Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A hatásos vezető szelíd

2023. május 14. 03:00 - R.K.A.

2023_05_07_kep.jpg

„A szelíd és kegyelmes nőt tisztelik az emberek.”

Példabeszédek 11:16 (MSG fordítás)

A szelídség a vezetővé válás előfeltétele. Mindegy, hol akarsz vezető lenni – a gyülekezetben, a kormányzatban, az üzleti életben, otthon, az iskolában vagy más közösségben –, először szelídnek kell lenned.

A Példabeszédek 11:16 azt mondja: A szelíd és kegyelmes nőt tisztelik az emberek.” (MSG fordítás) – és ez igaz a férfiakra is. A szelídség tiszteletet eredményez, és senki sem tud igazán vezetni anélkül, hogy ne tisztelnék.

Jézus „szelíd és alázatos szívű” volt (Máté 11:29). Minden tekintetben erős volt. Elnémította az arrogáns vezetőket és felborogatta az asztalokat a templomban. De soha nem veszítette el a türelmét. Kordában tartotta az erejét. Szelíd volt.

Jézuson kívül a Biblia csak egy embert nevez szelídnek: Mózest.

Mózest valószínűleg erős vezetőnek tartod. Szembeszállt a fáraóval, a világ akkori leghatalmasabb emberével, és követelte, hogy a fáraó engedje el Isten népét. Egyedül Isten állt Mózes mellett – és ez elég volt neki. De mielőtt Mózes vezető lett, már akkor is szelíd volt.

A Biblia a következőket mondja Mózesről: „Mózes pedig igen alázatos (szelíd, kedves, önelégültségtől mentes) ember volt, a földön élő minden embernél alázatosabb” (4Mózes 12:3, AMP fordítás).

De valószínű, hogy a szelídség nem volt Mózes veleszületett tulajdonsága. Visszatérő bűne volt a féktelen harag; heves vérmérsékletű volt, és nehezen tudott uralkodni magán.

Egyszer Mózes annyira feldühödött, hogy megölt egy egyiptomit. Amikor pedig a Tízparancsolat átvétele után Mózes lejött a hegyről, Izrael népét egy bálványt imádva találta. Mózes annyira dühös lett, hogy földhöz vágta a Tízparancsolat kőtábláit, és összetörte őket. És a haragja volt az, ami megakadályozta őt abban, hogy beléphessen az Ígéret Földjére.

Hogyan lehetséges tehát, hogy ez az ember, akinek egész életében gondja volt a haragjával, Jézuson kívül az egyetlen, akit szelídnek nevez a Biblia? Úgy, hogy Mózes tanítható volt. Amikor az emberek elmondták neki, hogy az életének melyik területén kellene változtatnia, ez nem dühítette fel. Inkább tanult belőle.

Szelíd volt. A szelídsége tiszteletet szerzett neki. És ez a tisztelet tette őt vezetővé.

Talán te is harcolsz a haraggal, mint Mózes. Vagy talán túl engedékeny vagy, vagy türelmetlen, vagy lusta. Bármivel is küzdesz, döntsd el, hogy szelíd és tanítható leszel. Meglátod, a szelídséged kivívja a körülötted lévő emberek tiszteletét.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen szelíd vezetőket ismersz?
  • Mit gondolsz, miért olyan csodálatra méltó tulajdonság a szelídség?
  • Mit jelent az, hogy tanítható lelkülettel rendelkezünk? Milyen konkrét területen kérheted Istent, hogy fejlessze benned ezt a szellemet?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.05.07.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Együttérző vagy?

2022. december 07. 03:00 - BlaZsu

egyutterzes.jpg

Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük. Máté 7,12

Sokféle módon vívhatjuk ki mások tiszteletét konfliktus esetén. Tegnap megnéztünk ezek közül hármat: 1. Mielőtt megszólalsz, gondolkodj! 2. Diszkréten, négyszemközt kezeld a konfliktusokat! 3. Az embereket a jó és helyes cselekvésre buzdítsd!

Azonban a legelső dolog, amit tenned kell az, hogy légy másokkal együttérző! Ha azt akarod, hogy az emberek tiszteljenek, neked is tiszteletben kell tartanod mások érzéseit.  Ki mint vet, úgy arat. A Biblia azt mondja, „Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük.” (Mt. 7,12).

Ez különösen igaz akkor, amikor az embereket valami fájdalom vagy bánat éri, amikor félnek, vagy amikor úgy érzik, igazságtalanság érte őket. Az emberek arra vágynak, hogy megértsd, min mennek keresztül. Addig nem érdeklik őket a tanácsaid, amíg az együttérzésedet meg nem tapasztalják.

Egyébként nem kell egyetértened valakivel ahhoz, hogy együtt tudj érezni vele. Ha például tüntetőket látsz, nem biztos, hogy egyetértesz azzal, amit tesznek, de ettől még megpróbálhatod megérteni, miért teszik azt.

Amikor Nehémiás konfliktushelyzetbe került, mindenekelőtt együttérzett a panaszuknak hangot adó emberekkel. Ezt mondta: „Amikor meghallottam a kiáltozásukat és ezeket a vádakat, nagyon megharagudtam.” (Neh. 5,6) Nem csak egyszerűen megharagudott, hanem azt mondja, nagyon megharagudott.

Mit tett? Ugyanaz az indulat jött fel benne is, mint a dühös emberekben. Együttérzett velük, ő is azt érezte, amit ők. Ahelyett, hogy elbagatellizálta volna az érzéseiket és próbálta volna megnyugtatni őket azzal, hogy "Ne legyetek dühösek!”, megértést mutatott és kifejezte, hogy ő is haragszik.

Most talán ezt gondolod: "Dehát, a harag bűn!” Nem, nem mindig az. Néha a harag a szeretet kifejezése. Ha megbántod a családom egyik tagját, és én ahelyett, hogy haragra gerjednék közömbös maradok, az azt mutatja, hogy nem szeretem a családom.  A Szentírásban Isten megkülönbözteti a jogos haragot a nem jogos haragtól, a jó haragot a rossz haragtól. Az Efezus 4,26-ban ez áll: „haragudjatok, de ne vétkezzetek.” (BSB fordítás).

Még Jézus is haragudott, amikor azt látta, hogy a közösség vezetői nem segítik a szükségben lévőket. A Márk evangéliuma 3. fejezetének 5. versében azt olvashatjuk, hogy Jézus haragosan nézett rájuk, „mélyen megütközve szívtelenségükön” (TLB fordítás). Te is „mélyen megütközöl”, amikor látod, hogy emberekkel rosszul bánnak? Ha azt akarod, hogy tiszteljenek, legyél olyan, mint Nehémiás és Jézus. Legyél együttérző az emberekkel! Nem kell, hogy egyetérts velük, de ha együttérzően hallgatod őket, amikor az érzéseikről beszélnek, kivívod a tiszteletüket.

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Emlékezz vissza egy olyan alkalomra, amikor valaki együttérzett veled. Hogyan éreztette, hogy törődik veled és fontos vagy neki?
  • Mi az első reakciód, amikor egy konfliktushelyzettel találkozol? Igyekszel megérteni minden érintett fél álláspontját? Ha nem, mit csinálhatnál másképp?
  • Milyen típusú igazságtalanság váltja ki belőled a legnagyobb együttérzést mások iránt? Mit tudnál tenni, hogy lehessen megoldást találni ezekre az igazságtalanságokra?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2022.11.30.)

 (A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hogyan érdemeljük ki a tiszteletet egy konfliktusban?

2022. december 06. 03:00 - R.K.A.

2022_11_29_kep.jpg

„A jó hírnév és a tisztelet sokkal többet ér, mint az ezüst és az arany.” Példabeszédek 22:1 (CEV-fordítás)

Az életben az ember egyik legfontosabb szükséglete, hogy érezze, mások tisztelik. A Példabeszédek 22:1 szerint „A jó hírnév és a tisztelet sokkal többet ér, mint az ezüst és az arany” (CEV-fordítás).

De a tisztelet nem jön automatikusan – ki kell érdemelni. Kiérdemelhetjük például azzal, ahogyan a konfliktusokat kezeljük. Miért? Mert minden alkalommal, amikor valamilyen konfliktushelyzetbe kerülünk, az emberek figyelik, hogyan reagálunk.

Nehémiás nagyszerű példája az olyan embernek, aki kiérdemelte mások tiszteletét azzal, ahogyan a konfliktusokat kezelte. Nézzük meg, hogyan csinálta, és tanuljunk tőle:

Nehémiás gondolkodott, mielőtt megszólalt. Meghallgatta az izraeliták panaszait és vádjait azok ellen, akik az éhínség idején kizsákmányolták őket. És mielőtt válaszolt volna, „megfontolta a dolgot” (Nehémiás 5:7, NIV-fordítás). Ez azt jelenti, hogy alaposan átgondolta az adott helyzetet. Mérlegelt, mielőtt megszólalt volna, és használta a józan eszét, mielőtt kinyitotta volna a száját.

Manapság az emberek gyorsan, gondolkodás nélkül ontják magukból a gondolataikat az őket ért igazságtalanságokkal kapcsolatban. A Biblia azonban azt mondja, hogy minden ember legyen kész másokat meghallgatni, ne hamarkodja el a beszédet, ne lobbanjon haragra hirtelen, mert az ember haragja nem eredményezi azt a megigazultságot, amit Isten szeretne.” (Jakab 1:19-20, NIV-fordítás).

Nehémiás diszkréten, négyszemközt oldotta meg a konfliktusokat. Amikor látta az igazságtalanságot, nem tiltakozott hangosan mindenki előtt. Először megpróbált kapcsolatot teremteni azokkal, akik nem cselekedtek helyesen és a szegények kihasználásával saját vagyonukat gyarapították. A Bibliában azt olvassuk, hogy „összehívta őket, hogy tárgyaljon velük” (Nehémiás 5:7, NIV-fordítás).

Jézus is ugyanezt parancsolta a követőinek, hogy így kezeljék a gyülekezeti konfliktusokat. A Máté 18:15-ben ezt mondja: „Ha pedig vétkezik a testvéred, menj oda hozzá, mondd meg neki a hibáját négyszemközt” (NIV-fordítás). Nyilvánosságra hozni a dolgot csak a legvégső megoldás lehet. Ha azt akarod, hogy tiszteljenek, kövesd Isten útmutatását.

Nehémiás a jó és helyes dologra próbálta rávenni az embereket. Azt mondta az érzéketlen vezetőknek: Nem helyes, amit tesztek! Nem kellene inkább istenfélő életet élnetek…?  ....hagyjátok abba a kamatszedést. Adjátok vissza nekik földjeiket, szőlőiket, olajfaligeteiket és házaikat” (Nehémiás 5:9-11, NLT-fordítás). És megtették, amit Nehemiás mondott, mert tisztelték őt.

Ha azt akarod, hogy tiszteljenek, te is a jó és helyes dologra próbáld rávenni az embereket. Ne arra buzdítsd őket, hogy a legrosszabb ösztöneik, félelmeik vagy előítéleteik alapján cselekedjenek. A Példabeszédek 11:27 szerint „ha helyes a célod, akkor tisztelni fognak” (GNT-fordítás).

A tisztelet és a más emberekre gyakorolt befolyásunk között szoros kapcsolat van.  Amikor konfliktushelyzetbe kerülsz, kövesd Nehémiás példáját.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondold át az előtted álló hetet. Milyen lehetőséged lesz arra, hogy gyakorold, hogy "légy kész másokat meghallgatni és ne hamarkodd el a beszédet"?
  • Gondolj egy olyan alkalomra, amikor hálás voltál, hogy valaki négyszemközt keresett meg egy dologgal kapcsolatban. Több tiszteletet éreztél utána az adott személy iránt? Miért igen, vagy miért nem?
  • Mikor volt olyan eset, hogy valaki rávett, hogy a jó és helyes dolgot tedd? Milyen lehetőséged van arra most, hogy te is a jó és helyes dologra vegyél rá valakit?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.11.29.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A szelídség azt mutatja, hogy szereted Jézust

2021. augusztus 08. 03:00 - ReveSz

person reaching black heart cutout paper

„A hívőknek nem kellene átkozni senkit, sem veszekedni, hanem szelídnek és udvariasnak kellene lenniük mindenkivel” (Tit 3,2 GW).

A kedvességed lehet a tanúd a nem hívők felé. Ők mindig figyelnek arra, hogy más vagy-e, ha stressz alatt vagy. Ha szelíden reagálsz a nyomásra, az hihetetlen tanúbizonyság a világnak.

Pál levele Tituszhoz 3. fejezetének 2. versében olvashatjuk: „A hívőknek nem kellene átkozni senkit, sem veszekedni, hanem szelídnek és udvariasnak kellene lenniük mindenkivel” (GW).

Ha azt állítod, hogy Jézus követője vagy, nem engedheted meg magadnak, hogy másokról gonoszat mondj. Nem engedheted meg magadak, hogy veszekedj. Ehelyett szelídnek és udvariasnak kell lenned mindenkivel. Ez azt jelenti, hogy még akkor is, ha egy másik politikai párthoz tartoznak? Igen.

Isten nekem az evangelizálás ajándékát adta, így amikor nem vagyok a saddleback-i gyülekezetben, időm nagy részét azzal töltöm, hogy olyan emberekkel beszélgetek, akikkel egyáltalán nem értek egyet. Méghozzá azért, mert hiszem, hogy nem győzheted meg az ellenségeidet Krisztusnak, csak a barátaidat.

Az emberek nem fognak megbízni Jézusban, míg benned nem bíznak meg. Az emberek nem igazán kérdezik azt, hogy a Biblia hiteles-e. Azt akarják látni, hogy én hiteles vagyok-e. Becsületesen élek? Szelíd vagyok? Szeretetteljes vagyok? Jószívű vagyok?

Hogyha az embereknek tetszik az, amit látnak benned, akkor hallgatni fognak arra, amit mondasz.

A lényeg a következő: ha engedelmeskedsz Pál levele Tituszhoz 3. fejezetének 2. versében leírtaknak, akkor más keresztények kritizálni fognak. Azt fogják mondani, hogy megalkuvó vagy. Ezt tapasztalatból mondom. Amikor azt mondom, hogy vannak barátaim, akik muszlimok, zsidók vagy ateisták, arra azt mondják: „Hogy teheted ezt?” Azzal vádolnak, hogy megalkuvó vagyok.

Tisztelettel bánni más emberekkel nem azt jelenti, hogy megalkuvó vagy a hiteddel kapcsolatban. Vannak barátaim, akik nem értenek egyet velem, és vannak barátaim, akik nem hisznek abban, amiben én. Mert ennél lényegesebb dologra kell összpontosítani: Ismerik Jézust?

Egy nagyszerű igevers, ami alapján élhetsz, az Péter első levele 3. fejezetének 15. verse: „Mindig légy készen, hogy választ adj mindenkinek, aki megkér téged, hogy adj okot a reményre, amivel rendelkezel. De ezt szelíden és udvariasan tedd!” (NIV).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tudsz szándékosan az élet minden területéről barátokat szerezni, hogy beszélhess nekik Jézusról?
  • Szerinted miért tűnik ki ennyire a szelídség a mai világban?
  • Mit szükséges tenned azért, hogy jobban „légy készen, hogy választ adj mindenkinek, aki megkér téged, hogy adj okot a reményre, amivel rendelkezel” (1Pt 3,15)?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.08.01.)

(A bibliai idézetek fordítása utáni nagybetűs rövidítés a szerző által választott angol bibliafordítást jelöli. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal, jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Az alázat kapcsolatokat épít

2021. július 29. 03:00 - Erika1832

„Legyetek alázatosak, és tartsátok a másikat többre magatoknál! [...] Ugyanaz a hozzáállás legyen meg bennetek is, ami Jézusban volt! Bár ő Isten volt, nem úgy gondolt az Istennel való egyenlőségre mint valamire, amihez ragaszkodni kell” (Fil 2,3.5–6 NLT).

A szerénységre, az alázatra való képesség építi a kapcsolatokat. Mi az alázat? Amikor másokat tisztelsz, többre tartasz magadnál, és nem ragaszkodsz, nem követeled ki, hogy jogaidat érvényesítsd velük szemben.

Az önteltség viszont tönkreteszi a kapcsolatokat, és nagyon sokféle módon mutatkozhat meg. Kritikussá, ítélkezővé, rivalizálóvá, makaccsá és könyörtelenné tehet. A példabeszédek könyve 16. fejezetének a 18. verse azt mondja: „Pusztulást hoz az önhittség, az öntelt viselkedés romba dönt” (NCV).

A önteltséggel saját magunkat is megtévesztjük. Amikor gondod van az önteltséggel, akkor azt te nem ismered fel magadban. De rajtad kívül mindenki más észreveszi azt benned.

Hogyan mutatkozik meg az önteltség egy kapcsolatban? Először: tanácsot adsz akkor is, amikor erre senki sem kért. Másodszor: nem vagy hajlandó bevallani, hogy nehéz heted volt. Mindenki más azt mondja hasonló helyzetben, hogy „Hú, az elmúlt hét nehéz volt!” De te nem vagy hajlandó elismerni, hogy bármi nehézséget okozzon neked.

De hogyan alakul ki az alázat a kapcsolatokban? Nézzük meg Péter első levele 3. fejezetének 8. verséből az öt kapcsolatépítő magatartást! „Éljetek mindannyian harmóniában, legyetek együttérzőek, szeressétek egymást, legyen bennetek könyörület és alázat!” (GW). Az első négy valójában az ötödikre épül rá: legyetek alázatosak! Ez egy kiváló modell a kapcsolatokhoz.

Miként valósul meg az alázat az életünkben? Úgy, hogy hagyjuk, hogy Jézus irányítsa a gondolatainkat, a szívünket, a hozzáállásunkat és a reakcióinkat. Az alázatban való fejlődés csak Jézussal lehetséges.

Az emberi kapcsolatok alaptörvénye: olyanná szoktunk válni, mint azok az emberek, akikkel időt töltünk. Ha morcos emberekkel töltesz időt, morcosabb leszel. Ha boldog emberekkel töltesz időt, akkor boldogabb leszel. Ha több alázatra vágysz, tölts több időt Jézus Krisztussal imádságban, és olvasd Igéjét. Csak beszélgess vele. Ő alázatos, és személyes kapcsolatot szeretne kialakítani veled.

Az alázatban való növekedés nagy feladatnak tűnhet, de Jézussal lehetséges. Tedd meg az első lépést az alázatossághoz, és még ma válj kapcsolatépítővé!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan jelenik meg az önteltség az életedben?
  • Milyen összefüggést látsz az alázat és a Jézussal való időtöltés között? Mit gondolsz, hogyan fogsz viselkedni, ha már jó ideje kapcsolatban vagy Jézussal?
  • Kit mondhatsz alázatos embernek életedben? Mi van azokkal, akik ellenállnak az alázatosságnak?

*(Daily Hope by Rick Warren 2021.07.22.)

(A bibliai idézetek fordítása utáni néhány betűs rövidítés a szerző által választott angol bibliafordítást jelöli. Ezekről a napiremeny.blog.hu oldal, jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása