Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Büszkeség: vedd észre az intő jeleket

2017. október 31. 03:00 - csmsdvd

„Azért, ó, király, fogadd meg a tanácsomat: Hagyj fel vétkeiddel, légy igazságos, és gonoszság helyett bánj irgalmasan a szegényekkel! Így majd boldogan élhetsz sokáig.” Dán 4:24 (GNT szerint 4:27)

Nagyon gyakran, amikor jól megy a szekerünk, nem vesszük észre a közelgő bukás intő jeleit.

A büszkeségünk elvakít. Ugyanúgy, ahogy a rivaldafény a színpadon.

Ezért szoktam mondani azoknak, akik nagy sikereket értek el az életükben, hogy menjenek haza és nézzék meg nem bűzlik-e valami, a saját szennyes ki van-e mosva, sepertek-e saját házuk táján. Amikor jól megy, ne feledkezzünk meg, honnan indultunk és az intő jeleket vegyük figyelembe.

Nebukadneccar élete jó példa erre. Istennek gondja volt erre a pogány királyra, és figyelmeztette, mi vár rá, ahogy Dániel könyve 4 fejezetében leírja. Az Úr nemcsak úgy, minden szó nélkül vette el a hatalmát. Álomban jelenítette meg mi vár rá, és Dániellel elmondatta, megmagyaráztatta mi vár Nebukadneccarra, és azt is, hogyan tudja elkerülni. Olvasd el te is, és tanulj belőle. Ennél tisztábban te sem láthatsz.

Dániel azt mondta a királynak: „Azért, ó, király, fogadd meg a tanácsomat: Hagyj fel vétkeiddel, légy igazságos, és gonoszság helyett bánj irgalmasan a szegényekkel! Így majd boldogan élhetsz sokáig.”

Dániel tehát három lépést tolmácsolt: Ne vétkezz tovább, tedd azt, ami helyes és légy irgalmas a szegényekkel. Az eredmények majd ezután jönnek.

A király azonban nem vette a jelet.

Lehet, hogy te sem veszed?

Lehet, hogy konfliktusod van egy kapcsolatban, de nem foglalkozol vele, mert a másik problémájának gondolod. Isten azonban azt szeretné megláttatni veled, hogy a te életviteledben mi nincs rendben.

Lehet, hogy van egy szenvedélyed, ami miatt folyamatosan megszégyenülsz, mert kellemetlen helyzetbe kerülsz.

Lehet, hogy zűrzavarok és félreértések vannak az életedben. Ez annak a jele, hogy Istennel a kapcsolatod rendezetlen. Életedet a saját fejed szerint akarod élni.

Isten intő jeleket küld, ezeken keresztül figyelmeztet: Állj meg! Ne vétkezz tovább! Térj vissza hozzám!

Ha letértél az útról, Isten int téged, mert annyira szeret, hogy figyelmeztet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen intő jeleket láttál, amit az emberek nem vesznek figyelembe? Láttad-e bukásukat, miután ezeket nem vették figyelembe?
  • Milyen intő jeleket nem vesznek észre az emberek, és miért nem veszik észre?
  • Volt-e olyan intő jel a múltadban, amit nem vettél észre?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.10.24.)

Szólj hozzá!

Ne engedd, hogy a siker tönkretegyen!

2017. október 29. 03:00 - Szíj Melinda

„Tűzpróbában méretik meg az ezüst és arany tisztasága, ám az embert a dicsérő szó teszi próbára” (Példabeszédek 27:21, NLT fordítás).

burnt_rock_star.jpg

Isten a sikerrel tesz minket próbára.

Furcsán hangzik? Talán könnyebben hihető, hogy Isten megpróbáltatással illetve szenvedéssel mér meg.

De gondolkozzunk csak el rajta!

Láthattad már, hogy a siker hogyan tesz tönkre embereket. Az ifjú rock sztár elér mindent, amit csak akart, aztán összeroppan és kiég. Az atléta aláír egy ígéretes szerződést, majd elpuskázza a jövőjét. Egy üzlet minden várakozást felülmúlva bejön, aztán a tulajdonost meggondolatlan bővítési tervekbe hajszolja.

Olvastuk ezeket a történeteket.

Több mint 40 évnyi lelkipásztori ténykedésem alapján kijelenthetem, hogy több embert tett tönkre a siker, mint a szenvedés. A szenvedés hajlamos az embereket Isten felé terelni. Ám amikor az emberek sikeresek, akkor gyakran megfeledkeznek Istenről.

Minden, fájdalmát kezelni képes emberre csak elenyészően kevés olyan jut, aki képes a hírnevet kezelni. Fejükbe száll a dicsőség, és szétrombolja őket.

A Biblia így emlékeztet minket a Példabeszédek 27:21-es igeversében: „Tűzpróbában méretik meg az ezüst és arany tisztasága, ám az embert a dicsérő szó teszi próbára” (NLT fordítás).

Valójában minden bók egy próbatétel. Az elismerések és kritikák kicsit olyanok, mint a rágógumi. Rágódhatsz rajtuk egy darabig, de nem nyeled le őket. Így csakugyan mindkettő összezavarhat.

Oly könnyű megfeledkezned Istenről, ha siker övezi az utad. Ám ha szem előtt tartod, hogy a sikered Istentől fakad, akkor minden alkalommal ki fogod állni a siker próbáját.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tapasztaltad meg más embereknél a siker próbatételét?
  • A te személyes esetedben hogyan ment végbe a siker próbája?
  • Mennyiben tér el hozzáállásod a kritikához, mint az elismeréshez?

*Daily Hope by Rick Warren (2017.10.22)

 

Szólj hozzá!

A sikeres tanulás kezdete az Isten Igéjében való bemerítkezés

2017. október 12. 03:00 - magyarosijulia

„Soha ne hagyd abba ezeknek a tanításoknak a tanulását, olvasását. Gondolkodj ezekről éjjel és nappal, hogy hűségesen megtegyél mindent, amit bennük ír. Csakis akkor fogsz boldogulni és sikeres lenni abban, amit teszel." (Józsué 1:8, GW fordítás)

Hogy valójában remekelj azon a területen, ahol tanulsz, (legyen szó egy új képesség, új elmélet vagy egy új személy megismeréséről és tanulásáról), először el kell merülnöd Isten Szavában.

Szándékosan használom az elmerülés szót. Tudod mit jelent elmeríteni vagy átitatni egy filteres teát? Veszed a teát, belemártod a forró vízbe, majd kiveszed és újra elmeríted a bögrébe. Ezt nem lehet gyorsan csinálni. Nem lesz tea belőle a végén. Lassan kell megtenned! Amikor helyesen csinálod, a tea íze mind kikerül a zacskóból.

Ugyanezt kell tenned az Isten Szavával is, ha azt akarod, hogy valóban remekelj abban, amit épp tanulsz. Nem lehet gyorsan letudni. Ismerem a villámolvasást, gyakran alkalmazom is, de sosem olvasom gyorsan a Bibliát. A Bibliát lassan, szóról szóra olvasom. Miért? A Biblia azt írja, hogy Isten minden szava tiszta és igaz.

Mielőtt bármit is megtanulsz, kezd azzal, hogy bemerítkezel az Isten Szavába. Ez a siker kulcsa!

Mindenki sikeres akar lenni. Sikeres akarsz lenni a karrieredben, a kapcsolataidban, a tanulásodban. A Biblia mindenkinek világos útmutatást és tanácsot ad, aki sikeres akar lenni.

Józsué 1:8 ezt mondja az Isten Szaváról: „Soha ne hagyd abba ezeknek a tanításoknak a tanulását, olvasását. Gondolkodj ezekről éjjel és nappal, hogy hűségesen megtegyél mindent, amit bennük ír. Csakis akkor fogsz boldogulni és sikeres lenni abban, amit teszel." (GW fordítás).

Isten nem hazudik. Ez az Ő ígérete feléd. Ha sikeres és virágzó akarsz lenni az életben, folyamatosan tanulmányozd az Ő szavát.

Ez bölccsé tesz, és a Biblia azt mondja, hogy a bölcsességgel gazdagság és megbecsülés jár.

De ez mind azzal kezdődik, hogy megismered Isten Szavát!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen igazságot értettél meg mostanában amikor tanultad és tanulmányoztad Isten Szavát? Hogyan segített ennek az igazságnak a megismerése közelebb kerülni Jézushoz?
  • Milyen az aktuális terved, amely szerint folyamatosan tanulmányozod Isten Szavát? Mennyire jól működik ez a terv?
  • Mi nehezíti meg számodra, hogy folyamatosan tanulmányozd Isten Szavát? Milyen változtatások tudnak segíteni, hogy hűségesebb legyél ezen a területen?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.10.05.)

Szólj hozzá!

Isten megpróbál mielőtt sikerekkel bízna meg

2017. október 03. 03:00 - Anika Enikő

“A tűz az ezüst és az arany tisztaságát próbálja meg, az Úr az ember szívét teszi próbára.” (Példabeszédek 17:3, NLT fordítás)

Több millió órán át nézhetsz tévét és filmeket, de olyan izgalmas történetet nem fogsz látni, mint amilyen Dániel története a Bibliában. Ez olyan izgalmas, mint mondjuk az Elveszett frigyláda fosztogatói és a Küldetés című film együttvéve.

A Bibliában Dániel élete 15 éves korától 85 éves koráig követhető, és életének minden szakasza lélegzetelállítóan izgalmas. Az elkövetkezendő néhány hétben Dániel életéből olyan fontos igazságokat fogunk megnézni, amelyeket mindennapi életünkben is alkalmazhatunk.

Amikor Dániel még tizenéves volt, a Babilóniaiak levertek egy felkelést Júdeában és néhány izraelitát fogságba vittek. Mivel Dániel egészséges, értelmes és jó ítélőképességű volt, fogolyként elvitték, hogy kiképezzék a király  szolgálatára ( Dániel 1:1-7).

Ekkor Isten megpróbálta őt, mert Isten megpróbáltatásokkal tesztel minket mielőtt sikerekkel bízna meg. Istennek nagy tervei voltak Dániellel. Az egész történelemben csupán csak két ember van, akiknek Isten elmondta, hogy milyen lesz a világ vége: Dánielnek és János apostolnak. Dánielt azzal bízta meg Isten, hogy ezt az üzenetet elsőként Izraelnek mondja el, majd a Biblián keresztül az egész világnak. Ám mielőtt Isten rábízta volna Dánielre az üzenetet, nehézség elé állította és megpróbálta.

A Biblia ezt mondja a Példabeszédek 17:3-ban: “A tűz az ezüst és az arany tisztaságát próbálja meg, az Úr az ember szívét teszi próbára.” (NLT ford.)

Ha Isten használni fog, előbb megpróbál. Meg akar bizonyosodni afelől, hogy készen állsz jól használni a hatalmat, az áldást, a befolyást vagy bármi mást, amit ő akar adni neked.

Nabukodonozor, Babilónia királya Dánielt más fiatal férfiakkal együtt egy hároméves mentális átprogramozásnak vetette alá. Szerette volna kitörölni az elméjükből az Izraellel kapcsolatos emlékeket és elvilágiasítani őket. Új nyelvet tanítottak nekik, új kultúrát, új vallást és új szokásokat. A babilóniaiak megpróbálták Dánielt és ezeket a férfiakat újraprogramozni, hogy felkészítsék őket a királyi udvari szolgálatára.

Ám a király váratlan ellenállásba ütközött, amikor megpróbálta megváltoztatni Dániel étrendjét, amit ő Isten parancsainak való engedelmességből követett.

A Biblia ezt mondja: “Dániel elhatározta, hogy nem szennyezi be magát a királyi palota ételével és borával, és engedélyt kért a főtisztségviselőtől, hogy ne kelljen beszennyeznie magát ezekkel." (Dániel 1:8, NIV fordítás)

Lényegében a király azt mondta Dánielnek, hogy felejtse el Istent és mindazokat a szellemi, lelki értékeket, amelyeket addig követett. Dániel azonban nem mondott le ezekről, és így kiállta a próbát.

Isten hasonló próba elé állít téged is. Nem pont ilyen próba elé, de Isten tesztelni fogja a jellemedet. Isten tudni akarja, hogy rád bízhat-e sikereket. És a jó hír az, hogy Isten ott lesz veled, és segíteni fog, hogy sikerrel juss túl a próbákon.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor kellett Dánieléhez hasonló próbán keresztülmenned?
  • Mit gondolsz, miért tesz próbára Isten megpróbáltatásokkal mielőtt sikerekkel bízna meg?
  • Miért volt annyira fontos Dánielnek, hogy engedelmes maradjon Istennek Babilonban?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2017.09.26.)

Szólj hozzá!

Barátokra van szükséged, akik támogatnak, hogy egészséges légy

2017. július 02. 03:00 - Erika1832

 “És vegyük fontolóra, hogyan tudnánk a szeretetre és a jó cselekedetekre ösztönözni egymást.” (Zsid. 10:24, NIV fordítás)

baratok3.jpg

Az igazi barátok a legjobbat hozzák ki egymásból, és bátorítják, ösztönzik egymást, hogy elérjék a kitűzött céljaikat. Az olyan barátok, akik azért szurkolnak, hogy egészséges légy, nagyon fontosak.

Egy régi zambiai közmondás szerint "Amikor egyedül futsz, akkor gyorsan haladsz, de amikor másokkal együtt futsz, akkor messzebbre érsz." Az egész életen át tartó egészséges életmód nem olyan, mint egy 50 méteres futás, hanem olyan, mint egy maraton.

A maratoni futók tudják, hogy amikor futás közben elkezd szúrni az oldaluk, úgy érzik, a legjobb lenne feladni a versenyt. De ha ilyenkor másokkal együtt futnak, erőt tudnak meríteni a folytatáshoz, hogy elérjenek a célig. Ugyanez a helyzet akkor is, amikor az egészséges életmód mellett döntesz. Ahhoz, hogy meg tudd valósítani az egészségedre vonatkozó és Istentől kapott céljaidat, a környezetedből másokat is be kell vonnod ebbe.

A Biblia azt mondja, "Egy testnek vagyunk a tagjai, és mindannyian egymáshoz tartozunk." (Róma 12:5 NLT ford.)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

• Mindannyiunknak más erősségeink vannak, amikor mások bátorításáról van szó. Te hogyan bátorítod annak a kis közösségnek a tagjait, ahová tartozol?
• Mit gondolsz, miért fontos az, hogy ugyanúgy szurkoljunk a barátaink sikeréért, mint a saját sikerünkért?
• A Rómaikhoz írt levél 12:5 verséhez kapcsolódva gondolkodj el azon, hogy kik azok az emberek az életedben, akikhez segítségért fordulhatsz, amikor szükséged van rá.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.06.25.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása