Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Az élethosszig tartó tanulás útja ezzel a választással kezdődik

2017. november 03. 03:00 - gabormel

„A szíved legyen nyitva az intelemnek, az okos beszédnek meg a füled.” (Példabeszédek könyve 23:12 SZIT)

Az egész életen át tartó tanulásod útja egy választással kezdődik. Ezt a választást egyedül csak te hozhatod meg. Ez egy hihetetlenül fontos döntés, amely az egész életedre kihat.

A Szentírás szerint: „A szíved legyen nyitva az intelemnek, az okos beszédnek meg a füled.” (Példabeszédek könyve 23:12 SZIT).

Amikor 15 éves voltam, elköteleződtem a folyamatos tanulás mellett. Azt mondtam, hogy annyit szeretnék tanulni, amennyit csak tudok. Sok éven keresztül naponta legalább egy könyvet elolvastam. Tizenéves koromban kezdtem el gyűjteni a könyveket, és jelenleg a könyvtáramban több mint 35000 kötet található. A könyvek ajtót nyithatnak minden elképzelhető témára.

A tanítás nem szűnik meg a bizonyítványok megszerzésével. Valójában még hallottam is az emberektől, amikor azt mondják: Annyira örülök, hogy befejeztem a tanulmányaimat, és most már elkezdhetem a karrierem építését. Mondd ezt Istennek és nevetni fog. Isten még nagyon sok mindenre meg akar tanítani téged! Azt akarja, hogy a tanításod soha ne érjen véget.

A tanulás nem egy életszakasz, hanem maga az élet! Isten azt akarja, hogy minden nap tanulj valamit. Soha ne hagyd abba!

Kezdj munkálkodni azon, hogy ebben az évben elsajátíts egy új készséget el. Isten azt akarja, hogy növekedj. Más lehetsz és másnak – jobbnak – is kell lenned az évek múlásával, mint amilyen most vagy.

Ez a te érdeked, hogy ekként cselekedj. Az egész életen át tartó tanulással jobb vezetővé, jobb szülővé, jobb házastárssá, jobb baráttá válsz. Sokkal eredményesebb leszel a munkádban. Sikert és hasznot hoz.

A Biblia így fogalmaz: „Ha életlen a fejsze és nem köszörülik meg, akkor nagyobb erőt kell kifejteni. A bölcsesség előnye a siker.” (Prédikátorok könyve 10:10 SZIT).

Ha egy tompa élű fejszével aprítod a fát, sokkal több energiát fogsz belefektetni. Amennyiben éles a fejszéd – amely a készségre utal a Bibliai idézetben –, nincs szükség akkora erőkifejtésre.

A Szentírás azt mondja, hogy dolgozz okosabban, ne keményebben. Soha nem vesztegeted az időt akkor, amikor a fejszédet élesíted.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi az új információk vagy új készségek tanulásának a legjobb módja – egy tanfolyam, könyvolvasás, mentorral való beszélgetés, vagy esetleg más módszer? Hogyan segíthet neked, hogy egy életen át tartó tanulóvá válj?
  • Mi az, amivel többet tudtál meg ebben az évben, ami igazán segített az életedben?
  • Gondold át: amikor olvasod ezeket az áhítatokat, egy könyvet vagy egy szemináriumon veszel részt, éppen a spirituális baltádat élezed Milyen más konkrét módja van, hogy megélezd a baltád?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.10.27.)

Szólj hozzá!

Isten imádata a tanulás első lépése

2017. október 17. 03:00 - K. Juc

„Kezdd Istennel! Az első lépés a tanulásban, hogy meghajolsz  Isten előtt. Csak a bolondok hagynak figyelmen kívül ilyen bölcsességet és tudást.” (Példabeszédek 1:7, Message fordítás)

1299441_student_nurse_studying_1.jpg

Hogyan lehet belőled jó diák?

Úgy, hogy imádod Istent. 

A Biblia így foglamaz: „Kezdd Istennel! Az első lépés a tanulásban, hogy meghajolsz Isten előtt. Csak a bolondok hagynak figyelmen kívül ilyen bölcsességet és tudást.” (Példabeszédek 1:7, Message fordítás).

Pál apostol mondta egyszer Timóteusnak, hogy sok emberrel az a gond, hogy bár nagy a tudásuk – de nem azzal kapcsolatban, ami a legfontosabb. Valójában Jézus is így szólt a vallási vezetőkhöz: „Állandóan a Bibliátokat bújjátok, mert azt hiszitek, hogy ott találjátok meg az örök életet. De nem látjátok a fától az erdőt, mert az Írások mind rólam szólnak!” (János 5:39, Message fordítás).

Egy nap, amikor az életed végére érsz, megállsz majd Isten előtt. Ez lesz a záróvizsgád, ami sokkal fontosabb, mint bármelyik vizsga, amelyen korábbi tanáraidnál vagy oktatóidnál részt vettél.

Ezen a vizsgán nem arról fogsz beszélgetni Istennel, hogy hogyan teljesítettél matekből vagy a humán tárgyakból.

Ezt a kérdést fogja feltenni: „Ismertél engem?”

Mit fogsz erre válaszolni?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miként lehetséges, hogy sokan óriási tudásra tesznek szert, mégis elvétik az élet igazi értelmét?
  • Hogyan tett az Istennel való kapcsolatod jobb tanulóvá az életed minden területén?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017. 10.10.)

Szólj hozzá!

A sikeres tanulás kezdete az Isten Igéjében való bemerítkezés

2017. október 12. 03:00 - magyarosijulia

„Soha ne hagyd abba ezeknek a tanításoknak a tanulását, olvasását. Gondolkodj ezekről éjjel és nappal, hogy hűségesen megtegyél mindent, amit bennük ír. Csakis akkor fogsz boldogulni és sikeres lenni abban, amit teszel." (Józsué 1:8, GW fordítás)

Hogy valójában remekelj azon a területen, ahol tanulsz, (legyen szó egy új képesség, új elmélet vagy egy új személy megismeréséről és tanulásáról), először el kell merülnöd Isten Szavában.

Szándékosan használom az elmerülés szót. Tudod mit jelent elmeríteni vagy átitatni egy filteres teát? Veszed a teát, belemártod a forró vízbe, majd kiveszed és újra elmeríted a bögrébe. Ezt nem lehet gyorsan csinálni. Nem lesz tea belőle a végén. Lassan kell megtenned! Amikor helyesen csinálod, a tea íze mind kikerül a zacskóból.

Ugyanezt kell tenned az Isten Szavával is, ha azt akarod, hogy valóban remekelj abban, amit épp tanulsz. Nem lehet gyorsan letudni. Ismerem a villámolvasást, gyakran alkalmazom is, de sosem olvasom gyorsan a Bibliát. A Bibliát lassan, szóról szóra olvasom. Miért? A Biblia azt írja, hogy Isten minden szava tiszta és igaz.

Mielőtt bármit is megtanulsz, kezd azzal, hogy bemerítkezel az Isten Szavába. Ez a siker kulcsa!

Mindenki sikeres akar lenni. Sikeres akarsz lenni a karrieredben, a kapcsolataidban, a tanulásodban. A Biblia mindenkinek világos útmutatást és tanácsot ad, aki sikeres akar lenni.

Józsué 1:8 ezt mondja az Isten Szaváról: „Soha ne hagyd abba ezeknek a tanításoknak a tanulását, olvasását. Gondolkodj ezekről éjjel és nappal, hogy hűségesen megtegyél mindent, amit bennük ír. Csakis akkor fogsz boldogulni és sikeres lenni abban, amit teszel." (GW fordítás).

Isten nem hazudik. Ez az Ő ígérete feléd. Ha sikeres és virágzó akarsz lenni az életben, folyamatosan tanulmányozd az Ő szavát.

Ez bölccsé tesz, és a Biblia azt mondja, hogy a bölcsességgel gazdagság és megbecsülés jár.

De ez mind azzal kezdődik, hogy megismered Isten Szavát!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen igazságot értettél meg mostanában amikor tanultad és tanulmányoztad Isten Szavát? Hogyan segített ennek az igazságnak a megismerése közelebb kerülni Jézushoz?
  • Milyen az aktuális terved, amely szerint folyamatosan tanulmányozod Isten Szavát? Mennyire jól működik ez a terv?
  • Mi nehezíti meg számodra, hogy folyamatosan tanulmányozd Isten Szavát? Milyen változtatások tudnak segíteni, hogy hűségesebb legyél ezen a területen?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.10.05.)

Szólj hozzá!

Jézus tanítványai sosem hagyják abba a tanulást

2017. október 11. 03:00 - FodorImi

A bölcs férfiak és nők mindig tanulnak, mindig figyelnek, hogy új ismeretet szerezzenek.” (Példabeszédek 18:15, The Messsage fordítás)

Minden egyes vezető egyben tanuló is. Ez alól nincs kivétel. Mikor az iskolában tanítasz, szülőként otthon ügyelsz a gyerekekre, vagy egy vevőszolgálatnál dolgozol, másokat vezetsz. Ahhoz, hogy ezt minél hatékonyabban tehesd, folyamatos tanulásban, fejlődésben kell lenned.

Ha többé nem tanulsz, elkezdesz meghalni. Ez ennyire egyszerű.

Nem számít mennyi idős vagy és az sem, mit tettél le az asztalra, folyamatosan tanulnod kell. Új képességeket kell megszerezned. Újabb és újabb anyagokat kell megtanulnod. Új könyveket kell elolvasnod. Újabb Biblia tanulmányozásba kell belekezdened.

A Biblia azt mondja a Példabeszédek 18:15-ben: „A bölcs férfiak és nők mindig tanulnak, mindig figyelnek, hogy új ismeretet szerezzenek.”

Az egyik legfontosabb szereped az életedben, hogy diák vagy. Jézus azt akarja tőlünk, hogy a tanítványai legyünk. Tanulod, hogy mit jelent Krisztust követni.

Jézus tanítványai folyamatosan tanulnak. Sosem hagyják abba.

Mikor 14 éves voltam, elkezdtem olvasni hetente két könyvet. Egy ponton az életemben naponta elolvastam egy könyvet. Most már ott tartok, hogy több, mint 35.000 könyv van a könyvtáramban. Miért? Mert az emberek, akikkel együtt töltöd az időd és a könyvek, amiket elolvasol, fogják meghatározni a jövődet.

Magadnak teszel szívességet a folyamatos tanulással. A Biblia arra tanít minket, „Aki értelmet szerez, önmagát szereti, aki szeret tanulni, sikeres lesz.” (Példabeszédek 19:8, NCV fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Hogyan látod, milyen hatással volt a folyamatos tanulás a hozzád közel álló emberekre?
  • Mik azok az utak, melyeken ma folytatod a tanulásod?
  • Mely témákról szeretnél többet tanulni? Milyen terv segítene neked ebben?

*(Daily Hope by Rick Warren – 2017.10.04.)

Szólj hozzá!

Amikor az oktatás próbára teszi a hitedet, három választásod van

2017. október 10. 03:00 - FodorImi

„Bizony, akik Isten akarata szerint akarnak élni Krisztus Jézusban, azokat mind üldözni fogják!” (2. Timóteus 3:12 – NIV)

Az oktatás életbe vágóan fontos mindannyiunk számára. Ez is része annak a néhány dolognak az életünkben, amiknek soha nem lenne szabad véget érnie. Mindig tanulnunk kellene. A Biblia szerint ez a kulcsa a sikeres életnek. (Példabeszédek 19:8)

Azonban ahogy minden értékes dolgunkat, ezt is őriznünk kell. Biztosnak kell lennünk abban, hogy a tanulásunk közelebb húz minket Istenhez, nem pedig eltávolít tőle.

Ez egy döntéssel kezdődik.

Előre el kell döntened, hogy kiállsz Isten mellett!

Nem akkor kell végig gondolni az Istenhez való hűségedet, amikor valami újat tanulsz, hanem mielőtt elkezdenéd.

A Biblia azt mondja nekünk „a világban nyomorúságotok van” (János 16:33)

Ez a vers nem azt mondja „talán” lesznek problémáid. Azt sem mondja „ha” lesznek problémáid. Azt mondja "lesznek problémáid”. Ebbe bele tartozik az oktatásod. A hited meg lesz próbálva a tanulásod során. Efelől semmi kétség.

A 2 Timóteus 3:12-ben azt olvassuk: „Bizony, akik Isten akarata szerint akarnak élni Krisztus Jézusban, azokat mind üldözni fogják!”

Ha nem szenvedsz semmilyen üldözésben az életedben, az talán azt jelzi, hogy nem élsz teljesen Istennek tetsző életet. Talán kaméleon vagy akiről néhányan nem is tudják, hogy keresztény.

Számíts rá, hogy próbára leszel téve az oktatásod során. Elbukhatsz egy matek nagydolgozatot, de nem bukhatod el a legfontosabb vizsgát, amit valaha is tenned kell – a hited megpróbálását. Ennek örökké tartó következményei vannak.

Amikor az oktatásod próbára teszi a hitedet három választásod van.

Elbukhatsz. Visszalépsz és eldobod a hitedet.

Visszahúzódhatsz. Egész egyszerűen részekre osztod az életed és nem hagyod, hogy Isten Szava hatást gyakoroljon arra, amit tanulsz.

Növekedhetsz. Választhatod azt is, hogy mindent amit tanulsz Isten Szaván keresztül nézed.

Dániel könyvének első fejezetében Dániel és a barátai is ezt tették. Mielőtt belementek a király kiképző programjába „Dániel azonban elhatározta, hogy nem szennyezi be magát” (Dániel 1:8)

Dániel és a barátai nem hagyták, hogy hamis gondolatok megsemmisítsék a hitüket. És neked sem kellene.

Az elejétől kezdve döntsd el, hogy őrizni fogod az elméd. Döntsd el, hogy mindent egy bibliai szűrőn keresztül fogsz nézni. Így tudsz boldogulni a tanulásod során - és a hitedben. Nem számít milyen idős vagy, nem számít, hol tartasz az életben használd ezt a szűrőt. Isten azt akarja, hogy tanulj egy életen át, ami azt jelenti, hogy egy életen át kihívásokkal fog szembenézni a hited.

Emlékezz rá, hogy Isten érted van, nem pedig ellened, amikor próbákban vagy. Vezet téged egy szorosabb kapcsolatra vele és mélyebb hitre Ő benne.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj arra, mikor láttál valakit „elbukni” vagy „visszahúzódni”, amikor a hitük meg volt próbálva az oktatásuk során. Mit tanultál ezokból az esetekből?
  • Hogyan használod Isten Igéjét, mint szűrőt, amikor valami olyat dolgozol fel amit megtanultál? Ebben az esetben, hogyan tudsz növekedni?
  • Hogyan tudsz segíteni másoknak, hogy megtanulják ennek az áhítatnak az elveit, és megőrizzék az elméjüket végig a tanulásuk során.

 

(Daily Hope by Rick Warren  - 2017.10.03.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása