Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Kapcsolatra lettél teremtve

2013. november 13. 03:00 - Robin85

 “…Nem jó az embernek egyedül lenni…” (1 Mózes 2:18)

6 2013.11.13.jpg

Amit gyakran magánynak hívsz, az valójában egy honvágy Istenhez. Csak ezt soha nem ismerted fel. Arra lettél teremtve, hogy egy személyes, bensőséges kapcsolatban élj Jézus Krisztussal, egy kapcsolatban, amit Isten annyira akar, hogy a halálával fizetett érte. Tulajdonképpen, a fia halt meg azért, hogy a tiéd lehessen ez a kapcsolat. Ezt soha semmi sem fogja helyettesíteni – sem személyek, sem tapasztalat, sem drog, sem siker, sem ingóság, sem tulajdon. Semmi sem fogja kitölteni azt a tátongó lyukat a szívedben, amit Isten saját maga számra hozott létre. Azt akarja hogy ismerd őt.

Hogyan ismerheted meg Istent?

  1. Nyisd meg az életedet Jézus Krisztusnak. Mondd: “Jézus Krisztus, meg akarlak ismerni. Meg akarom tanulni, hogy úgy szeresselek téged, ahogyan te szerettél, még mielőtt tudtam volna róla. Azt akarom, hogy kapcsolatba kerüljünk.” Istennel való kapcsolatra lettél megalkotva – nem félelem alapú vallásosságra, törvényekre, szabályokra és szertartásokra, hanem egy személyes kapcsolatra, amiben folyamatosan Istenhez beszélsz és Ő tehozzád. Ez az ellenszer a legmélyebb magányosságodra.
  2. Csatlakozz egy családias gyülekezethez. Nem magányos farkas keresztyénnek kell lennünk. Találj egy olyan területet, ahol becsatlakozhatsz. Kapcsolódj be egy kis csoportba, ahol a többiek megismerhetnek és ahonnan támogatást kaphatsz, amikor átmész azokon a bizonyos nehéz időkön. Kockáztass. Vállald a rizikót. Kapcsolódj be egy kiscsoportba.

A valódi ok, amiért olyan sok keresztyén ember magányos, az, hogy egy helyben ülnek, ahelyett hogy mások felé szolgálnának. A világ körülöttünk tele van magányos emberekkel, akik azt várják, hogy valaki törődjön velük. Ilyen az az idős ember, akit két éve nem látogattak meg. Az a tinédzser, aki teljesen össze van zavarodva és magában azon mereng, hogy mit kezdjen az életével. Az az egyedülálló felnőtt, aki minden este egy magányos albérletbe megy haza. Az az özvegyasszony, aki épp most temette el a férjét. Vagy az az alkalmazott, aki a kocsmába megy munka után, mert nem tud mást csinálni.

A világ tele van emberekkel, akik várják, hogy szeressék őket. Ne mondd többé: “Nincsenek is barátaim!”, hanem helyette kezd azt mondani: “Isten, kinek a szolgálatában tudsz engem használni? Kinek tudom megmutatni a te szeretetedet?" Ha csak annyit tennél a hátrelévő életedben, hogy elkötelezetten a barátja leszel magányos embereknek, akkor igen jelentőségteljes életed lesz. Ez egy valódi, értékes életcél lenne. Kapcsolódj be a szolgálatba.

Az életed folyamán keresztül fogsz menni magányos időszakokon, de soha nem leszel egyedül, ha egy bensőséges kapcsolatod van Jézus Krisztussal. Ha még nincs ilyen kapcsolatod Krisztussal, elmondanád ezt az imádságot neki? Mondd:

“Kedves Jézus Krisztus, nem értek mindent, de van egy űr a szívemben, amit megértettem, hogy csak te tudsz betölteni. Megértettem, hogy arra lettem teremtve, hogy szeress engem és kapcsolatban legyünk egymással. Ma szeretném átlépni a határaimat és elkezdeni veled ezt a kapcsolatot. Arra kérlek, hogy gyere be az életembe és cseréld ki a magányosságomat és a fájdalmamat a te szeretetedre. Szeretnék a te családod – a nem látható, de jelenlévő egyház – tagjává válni. Szeretném odaadni az életemet arra, hogy segítsem azokat, akiknek annyira nagy szükségük van a te szeretetedre és segítségedre.”

Ha elmondtad ezt az imát, Isten meghallott téged, és megtetted az első lépésedet a keresztyén életben.

Mindannyian így imádkozzunk: “Atyánk, köszönjük neked, hogy a legmélyebb szükségleteinket te töltöd be azzal, hogy elküldted a Fiadat, Jézus Krisztust, hogy személyes kapcsolatunk lehessen veled, ami soha nem szűnik meg, és ezért soha nem leszünk teljesen magányosak, mert jelen vagy az életünkben. Köszönjük. Jézus nevében. Ámen.”

(Daily Hope by Rick Warren 2013.11.06.)

Szólj hozzá!

Változtasd meg a gondolkodásodat!

2013. október 30. 03:00 - magyarosijulia

„Minden gondolatot rabul ejtünk, és arra kényszerítjük, hogy feladja és engedelmeskedjen Krisztusnak.” (2Kor 10,5 NCV fordítás)

3.6.TemptationToAvoid_160664411.jpg

Íme egy titok a kísértésekkel szemben: ne próbáld legyőzni őket, inkább tereld el róla a figyelmedet. Bármi, aminek ellen akarsz állni, megmarad.

Tudtad, hogy a Biblia sehol sem szólít fel arra, hogy álljunk ellen a kísértésnek? Arra viszont felszólít, hogy álljunk ellen Sátánnak, de ez már mást jelent. A kísértések legyőzésében sohasem az a megoldás, hogy ellenállunk, hanem az, hogy másra összpontosítunk.

Ami a figyelmedet rabul ejti, az téged is teljesen rabul fog ejteni. Az a késztetés, hogy bűnt kövessünk el, mindig a gondolatoknál kezdődik. Ezért írja a 119. Zsoltár 6. verse, hogy „a Te parancsolataidra gondolok, hogy ne kövessek el esztelen dolgokat.” (CEV fordítás) Miért? Mert amikor Isten igazságáról elmélkedsz, akkor nem gondolkodhatsz azokon a rossz vagy bűnös dolgokon, amelyeket épp elkövethetnél.

Megtörtént-e valaha, hogy egy magas sziklán álltál és úgy érezted, mintha valami arra késztetne, hogy leugorj? Nem mintha kísértést éreztél volna rá, de mintha egy erő húzott volna előre. Ez azért van, mert amire figyelsz, az vonz.

És ez így igaz az élet bármely területén - akár jó, akár rossz dologról van szó. Ha Istennek tetsző dolgokra koncentrálsz, akkor abba az irányba fogsz vonzódni; ha pedig azokra a dolgokra figyelsz, amik a filmekben vagy a folyóiratokban vannak, akkor egy másik irányba. Bármire is irányítod a figyelmedet, az fogja teljesen lekötni azt, és ami rabul ejti a gondolataidat, téged is rabul fog ejteni.

A megoldás abban rejlik, ha megváltoztatod a gondolkodásodat.

A kísértés mindig előre kiszámíthatóan működik: valami megragadja a figyelmünket, azután vágyakozunk rá,  majd cselekszünk. Először valami foglyul ejti a gondolataidat, azután beadod a derekadat és aszerint cselekszel.

Tehát nem harcolnod kell egy kísértés ellen, hanem egyszerűen másra kell irányítanod a figyelmedet. „Minden gondolatot rabul ejtünk, és arra kényszerítjük, hogy feladja és engedelmeskedjen Krisztusnak.” (2Kor 10,5 NCV fordítás)

Az igazság az, hogy nem könnyű minden gondolatot rabul ejteni és Krisztusra irányítani - ehhez nagyon sokat kell azt gyakorolni. Sokszor még a körülményeinket sem tudjuk irányítani, vagy azt sem, amit érzünk. Az egyedüli dolog, amit képesek vagyunk befolyásolni az, hogy mire gondolunk vagy miről gondolkozunk. Ez mindig a mi választásunk. És ha megváltoztatod a gondolkodásod, megváltoznak az érzéseid és végül a cselekedeteid is.

Beszéljünk róla:

  • Mire gondolsz vagy miről gondolkodsz a legtöbbet? Merre kalandoznak el a gondolataid, amikor nem összpontosítasz valami konkrét dologra?
  • Hogyan tudnád megtanítani magadnak, hogy természetessé váljon számodra, hogy Isten szavára és igazságára összpontosíts a világi dolgok helyett?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 10. 23.)

Szólj hozzá!

Hogyan élesszük újra az elvesztett szerelmet

2013. október 04. 03:00 - zsófi68

"A szereteted már nem olyan, mint kezdetben. Emlékezz vissza, hol voltál, és honnan estél le! Változtasd meg a szíved és tedd azt, amit kezdetben tettél." (Jel 2,4-5 NCV fordítás)

Első pillantásra nem gondolnánk, hogy a Jelenések könyvének - vadállatokkal, bárányokkal és angyalokkal teli képeivel - bármi köze is lehetne a romantikához és ahhoz a gyengédséghez, ami egy házasság fenntartásához szükséges.

Pedig van.

A Jelenések könyvében Jézus egy szerelmes pár képével jellemzi a tévútra tért gyülekezetet. Így szól az efézusi gyülekezethez: "A szereteted már nem olyan, mint kezdetben. Emlékezz vissza, hol voltál, és honnan estél le! Változtasd meg a szíved és tedd azt, amit kezdetben tettél." (NCV)

Ezek szerint, négy fontos dolgot kell megtennünk, a házasságunk újraélesztéséért: emlékezni, visszatérni, megbánni és újra azt tenni, amit kezdetben

1. Emlékezz!. Gondolj vissza, miket csináltatok együtt az első napokban, amikor egymásba szerettetek. Gondolj vissza a boldog napokra. Ne a mostani problémákra gondolj, hanem emlékezz vissza, hogyan kezdődött a szerelmetek.

2. Térj vissza! Összpontosíts újra Istenre. Valószínűleg sok minden másra koncentrálsz, és nem Istenre: a problémáidra, a nyomásra, a stresszre, a karrieredre. De ha vissza akarsz térni az első szerelemhez, újra Istenre kell irányítanod a figyelmedet.

3. Bánd meg! Változtasd meg azt, ahogy gondolkodsz és ahogy cselekszel. A szeretet nem egy érzés, de érzéseket kelt életre - néha hatalmasakat. A szeretet döntés: egy elkötelezettség, hogy másvalaki érdekeit a sajátod elébe helyezed. Bármi, ami ennél kevesebb, az nem szeretet. Isten nem parancsolná a szeretetet, ha érzés lenne. Mégis Isten újra és újra arra utasít az Igében, hogy szeressük a másikat (beleértve a házastársunkat is). Hogyha eddig nem így szerettük házastársunkat, ahogy Jézus szeretné, de mégis úgy döntünk, hogy ezután úgy fogjuk szeretni, az a megbánás.

4. Tedd azt, amit kezdetben tettél. Tedd azt, amit tettél, amikor szerelmes lettél. Az érzések mindig a tetteket követik. Könnyebb felkelteni tettekkel egy érzést, mint egy érzéssel idézni elő tetteket. Ha arra vársz, hogy gyengédséget és romantikát érezz, az ördög tesz róla, hogy soha ne érezz így. Tehát dönts úgy, hogy szeretetből fogsz cselekedni és az érzés is visszatér.

Az a vonzalom, ami a tartós kapcsolatokhoz vezet, hajlamos kialudni a házasságokban. Egy bizonyos ponton túl szinte elkerülhetetlen. De hogyan fogod kezelni, ha bekövetkezik?

Az "emlékezz, térj vissza, bánd meg és tedd, amit kezdetben tettél" gyakorlása folyamatosan része kell legyen a házasságodnak!

Beszéljünk róla

  • Az első napokban mi volt az, ami miatt beleszerettél a házastársadba?
  • Mi az, ami eltérít téged és házastársadat attól, hogy Istenre összpontosítsatok?
  • Milyen gyakran használod kifogásként, hogy "Nincs kedvem hozzá"? Mikor arra csábulsz, hogy így keress kifogást, mit kéne tenned helyette?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.09.27)

Szólj hozzá!

Az önzetlen házasság

2013. október 03. 03:00 - *Agota*

”Ne csak a magad hasznát keresd, hanem a másokét is.” (Fil 2,4 NLT fordítás)

A házasság számos lehetőséget nyújt arra, hogy módosíts az életeden. A változás állandóan jelen van: a gyermekek felnőnek, el kell költözzetek, megváltozik a munkahelyed, megbetegszel. Ha életed körülményei megváltoznak, neked és párodnak is alakulnotok kell, hogy a házasságotok jó úton maradjon. Ha belegondolunk, hogy két tökéletlen ember építi együtt az életét, már az egymáshoz való alakulással jár. 

A növekedő házasságok mindig szemléltetik az egymásért való változás képességét. Igazából, ez azt jelenti, hogy önzetlenek vagyunk. Megtanulni kevésbé önzőnek lenni az élet egyik legnagyobb leckéje. Lehetséges, hogy éppen ez a legfontosabb lecke, amit Isten a házasságodon keresztül akar megtanítani. 

Hogyan lehetnél kevésbé önző és hogyan tudnál pozitívan megváltozni a házastársadért?

  1. Gondolkodj el, hogy  mire van a házastársadnak leginkább szüksége. A Biblia azt mondja, hogy ”ne csak a magad hasznát keresd, hanem a másokét is.” (Fil 2,4 NLT fordítás) Sajnos gyakran előfordul, hogy minél régebb vagyunk házasok, annál kevesebbet gondolunk arra, hogy mire van szüksége a házastársunknak. A Biblia azt mondja, hogy mindenki más szüksége jobban kell érdekeljen, mint a sajátunk. Ez különösen igaz kell legyen az otthonunkban.

  2. Engedelmeskedjetek egymásnak. Ahhoz, hogy hozzá tudj alakulni a házastársadhoz, engedelmeskedned kell neki. Vagyis ez azt jelenti, hogy feladod amit nagyon szeretnél, azért, hogy a társad szükségletét betöltsd. Az Efézus 5:21-ben azt írja, hogy "Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében." Vannak olyan férfiak, akik azt hiszik, hogy a feleségüknek kell engedelmeskedni és hozzájuk alakulni, mert ők a lelki vezetők a családban. De vezetőnek lenni azt jelenti, hogy a férj példát mutatva szolgál otthonában.

  3. Változtass a kis dolgokon. Lehet, hogy azt jelenti, hogy kicsit hamarabb érkezel, vagy kicsit később indulsz. Lehet, hogy azt jelenti, hogy kicsit hamarabb, vagy kicsit később fekszel le. Lehet, hogy abban valósul meg, hogy azt a filmet nézed meg, abba az étterembe mész, melybe a párod szeretne menni. Lehet, hogy azt jelenti, hogy igazán figyelsz, mikor párodnak szüksége van arra, hogy figyelj, nem csak akkor amikor te akarsz figyelni. Az igazi szeretet ezekben a mindennapi kicsi változtatásokban látszik meg, amikor egymás szükségére figyeltek.

Nem az a szeretet próbája, ahogyan a házastársadról beszélsz, hanem ahogy az iránta érzett szeretetet kimutatod. Úgy bánj a pároddal, ahogyan Jézus tenné. Ha meghozod ezt a döntést, minden megváltozik. Az érett szeretet definíciója az, hogy úgy bánsz másokkal, ahogyan Jézus bánna. Jézus a tökéletes példa, amikor a szeretetről beszélünk. "Így tudjuk meg, hogy mi a szeretetet: Krisztus az életét adta értünk." (1Jn 3:16a GNT fordítás).

Egész életedet töltheted azzal, hogy próbálod a fentieket alkalmazni, de a házasságod már attól is jobb lesz, hogy próbálkozol. 

Beszéljünk róla:

  • Milyen áldozatot hozott a házastársad, ami nagyon sokat jelentett neked? Megmondtad a párodnak, hogy mennyire jól esett neked ez a áldozat?
  • Milyen áldozatot tudnál hozni a házastársadért szereteted jeléül?
  • Hogyan változna a házasságod, ha úgy bánnál a házastársaddal, ahogy Jézus bánna?

 Daily Hope by Rick Warren, 2013.09.26

Szólj hozzá!

Szívből szeresd az embereket!

2013. szeptember 28. 03:00 - magyarosijulia

„Így kell gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket.” (Fil 1,7a)

hands.jpg

Rájöttem, ha nem érzek szeretetet a szívemben az emberek iránt, akkor az idegeimre mennek. Ha nem érzünk szeretetet a szívünkben a gyermekeink iránt, akkor az idegeinkre mennek, és ha nem érzünk szeretetet a szívünkben a házastársunk iránt, akkor ő is az idegeinkre megy.

A legfőbb oka annak, hogy annyi házasság tönkremegy az, hogy a párok értelmükkel viszonyulnak egymáshoz és nem a szívükkel. Amikor a feleséged azt mondja, hogy rossz kedvűnek érzi magát, hallgasd meg, mert ez a helyes viszonyulás. Amikor a férjed azt mondja, hogy szerinte valamit másképp kellene csinálni, akkor figyelj rá és hallgasd meg.

A szívből jövő szeretet akkor kezdődik, amikor megérted, hogy a másik miért érez úgy, ahogy. Kérdezz, azután pedig hallgasd meg a másikat. Hallgasd meg a fájdalmait, keresd meg a problémát és értsd meg, hogy mi miatt viselkedik a társad úgy, ahogy. Meg kell értened a hozzád legközelebb álló emberek érzéseit és viselkedését. Ha igazán érdekel valaki, ezeket fontos tudni a másikról.

Hogyan tudunk olyan embereket szeretni, akik még akkor is csak nehezen szerethetőek, ha megértjük őket? „Mert tanúm az Isten, mennyire vágyódom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szeretetével.” (Fil 1,8) Az ógörög nyelvben a „szeretet” szó a belső szerveket is jelenti. A görög világban azt hitték, hogy az érzelmek gyökere a gyomorban, a májban és a belső szervekben van.

Pál apostol azt mondja, hogy „a bensőmben érzem a szeretetet irántatok.” Ez nem egy természetes szeretet, hanem egy természetfeletti szeretet. Ezért mondja Pál, hogy ez nem tőle van, hanem Jézus Krisztustól kapta ezt a szeretetet. Az emberi szeretet elfogy, kiapad és elhal. Az egyetlen szeretet, amely a fájdalmak, a megpróbáltatások és a nehéz körülmények ellenére is kitart, az Isten szeretete - Jézus Krisztus szeretete.

Tehát hogyan lehet megszerezni ezt a bensőnkből jövő szeretetet? „Szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.” (Róm 5,5) Isten szeretete nem olyasvalami, amit mi hozunk létre vagy mi teremtünk meg. Ez a szeretet a bennünk lakó Szent Lélek által árad ki bennünk, hogyha ezt naponta engedjük.

Beszéljünk róla:

Ezen a héten tedd szokásoddá, hogy teljes figyelmedet odaszenteled az embereknek - tegyél fel nekik őszinte kérdéseket és mutass őszinte érdeklődést irántuk. Hogyan reagálnak az emberek erre?

  • Ki felé kell kimutatnod ma Isten természetfeletti szeretetét?
  • Hogyan tapasztalod Isten szeretetét átáradni másokra, ha jobban odafigyelsz a benned munkálkodó Szent Lélekre?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 09. 21.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása