Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogyan segítsünk másnak reményt és gyógyulást találni? 1. rész

2015. június 28. 03:00 - sema22

Ezért ő (Jézus) teljesen meg tudja menteni azokat, akik rajta keresztül Istenhez mennek, mert ő mindig él, hogy esedezzen értünk. (Zsidók 7:25, NIV fordítás)

Senki nem esik kívül Jézus hatókörén. Hiszem, hogy a kis csoportok elengedhetetlenek ahhoz, hogy az úgynevezett "reménytelen" emberek meggyógyuljanak. A kis csoportokban azt szeretem, hogy imádkozhatunk a "reménytelen esetekért." Amikor nem hit, hanem kétely van bennünk, mások hitére támaszkodhatunk. 

A Lukács evangéliuma 5. részében néhány férfi egy béna barátját viszi Jézushoz. Ez egy jó példa arra, hogy egy kis csoport hogyan vihet egy szükségben lévő, gyógyulásra szoruló embert Jézus lábaihoz. A történet alapján a kis csoporttal kapcsolatban hét jellemző dolgot figyelhetünk meg. Ezek közül az első három a következő:

Törődést és részvétet mutattak. Ez az ember azért gyógyulhatott meg, mert a barátai törődtek vele. Mindennek az alapja az, hogy törődünk azokkal, akiknek valami fáj vagy valami problémája van (a Róma levél 15, 2 is erre utal). Isten azért tudta ezeket a férfiakat használni, mert érzékenyek voltak egy társuk szükségletére. És minket is akkor fog tudni használni, ha nem a saját dolgainkkal leszünk elfoglalva, hanem elkezdünk többet törődni azzal, hogy másoknak mire van szüksége. 

Volt hitük. Ezek az emberek hitték, hogy Isten meg tudja gyógyítani a barátjukat. Vessünk egy pillantást a Lukács 5:20-ra: "Amikor Jézus látta az ő hitüket, ezt mondta: Barátom, meg vannak bocsájtva a bűneid." (NIV) Nem a béna ember saját hite volt az, ami miatt meggyógyult, hanem a barátai hite miatt. Hány olyan embert ismersz, aki annyira bénult, hogy nem tud hinni Istenben? Ilyenkor kell nekünk hinni helyettük is. 

Cselekedtek. Ezek az emberek nem csak imádkoztak a barátjukért, hanem cselekedtek is. Nem elég csak imádkozni azért, aki valamilyen problémával küzd és akinek még nincsenek eltörölve a bűnei. Cselekednünk is kell. Jézus ezt mondja a Lukács 14:23-ban: "Menjetek ki az utakra és túl a kerítéseken, és hívjatok mindenkit, akivel találkoztok, hogy jöjjön, és teljék meg a házam." Rengeteg példa van a Bibliában arra, hogy az emberek Jézushoz visznek másokat. És nekünk is ezt kell tennünk.

 Beszéljetek róla:

  • Honnan lehet felismerni a reménytelenséget?
  • Hiszed, hogy senki nem eshet kívül Jézus hatókörén? Ha igen, akkor mit szándékozol tenni, hogy a "reménytelen" embereket Jézushoz hozd?
  • Melyik barátodért imádkozol azok közül, akik problémával küzdenek? Mi az, amit tehetsz érte, és hogy tudnád elősegíteni az ő gyógyulását?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015. 06. 21.)

 

Szólj hozzá!

Elfogyott a remény? Támaszkodj Isten szavára!

2015. május 17. 03:00 - sema22

"Ábrahám, amikor elfogyott a reménye, el kezdett reménykedni a hitben... Isten szavára támaszkodott." (Róma 4:18 Philips)

Honnan tudod, hogy a remény kihalt belőled? Onnan, hogy elkezded használni a soha szót: Én soha sem fogok megházasodni; Nekem soha nem lesz meg a diplomám; Soha nem leszek már jól; Soha nem mászok ki az adósságból; Soha nem leszek képes elengedni a múltat és elfelejteni azt a sok szégyent és lelki fájdalmat; Soha nem fogok tudni megváltozni; Sosem látom meg, hogy a dolgok más irányt vegyenek! Ilyen, amikor kihalt a reménység.

Mit tehetsz ilyenkor? A Róma 4:18 így írja: "Ábrahám, amikor elfogyott a reménye, el kezdett reménykedni a hitben... Isten szavára támaszkodott." (Philips)

Amikor zsákutcába jutsz, akkor a Bibliára van szükséged! Olvasd, tanulmányozd, vésd az eszedbe és gondolkozz rajta! Írd le amit olvasol egy kis emlékeztetőre és ismételgesd! A Biblia tele van ígéretekkel. Támaszkodj az Igére, és bízz az ígéreteiben, és érzelmileg is  megelevenedsz. Semmi nem bátorít annyira, mint a Biblia. Ha Isten szavára támaszkodsz, nem kell pánikolnod, mert tudod, hogy bár lehet, hogy valamit nem tudsz irányítani, de az nem azt jelenti, hogy nincs Isten uralma alatt.

A zsákutca egyben a hited próbája is. A Zsidók 11:17 így fogalmaz: "Amíg Isten megpróbálta őt, Ábrahám bízott Istenben és ígéreteiben, és felajánlotta neki fiát, Izsákot" (TLB). Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy azt szeretné, ha felajánlaná áldozatul neki Izsákot, és neki a szeme sem rebbent. Nem esett kétségbe, mert tudta, hogy Isten mit tehet meg, és megbízott az ígéretében.

Mi történik, ha Isten elveszi legnagyobb álmodat és arra kér, hogy  add fel? Meg tudod tenni hitből? Zsákutcába kerülsz, ám Isten át tud rajta vinni, ha megfelelő a válaszod.

Vannak közöttetek, akik most zsákutcában vannak, és úgy tűnik, hogy nincs kiút. De a dolgok sosem olyan sivárak, mint ahogy látszanak. Te az emberi szemszögből nézed az isteni nézőpont helyett.

A Róma 4:20 ezt írja: "Ábrahám sosem kételkedett, hitt Istennek, és egyre erősödött a hite. Már azelőtt dicsőítette Istent a tetteiért, mielőtt azok megtörténtek volna."

Az ígéret annyira megbízható, amennyire az az a személy, aki megígéri. A Biblia azt mondja, Isten nem tud hazudni, mert ő maga a tökéletes igazság. Ha ő megígér neked valamit, akkor az úgy is lesz. Minden pontosan úgy fog megtörténni, ahogyan Isten mondja. Amikor zsákutcában vagy, bízz ebben az igazságban!

Beszéljetek róla: 

  • Ha most nem is vagy zsákutcában, hogyan tudod felhasználni Isten szavát, hogy felkészülj a hitednek ennek a szakaszára?
  • Isten mely ígéretei biztatnak, amikor zsákutcába kerülsz?
  • Mit gondolsz, Isten hogyan válaszol annak, aki zsákutcáiban Hozzá fordul?

*(Daily Hope by Rick Warren 2015.05.10)

Szólj hozzá!

Erő, amivel tovább mehetsz

2015. április 12. 03:00 - Robin85

“Isten, aki elkezdte a jó munkát bennetek, folytatni fogja az ő munkáját, amíg az nincs készen." 

(Filippi 1:6, NLT fordítás)

A Bibliában azt olvassuk, hogy Isten mindig befejezi azt, amit elkezdett: “Isten, aki elkezdte a jó munkát bennetek, folytatni fogja az ő munkáját, amíg az nincs készen." (Filippi 1:6, NLT fordítás). Nem azt mondja, hogy Isten talán befejezi, vagy Isten reméli, hogy befejezi. Azt mondja, hogy Isten be fogja fejezni. Mit is jelent ez?

Azt jelenti, hogy ha tényleg odaadtad az életedet Jézus Krisztusnak, ha megnyitottad magadat Isten előtt és azt mondtad: "Krisztus, legyél te az első az életemben", akkor el fogsz jutni a Mennyországba. Semmi kétség nem férhet hozzá. És kész, ezzel a dolog le van zárva. Át fogsz haladni a célvonalon, mert nem a te teljesítményeden múlik, hanem Isten megtartó kegyelmén. Az egyetlen kérdés az, hogy miként fejezed be a versenyt. Tudjuk, hogy vannak, akik jól fejeznek be egy versenyt, és vannak, akiknek rosszul sikerül.

Nem azt akarom, hogy éppenhogy csak bejuss a Mennybe, vagy épphogy csak átlépd a célvonalat. Segíteni szeretnék neked, hogy az élet versenyét jól zárd. Azt akarom, hogy örülj az életnek, a bővölködő életnek, hogy megértsd, mire alkotott meg Isten, és azt tedd is meg.

Miért lehetsz biztos abban, hogy be fogod fejezni az élet versenyét? Isten megtartó kegyelme miatt. Isten nem csak egyszerűen megmenteni akar. Meg is akar tartani egy életen keresztül. Azt akarja, hogy sikerüljön neked.

Mi a megtartó kegyelem?

A megtartó kegyelem az az erő, ami akkor is továbbvisz, amikor te legszívesebben feladnád. Erő ahhoz, hogy a jót tedd, amikor nem érzed, hogy azt szeretnéd tenni.

Rengeteg buktató és csapda van az életünk maratoni futása során. Ám függetlenül attól, hogy milyen dolgokon mész keresztül, vagy hogy mivel kell még szembenézned idén, számíthatsz Isten megtartó kegyelmére.

"Célom az írásommal az, hogy bátorítsalak titeket és biztosítsalak afelől, hogy az, amit átéltek, igazán része Isten irántatok való kegyelmének. Álljatok szilárdan ebben a kegyelemben." (1 Péter 5:12)

Beszéljetek róla

  • Miért van az, hogy sokszor csak "túl akarjuk élni" a hetet, miközben Isten azt szeretné, hogy bővölködő  életet tapasztaljunk meg?
  • Miként tapasztaltad meg, hogy Isten megtartó kegyelme segített neked abban, hogy kitarts az életednek egy nehéz időszakában?
  • Milyen helyzetekben van szükséged Isten segítségére, hogy erősen megállj? Kérted Istent, hogy megtartson téged?

 

*(Daily Hope by Rick Warren 2015. 04. 05.)

Szólj hozzá!

Válaszd a reményt

2014. november 01. 03:00 - angie.keyr

De reménykedni kezdek, amikor erre gondolok: az Úr soha nem lankadó szeretete és irgalma még mindig tart - friss, mint a reggel, és olyan biztos, mint az, hogy reggel felkel a nap.  Csak az Úr van nekem, ezért Őbelé helyezem a reménységemet. (Jer.sir. 3:21-24, GNT fordítás)

A fájdalom az élet természetes velejárója. Nem menekülhetsz meg tőle. Megtört kapcsolatok, elszalasztott lehetőségek és nehéz időszakok mindig lesznek az életben. Amikor ilyen helyzetbe kerülsz, választhatsz a keserűség vagy a remény között.

A döntés a tiéd.

Jeremiás ugyanezzel a választással szembesült. Amikor minden összeomlott körülötte Jeruzsálem kifosztása után Kr.e. 586-ban, a próféta megírta a könyvet, amit ma Jeremiás siralmaiként ismerünk, hogy őszintén megossza csalódását, amit Istennel szemben érzett. De nem maradt örökké csalódott és keserű.

A Jeremiás siralmai 3:21-24-ben, miután kiadta magából fájdalmát, ez írja: "De reménykedni kezdek, amikor erre gondolok: az Úr soha nem lankadó szeretete és irgalma még mindig tart - friss, mint a reggel, és olyan biztos, mint az, hogy reggel felkel a nap.  Csak az Úr van nekem, ezért Őbelé helyezem a reménységemet."

Bár szörnyű helyzetben volt, Jeremiás megváltoztatta a látószögét. Egészséges és jó dolog, ha őszinték vagyunk Istennel az érzelmeinkkel kapcsolatban, de előbb-utóbb meg kell változtatnunk azt, ahogy a dolgokat szemléljük. Azzal, hogy csak a fájdalmunkon járnak a gondolataink, nem oldunk meg semmit és nem jutunk előbbre.

Ehelyett, ahogy Jeremiás is tette, fel kell ismernünk, hogy Isten mennyire szeret minket.

Jeremiás elkezdte más szemszögből nézni a helyzetét, és meglátta Isten végtelen kegyelmét. Nem számít, milyen nehéz helyzetben vagy, hogy mennyire öntötted ki a haragodat Istenre, Ő szeret téged. Ez egy olyan sziklaszilárd igazság, amire mindig tudsz támaszkodni, történjen bármi is.

Minél tovább koncentrálsz arra, ami elkeserít vagy fájdalmat okoz, annál hosszabb ideig tart ez az állapot. A keserűséged, a lehangoltságod és a szomorúságod nem enged szabadulni a fájdalmadtól. A Jeremiás siralmai 3-ban az író egy egyszerű megoldást ad erre: változtasd meg a gondolkodásmódodat.

Fájdalmas panaszkodása közepette Jeremiás egyszer ezt mondja: "de reménykedni kezdek."

Hogyan lehet reménységed még a legsötétebb napokon is? Emlékezz meg arról, hogy "az Úr soha nem lankadó szeretete és irgalma még mindig tart".

Erre biztosan számíthatsz! Az Úr szeretete és irgalma "friss, mint a reggel, és olyan biztos, mint az, hogy reggel felkel a nap." Nincs másra szükséged, csak Őrá. És bármi történjék is, Őbelé helyezd a reménységed.

Csak akkor tudod meg, hogy kizárólag Istenre van szükséged, amikor már csak Ő maradt számodra.

Te eljutottál már erre a pontra? Mert nincs ennél jobb hely.

Beszéljetek róla:

  • Miért igaz az, hogy amikor nehéz időszakon mész át, a remény választás kérdése?
  • Mit tudsz tenni a nehéz időkben azért, hogy reménységgel tudd látni a jövőt?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.10. 25.) X

Szólj hozzá!

A tanú elmondja másnak, hogy Isten mit tett

2014. szeptember 23. 03:00 - Robin85

"Legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet." (1 Péter 3:15 NIV fordítás) 

Mindenkinek, akit a héten láttál, van valamilyen rejtett fájdalma. Mindenkinek, akivel a héten találkoztál, szüksége van egy nagy adag reménységre. Valahányszor a reményt osztod meg másokkal, mindig lesz befogadó hallgatóságod.

A remény, ami az embereknek leginkább segítséget ad, egy olyan valakinek a reménysége, aki azt mondja: "Ott voltam, és láttam, hogy ez történt." Isten is így akar használni téged. Isten azt szeretné, ha megosztanád a reménységet, és beszélnél a tapasztalataidról és arról, amit Ő tett veled.

A Biblia azt mondja az 1 Péter 3:15-ben: "Legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet." Isten azt szeretné, hogy a tanúja legyél.

A legtöbben halálra rémülnek, ha tanúskodniuk kell. Azt gondolják, hogy tanúként el kell magyarázniuk, miért halt meg Jézus a kereszten, fejből kell idézniük igeverseket a Bibliából, és egy csomó, teológiával és különböző doktrinákkal kapcsolatos dolgot kell ismerniük.

Egyetlen igeverset sem kell tudnod ahhoz, hogy tanú lehess. Tudod, mi a különbség egy tanú és egy ügyvéd között? Az ügyvéd feladata az ügy feltárása, a bizonyítékok bemutatása és a döntéshozás kérése. Jézus egyszer sem azt mondja az Írásokban, hogy "Ti az ügyvédeim lesztek." Nem a te dolgod meggyőzni az embereket arról, hogy elfogadják Krisztust. Ez a Szentlélek munkája. Nem ügyvédnek hívott el Isten. Ő arra hívott el és azt parancsolta, hogy tanú legyél.

Mit tesz egy tanú? Azt mondja: "A következőt láttam: láttam, ahogy a kék autó belerohant a pirosba." Ehhez autószakértőnek kell lenned? Nem. Tudnod kell bármi másról? Nem. Csak azt mondod el, amit láttál. Ezt jelenti tanúnak lenni.

Miként akarja Isten, hogy az Ő tanúja legyél ezen a héten azok a még nem hívő emberek számára, akiknek fájdalmaik vannak és reménységre van szükségük? Szeretné, ha ezt mondanád: "A fájdalom felhívta valamire a figyelmemet. Engedd meg, hogy elmondjam, mit tanultam belőle. Azt tanultam meg, hogy szükségem van más emberekre, amikor fájdalmakon megyek keresztül. Megtanultam, hogy igazán Istenre van szükségem. Nem tudod meg, hogy egyedül Istenre van szükséged addig, amíg már csak Isten marad számodra. Megtanultam, hogy Isten végig velem marad, történjen bármi."

Azt tudod megosztani másokkal, amit a fájdalmaidon keresztül tanultál meg. Azt mondhatod: "Hadd meséljek neked egy nehéz időszakomról, amikor rossz dolgok történtek velem, de Isten jót hozott ki belőle." Ez az, amit Isten parancsol neked: add át a reménységedet.

Beszéljetek róla

  • Mik azok a jó és rossz tapasztalatok az életedben, amelyekről úgy gondolod, hogy ha megosztod másokkal, Isten használni tudja arra, hogy reménységet adjon más embereknek?
  • Gondolj egy személyre az életedben, akivel megoszthatod egy élettapasztalatodat ezen a héten. Mi az, ami bátorítani fogja és reménységet ad neki?
  • Miként tudnál jobban felkészülni arra, hogy tanú legyél?

 

(Daily Hope by Rick Warren 2014. 09.16.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása