Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten mindenható – tehát neked nem kell annak lenned

2021. szeptember 15. 03:00 - rigoi

„Tehetetlenek vagyunk ezzel a nagy sereggel szemben, amely minket támad. Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk segítségért.” (2Krón 20,12 GNT)

Az áttörést hozó imák különböznek más imáktól.

Valószínűleg gyakran imádkozol és kéred Isten segítségét, erejét vagy bölcsességét. Amikor azt mondod „Istenem, szükségem van a segítségedre”, akkor az azt jelenti, hogy még mindig azt hiszed, hogy te magad majd meg tudsz tenni valamit Isten segítségével. És nincs is semmi baj az ilyen imákkal.

Azonban az áttörést hozó ima ilyen: „Istenem, ezt sehogy sem tudom megcsinálni. Meghaladja a képességeimet. Szükségem van arra, hogy Te cselekedj.” Akkor imádkozol így, amikor erőtlennek érzed magad.

Ez az ima valójában a helyreállásodnak az első lépése, mert rájössz arra, hogy nem vagy Isten; beismered, hogy erőtlen vagy ahhoz, hogy uralkodj a rosszra való hajlamodon, és beismered, hogy az életedet nem tudod te irányítani. És ezután Istenre fókuszálsz, ami az áttörést hozó ima második lépése.

Miután Jósafát király Isten felé fordította a figyelmét, ezt mondta: „Tehetetlenek vagyunk ezzel a nagy sereggel szemben, amely minket támad. Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk segítségért.” (2Krón 20,12 GNT).

Ugyanezt kell tenned, amikor áttörésért imádkozol a saját életedben. Először mondd el Istennek, hogy pontosan mit érzel. Erőtlennek érzed magad, mert állandóan küzdesz, és még sincs semmi változás? Mondd el ezt Istennek! Mondd el neki, hogy reménytelennek látod a helyzetet, és ismerd el a gyengeségedet.

Nem kell erősnek lenned vagy mindent tudnod, ha Istennel kapcsolatban vagy, mert Ő mindenható és mindentudó. Nem kell mindenütt ott lenned, ha Istennel kapcsolatban vagy – mert Ő mindenütt jelen van.

Mit kell tenned, amikor olyan helyzetben vagy, amit nem tudsz irányítani, megváltoztatni vagy kezelni? Várnod kell és bíznod kell mindabban, amiről tudod, hogy igaz Istennel kapcsolatban.

A hit néha azt jelenti, hogy nem teszel semmit, csak nyugodt maradsz, vársz és bízol. Ha megpróbálsz tenni valamit, azzal visszaveszed a saját kezedbe az irányítást.

Így nézett ki a hit A Krónikák második könyvében: „Júdának minden férfia, a feleségeikkel és gyermekeikkel együtt, ott álltak a templomnál.” (2Krón 20,13 GNT). Ez nem azt jelenti, hogy öt percig álltak ott. Lehet, hogy órákig álltak az Úr előtt. Azáltal, hogy egyszerűen csak álltak, azt fejezték ki Istennek, hogy amivel szembenéznek, az túl nagy probléma számukra. Az erejük fogytán volt, de továbbra is kitartottak, mert bíztak abban, hogy Isten gondoskodik róluk.

Amikor áttörésre van szükséged, kövesd a példájukat! Várj, figyelj és bízz!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért vagy hajlamos arra, hogy próbálsz ragaszkodni ahhoz, hogy kezedben tartsd a dolgok irányítását, még akkor is, amikor tudod, hogy nem tudsz a helyzeten változtatni?
  • Mi az a helyzet most az életedben, amit nem tudsz kezelni?
  • Miért nehéz várnod Istenre, hogy elvégezze azt, amit te magad nem tudsz megtenni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.09.08.)

(GNT: Az angol Good News Translation bibliafordítás rövidítése.)

1 komment

Isten hatalma mindig megvéd téged

2019. december 21. 03:00 - Tomes Lívia

 „A hiteteken keresztül Isten védelmez benneteket az ő erejével, amíg megkapjátok a megváltást” (1Pt 1,5).

Isten figyel rád a nap minden percében úgy, ahogy egy testőr figyelne. Az életben minden átmegy az Atya szűrőjén, még a nehéz dolgok is, melyeket a te vagy mások bűnei okoztak. Isten még mindig felhasználhatja a jó érdekében.

Ez azt jelenti, hogy Isten ereje megvéd téged: „A hiteteken keresztül Isten védelmez benneteket az ő erejével, amíg megkapjátok a megváltást” (1Pt 1,5).

Amikor olyan helyzetbe kerülsz, hogy reménytelennek, tehetetlennek vagy erőtlennek érzed magad, az mind hazugság! Nem vagy reménytelen, tehetetlen vagy erőtlen, amikor Isten jelen van az életedben.

Láttál-e már valaha olyan házat, amelyik előtt kiírták, hogy Biztonsági rendszer védi? Lehet, hogy nekünk is kellene egy kicsi jel, ami emlékeztet arra, hogy Isten által védett.

Péter 1. levele 1. fejezetének 5. versében előforduló védelmez szó jelentése helyőrség. Ez egy katonai terminus, ami arra utal amikor katonákat küldenek egy városba, hogy megvédjék azt. A helyőrség megvédi a várost, és ott maradnak, hogy őrizzék. Ugyanígy, téged is folyamatosan véd és őriz Isten.

Mindaz, amit neked tenned kell hitben: bízni, hogy Isten ott van az ő védelmével.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Hogyan befolyásol téged az a kép, hogy Isten őrzőként viselkedik, figyel és véd téged?
  • Hogyan látszik, hogy Isten védelme jelen van az életedben?
  • Bízol-e Isten védelmében életednek minden területén? Miért, vagy miért nem?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.14.)

Bízol Jézusban az üdvösségedért?

A Biblia azt mondja, hogy csakis az Istenbe vetett bizalommal, a Fián, Jézus Krisztuson keresztül juthatunk a mennybe. Nem kell kiérdemelnünk Isten szeretetét, sem felküzdenünk magunkat a mennybe. A Biblia szerint: „Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által. Ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka: nem tettek által, hogy senki se dicsekedjék” (Ef 2,8–9).

Ha még nem bízol Jézusban, és még nem köteleződtél el az ő követésére, miért várnál tovább? Ha készen állsz arra, hogy átlépj ezen a határvonalon, és meghozd azt a döntést, hogy hiszel Jézus Krisztusban és követed őt, mondd el ezt az imát:

„Drága Jézus, ígéretet tettél arra, hogy ha hiszek benned, mindenre, amit valaha rosszul tettem, megbocsátást nyerek, megismerhetem az életem célját, és egy napon befogadsz engem örök otthonodba, a mennyországba.

Megvallom bűneimet, és hiszem, hogy te vagy az én Megváltóm. Megígérted, hogy ha megvallom bűneimet, és benned bízom, megmentesz engem. Bízom szavaidban, miszerint kegyelemből van üdvösségünk a hit által, és nem tettek által. Befogadlak az életembe Uramként. Ma életem minden részét a te irányításod alá helyezem. Neked jogodban áll rendelkezni az életemről.

Jézus, az életem hátralévő részét arra akarom használni, hogy téged szolgáljalak, és ne magamat. Átadom neked az életem, és kérlek, ments meg, és fogadj be a családodba! A te nevedben imádkozom. Ámen!”

Ha elmondtad ezt az imát, és befogadtad Jézust, kérlek küldj egy e-mailt angol nyelven Rick Warrennek a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd vele. Szeretne küldeni neked néhány ingyenes anyagot, amelyek segíthetnek a Jézussal való utad megkezdésében.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása