Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten munkálkodik miközben várakozol

2020. július 22. 03:00 - Anika Enikő

varakozas_1.jpg

„Én reménykedően várom, bízva Istenben, hogy segít, mert ő megígérte” (Zsolt 130,5 TLB fordítás).

Isten azt akarja, hogy türelmesen várj arra, míg megválaszolja az imádat, ám ugyanakkor azt is akarja, hogy reménykedően várakozz. Legyen hited! Bízz Istenben, hogy hall téged, és válaszol.

Amikor reménykedve várakozol, azt közvetíted Isten felé, hogy bízol az ígéretében. Hiszel abban, hogy megtartja szavát.

Daniel Boone-tól, a híres határőrtől egyszer megkérdezték, hogy eltévedt-e valaha a vadonban. Azt felelte, hogy soha nem tévedt el, ám volt, hogy zavart és meghökkent volt hetekig, de soha nem tévedt el.

Lehet, hogy néhányan a házasságotok, a karrieretek vagy a kapcsolataitok miatt vagytok zavartak és meghökkentek, és arra gondoltok: „Imádkozom, hogy jobb legyen a házasságunk, de nem jobb.” „Nézzek-e vajon másik munka után?” Erőtlennek és reménytelennek érzitek magatokat, és önmagatokban nem tudtok semmit sem tenni a változásért: zavartak és meghökkentek vagytok.

Ne bátortalanodj el! Ne add fel! Nézz fölfelé, és fordulj az imához. Számtalan kérésem van, amiért imádkoztam Istenhez, de még nem kaptam választ. Emlékszem egy időszakra, amint 24 éven keresztül minden nap imádkoztam valamiért, de nem érkezett válasz. Nem tudom, Isten miért döntött úgy, hogy nem válaszolja meg, és nem is értem, miért nem tette; ellenben eldöntöttem, akár megválaszolja, akár nem, úgy fogok meghalni, hogy hiszek Isten ígéretében. Mert Isten jó Isten, és még ha nem is értem, ő tudja, mi a legjobb.

Amikor Isten nem válaszolja meg az imádat, akkor emlékezned kell két nagyon fontos dologra. Az első, hogy Isten az irányító, és nem te. Ő jobban tudja, mint te, hogy mire van szükséged. Nincs olyan elérhetetlen dolog, ami számára teljesíthetetlen lenne, és nincs olyan nagy probléma se, amit ő ne tudna megoldani. Nem létezik annyira mély bánat sem, amit ő ne tudna enyhíteni. Isten az irányító, és neki van terve.

A második, amit észben kell tartanod, hogy akár megválaszolásra kerül az ima, akár nem, Isten megjutalmazza a türelmedet; ha nem ebben az életben, akkor az örökkévalóságban.

„Én reménykedően várom, bízva Istenben, hogy segít, mert ő megígérte” (Zsolt 130,5 TLB fordítás).

Segítő kérdések az elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Istennek mely ígéreteit kérheted el tőle, amíg arra vársz, hogy megválaszolja az imádat?
  • Hogyan mutatta meg Isten a hűségét irántad a múltban?
  • Mit vársz Istentől, hogy cselekedjen az életedben? Az elvárásaid hogyan tükrözik az ő nagyságát?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.07.15.)

Szólj hozzá!

Mit tegyek, amikor válaszra várok?

2020. április 03. 03:00 - ReveSz

20200403.jpg

„Légy mindig az ÚR jelenlétében, és türelmesen várj rá, hogy cselekedjen” (Zsolt 37,7 NLT fordítás).

Mit szeretne Isten, hogy tegyél, amikor egy imára vársz választ?

A 37. zsoltár 7. verse azt mondja: „Légy mindig az ÚR jelenlétében, és türelmesen várj rá, hogy cselekedjen” (NLT fordítás). Isten azt szeretné, ha várnál türelmesen az ő válaszára.

De mint egy 2 éves kisgyerek, mi a lelkünkben izgünk-mozgunk, és nyughatatlankodunk miközben Isten válaszára várunk. Idegesek és nyugtalanok vagyunk. Fel akarunk ugrani és csinálni valamit. De Isten azt mondja: „Várj türelemmel! Maradj nyugton! Figyeld, ahogy cselekszem. Ne nyugtalankodj, ne légy ideges, és ne próbáld a saját kezedbe venni az irányítást!”

Soha ne kövesd el azt a hibát, amit Ábrahám az Ószövetségben, ne akarj a saját imádra válasz lenni. Mert ez sokkal több probléma forrása lehet. Egy nap Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy nagy népnek atyjává teszi. Ezzel csak két probléma volt: Ábrahám 99 éves volt, és nem volt gyermeke. Ábrahám ránézett saját testére, és azt mondta: „Hát, Istenem, én ezt nem hiszem!” Aztán a feleségére nézett, Sárára, aki meddő volt, és úgy gondolta, hogy a helyzet duplán esélytelen, és nem fog megtörténni, amit Isten mondott.

Ezért Ábrahám a saját kezébe vette az irányítást, és gyermeke lett felesége szolgálójától, Hágártól. „Itt van a válaszom az imára! – mondta. Gyermekem lett 99 évesen. Legyen a neve Izmael!” Isten erre azt mondta: „Nem, félreértetted a dolgot. Ez nem az én válaszom az imádra, hanem a te saját válaszod. Én egy csodán keresztül megszülető fiút tartogatok számodra, akinek Sára lesz az anyja. És őt Izsáknak fogod nevezni.” Az Izsák jelentése „nevetés”. Ugyanis Sára, amikor meghallotta, hogy majd gyermeke lesz, a Biblia azt írja, hogy nevetett, mert nem hitt Istennek.

De Isten nevetett utoljára. Izsák megszületett, és ezzel elkezdődött egy rendkívül intenzív rivalizálás közte és Izmael között, amiért a mai napig is fizetünk. A feszült kapcsolat a zsidók és az arabok között azzal kezdődött, hogy Ábrahám meg akarta válaszolni a saját imáját.

Amikor az imádra te magad akarsz válaszolni, csak a bajt keresed. Inkább türelmesen várj, és nézd, ahogy Isten cselekszik!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogy tudnád jobban Istenre irányítani a figyelmed, amikor türelemmel várod, hogy ő cselekedjen?
  • Hogyan szoktál várni arra, hogy Isten cselekedjen? Mit teszel azután, hogy kérsz valamit tőle imában?
  • Növekedtél hitben az idő alatt, amikor várnod kellett Istenre?

 * (Daily Hope by Rick Warren, 2020.03.27.)

Szólj hozzá!

Két terület, ahol Isten azt akarja, hogy lassíts

2020. január 11. 03:00 - FodorImi

20200111.jpg

„Tartson meg minket [Isten], hogy őrá figyeljünk, neki szenteljük magunkat, és figyelve az útjelzőkre az ő útján járjunk egész életünkben, olyan iramban és ritmusban, amint azt az elődeinknek parancsolta” (1Kir 8,58 The Message fordítás).

Az időzítéssel foglalkozó sorozatunknak ma van az utolsó napja. Áttekintettük az időket, amikor Isten azt akarja, hogy gyorsan mozdulj, és az alkalmakat, amikor lassítanod kellene. Gondoljunk át még két alkalmat, amikor Isten azt akarja, hogy lassíts le!

Először is, cselekedjünk lassan és megfontoltan bármely jelentős döntéshozás előtt. A példabeszédek könyve sokat beszél erről. A 21. fejezet 29. verse azt mondja: „A gonosz emberek útja ámítás, Isten emberei azonban gondolkoznak, mielőtt lépnek” (CEV fordítás).

A példabeszédek könyve 4. fejezetének a 26. verse pedig azt mondja: „Fontold meg lábaid ösvényét, akkor minden utad biztos lesz” (ESV fordítás). Mit jelent az, hogy „fontold meg”? Azt jelenti, hogy gondolkodj róla, elmélkedj rajta, vagy gondosan vegyél mindent tekintetbe. Gyorsan nem tudsz megfontolt lenni.

Mikor fontos megfontolnod az útjaidat? Amikor nagy döntéseket hozol. Ez lehet szakmai előmeneteled, lehet változás a szolgálatodban, lehet egy házastársaddal kapcsolatos választás, vagy egy jelentős pénzügyi tranzakció.

A meggondolatlan döntéseink között első helyen áll a költekezésünk. Ezért van olyan sok ember adósságban. Mi a megoldás? „Tervezz gondosan, és lesz bőven, ha túl gyorsan cselekszel, sosem lesz elég” (Péld 21,5 GNT fordítás).

Még egy alkalom, amikor lassúnak kell lenned: amikor várod, hogy a mag, amit elvetettél, növekedjen.

A Biblia sokat beszél a vetésről és az aratásról. Amikor elvetsz egy magot, aratni fogod a termését.

Ez történik életed minden területén. Ha kedvességet vetsz, kedvességet fogsz aratni. Ha pletykát vetsz, pletykát fogsz aratni. Ha nagylelkűséget vetsz, nagylelkűséget fogsz aratni. Amit vetsz, azt aratsz.

Van azonban mindig egy időtartam, egy késés a vetés és az aratás között. Az nem lehet, hogy a földbe teszel egy magot, és másnap egy almafád legyen.

Arra is emlékezz, hogy a vetés és aratás törvénye szerint mindig többet kapsz, mint amennyit vettettél. Amikor egyetlen gabona magot elvetsz, nem egy magot fogsz aratni. Egy gabonaszárat fogsz aratni néhány kalásszal, amelyek mindegyike magokat rejt. Az egy mag megsokszorozódik, többet kapsz vissza, mint amennyit vetettél.

Lehet, hogy úgy érzed, hogy már nagyon hosszú idő eltelt az aratásra várva. Íme egy ígéret a számodra: „Abban az időben, melyet elhatároztam, az én szavaim valóra válnak. Bízhatsz abban, amit a jövőről mondok. Lehet, hogy hosszú ideig tart, de várd türelemmel, meg fog történni” (Hab 2,3 CEV fordítás).

Amikor elkezded az új esztendőt, tudd, hogy bízhatsz Isten időzítésében. Valamikor Isten azt akarja, hogy menj gyorsan, és valamikor pedig azt mondja, hogy haladj lassan, de az ő sebessége mindig helyes.

Salamon egyike volt a Biblia legnagyobb királyainak. Kezdjük az esztendőt azzal az imádsággal, amit ő imádkozott: „Tartson meg minket [Isten], hogy őrá figyeljünk, neki szenteljük magunkat, és figyelve az útjelzőkre az ő útján járjunk egész életünkben, olyan iramban és ritmusban, amint azt az elődeinknek parancsolta” (1Kir 8,58 The Message fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen fontos döntések előtt állsz ebben az évben, amelyeknek a meghozatala azt kívánja, hogy lassíts le?
  • Milyen termést arattál az életedben az elmúlt évben? Ebben az új évben milyen magokat akarsz vetni?
  • Mely területeken kell bíznod Isten időzítésében ebben az évben? Mely területeken akarja Isten, hogy lassíts? És hol gyorsíts?

(* Daily Hope by Rick Warren – 2020.01.04.)

Szólj hozzá!

Isten arra használja az időt, hogy segítsen növekedned

2019. december 28. 03:00 - FodorImi

20191228.jpg

„A megfelelő időben meg fogom hallgatni az imádat, az üdvösség napján meg foglak segíteni” (Ézs 49,8 NCV fordítás).

A megfelelő időben Isten képes bármit azonnal megtenni. Ézsaiás próféta könyve 60. részének a 22. versében Isten ezt mondja: „Én vagyok az Úr, és amikor eljön az ideje, megcselekszem ezen dolgokat, melyek hamar meg fognak történni” (NCV fordítás).

Nehéz ezt elfogadnunk, mert Isten „várószobája” néha életünk legnehezebb része. Akkor vagyunk Isten várószobájában, amikor siettetnénk, hogy megtörténjen valami, Isten azonban nem. Lehet, hogy sürgetnéd, hogy megszerezd a diplomád, hogy megházasodj, vagy megköss valami nagy üzletet. Figyeled, ahogy az idő egyre csak fogy, fogy, és azt mondod: „Istenem már nincs hátra túl sok idő. Ez vagy most történik meg, vagy soha.”

Isten azonban nincs az időhöz kötve. Mivel ő teremtette az időt, ő az időn kívül áll. Ezért mondja a Biblia a 90. Zsoltár 4. versében, hogy ezer esztendő Isten előtt olyan, mint néhány óra.

Isten arra használja az időt, hogy próbára tegye a hitedet, és építse a jellemedet. Miközben te a céljaid elérésén dolgozol, Isten rajtad dolgozik. Istent sokkal inkább érdekli, hogy te milyen vagy, mint az, hogy mit próbálsz elérni, mert a sikereidet nem viszed a mennybe, csak a személyiségedet.

Sokszor azt gondoljuk, hogy mi várunk Istenre, hogy megtörténjen valami, például hogy választ kapjunk egy imádságunkra. Isten azonban azt mondja: „Nem ti vártok rám, én várok rátok. Felkészítelek titeket. Próbára teszem a hiteteket, az érettségeteket, mert az áldás, amit adni akarok nektek, messze nagyobb, mint amit jelenleg kezelni tudnátok. Bíztok bennem?”

A késleltetés része lehet Isten tervének, hogy tanítson, hogy bízz benne, és hogy növekedjen a jellemed. Ézsaiás próféta könyve 49. részének a 8. verse ezt mondja: „A megfelelő időben meg fogom hallgatni az imádat, az üdvösség napján meg foglak segíteni” (NCV fordítás). Nem csak „lehet”, hanem Isten igenis meg fog hallgatni, válaszol és segít, amikor eljön az ideje.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Most mit vársz Istentől, hogy megtegyen az életedben?
  • Mit gondolsz, milyen módon szeretné Isten, hogy növekedj miközben vársz?
  • Szeretnéd, ha Isten hűségesnek találna amikor az élet „várószobájában” vagy? Hogyan nyilvánul ez meg abban, ahogy külsőleg vagy belsőleg Isten késleltetésére reagálsz?

 +(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.21.)

Szólj hozzá!

Amíg várakozol, Isten dolgozik benned

2019. december 15. 03:00 - nagynikoletta

20191215.jpg

„Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr a pusztában negyven éven át, hogy megsanyargatva és próbára téve téged megtudja, mi van a szívedben” (5Móz 8,2).

Ha minden imádság rögtön választ kapna, ha minden szükséglet azonnal kielégítésre kerülne, és ha minden probléma automatikusan megoldódna, akkor a hited sohasem növekedne. Elkényelmesednél. Nem lenne  szükséged a hitre.

Emberek vagyunk, és nem szeretünk várni. Utáljuk! Nem szeretünk várakozni az orvosi rendelőben, sem a sorban az élelmiszerboltban, sem a STOP táblánál. És jobb lenne, ha nem kellene várni az ételünkre az étteremben sem!

Az élet azonban tele van várakozással. Az zsidóknak meg kellett tapasztalniuk ezt a tényt. Mózes 5. könyvének 8. fejezetében a 2. vers ezt mondja: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr a pusztában negyven éven át, hogy megsanyargatva és próbára téve téged megtudja, mi van a szívedben”. Az út, amit a zsidók megtettek Egyiptomból Izraelbe, csupán néhány hétig tartott volna. Nekik viszont 40 évbe telt! Körbe-körbe jártak Istennel szembeni engedetlenségük miatt. Miközben az egyik elodázást a másik után élték át, Isten próbára tette őket. Meg akarta vizsgálni, milyen a hitük.

Isten arra használja a késedelmeket, hogy minket is megpróbáljon, és megvizsgálja, milyen a hitünk.

Érezted már valaha, hogy te rohantál volna előre, de a hited azt mondta, hogy Isten nem ezt teszi? Isten időzítése tökéletes, de az ő menetrendje gyakran nincs összhangban a miénkkel. Amikor sietünk, akkor mindig mikor kérdéseket teszünk fel: „Uram, mikor fogok újból állást találni?”, „Mikor fogom megtalálni a megfelelő embert, aki házastársammá lesz?”, „Mikor lesz gyermekem?”, „Mikor fogok meggyógyulni?”, „Mikor fogsz választ adni imámra?”.

Talán, most éppen Isten várószobájában vagy. Ez nem túl szórakoztató. Azonban ez az idő hited épüléséhez szükséges.

A Biblia azt mondja Ézsaiás könyve 64. fejezetének 3. versében: „Soha senki sem hallotta, fülébe nem jutott, szemével nem látta, hogy volna Isten rajtad kívül, aki ilyet tenne a benne bízókért.”

Ez azt jelenti, hogy amíg várakozol, Isten munkálkodik. Lehet, hogy te nem látod ezt. Lehet, hogy a színfalak mögött. De mialatt vársz az imádra érkező válaszra, vagy arra, hogy megváltozzanak dolgok, vagy hogy mások legyenek a körülmények, Isten munkálkodik – és Ő dolgozik benned.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A türelem gyakorlása kisebb dolgokban, hogyan segítheti hited növekedését Isten várószobájában?
  • Miért számít, milyen a hozzáállásod, amikor arra vársz, hogy Isten megtegyen valamit az életedben?
  • Melyek voltak a legnehezebb várakozási időszakok életedben? Melyek voltak a legnagyobb lelki növekedés időszakai életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.08.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása