Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Legyen a becsületesség napi döntés!

2012. november 15. 03:00 - szateri

"Jobb szegénynek, de becsületesnek lenni, mint gazdagnak, de becstelennek." (Példabeszédek 19:1 LB fordítás)

Isten nem áldja meg, ha nem vagy tisztességes. A Példabeszédek 16:11 ezt írja: "Az Úr tisztességet vár el minden üzleti ügyben." (LB fordítás) Ez magában foglalja a béreket, az eladást és az adófizetést is. Ha Isten áldását szeretnéd a pénzügyeidre, becsületesnek kell lenned. Nem csaphatod be az embereket.

Hogy miért? Mert Jézus ezt mondta: "Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?" (Máté 16:26)

"Az Úr áldása jólétet hoz, és nem hoz magával gondokat." (Példabeszédek 10:22 NIV fordítás) Ismersz olyan embert, aki sok pénzt keres, de ez csak gondokat hozott az életébe? A tisztességtelenül szerzett nyereség mindig együtt jár a gondokkal – mindig.

Ha nem vagy tisztességes másokkal, vissza fogod kapni. Talán azt hiszed, hogy még nem kaptak el, de az óra ketyeg. A játék még nem ért véget, az ítélet még mindig ott lóg a levegőben. Ha gúnyt űzöl Istenből, azt nem fogod megúszni. Amit vetsz, szükségszerűen azt is fogod aratni.

Néha a nyomás, hogy előbbre jusson az ember vagy egyszerűen csak boldoguljon olyan erős, hogy még mi hívők is kísértésbe esünk, hogy megalkudjunk erkölcsi dolgokban. Esetleg egy kicsit megmásítjuk az igazságot, hogy kicsit több pénzhez jussunk. Esetleg magasabb árat mondunk valakinek, vagy egyszerűen nem mondjuk el a vevőnek, hogy mi a baj azzal, amit eladunk neki.

Lehet, hogy levonunk az adónkból valamit, ami nem lenne jogos. Vagy csak nem mondjuk el az igazat egy helyzetben. Miért? Mert a vágyunk, hogy többet keressünk olyan erős, hogy sokszor el is feledkezünk róla, mi lenne a helyes.

Azt a döntést, hogy tisztességesen cselekszünk és bízunk Istenben nem csak egyszer kell meghozni az életünkben. Minden nap és a nap minden percében így kell döntenünk. Ne felejtsd el, Isten azt ígérte, hogy ha tisztességes maradsz, ő gondoskodni fog rólad minden területen.

Beszéljünk róla:

  • Az életünk apró részleteiből derül ki, hogy milyen területen nem vagyunk feddhetetlenek még.  Készíts ma egy leltárt az életedről - például a pénzügyeidről-, és légy őszinte magadhoz és Istenhez, amikor felméred, hogy mennyire vagy feddhetetlen.
  • Teszel valami olyan dolgot a munkahelyed vagy az otthonod csöndjében és sötétjében, amiről nem szeretnéd, hogy mások is tudjanak és fény derüljön rá?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.11. 08.)

Szólj hozzá!

A te bizniszed az Úr biznisze

2012. november 06. 03:00 - husztin

Az Úr őrzi a hűséget a munkahelyeken: a te üzleted, az Ő üzlete (Pédabeszédek 16:11 MSG alapján)

Hand-Shake-psd12012.png

Isten nem tudja megáldani a tisztességtelenséget. A Biblia állítja: Az Úr megköveteli a tisztességet minden üzletben. (NLT alapján). Ebben benne foglaltatnak a munkabérek, adásvételek és az adók is.

Ha szeretnéd, hogy Isten megáldjon az anyagiak területén, becsületesnek kell lenned. Nem húzhatod le az embereket. A tisztességtelenül szerzett profit mindig bajjal jár. Minden esetben!

Az Úrnak áldása, az gazdagít meg, és azzal semmi nem szerez bántást. (Péld 10:22 Károli)

Beszéljünk róla

  • Ismersz olyan személyt, aki nagy pénzt szakított, ami aztán csak bajt szült? Amit vetettél, azt fogod aratni is. Ha tisztességtelen vagy másokkal, az vissza fog hatni rád. Ha ez még nem történt meg, értsd meg végre: az óra ketyeg. Nem csaphatod be Istent és nem léphetsz olajra a pénzzel csak úgy!
  • Légy becsületes az anyagiakon: „Az Úrnak áldása, az gazdagít meg”.
Szólj hozzá!

Válaszolj meg egy kérdést, és növeld megtakarításaidat

2011. november 10. 03:00 - kohutnemarti

"Drága kincs és olaj van a bölcs hajlékában, az ostoba ember pedig eltékozolja azt." Példabeszédek 21:20


A mai igeversünk bemutatja Isten IQ tesztjét. Lássuk, mennyire vagy okos: a bölcs emberek megtakarítanak a jövőre, de az ostobák elköltenek mindent, amit csak megszereznek.

Ha Isten áldását várjuk a pénzügyeinkre, meg kell tanulnunk megtakarítani és befektetni a jövőnkre. Kell, hogy tegyük ezt, bevételtől függetlenül, mert a lényeg az, hogy Isten arra tanít minket, hogy bánjunk fegyelmezetten és bölcsen a pénzünkkel. Arra tanít, hogy kevesebből éljünk, mint amit megkeresünk havonta, így félretehetünk valamennyit.

Isten azt mondja, ezt jelenti felelősnek lenni.

Van egy kérdés, amit feltehetsz magadnak, ami segít, ha több pénzt akarsz megtakarítani. Nagyon egyszerű. Ha készen állsz, hogy megvásárolj valamit, csak kérdezd meg magadtól: "Tényleg szükségem van erre?". Aztán légy őszinte magadhoz!

Például, tényleg szükségem van egy új autóra? Hát... tudom, vágyom rá. De tényleg szükségem van rá? Tényleg szükségem egy jobbra? Szeretném..., de tényleg szükséges?

Egy alapvető pénzügyi elv így hangzik: Ha elköltöd a pénzed, az már nincs. Míg, ha félreteszed a pénzed, az neked dolgozik. Ha Isten útmutatása szerint teszed a dolgokat, képes leszel nemcsak kimászni egy adósságból, hanem befektetni a jövőbe - azzal, hogy félreteszel.

Ezen a héten kérdezgesd magadtól: "Tényleg szükségem van erre?"

Daily Hope by Rick Warren, 2011.11.03.

Szólj hozzá!

Pénzügyi fitness: Aki bőven vet, bőven is arat

2011. október 25. 03:00 - szateri

"Van, aki bőven osztogat, mégis gyarapszik, más meg szűken méri a járandóságot, mégis ínségbe jut." (Példabeszédek 11:24)

 
Ha bőkezűen vetek, az meg fog térülni, mert bőven is fogok aratni. 
 
Minden gazda jól ismeri ezt az igazságot. Ha a gazdának van egy zsák magja a csűrben, akkor az üres termőföldet látva nem kezd el panaszkodni: "Nincs termés! Bárcsak teremne a föld!" Egyszerűen csak kimegy a földre, és elkezdi elvetni a magokat. Ha valamilyen szükséged van, ültess te is egy magot. 
 
"Nem hangzik túl logikusan… Szükségem van, és még én adjak?"
 
Isten vajon miért így tervezte meg a dolgokat? Azért, mert ő maga az, aki ad. Ő ad a világon a legbőkezűbben, és azt akarja, hogy te is tanulj meg olyan lenni, mint ő. Építeni akarja a jellemedet. 
 
A Biblia azt mondja: "Tiszteld az Urat vagyonodból és egész jövedelmed legjavából." (Példabeszédek 3:9) Ez a tized elve. Ez az elv mondja azt, hogy ha keresel 10.000 Ft-ot, abból az első 1000 Istent illeti. 
 
A tized fizetése Isten dicsőítésének egy módja. Ezzel is Istennek adunk. Mintha azt mondanánk: "Úgyis tőled kaptam az egészet." Isten azt kéri: "Tegyél engem az első helyre az életedben, és nézd, mit teszek." Talán azt gondolod most, hogy te nem engedheted meg magadnak a tizedet. Pedig ha őszinték akarunk lenni, pont azt nem engedheted meg, hogy nem adod oda azt a 10%-ot Istennek. 
 
 
Daily Hope by Rick Warren, 2011.10.18.

 

 

 

Szólj hozzá!

Impulzív vásárlás költségvetés nélkül egyenlő az anyagi csőddel

2011. október 03. 03:00 - husztin

 

"A szorgalmasnak a tervei csak hasznot hoznak, de mindenki, aki elsieti a dolgát, csak ínségbe jut." (Példabeszédek 21:5)
 
 
A költségvetés egy egyszerű terv. Ez mutatja meg azt, hogy a pénzedet hova fogod befektetni, mielőtt még azon csodálkoznál, hogy az hová tünt. Sokunk problémája manapság, hogy nem tudjuk, hová is lesz a pénzünk, mert nincs költségvetésünk.
De ha ki akarsz keveredni az adósságból,  csírájában kell elfojtanod azt! Emlékszel a "Szélhámos Tűz" című show műsorra, amit  Andy Griffith vezetett? Gyakran mondogatta: "Elcsípni, megsemmisíteni, csírájában elfojtani." A költekezést már a csírájában szeretnénk megfogni.
 
Figyeld meg a mai igeverset, azt mondja, "Elővigyázatosan tervezz!" Ez azt jelenti, megtervezzük a kiadásokat. Elővigyázatosan tervet készíteni, annyit jelent, hogy kimondod: " Ez az, amit a következő évben vagy hónapban elkölthetünk," erre a hozzáállásra a Biblia is azt mondja, "Bővelkedni fogsz." Ez egy igéret Istentől.
 
 
Másrészt a mai vers azt is üzeni,  „Ha túl gyorsan, vagy hírtelen döntesz, szűkölködni fogsz."
Ez arra vonatkozik, amit a reklámszakemberek, kereskedők és eladók csak úgy hívnak: hírtelen indíttatás alapján vásárlás. Tudod mit jelent a hírtelen ihlet alapján való vásárlás? Voltál már úgy valaha, hogy betértél egy boltba úgy, hogy nem tervezted, hogy vásárolj bármit is, de vettél ezt-azt csupán hírtelen indíttatásból? Egyáltalán nem gondoltál a vásárlásra, ezt eljes mértékben érzelmi alapon tetted. Megláttad, megkívántad és megvetted. 
 
Ha túl gyorsan mozdultál ebben a helyzetben, akkor a hírtelen felindulásból fakadó költekezés és a terv nélküli kiadás szerencsétlen anyagi helyzetet teremtett.
Vettél már valaha bármit is, átgondolás nélkül, amit aztán később már sajnáltál? Közülünk a legtöbben már jártak így.
Éppen ezért szükséged van arra, hogy terved legyen. Ha ezen a héten vásárolni fogsz, kérdezd meg magadtól, amit most venni szeretnék, arra valóban szükségem van?
Tedd fel a kérdést: "Ez egy hírtelen felindulás alapján történő vásárlás?"
 
Tanulj többet a Bibliai szemléletről a költségvetéseddel kapcsolatban.
Az anyagi dolgaid fontosak Istennek.
 

 

Szólj hozzá!
Címkék: pénz anyagiak
süti beállítások módosítása