Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Van biztonsági hálód?

2023. július 30. 03:00 - BlaZsu

 

"Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak." 1Péter 3,8

Lelkipásztorként számos nehéz helyzetet láttam, olyanokat is, amikbe senkinek sem szabadna egyedül  belekerülnie. Senkinek sem szabadna egyedül várakoznia a kórházban, miközben valamelyik szerette életveszélyes műtéten esik át. Egyetlen nőnek sem kellene egyedül várnia a laborvizsgálat eredményére egy magas kockázatú várandósság esetében. Senkinek sem szabadna egyedül állnia egy nyitott sír szélén. Senkinek sem szabadna egyedül töltenie az első éjszakát miután házastársa elhagyta.

Az élet nehéz időszakai és a tragédiák elkerülhetetlenek. Mindannyiunknak szembe kell néznünk velük - de nem kell egyedül végigcsinálnunk őket. Szükségünk van Isten védőhálójára, ami segít átvészelni a nehéz időket.

Mi lehet Isten biztonsági hálója?

Egy csoport keresztény hívő, egy maroknyi ember, akik valóban melletted állnak. Az ilyen csoportot keresztény közösségnek nevezzük. Isten terve a keresztény közösséggel kapcsolatban a következő: „És így, ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi." (1Kor 12,26). A keresztény közösség Isten válasza a kétségbeesésre.

A Pál apostol Rómaiakhoz írt levelének 12. fejezetében, a 15. vers hasonló gondolatot fejez ki: "Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal.

Ennek az igeversnek az első része egyszerűen teljesíthető. Amikor valakivel valami jó történik, általában szívesen csatlakozunk az ünnepléshez.

Azonban amikor valaki nehéz időket él át, nehezebbnek tűnhet kifejezni a támogatásunkat. Pedig valójában egyszerű. Aki válságban van, nem akar tanácsokat kapni. Egyszerűn az esik jól neki, ha valaki mellette van, leül mellé, megfogja a kezét, átkarolja a vállát, vagy együtt sír vele.

Ahogy Pál apostol máshol azt mondja nekünk: „Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is.” (1Thessz 5,11). Bátorítani, vigasztalni valakit nem mindig azt jelenti, hogy lelkesítő beszédet vagy bölcs szavakat mondunk. Néha a legjobb bátorítás az, ha egyszerűen csak jelen vagyunk, csendben ülünk, és együtt könnyezünk egy baráttal.

Van védőhálód keresztény társakból, akiről tudod, hogy számíthatsz rájuk életed legnehezebb időszakaiban?

Ha nincs, akkor minél előbb építs ki ezeket barátságokat! Az élet nehéz időszakai elkerülhetetlenek, de nem kell felkészületlenül nekivágnod.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mi a különbség egy bibliatanulmányozó csoport és egy keresztény közösség között?
  • Kik tartoznak a te biztonsági hálódhoz? Hogyan tudsz közösséget építeni, és hogyan lehet elérni az egymás iránti elkötelezettségnek ezt a szintjét?
  • Milyen gyakorlati módokon tudnál te, valaki más biztonsági hálója lenni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.23.)

Szólj hozzá!

Az élet nem igazságos. Isten még mindig jó!

2023. július 22. 03:00 - Anika Enikő

“Rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk. Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra azért, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem az Istenben, aki feltámasztja a halottakat.” ( 2Kor 1,8-9 NLT fordítás)

Az élet tele van szívfájdalommal. Szenvedünk, magányosnak és csüggedtnek érezzük magunkat, és kritikával kell szembenéznünk. És ez néha igazságtalannak tűnhet – de nem az! Kérdezd meg magadtól: Jézus szenvedett? Volt néha magányos? Elcsüggedt-e amikor kísértés alatt volt? Félreértették és igazságtalanul kritizálták? Igen! Jézus mindenkinél jobban megérti a szenvedést.

Egyikünk sem mentesül a szenvedés, a magány, a csüggedés vagy a kritika alól, mert Isten Krisztus jellemét fejleszti bennünk. Ennek érdekében átvezet minket ugyanazokon a küzdelmeken, amelyeket Jézus is átélt.

Ez azt jelenti, hogy Isten okozza a tragédiákat? Nem, Isten jó. Nem fog rosszat okozni vagy rosszat tenni. De Isten a sötét és stresszes időket jóra is használhatja. Használja őket arra, hogy megmutassa nekünk, hogyan segítsünk másokon, hogy megtanítson bízni benne, és hogy közelebb hozzon minket a többi hívőhöz.

Pál apostol és a körülötte élők ezt igaznak találták.

Pál azt mondja: „Minden nyomorúságunkban megvigasztal, hogy másokat megvigasztalhassunk” (2Kor 1,4 NLT). Aztán Pál tovább magyarázza, hogy ő és társai hogyan tanulnak meg bízni Istenben a nehéz időkben: “Rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk. Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra azért, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem az Istenben, aki feltámasztja a halottakat.” ( 2Kor 1,8-9 NLT)

Küzdelmeik révén közelebb kerültek Istenhez, de más hívőkhöz is: „Segítesz minket azzal, hogy imádkozol értünk. Akkor sokan adnak hálát, mert Isten kegyelmesen válaszolt oly sok imára a biztonságunkért” (2Kor 1,11 NLT).

Szóval mit kell tenned, ha nehéz időket élsz át?

  • Ne csüggedj el.
  • Ne feledd, Isten veled van.
  • Támaszkodj Isten oltalmára és útmutatására.

Mindannyian élünk át nehéz időket. A Jézusban hívők számára az a különbség, hogy bízunk Isten ígéretében, hogy velünk lesz, szellemi érettségünkben növekszünk, és nehézségeinket jóra fordítja.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Könnyebb elviselni a saját szenvedéseidet, ha tudod, hogy Jézus is szenvedett? Miért vagy miért nem?
  • Miért bízhatsz Istenben?
  • Jelenleg milyen nehézségekkel küzdesz? Milyen gyakorlati lépést tehetsz, hogy közelebb kerülj a többi hívőhöz, hogy átsegítsen ezen a nehéz időszakon?
     

Befogadtad Jézust az életedbe? 

Isten bizonyította jóságát Fia, Jézus Krisztus által. A Biblia azt mondja: „Mert így szerette Isten a világot: egyszülött Fiát adta, hogy mindenki, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16 CSB fordítás).

Készen állsz bízni Istenben, hogy beteljesítse az örök életre vonatkozó ígéretét? Ha igen, kezdd ezzel az egyszerű imával: „Drága Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Bevallom, hogy bűnös vagyok, és kérlek bocsáss meg nekem. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye a bűneimet, és hiszem, hogy feltámasztottad őt a halálból. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól fogva követni akarom őt. Irányítsd az életemet, és segíts teljesíteni akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most imádkoztál, hogy befogadd Jézust, kérem, írj nekem a Rick@PastorRick.com címre angolul, mert szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni Jézussal az utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.15.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten a tenyerébe véste a nevedet

2023. július 14. 03:00 - ReveSz

"Meg tud-e feledkezni egy anya csecsemőjéről ? Tudja-e nem szeretni a gyermeket, akit szült? De ha még ez lehetséges lenne is, én akkor sem feledkeznék meg rólad! Nézd, a tenyerembe véstem a nevedet." (Ézsaiás 49:15-16 NLT)

 Two Cut Hands Representing Jesus Stock Photo - Download Image Now - Jesus  Christ, Scar, Religion - iStock

Ahogy egy anya nem felejtheti el gyermekét, úgy Isten sem felejt el téged.

Elhagyott a házastársad vagy a szüleid? Isten soha nem fog elhagyni.

Elutasítottak azok, akikben a legjobban bíztál? Isten soha nem fog elutasítani.

Elhagytak azok, akikkel együtt kellett volna élned az életedet? Isten soha nem fog elhagyni.

Amikor ezek közül a fájdalmas tapasztalatok közül bármelyiken keresztülmész, kísértésbe eshetsz, hogy azt hidd, Isten elfelejtett téged. De ez lehetetlen! Azért teremtett téged Isten, hogy szeressen. Ő a szeretete tárgyának teremtett.

Sőt, tudtad, hogy Istennek a tenyerébe van vésve a neved? A Biblia ezt mondja az Ézsaiás 49:15-16-ban: "Meg tud-e feledkezni egy anya csecsemőjéről ? Tudja-e nem szeretni a gyermeket, akit szült? De ha még ez lehetséges lenne is, én akkor sem feledkeznék meg rólad! Nézd, a tenyerembe véstem a nevedet." (NLT)

Mikor vésődött be a tenyerébe a neved? A kereszten. A szögekkel átszúrt kezein és kinyújtott karjain mutatta meg, mennyire szeret téged. Annyira szeret, hogy az már fáj! Annyira szeret, hogy inkább meghalt, minthogy nélküled éljen. Örökké tartó szeretettel szeret téged.

A mennyben senkinek sem lesznek sebhelyei, csak Jézusnak. Minden sebhely, amit a kereszten szerzett, ott lesz a testén. Hogy miért? Mert mindig emlékezni akar arra, hogy mennyire szeret téged.

Amikor nem érted, hogy mi történik az életedben, emlékezned kell erre: lehet, hogy nem tudod, mi a megoldás egy adott helyzetben, nem mindig tudsz válaszolni a kérdésekre, vagy nem fogsz dolgokra magyarázatot kapni, de Isten jelenléte és szeretete ott lesz mindig az életedben. Amikor nehezebb időszakok jönnek az életed során, ebbe az ígéretbe kell kapaszkodnod.

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Amikor nem érted, hogy mit tesz Isten, hogyan segít az, hogy tudod, Isten útjai "messze felülmúlnak minden elképzelést" (Ézsaiás 55:8)?
  • Elég neked Isten jelenléte, amikor nem tudod, miért mész át szenvedésen? Miért igen, vagy miért nem?
  • Kinek van szüksége a környezetedben élők közül arra, hogy hallja, Isten nem feledkezett meg róla? Hogyan tudnád még ma megkeresni őt?


Te hol fogod tölteni az örökkévalóságot?

A Biblia azt mondja, csak úgy juthatsz a mennybe, ha hiszel Isten Fiában, Jézus Krisztusban. Nem tudod kiérdemelni, hogy a mennybe kerülj: Hiszen kegyelemből van üdvösségetek, hit által – és ez nem tőletek van, ez Isten ajándéka –, nem cselekedetek által, hogy senki se dicsekedhessen.” (Ef 2,8-9 NIV).

Ha készen állsz arra, hogy Jézusnak szenteld az életedet, kezdd ezzel az imával:

“Drága Istenem, megígérted, ha hiszek a Fiadban, Jézus Krisztusban, akkor minden bűnt és rosszat, amit valaha elkövettem, Te megbocsátasz, megismerem életem célját, és egy nap befogadsz örök otthonodba, a mennybe.

Megvallom, hogy vétkeztem, kérlek, bocsáss meg nekem. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye bűneimet, és hiszem, hogy Te feltámasztottad Őt az életre. Bízni akarok Jézusban mint Megváltómban, és követni akarom Őt a mai naptól kezdve. Irányítsd az életemet, és segíts teljesíteni akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.07.)

Szólj hozzá!

Hét lépés az Istenfélő tervezéshez

2022. november 20. 03:00 - papk

steps-3614468_640.jpg

Ha az Úr úgy akarja, élünk és megvalósítjuk terveinket. 

Jakab 4:15(GW fordítás).

Megvizsgáltuk Nehémiás modelljét Isten által ihletett tervek elkészítéséhez. Eddig ezeket a lépéseket tanultuk meg:

1. lépés: Kérd Isten kegyelmét az életedre.

2. lépés: Készülj fel a lehetőségre, majd várj.

3. lépés: Számíts rá, hogy félni fogsz, de ne engedd, hogy ez megállítson!

4. lépés: Pontosan határozd meg a célodat!

 5. lépés: Tűz ki egy határidőt.

 Íme Nehémiás utolsó két lépése az életterv kidolgozásában. 

6. lépés: Számíts előre az akadályokra.

A tervezési folyamat magában foglalja a problémák előrejelzését. A Példabeszédek 27:12 azt mondja, "Az értelmes ember figyeli az előtte álló problémákat és felkészül rájuk." (TLB fordítás). 

Nehémiás végig gondolta az összes lehetséges problémát, amivel szembe kell néznie. Aztán azt mondta a királynak: "Hajlandó lennél nekem leveleket adni az Eufrátesz folyó nyugati tartományának helytartói számára, hogy biztonságosan tudjak utazni Júdába? Szükségem lesz még fára, hogy újraépítsem a kaput az erőd közelében, és több fára lesz szükségem a várfal megépítéshez és egy lakóhely építéséhez nekem. És hálás lennék egy levérért Ászáfnak, aki a királyi erők felügyelője. Nehémiás 2:7-8 (CEV fordítás)

Először, Nehémiás engedélyt kért a királytól, hogy Jeruzsálembe mehessen. Azután védelmet és gondoskodást kért. Nehémiás egy pohárnok volt, nem egy profi építő, mégis mivel négy hónapot töltött imádkozással és tervezéssel, előre látta az akadályokat, meghatározta az igényeit és kiszámolta a költségeket. 

7. lépés: Bízz Istenben, hogy minden szükségedet kielégíti. 

Még akkor is bízhatsz Istenben, ha a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan tervezted. A lelki érettség jele, hogy felismered Isten kezét a számodra kedvező és nem kedvező tervek mögött. Isteni célkitűzés azt mondja," Ha az Úr úgy akarja, élünk és megvalósítjuk terveinket." Jakab 4:15 (GW fordítás). 

A király megadott mindent, amit Nehémiás kért, és Nehémiás Istent magasztalta ezért: "És a király teljesítette ezeket a kéréseket, mert Isten kegyelmes keze volt rajtam" Nehémiás 2:8 (NLT fordítás).

Nehémiás nem mondta, "Nézd, hogy elterveztem mindent!"

Ő azt mondta, "Nézd meg mit tett Isten."

Mit szeretnél, mit csináljon Isten életed elkövetkező hat hónapjában, a következő évben, vagy a következő öt éveben? A nagyszerű terv ezzel a hét lépéssel kezdődik, amit Nehémiás követett. Próbáld meg követni ezeket életedben és figyeld meg, hogy működik Isten életedben. 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  •  Mik azok a mindennapi akadályok, amik megakadályozzák célod elérését? Hogy tudsz jobban előre tervezni, hogy legyőzd ezeket az akadályokat? 
  • Isten az életed mely területén adott sikereket? Szánj időt arra, hogy ezért hálát adsz Istennek, és hogy "kegyelmes keze" rajtad van akkor is, ha terveid még nem sikeresek. 
  • Hogyan tudod Jézust még hűségesebben követni, hogy az Ő bölcsessége megmutatkozzon a terveidben? Milyen lépést teszel ma ennek érdekében?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.11.13.)

Szólj hozzá!

A problémák az örökkévalóságra készítenek fel

2022. október 29. 03:00 - papk

 

„Örülj igazán! Csodálatos öröm áll előtted, még akkor is, ha sok próbát kell kiállnod egy kis ideig. Ezek a próbák megmutatják, hogy a hited valódi. Úgy próbálják meg, ahogy a tűz próbálja és tisztítja meg az aranyat – bár a hited sokkal értékesebb, mint a puszta arany. Ha tehát a hited erős marad a sok megpróbáltatásban, az sok dicséretet, dicsőséget és megbecsülést fog hozni neked azon a napon, amikor Jézus Krisztus megjelenik az egész világ előtt.” 1 Péter 1:6-7 (NLT fordítás)

woman-571715_1280.jpg

A pozitív gondolkodásnál többre van szükséged, hogy túléld ezt a világot. Reményre van szükséged. 

Az 1 Péter 1-ben, a biblia 5 okot nevez meg, amiért reményed lehet Jézus Krisztuson keresztül. Az utóbbi Napi Remény üzenetekben 4 okot említettünk ezek közül:

  • Isten kiválasztott téged, mielőtt te választottad Őt.
  • Isten mindig kegyelemmel és irgalommal bánik veled. 
  • Isten biztosította a jövődet.
  • Isten ereje megvéd téged.

És végül, reménykedhetsz, mert Isten felkészít téged az örökkévalóságra. 

Ennek érdekében Ő mindent felhasznál az életedben – a jót, a rosszat, és a csúnya dolgokat is. Ha ezt  egyszer megérted, értelmet fog számodra nyerni az életed. Nem kérdezed többé, "Uram, miért történik ez?", mert tudod, hogy miért: Ő az örökkévalóságra készít fel téged. 

A Biblia ezt mondja: „Örülj igazán! Csodálatos öröm áll előtted, még akkor is, ha sok próbát kell kiállnod egy kis ideig. Ezek a próbák megmutatják, hogy a hited  valódi. Úgy próbálják meg, ahogy a tűz próbálja és tisztítja meg az aranyat – bár a hited sokkal értékesebb, mint a puszta arany. Ha tehát a hited erős marad a sok megpróbáltatásban, az sok dicséretet, dicsőséget és megbecsülést fog hozni neked azon a napon, amikor Jézus Krisztus megjelenik az egész világ előtt.” 1 Péter 1:6-7 (NLT fordítás). 

Ezek a versek hat igazságot mondanak el a problémákról:

A problémák csak ideiglenesek. Nem tartanak örökké.

A problémák szükségesek. Nélkülözhetetlen részei  annak, hogy felkészítsenek a mennyországra.

A problémák különbözőek. Különböző jellegű, méretű és intenzitású próbákat fogsz megtapasztalni. 

A problémák próbára teszik a hitedet. Úgy építed az izmaidat, hogy erőpróbának teszed ki azokat. Ugyanígy, amikor a hited erőpróbának van kitéve, erősödik. 

A problémák megtisztítják az indítékaidat. Istent sokkal jobban érdekli a jellemed, mint a kényelmed. Ő a próbákat fogja felhasználni a jellemed formálására. 

A problémák felkészítenek a jutalmadra. A megpróbáltatások, amiken most keresztül mész, nem is hasonlíthatók a jutalomhoz, ami a mennyországban vár rád.

A most tapasztalt gondjainknak nem örülünk. Gyakran még fájdalmat is okoznak. De a Biblia világossá teszi, hogy ezek erősítik a hitedet. A hited pedig kitartást eredményez benned. 

Ezért lehet reménységed, függetlenül attól, hogy mi történik most az életedben.  

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan láttad már, hogy Isten a bajokat, a gondokat a hited megerősítésére használja?
  • Hogyan segíthet a mai üzenet igazságának megértése abban, hogy reménységgel élj?
  • Kinek kell ezt a mai üzenetet hallania a környezetedben? Hogyan fogod megosztani vele?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.10.22.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása