Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A megfelelő időben aratni fogsz

2018. július 26. 03:00 - Erika1832

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a megfelelő időben majd aratunk, ha meg nem lankadunk." (Gal 6:9, NLT fordítás)

oszibarack02.png

Az akkor és a most között, — vagy a most, és ami ezután következik között — mindig idő telik el, amitől az emberek többsége ideges lesz. Amikor félreteszünk egy adott összeget, hogy valamibe befektessük, vagy egy ötlet kivitelezését megelőlegezzük anyagilag, ennek eredményei nem azonnal fognak jelentkezni.

A gyümölcsök lassan érnek. Lenne kedved egy éretlen, színét éppen sárgásra váltó, kemény paradicsomot elfogyasztani, amit éretlenül szednek le, és gázok segítségével pirosítanak éretté? Nem is lehet összehasonlítani az így leszedett, a raktárban lassan megérő paradicsomot, azzal, ami bár a korai fajtából való, de természetesen módon érett meg. Ha túl korán szedjük le a paradicsomot, akkor épp a rá jellemző zamatát veszítjük el.

A pénz világában mindig egy másik évadban aratsz, mint ahogy vetettél, és egyébként, nem minden gyümölcs érik meg egyszerre. Ha például őszibarackot termesztesz, azok sem egyszerre érnek meg. Lassan, fokozatosan lesznek érettek, napról napra mindig csak egy kis része érik be, amit le tudsz szedni. Amikor elkezdesz vetni és Isten anyagi életre vonatkozó elveit követed, nem fogsz egyik napról a másikra hirtelen nyereséghez jutni. Várnod kell, hogy egy következő évszakban arathass majd.

De miközben te várakozol, Isten munkálkodik. Amikor arra vársz, hogy az erőfeszítéseid, a pénzed vagy a befektetett energiád eredményt hozzanak egy adott területen, úgy gondolhatod, hogy semmi sem történik.

Pedig dehogy is nem történik! Miközben a mag rejtve pihen a talajban, lassan kicsírázik, és amikor ez a mag Isten áldásával kitör a felszínre, folytatja a növekedést és csak növekszik, növekszik tovább. Egy nap egy kis hajtás áll ki a talajból és akkor látni fogod, hogy működik a dolog.

De addig, bíznod kell Istenben, hogy Ő cselekszik – még akkor is, amikor nem látod a munkád gyümölcsét.

A növényeknek időre van szükségük a növekedéshez, mert olyan, hogy azonnal beérjen, nem létezik. Olyan gazda sem létezik, aki miután bevetette a földjét, egy óra múlva visszatér, hogy learassa annak a termését. Csak hagyni kell. Hagyni kell a magot a talajtakaró alatt, hogy Isten a növekedést elvégezze a maga idejében.

A Galatákhoz írt levél 6:9-ben ez áll: „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a megfelelő időben majd aratunk, ha meg nem lankadunk.” (NLT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen gyümölcsökre vársz az életedben, hogy Isten kimunkálja azokat?
  • Az aratásra való várakozásod alatt milyen lelki fejlődésen mentél keresztül? Miközben Istenre várakoztál, ő mit tanított neked?
  • Mit gondolsz, Isten miért várakoztat minket a vetés és az aratás közötti?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.07.19.)

Szólj hozzá!

Mit tegyél, amíg várakozol?

2018. május 16. 03:00 - K. Juc

„Légy nyugodt Isten jelenlétében, és várd türelmesen, hogy cselekedjen!" (37. Zsoltár 7, NLT fordítás)

wait2.jpg

Szerinted Isten mit szeretne, hogy tegyél, amíg a választ várod az imádra?

A 37. zsoltár szerint: „Légy nyugodt Isten jelenlétében, és várd türelmesen, hogy cselekedjen." Isten azt szeretné, ha türelmesen várnál rá, hogy megválaszolja az imádat.

Észrevetted, hogy el tudjuk viselni a várakozást, ha lehet közben panaszkodni? Egészen addig elviseljük a hivatalban a sorban állást, amíg zúgolódhatunk és panaszkodhatunk, hogy mennyire nem hatékony, és milyen rosszul működik az állami hivatal.

De Isten azt mondja: „Légy nyugodt!”

Mint a kis kétéveseket, úgy minket is elfog a szellemi izgés-mozgás mialatt arra várunk, hogy Isten megválaszolja az imánkat. Idegesek és nyugtalanok leszünk. Fel akarunk ugrani és tenni valamit. Isten válasza erre viszont mégis ez: „Várj türelmesen. Légy nyugodt. Nézd, hogyan cselekszem! Ne légy nyughatatlan, ne kezdj idegeskedni, és ne próbáld meg a saját kezedbe venni a dolgokat!”

Valamint soha ne kövesd el az ószövetségi Ábrahám hibáját, aki megpróbált választ adni a saját imájára. Az ilyen megoldás mindig sokféle problémát hoz magával. Isten megígérte Ábrahámnak, hogy nagy nemzet atyjává teszi. Csupán két probléma volt ezzel: Ábrahám már 99 éves volt, de még nem volt gyermeke. Végignézett magán és megállapította, hogy „Ez esélytelen!”. Azután a feleségére nézett, aki pedig meddő volt, majd így szólt: „Így meg aztán főleg esélytelen! Nem fog összejönni!”

Úgyhogy Ábrahám a saját kezébe vette a dolgokat, és a felesége szolgálójától, Hágártól született gyermeke. Ekkor így szólt: „Itt a válasz az imámra! 99 éves koromban született fiam. A neve Izmael.” Isten erre ezt mondta: „Nem, nem. Elvétetted a lényeget. Ez nem az én válaszom az imádra, hanem a tiéd. Én csodát teszek, és fiad lesz, akinek Sára lesz az anyukája. Izsáknak fogod elnevezni.” Az Izsák név jelentése az, hogy nevetés. Amikor Sárának elmondták, hogy gyermeke lesz, a Biblia elmondása szerint nevetett és nem hitt Istennek.

De mindig Isten nevet utoljára. Izsák megszületett, és ez egy intenzív rivalizálást indított el közötte és Izmael között, aminek még ma is isszuk a levét. A zsidók és arabok közötti feszült helyzet azzal kezdődött, hogy Ábrahám megpróbálta megválaszolni a saját imakérését.

Amikor megpróbálod megválaszolni a saját imáidat, számíthatsz a problémákra. Ehelyett inkább várj türelmesen, hogy Isten cselekedjen.

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Hogyan tudsz folyamatosan Istenre figyelni, mialatt türelmesen vársz Őrá?
  • Milyen viselkedésre vagy leginkább hajlamos, amikor arra vársz, hogy Isten cselekedjen? Mit teszel, miután imában kértél tőle valamit?
  • Hogyan növekedtél szellemileg az olyan időszakban, amikor Istenre kellett várnod?           

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.05.09.)       

Szólj hozzá!

Isten mindig időben érkezik

2018. január 06. 03:00 - nagynikoletta

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert ha kitartunk, a megfelelő időben aratni fogunk.” (Gal 6:9, NLT fordítás)

Az élet várótermében, ahelyett, hogy pánikba esel, dönthetsz úgy, hogy bízol Istenben. És két dolgot kell észben tartanod: az egyik az, hogy Isten sosem siet; a másik pedig az, hogy Isten sosem késik. Isten időzítése mindig tökéletes.

Mi történik akkor, amikor úgy tűnik, hogy Isten késlekedik? Isten éppen egy csodára készít fel téged!

A Szentírásban megannyi példát találhatunk erre, beleértve Lázár történetét is (János 11). Mária és Márta testvérét Lázárnak hívták, aki Jézus egyik legjobb barátja volt. Betániában éltek, ami csupán néhány mérföldnyire feküdt attól a helytől, ahol Jézus tartózkodott azon a napon, amikor Lázár megbetegedett. Üzentek Jézusnak, hogy a barátja súlyosan beteg és kérték, hogy menjen el hozzájuk.

Egy vagy két óra alatt könnyedén elérhetett volna Betániába. Azonban Jézusnak három napig tartott, hogy megtegyen körülbelül öt mérföldet. Amikor odaért, ezt mondták neki: „Elkéstél! Már eltemettük Lázárt.”

Jézus nem késett el. Azért, mert Jézus előre tudta, hogy mit fog tenni. Nem az volt a célja, hogy meggyógyítsa Lázárt. A célja az volt, hogy feltámassza a halottak közül. Jézus célja nem csak az volt, hogy Lázár jobban legyen. A célja az volt, hogy csillagászati nagyságrendű csodát tegyen.

Jézus elment Lázár sírjához, kérte, hogy gurítsák el a követ, és ezt mondta: „Lázár, gyere elő.” Lázár pedig így tett.

Olykor Isten megengedi, hogy egy helyzet olyan rosszá váljon, hogy már csodára legyen szükség. Ne add fel a hited! Tarts ki! Imádkozz, szolgálj és légy része egy kis közösségnek. Vess továbbra is! Maradj hittel teli! Éppen egy csodára készülsz fel.

Isten már most tudja, hogy mit fog tenni az életedben a következő hónapban, a következő évben, a következő évtizedben, és Isten jót tervez számodra.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Honnan meríthetsz energiát ahhoz, hogy elmenj egy kis közösségbe és templomba, vagy, hogy továbbra is szolgálj, amikor nehéz időszakon mész keresztül?
  • Isten jót tervez számodra. Mit gondolsz, olykor miért történnek mégis rossz dolgok veled?
  • Szánj egy kis időt arra, hogy írj egy imát Istennek, amely kifejezi, hogyan szeretnél növekedni és hogy mely területeken van leginkább szükséged segítségre, amikor éppen egy nehéz várakozási időszakban vagy.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.12.30.)

Szólj hozzá!

A várakozás elengedhetetlen része a hitnek

2018. január 05. 03:00 - gabormel

„Így aztán Ábrahám türelmesen várakozva elnyerte az ígéretet.” (Zsidóknak írt levél 6:15 SZIT)

Ne feledd, amikor Istenre vársz, jó társaságban vagy.

Téged megelőzően, szentek milliárdjai ültek Isten várótermében. Nem vagy egyedül. Valójában, ha éppen most is a váróteremben vagy – talán egy munkára, egy válaszra, vagy egy imára vársz – körbenézve, sok más embert láthatsz, akik hozzád hasonló helyzetben vannak.

A Zsidóknak írt levél 11:2-ben ez áll: „Őseink neve fennmaradt, mert hittek.” (ICB fordítás) – és ezeknek az embereknek is várniuk kellett.

Gondoljunk Annára, akinek éveket kellett várnia a gyermekáldásra, és emiatt sok éven keresztül imádkozott, hogy Isten megadja neki.

Gondoljunk Józsefre, aki nagyon fiatalon megtudta Istentől látomásban, hogy uralkodó lesz, előtte viszont éveket töltött börtönben egy olyan bűncselekményért, amit nem követett el.

Gondoljunk Mózesre, aki 40 évet vándorolt a pusztában, miközben arra várt, hogy megkapja a következő feladatot és megismerje élete célját.

Gondoljunk Noéra, aki 120 évet várt az özönvízre.

Isten több ezer évet várt, mielőtt elküldte nekünk a Megváltót. Mi sietünk, Isten viszont nem így tesz. A várakozás a hit elengedhetetlen része.

A Zsidóknak írt levél 6:15 szerint: „Így aztán Ábrahám türelmesen várakozva elnyerte az ígéretet.” (SZIT).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Hogyan segít kitartani az élet várakozással teli időszakaiban a más emberekkel való közösség?
  • Mialatt várakozol, Isten mely ígéreteire tarthatsz igényt?
  • Miért létfontosságú eleme a várakozás a hitnek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.12.29.)

Szólj hozzá!

Amikor várakozol, emlékezz Isten hűségére

2017. szeptember 26. 03:00 - csmsdvd

“Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsolt 103:2)

Amikor álmaink, vágyaink valóra válása késik, sok mindent hajlamosak vagyunk elfelejteni. Még magukat az álmainkat is. Kezdjük elfelejteni Isten mit tett az életünkben, milyen kegyes volt eddig hozzánk. Megfeledkezünk arról, hogy Isten mindig velünk van, és azt hogy ő milyen hatalmas Úr.

A zsidók a pusztában is hasonlóan hibáztak:„Őseink Egyiptomban nem értették meg csodáidat, nem gondoltak nagy szeretetedre, hanem engedetlenek voltak … a Vörös-tengernél. De az Úr megszabadította őket nevéért, hogy megismertesse hatalmát… de csakhamar megfeledkeztek tetteiről, nem bíztak tervében.” (Zsolt 106:7-8, 13)

Hihetetlen, milyen feledékenyek voltak. Egyiptomban Isten 10 csapással sújtotta az egyiptomiakat, csakhogy kiszabadítsa az ő népét, és Izrael fiai néhány nappal később, mikor a Vörös-tengernél voltak, azt mondták: “Mindannyian meg fogunk halni!” Elfelejtették, Isten mit tett velük, hogy Isten csodát tett és megnyitotta előttük a Vörös-tengert. Átmentek a túlsó partra és azonnal elfelejtették a csodát és elkezdtek panaszkodni: ”Szomjan fogunk halni!” A zsidók folyamatosan felejtettek.

Óvakodnuk kell azonban, hogy túl gyorsan ítéljük el őket, mert mi sem teszünk másként. Mihelyst a vágyunk, kérésünk nem azonnal teljesül, úgy teszünk mintha Isten soha semmit sem tett volna értünk. Tett Isten bármit is érted? Persze, hogy tett. Számíthatsz rá nap mint nap, ma és holnap és holnapután is.

Ahelyett, hogy felejtenél, inkább emlékezz Isten ígéreteire. Több mint 7.000 van belőlük a Bibliában. Amikor egy problémával szembesülsz, keress egy ígéretet, mint például 2Tim 2:13-ban „Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.” Számolj mindig azzal, hogy az ígéret hatása erősebb a problémánál.

Lehet, hogy Isten nem teljesítette be minden ígéretét feléd, mert még vár rád. Szeretné, ha tanulnál tőle, hogy ne félj, ne idegeskedj, ne bizonytalanodj el. Azt akarja, hogy mielőtt megkapsz valamit, tanulj tőle.

Bár Isten mindent azonnal megtehetne, ő egy magasztosabb célért dolgozik. A késedelem nem tántorítja el Istent a céljától. Az inkább a beteljesedést segíti.

“Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” Zsolt 103:2

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mi tett Isten az életedben, ami az ő hűségét mutatja?
  • Hogyan változtatott Isten a várakozásaid közepette?
  • Miközben Isten várótermében vagy, jellemeden mit tudsz változtatni?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2017.09.19.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása