyél. Az, amit leginkább akarsz, az, amire leginkább szükséged van. Szükséged van egy barátra, aki ellenőriz, és szükséged van egy csoportra, akik támogatnak.

A Biblia azt mondja a Prédikátor könyve 4,9-10-ben: „Jobban boldogul kettő, mint egy, mert együtt hatékonyabban tudnak dolgozni. Ha az egyikük elesik, a másik fel tudja segíteni. De ha valaki egyedül van és (kísértésbe) esik, az nem jó dolog, mert nincs aki felsegítse.” (GNT fordítás)

Szükséged van valakire, aki segít, hogy változtatni tudj a rossz szokásaidon. Egyedül nem fogsz tudni megszabadulni tőlük.

Mindenkit érnek kísértések. Az csak egy mítosz, hogy eljutsz majd egy olyan pontra a szellemi életben, ahol már nem érnek kísértések. Sőt, minél inkább éretté válsz, a Sátánnál annál inkább felkerülsz a „legkeresettebb” listára. Ha sokkal következetesebbek lennénk a kísértéseink beismerésében, akkor nem kellene a bűneinket megvallanunk.

A Biblia azt mondja: „Testvéreim, ha valaki a csoportodban valamit rosszul tesz, neked, aki szellemi életet élsz, oda kell menned hozzá és gyengéden segíteni a helyére állítani a dolgokat. De legyél óvatos, mert előfordulhat, hogy téged is megkísért a bűn. Azzal, hogy segítetek egymás problémáiban, igazán engedelmeskedtek Krisztus törvényének.” (Galata 6,1-2, NCV fordítás)

Mi a Krisztus törvénye? Szeresd a felebarátodat, mint magadat. Hogyan szerethetjük a felebarátunkat, mint magunkat? Azzal, hogy segítünk egymásnak a kísértések közben. Azzal, hogy segítünk következetesnek maradni nekik abban, amiben szeretnének azok lenni. Azzal, hogy segítünk megtörni rossz szokásokat, és elindítani jó szokásokat. Ez a legjobb módja annak, hogy szeresd a felebarátodat, és engedelmeskedj Krisztus törvényének.  

Beszéljetek róla:

  • Mik azok a tulajdonságok, amiket keresel valakiben, ahhoz hogy meg tudj bízni benne?
  • Mit gondolsz, Isten milyen tulajdonságokat szeretné, ha keresnél valakiben, akivel meg tudod osztani a kísértéseidet?  
  • Mondd el, vagy gondold végig, hogy mik azok a dolgok, amikkel meg tudnál győzni egy embert, aki bűnben van, ha valakire Isten rámutat, hogy beszéld meg ezt vele!

*(Daily Hope by Rick Warren — 2016.06.26.)

 

Szólj hozzá!

Hogy gyümölcsöt teremhess - maradj kapcsolatban Krisztussal!

2016. június 06. 03:00 - hofgartekesnoemi

"Éljetek bennem, és akkor én bennetek fogok élni. Egy ág nem tud magától gyümölcsöt teremni. Kapcsolatban kell maradjon a szőlőtőve. Ugyanígy ti sem tudtok gyümölcsöt teremni, kivéve ha bennem éltek." (János 15:4 - GW fordítás)

Közvetlenül azelőtt, hogy Krisztust keresztre feszítették volna, követőire hagyott egy tanácsot: "Éljetek bennem, és akkor én bennetek fogok élni. Egy ág nem tud magától gyümölcsöt teremni. Kapcsolatban kell maradjon a szőlőtőve. Ugyanígy ti sem tudtok gyümölcsöt teremni, kivéve ha bennem éltek." (János 15:4 - GW fordítás)

Jézus azt mondja, hogy a vele való lelki kapcsolat fenntartása éppen olyan, mint amilyen a növényeknek a tővel való kapcsolat - nem teremhetsz gyümölcsöt, nem lehet bőséges és produktív a léted, ha egyedül próbálsz küzdeni. Kapcsolatban kell maradnod vele.

A törött szárú növény ugyanis képtelen gyümölcsöt teremni. Ha nincs támogatód, nem pusztán sápadni és haldokolni kezdesz, de az életed sem lesz többé produktív - elveszítetted a lelki kapcsolatod Krisztussal.

Minden tavasszal rengeteg zöldséget és gyümölcsöt ültetek. Ha lemetszek egy hajtást, biztos lehetek benne, hogy onnan már nem fog kinőni paradicsom, vagy bármilyen más gyümölcs. A kapcsolat töretlensége elmaradhatatlan feltétele a gyümölcstermésnek. 

Milyen gyümölcsöket hozhat az életed, ha kapcsolatban marad Krisztus testével? "A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás." (Pál levele a galatákhoz 5:22.)

Nem tudom, hogy veled hogy van ez, de magamról tudom, hogy szeretnék szeretettel teltebb lenni, szeretnék többet örülni, több békességet - bármi is történik a gazdasági életben. Szeretnék kedvesebb lenni azokhoz is, akik ellenségesek velem. Szeretnék jó ember lenni. Hívő, és nem hitetlen. Szeretném megtartani az ígéreteim. Szeretnék gyengéd lenni azokkal, akik a legkevésbé sem gyengédek. És szeretnék még több önmegtartóztatást is. 

Ezt nevezzük a Lélek gyümölcsének, ez tehát a bizonyítéka annak, hogy a Krisztus testével való kapcsolatod töretlen. Ha azt látod, hogy nem növekszel ezekben... Nos, akkor vélhetőleg valahol megszakadt a kapcsolatotok.

Az Úr szerint hatalmas jelentőséggel bír, hogy ha egyedül jársz az életed útján, az nem lehet bőségesen gyümölcsöző. Krisztus testéhez kapcsolódva kell maradnunk - nekem is, és neked is. Együtt jobbak vagyunk. 

Beszéljetek róla:

  • Milyen bizonyítékok vannak arra, hogy gyümölcsöző életet élsz? 
  • Mely "gyümölcsök" tekintetében szorulsz növekedésre? 
  • Milyen előnyeid származtak abból az életed során, hogy Krisztus testével való kapcsolatod folyamatosan fennáll? 

 

* (Daily Hope by Rick Warren - 2016. Május 30.)

Szólj hozzá!

Boldog akarsz lenni? Bőkezűséged növeli a hitedet!

2016. március 04. 03:00 - mintyovanviki

„Ne aggódjatok semmiért, ellenben imádkozzatok mindenért. Tárjátok fel Isten előtt szükségeiteket és adjatok hálát neki mindenért, amit eddig tett."  (Filippi 4:6, NLT fordítás)

Minden alkalommal, amikor nagylelkű vagy, a hitedet erősíted.

Miért van ez? Mert ha veszel valamit és ahelyett, hogy azt magad használnád, másoknak adod, akkor arra kell számítanod, hogy Isten betölti a szükségeidet.

Ha úgy döntesz, hogy segítesz egy barátodnak, akinek nehézséget okoz kifizetni a számláit, akkor bíznod kell abban, hogy Isten terólad is gondoskodik.

Ha nincs sok időd, hogy elvégezd a dolgaidat, mégis megállsz a szomszédodnak segíteni, bizalommal kell lenned afelől, hogy Isten meghosszabbítja az idődet, és lesz elegendő arra is, hogy a saját dolgaidat elvégezd.

A hited akkor erősödik, ha ezekben a helyzetekben Istentől függsz, és benne bízol. Választhatod az imádságot aggódás helyett, és várhatod Istentől, hogy a szükségeidet betölti.

„Ne aggódjatok semmiért, ellenben imádkozzatok mindenért. Tárjátok fel Isten előtt szükségeiteket és adjatok hálát neki mindenért, amit eddig tett." (Filippi 4:6 NLT fordítás)

A Saddleback Gyülekezet fennállásának elmúlt 33 éve alatt hat alkalommal kértük meg az embereket, hogy a megszokott felajánlásaikon túl is adakozzanak. Minden alkalommal Isten növelte a hitemet. Például az egyik kampányunk alkalmával Isten arra vezetett engem és Kay-t, hogy három éven keresztül adjuk oda a teljes fizetésünket. Szerinted megpróbálta ez a hitünket? Hogyan lehet a mai világban megélni, ha a teljes fizetésünket felajánljuk? (Ez még azelőtt történt, hogy könyveket kezdtem volna írni). Ez azt jelentette, hogy ebben a három évben Istenben kellett bíznunk, hogy más bevételt biztosít számunkra.

Ez a hitem próbája volt. És minden alkalommal, amikor Isten próbára tett, a hitem egyre erősebb és erősebb lett, ahogy megtapasztaltam Isten hűséges gondoskodását. Isten ugyanezt teszi veled, ha nagylelkűen adsz.

Beszéljetek róla:

  • Volt olyan alkalom az életedben, amikor bíznod kellett abban, hogy válaszul a nagylelkűségedre Isten is gondoskodni fog rólad?
  • Milyen szempontból van szükséged ma Isten gondoskodására? Megmutattad neki, hogy hajlandó vagy bőkezűen bánni az időddel és a pénzeddel?
  • Milyen váratlan módokon gondoskodhat rólad Isten a jelenlegi élethelyzetedben?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.02.26.)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása