Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Négy lépés a másoknak való megbocsátáshoz

2024. július 03. 03:00 - ReveSz

"Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban." Efézus 4:31-32

 Túl sokan közülünk nem igazán értik, mi a megbocsátás. Meggyőződésem, hogy ha több ember tudná, milyen az igazi megbocsátás, sokkal inkább hajlandóak lennének megbocsátani, ahelyett, hogy egészségtelenül ragaszkodnának a múltbéli sérelmekhez.

A Biblia egyértelműen arra hív minket, hogy bocsássunk meg másoknak. A Galata 6:1 azt mondja: "Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel." (Új fordítás).

Ha tehát Isten elvárja tőlünk, hogy megbocsássunk másoknak, hogyan néz ki az egészséges, bibliai megbocsátás? Íme egy négy részből álló folyamat, amelyet végig kell járnunk, amikor mások által okozott fájdalommal foglalkozunk.

Először is, ismerjük el, hogy senki sem tökéletes. Amikor gyűlölünk valakit, hajlamosak vagyunk elveszíteni a perspektívánkat az illetővel kapcsolatban. Amikor tele vagyunk haraggal, keserűséggel és fájdalommal, hajlamosak vagyunk már az emberi mivoltát tagadni az illetőnek.

De mindannyian egy csónakban evezünk. A Biblia azt mondja: "Bizony nincs olyan igaz ember a földön aki csak jót cselekedne, és nem vétkezne." (Prédikátor 7:20 Új fordítás). Mindannyian tökéletlenek vagyunk.

Ezután mondj le a bosszúállás jogáról. Ez a megbocsátás lényege. A Biblia azt mondja: "Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – így szól az Úr" (Róma 12:19 Új fordítás). Lehet, hogy úgy érzed, jogod van megtorolni, de el kell kötelezned magad, hogy nem teszed ezt. Lehet, hogy nem tűnik igazságosnak, de ez az egészséges. És ez nem egyszeri döntés, hanem mindennapos, ami akár pillanatnyi döntéseket is igényelhet.

Ezután válaszolj jóval a rosszra. Isten segítsége nélkül szinte lehetetlen ezt megtenni. Jézus szeretetére lesz szükséged, hogy feltöltsön téged. Miért? Mert Isten szeretete nem tartja számon a rosszat (lásd 1Korinthus 13).

Végül pedig összpontosíts újra Isten tervére az életeddel kapcsolatban. Ne a sérelemre és arra a személyre összpontosíts, aki megbántott téged. Inkább, Isten életedre vonatkozó tervére összpontosíts, amely nagyobb, mint bármilyen probléma vagy fájdalom, amivel éppen most szembesülsz.

Amíg továbbra is arra a személyre összpontosítasz, aki megbántott téged, addig az a személy irányít téged. Sőt, ha nem engeded el a bántalmazódat, akkor elkezdesz hasonlítani a bántalmazódra.

Ne tölts még egy napot a haragodban. Ha valaki más által okozott fájdalmakhoz ragaszkodsz, menj végig ezen a négy lépésen, és lépj tovább, arra az életre, melyre teremtettél!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Eszedbe jut-e olyan alkalom, amikor a gonoszságra jóval válaszoltál? Hogyan alakult a helyzet?
  • A négy rész közül melyik tűnik a legfontosabbnak arra nézve, hogy teljesen fel tudtál szabadítani valakit az ellened elkövetett tette alól?
  • Mit gondolsz, miért van az, hogy sokan inkább ragaszkodnak a sérelmükhöz ahelyett, hogy elengednék azt? Hogyan hat a keserűség érzelmileg és fizikailag valakire?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.06.26.)

Elfogadtad Jézust Uradnak és Megváltódnak?

Nem számít, mit tettél, vagy hol voltál, Isten örökkévaló családjában van helyed, amely készen áll és vár rád. A kapu tárva-nyitva áll. Csak higgy és fogadd el.

Készen állsz? Itt egy ima, amivel kezdheted:

"Drága Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, közvetlenül neked fogok számot adni az életemről. Megvallom, hogy nem vettem tudomást rólad. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját tervem szerint éltem, nem a tied szerint. Azt akarom, hogy ez megváltozzon, mostantól kezdve. El akarok fordulni a bűneimtől, és feléd és a te jó terved felé fordulni.

"Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit rosszul tettem, hogy ne kelljen megfizetnem a büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg a bocsánatodat. Tudom, hogy csak a te kegyelmed menthet meg engem, Uram. Soha nem tudnék elég jó lenni ahhoz, hogy tökéletes helyre kerüljek.

"Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz engem, hogy minden bűnömet magadra vetted. Elfogadhatóvá tettél a mennyország számára, és arra kérlek, hogy ments meg azoktól a bűnöktől és szokásoktól, amelyek most elrontják az életemet. Hiszek benned, Jézus. És hiszem, hogy megtartod az ígéretedet, hogy azonnal, biztosan, teljesen és örökre megmentesz engem. Ezt a te nevedben imádkozom. Ámen."

Ha ezt az imát imádkoztad, kérlek, írj nekem angolul Rick@PastorRick.com.ra. Szívesen küldök neked anyagokat, hogy elkezdhesd az utadat Jézussal.

Szólj hozzá!

Minden ember megérdemli a tiszteletet

2024. június 28. 03:00 - papk

crosses-671379_640.jpg

"Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet" 1 Péter 2,17 

A tisztelet veszélyeztetett értékké vált.

Pedig a Biblia világossá teszi, hogy a stabil családok - és a stabil társadalmak - a tiszteletre épülnek. A Biblia azt parancsolja, hogy tiszteljük szüleinket, tiszteljük a polgári hatalmat és az egyházi vezetőket. A feleségek az Efézusi levélben arra kapnak felszólítást, hogy tiszteljék a férjeiket. Péter első levele a férjeket feleségük tiszteletére szólítja fel. Csak hogy világos legyen, Isten senkit sem hagy ki, mert a Biblia azt is kimondja: "Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet" (1Péter 2,17)

Minden ember megérdemli a tiszteletet - hitétől vagy viselkedésétől függetlenül.

Miért?

Mindenkit Isten teremtett. A 8. Zsoltár 6. verse szerint: "Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg." Isten nem csinál hulladékot. Senki sem értéktelen. Az emberek rossz döntéseket hoznak, de attól még értékesek Isten számára. Isten még a világ legszerethetetlenebb emberét is szereti. Amikor kimutatjuk tiszteletünket valaki iránt, akkor megmutatjuk neki, hogy értékeljük őt, mint Isten teremtményét.

Jézus mindenkiért meghalt. A Biblia azt mondja: "Nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg  … , hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén." (1Péter 1,18-19). Lehet, hogy te nem tartasz értékesnek bizonyos embereket, de Isten igen. Sőt, azt mondja, hogy minden ember, akivel találkozol, megéri, hogy meghaljanak érte. Nem változtatja meg ez az állítás azt, ahogyan ezekre az emberekre tekintesz?

A tiszteleted mutatja meg, hogy ismered Istent. A Biblia azt mondja: Isten a szeretet. Ha ismered Istent, akkor szeretettel töltöd meg az életedet. A Biblia szerint: "aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet. " (1János 4,8). A szeretet mindig tisztelettel bánik az emberekkel.

Azt kapod vissza, amit adtál. Ez az aratás törvénye. „Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten!” Ha azt akarod, hogy tiszteljenek, akkor bánj tisztelettel az emberekkel. A Galatákhoz írt levél 6. fejezetének 7. verse is megerősíti ezt: "amit vet az ember, azt fogja aratni is"

Azzal, hogy megtanuljuk szeretni egymást, "a tiszteletadásban egymást megelőzők [leszünk]" (Róma 12,10). Könnyebben fogsz tisztelni másokat, ha felismered, hogy Isten mit tett értük, és megpróbálod őket valahogyan úgy szeretni, ahogyan Ő szereti őket.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Minden ember, akivel ma találkozol, megérdemli a tiszteletedet. Hogyan változtatja meg ez az igazság a jövőbeli viselkedésedet?
  • Hogyan különböztet meg minket a világtól az, ha úgy bánunk másokkal, ahogyan azt Isten elvárja tőlünk?
  • Milyen módon tudod "megtölteni az életedet szeretettel"?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2024.06.21.)

Szólj hozzá!

A helytelen harag ára

2024. június 22. 03:00 - gerbeaud

"A haragos ember viszályt szít, az indulatos ember sok bűnt követ el." (A példabeszédek könyve 29,22, TLB fordítás)

c6a92bbd34851c017c8679119762e996.jpgA haragnak ára van. Ha felismered ezt az igazságot, jobban akarod majd kontrollálni a haragot az életedben.
A Biblia azt mondja nekünk: "A haragos ember ... sok bűnt követ el" (A példabeszédek könyve 29,22, TLB fordítás).

A legtöbben láttunk már olyat, hogy valaki azért csinált valami nagy butaságot, mert dühös volt. És túl sokan láttuk már, milyen káros és romboló hatással van az emberekre és a családokra a kontrollálatlan harag.

A Biblia nagyon konkrétan beszél a harag áráról. A Biblia azt mondja:

  • veszekedést okoz (A példabeszédek könyve 15,18).
  • hibákhoz vezet (A példabeszédek könyve 14,29).
  • ostoba döntésekbe kerget (A példabeszédek könyve 14,17).

Valószínűleg már tapasztaltad mindezeket a saját haragod és mások haragja miatt. A Biblia a helytelenül kifejezett haragunk végső következtetését is világosan megfogalmazza. A példabeszédek könyve 11. fejezete 29. versében ezt olvashatjuk: "Aki kárt okoz háza népének, szelet örököl, és szolgája lesz a bölcsnek a bolond". (TLB fordítás)

Gondolj arra, hogy a harag milyen hatással van a családodra. Szülőként gyakran kísértésbe esünk, hogy a haragot arra használjuk, hogy motiváljuk gyermekeinket. Ez rövid távon működik. Amikor dühös leszel, az Istentől való félelmet (vagy tőled való félelmet) ülteted a gyermekeidbe. A gyerekeid rövid távon talán engedelmeskednek neked, de hosszú távon veszíteni fogsz.

A helytelen harag végeredménye az elidegenedés. Éppen azokat az embereket idegeníted el, akiket a legjobban szeretsz. Még több haragot kapsz vissza, ezt pedig közöny követi. Senki sem akar majd veled időt tölteni.

Az az igazság, hogy amikor elveszíted a türelmedet, még többet veszíthetsz. Ha nem uralkodsz a dühödön, elveszítheted a hírnevedet, a munkádat, a gyermekeidet vagy a házastársad szeretetét. Ezt az árat soha nem éri meg kifizetni!

Nem a száddal kerülsz bajba a haragod miatt - hanem a szíveddel! A terápia jó és fontos dolog, de még a világ legjobb terápiája sem adhat új szívet. Erre csak Isten képes. Amikor átadod neki az életedet, ő a szeretetét adja neked a fájdalmad helyett, a békéjét a frusztrációd helyett, és az erejét a bizonytalanságod helyett.

Ő válaszol, amikor így imádkozol: "Uram, tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását!" (A zsoltárok könyve 141,3, NCV fordítás) 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan használhatod az olyan szentírási szavakat, mint a Zsoltárok 141,3, hogy segítsen uralkodni a haragodon egy felfokozott pillanatban?
  • Milyen árat fizettél az életedben a helytelen haragodért?
  • Milyen konkrét és gyakorlatias módon tudod úgy kezelni a haragodat, hogy az ne okozzon fájdalmat neked vagy a körülötted élő embereknek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.06.15.) 

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten mindent kimunkál

2024. június 20. 03:00 - Anita.B

pexels-jacobkelvin-4515858.jpg“Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott.” (Róma 8,28 NLT fordítás)

Az egyik legnagyobb félelem, amivel mindannyian szembenézünk, a jövőtől való félelem. Aggódunk a családunk, a barátaink, a munkánk, a közösségeink jövőjéért – és minden másért, ami a kettő között van.

Ez természetes. Nem mi irányítunk. Azonban ennek a felismerésnek nem szabad félelmet keltenie. Arra kell ösztönöznie bennünket, hogy mélyebben bízzunk Istenben.

Lehet, hogy mi nem irányítjuk a jövőnket, de Isten igen. Ő teremtette az egész földkerekséget. Ha akarná, Isten egy pillanat alatt kiszakítana a létezésből. Mégis megvalósítja tervét a történelemben. A történelmet a tetőponthoz, a végzethez viszi. Egy napon Jézus Krisztus visszajön a Földre. Ezt semmi sem fogja megállítani. Ahogyan a történelmet irányítja, hogy az eseményeket afelé a nap felé vigye, a te életedben is egy célért dolgozik.

A Biblia ezt mondja, “Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott” (Róma 8,28, NLT fordítás).

Isten igéje nem azt mondja, hogy minden jó. Azt sem mondja, hogy mindent Isten okoz. Ő nem robbant ki háborút. Ő nem okoz rákot. Ő nem okoz nemi erőszakot, abortuszt, bántalmazást vagy molesztálást. Ő nem okoz rosszat. Ezt mi tesszük. Isten megadja nekünk a választás szabadságát. Ennek az ára a gonoszság.

Azt mondja azonban a Biblia, hogy Isten mindent a javadra fordít. Képes az életünk során hozott buta, gonosz és rossz döntéseinket jóra használni, ha megbízunk benne. A Róma 8,28 azonban egy olyan ígéret, amely nem mindenkire érvényes. Azoknak szól, “akik Istent szeretik”, akik bíznak Istenben, és azt mondják: “Íme Uram, vedd el életem minden törött darabját és rakd össze őket”.

Ez az oka annak, hogy amikor minden nap olvasom a címlapokat, nem aggodalmaskodom. Természetesen sok probléma van ma a világban, de még mindig Isten irányít. Még mindig a végkifejlet felé viszi a történelmet, az övéit pedig a számukra legjobb irányba. Egy nap Isten mindent a maga céljának megfelelőn alakít majd.

Mivel Isten irányít, mindent rábízhatunk – a jót és a rosszat, és minden félelmünket.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan segít abban, hogy jobban bízz benne, ha tudod, hogy Isten irányít?
  • Mikor láthattad, hogy Isten egy rossz döntést jóra fordított?
  • Melyik jövőbeli félelmedet tudod ma átadni Istennek?

Jézusra bíztad a jövődet?

Ha készen állsz arra, hogy Jézusnak szenteld az életedet és kövesd őt, akkor imádkozd el ezt az imát:

“Kedves Jézus, megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rossz, amit valaha tettem, megbocsáttatik és egy napon befogadsz örökkévaló, mennyei otthonodba.

Megvallom bűneimet és Uramként és Megváltómként befogadlak az életembe. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által jön, és nem általam. Ma életem minden részét átadom a te irányításodnak.

Hálás vagyok a feltétel nélküli szeretetedért. Életem hátralévő részét arra akarom fordítani, hogy téged szeresselek és szolgáljalak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Rád bízom életemet és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imát, hogy befogadd Jézust, kérlek írj nekem (angolul) a rick@PastorRick.com címre és tudasd velem. Szeretnék néhány ingyenes anyagot küldeni, melyek segítenek elindulni a Jézussal közös utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.06.13.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Istentől kapott személyiségeddel és örömmel szolgálj, ne kötelességtudatból

2024. május 31. 03:00 - Anita.B

kelly-sikkema-xx2wtblr3r8-unsplash.jpg“Legyetek őszinték, amikor önmagatokat értékelitek.” Róma 12,3, (NLT)

A Biblia szerint Isten azt akarja, hogy hallgass a szívedre. Ha tudni szeretnéd, hogy Isten mit vár tőled, fedezd fel, hogy Ő milyennek teremtett és mire kaptál elhívást.

Manapság azonban a legtöbb ember olyan rohanásban van, hogy nincs ideje a szívére hallgatni.

Lassítanunk kell! Mindannyian állandóan sietünk, stresszesek vagyunk a sok tennivaló miatt, és csak később jövünk rá, hogy nem kellett volna annyi mindent csinálni. Ez jellemzi ma Amerikában a legtöbb embert. Csak rohannak, és azt sem tudják, merre. De Isten azt akarja, hogy lassítsunk és hallgassunk a szívünkre. A Róma 12,3 azt mondja, “Legyetek őszinték, amikor önmagatokat értékelitek” (NLT).

Azt javaslom, maradj egyedül Istennel és tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket: Mi az, amit nagyon szeretek csinálni? Mi az, amiről mindig is álmodtam, hogy csinálni fogok? Mi az, ami nagyon érdekel? Mi az, amiről beszélhetek, gondolkodhatok és tanulhatok egész nap, mégsem untat vagy fáraszt? Milyen területen voltam eddig a leghatékonyabb az életemben?

A Saddleback Gyülekezetben, amikor az istentisztelet után bemerítkezett egy 80 éves idős hölgy, azt mondta, hogy mindig is azt szerette volna, ha otthonában rendszeresen lenne házicsoport alkalom. Ez fantasztikus, hogy valaki 80 évesen is egy házicsoportot szeretne vendégül látni az otthonában! Azt mondta, "Bárcsak már évekkel ezelőtt tudtam volna, hogy Istent nem kötelességből kell szolgálni, hanem azzal összhangban, amilyennek Ő teremtett és amilyen személyiséget adott nekünk.” 

Bárcsak mindenki megtanulná ezt az igazságot! A lényeg tehát az, hogy amilyen az alkatod, a személyiséged — amilyen szellemi-lelki ajándékaid vannak, ami van a szívedben, amilyen képességeid és tapasztalataid vannak —, azzal szolgáld Istent. Azt tedd, amire Ő teremtett, és ne kötelességből, hanem szeretetből.

Ha azt teszed, amire Isten elhívott, az dicsőséget hoz neki. Élj így te is! Ne erőből vagy bűntudatból szolgáld Istent, hanem örömmel és hálával.

Kezdd azzal, hogy alaposan átgondolod, hogy milyen vagy és mit csináltál eddig. Más szóval, fedezd fel, milyen céllal, milyen munkára teremtett Isten. Azután pedig végezd azt örömmel!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor szolgáltad Istent kötelességből? Milyen hatással volt a kötelességtudat érzése a szolgálathoz való hozzáállásodra?
  • Mikor szolgáltad Istent örömből? Milyen hatással volt az öröm érzése a szolgálathoz való hozzáállásodra?
  • Mit gondolsz, miért helyezett Isten a földre, milyen munkát akar, hogy elvégezz? Milyen lépéseket tehetsz ma, hogy elkezdd megvalósítani Istennek ezt a tervét?

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.05.24.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása