Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A szeretet figyel és meghallgat

2014. február 19. 03:00 - magyarosijulia

"Tiszteljetek minden embert, akivel csak találkoztok!" (1Péter 2,17 MSG fordítás)

72 2014.02.19.jpg

Jézus szerint úgy kell szeretni másokat, hogy értékeljük őket, ahogy Jézus is értékel minket.

Te a Király gyermeke vagy. Ő alkotott téged és Jézus az életét adta érted. A Biblia ezt mondja az 1Péter 1,19-ben: „A váltságdíjat nem arannyal vagy ezüsttel fizették, hanem Krisztus vérével, amely mindennél értékesebb.” (NLT fordítás) Mennyi a te értéked? Nézz föl a keresztre. Jézus hajlandó volt meghalni érted. Isten képes volt érted adni az Ő Fiát. Ennyire értékes vagy!

Jézus azt akarja, hogy mindenkit ennyire megbecsülj – még azokat is, akiket ki nem állhatsz. Krisztus mondja: „Én ennyire szeretem őket (szélesre tárt kezekkel a kereszten). Tehát azt várom el tőled gyermekem, hogy ugyanígy szeresd ezeket az embereket, ahogy én szerettem, mert értük is meghaltam, nem csak érted. Úgy bánj velük, ahogyan én! Úgy értékeld őket, ahogyan én!

A Biblia azt mondja: „Tiszteljetek minden embert, akivel csak találkoztok!” (1Péter 2,17 MSG fordítás)

Hogyan teheted ezt meg? Az egyik módja ennek, hogy rájuk nézel, figyelsz rájuk és meghallgatod őket.

Az egyik kedvenc versem a Bibliából a Márk 10,21: Jézus sétált az utcán, egy fiatal vállalkozó pedig odament hozzá és feltett neki egy kérdést. Jézus válasza az volt, hogy ráfigyelt és szerette. Ráfigyelt és szeretett. Nem tudsz szeretni anélkül, hogy figyelnél!

Amikor a pincérnő kiszolgál téged vagy a bolti pénztáros próbál beszélni veled, te viszont nem figyelsz rájuk, akkor nem vagy szeretetteljes. A szeretet figyel és meghallgat.

Gondolj valakire, és írd is le a nevét egy olyan ismerősödre, akinek tudod, hogy alacsony az önértékelése. Aztán határozd el, hogy ezen a héten kimutatod annak az embernek, hogy elfogadod őt, és hogy mennyire értékes ő számodra és Isten szemében. Ha mindenki más úgy bánik ezzel a személlyel, mint egy kitaszítottal vagy nem is törődnek vele, akkor te éreztesd meg vele, hogy igen is számít! Számít Istennek, ezért számodra is fontos!

Beszéljünk róla

  • Melyik ismerősödnek van szüksége, hogy megtudja, hogy Istennek és neked is számít?
  • Hogyan értékeled magad, mennyire figyelsz másokra osztatlan figyelemmel? Mit fogsz tenni, hogy ezen a területen is fejlődj?
  • Határozd el, hogy olyanra fogsz figyelni, akit általában észre sem veszel. Hogyan reagál?
Szólj hozzá!

Ne beszélj elhamarkodottan!

2013. december 04. 03:00 - Lilla:)

"Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra" (Jakab 1:19)

james119.jpg

Amikor próbálsz kibékülni valakivel, ne a problémára figyelj! A panasza és haragja mögötti sebekre figyelj, arra, hogy a másik embernek mi okoz fájdalmat.

A sérült ember megbánt más embereket. Az egészséges ember nem bánt meg másokat. A szent emberek nem bántanak meg másokat, és a boldog emberek sem. Ez igaz minden helyzetben, a házasságban, a piacon vagy a Közel Keleten egyaránt. Amikor egy embernek fáj valami, az megbánt másokat.

Az emberek megbecsülésre vágynak mindenütt a világon. Ha tiszteljük a másik fél méltóságát, a haragja gyorsan elszáll. És ez igaz nemzetekre, üzleti kapcsolatokra, gyülekezetekre, etnikai csoportokra és a saját családunkra is. Tisztelettel és méltósággal bánjunk az emberekkel.

Hogyan tudod a legjobban kimutatni mások felé a tiszteletedet? Figyelj rájuk és nézz a szemükbe. Amikor próbálsz kibékülni valakivel, arra kell figyelned, hogy mi van a szavaik mögött, hogy milyen sérelmet próbálnak kifejezni.

A Jakab 1:19 elmondja, hogyan is csináljuk: "legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra." Isten két fület adott neked és egy szájat. Azt akarja, hogy kétszer annyit hallgass, mint amennyit beszélsz. Mi azonban sietünk. Meg kell próbálnod megérteni mások nézőpontját, és nem csak a saját szempontodból kell látnod egy helyzetet. Assisi Szent Ferenc mondta a következőt: "Először arra törekedjünk, hogy mi értsünk meg másokat, és csak utána arra, hogy mások megértsenek minket."

A héten rengeteg esélyed lesz arra, hogy így tegyél. Ne halassz el egyetlen lehetőséget se, hogy kimutasd egy másik embernek a tiszteleted azzal, hogy meghallgatod, mi bántja és mi fáj neki. Utána haladhatsz tovább a békülés felé.

Beszéljünk róla:

  • Kivel van konfliktusod? Mit gondolsz, mi lehet az oka a sérelmének?
  • Hogy értékelnéd magad, mennyire tudod meghallgatni az embereket? Mi akadályoz meg néha abban, hogy időt szakíts arra, hogy meghallgass valakit?
  • Milyen lépéseket tudsz tenni azért, hogy leülj valakivel és tényleg meghallgasd a sérelmét, hogy ezáltal elősegítsd a helyreállást?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 11. 27.)

Szólj hozzá!

Szeretnél boldogulni? Légy alázatos!

2012. március 29. 03:00 - FHanna

"Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket." (Jakab 4:10)

Ha meg szeretnéd szüntetni a konfliktusokat az életedben, ha szeretnél jól kijönni másokkal, akkor meg kell tanulnod bocsánatot kérni Istentől és azoktól, akiket megbántottál. Jakab 4:8-ban ezt olvassuk: "Tisztítsátok meg a kezeteket, ...és szenteljétek meg a szíveteket". A kezünk a viselkedésünket szimbolizálja, a szívünk pedig a hozzáállásunkat.

Pál alapvetően ezt írja: Tisztítsd meg a cselekedeteidet! Bánd meg az önzőségedet. Igenis nagy ügy, mikor a társad érzései sérülnek. Vedd komolyan. Ha valaki azt mondja, megbántottad, akkor így is volt! Talán számodra nem olyan nagy ügy, de neki igen. Bocsánatot kell kérned.

Gondolj arra az emberre, aki a legtöbb konfliktust okozza az életedben. Szeretnéd elkezdeni megoldani a konfliktusod azzal az emberrel? Hajlandó vagy bocsánatot kérni a te saradért? Lehet, hogy 95%-ban az ő hibája, de a te felelősséged felelni azért az 5%-ért és Istenre hagyni a többit.

Mennyire lenne megalázó számodra azt mondani: "Tudom, hogy különbözünk egymástól és tudom, hogy nem mindig voltam figyelmes. Sokszor többet gondoltam magamra, mint a te szükségleteidre." Ez nemcsak alázatos dolog lenne, hanem Isten kegyelme nélkül lehetetlen is. Az egyetlen módja a változásnak, ha alázatos leszel és az egyetlen módja, hogy alázatossá válj, a bocsánatkérés.

Az első lépés a legnehezebb, de egyben a legfontosabb is. Igen, megalázó, de Isten áldását adja az alázatosságra. Talán a héten írnod kellene egy levelet, vagy fel kéne hívnod valakit. Tedd meg az első lépést!

Isten nem akarja, hogy a padlón ragadj. A Jakab 4:10-ben írja: "Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket". A tisztelethez az út az alázaton keresztül vezet. Régen azt gondoltam, ha azt akarom, hogy a feleségem és a gyerekeim tiszteljenek, akkor nem szabad bevallanom, ha hibáztam. Úgy véltem, ha a gyerekeim azt látják, hogy tévedtem, nem fognak tisztelni többé. Nem volt nagy meglepetés, amikor rájöttem, hogy ők már rég tudják, hogy én nem vagyok tökéletes. Rájöttem, hogy úgy érem el, hogy a családom tiszteljen, ha bevallom a tévedéseimet. Ha azt akarod, hogy tiszteljen a férjed vagy a feleséged és az Úr, akkor meg kell aláznod magad.

Hogy megállítsd a csatát, meg kell adnod magad Istennek, bölcsebbé kell lenned a Sátán ellen, közelebb kell kerülnöd Istenhez és hajlandónak kell lenned bocsánatot kérni.

Beszéljetek róla:
Gondolj a legutóbbi alkalomra, mikor elfogadtad valaki alázatos bocsánatkérését. Milyen hatással volt az egymással és az Úrral való kapcsolatotokra?
Van valaki, akitől bocsánatot kell kérned még ma? Van valaki, akinek meg kell bocsátanod még ma?
Elhiszed, hogy Isten helyre tud állítani egy kapcsolatot, amit te már rég feladtál? Mit gondolsz, mit szeretne, mit tegyél, hogy ez megtörténhessen?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.03.22.)

Szólj hozzá!

Hogyha tisztelsz másokat, az mindenkinek áldás

2010. november 14. 03:00 - Sanyee

Akarsz -e egészséges, erőteljes és növekedő gyülekezetet? Szerinted mit kell tennünk ehhez? Le kell váltani a pásztort? Új énekeket kell énekelni? Új épületre van szükség? Lehet, hogy nem ezek a legfontosabb részei a megújulásnak. Hogyha vágysz egy olyan közösségre, amiben dinamizmus van, többek között arra van szükség, hogy valóban megváltozzon az emberek élete, akik odajárnak, és azoké, akik betévednek, barátkoznak a gyülekezettel.

Nagyon lényeges, hogy igazi szeretet égjen a szívekben, ami képes áthidalni társadalmi,  korosztálybeli, nemi, faji, és mindenféle ellentétet. Hogyha Isten ereje, és jelenléte nyilvánvalóvá válik csodák és a lelki ajándékok működésén keresztül, az dinamizmust hoz. A tiszta szívű, igazi keresztények szent életben járnak, és ez a szentség, ez a tisztaság jelentheti az alapját a kapcsolati légkörnek, és bárminek, ami közöttük történik.

Ez csupán néhány terület, amiken elgondolkozhatunk, a kérdés viszont az, hogy mit jelentenek ezek a nagy szavak a mindennapjainkban? Hogyan lehet mindezt elkezdeni, praktikus szemszögből?

 

Alapvetően fontos alapelv, hogy amikor munkálkodni kezdesz, ugyan bízhatsz benne, hogy Isten mások szívét is elindítja, elsősorban azonban a fókuszt (emberi szinten) önmagadon kell tartanod. Legyél Te példa, legyél Te magad a változás – és nem csupán szavakban, hanem tettekben is!

 

Egy fontos terület lehet például a tisztelet kérdése. Hogyha másokat értékelsz, szeretsz és tisztelsz, az örömöt, áldást jelent Neked és másoknak is.

Gondolj most 3 emberre, akit igazán tisztelsz! Miért tekintesz így rájuk? Van olyan személy, akit nehéz tisztelned?

Korunkban a tisztelet és a tekintély válságát éljük. Könnyen lehet, hogy nem új keletű a probléma, mégis lépten-nyomon találkozhatunk vele. Tisztelni valakit annyit tesz, mint elismerni az értékét. Más iránt érzett elismerésünknek, megbecsülésünknek magatartásunkban és cselekedeteinkben kinyilvánított érzése.

 

Fontos meglátnunk, hogy középponti szerepe van annak, kit tisztelünk és milyen módon! Tiszteled Istent? Hogyha Őt tiszteled, ebből mi fakad számodra? Tiszteled a tanárodat, főnöködet, lelkipásztorodat, vagy azt a vezetőt, aki más miatt „feletted van”?

Hogyha másokat értékelsz, szeretsz és tisztelsz, az örömöt, áldást jelent Neked és másoknak is.

 (Mivel a purposedriven.com anyaoldalunkról 2 napi anyag hiányzik, ezért ez egy "eredeti magyar írás" :) )

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása