Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Szilárdan álljatok ellen az elbátortalanodásnak

2010. július 04. 03:00 - husztin

 "Állhatatosságra van szükségetek, hogy miután az Isten akaratát megtettétek, elnyerjétek az ígéretet. Mert még csak egy kicsiny ennyi-annyi, s az eljövendő itt lesz, és nem késik."(Zsid. 10:36-37, Csia)

Ha elvesztetted a reménységedet, mert Isten késlekedni látszik imádságod meghallgatásában, értesd meg a szíveddel: A késleltetés NEM elutasítás Istennél. Pusztán az, hogy az ígéret vagy a csoda még nem vált kézzel foghatóvá az életedben, nem jelenti azt, hogy Isten nem fog válaszolni, hogy megfeledkezett volna rólad, vagy hogy ne viselne gondot rád. Egyszerűen csak azt jelenti: „Még nem!”  
 
Egy szellemileg érett hívő tud különbséget tenni a „Nem” és a „Még nem” között, a visszautasítás és késleltetés között. Az Ige állítja: „az eljövendő itt lesz és nem késik.” 
 
Isten késleltetése lehet, hogy a türelmedet próbálja meg, hiszen bárki tud türelmes lenni egyszer. És bárki tud türelmes lenni kétszer is. És majdnem mindenki képes a türelemre háromszor is. Ezért hát Isten megmér bennünket a türelem terén nap, mint nap.
 
Hogy miért? Esetleg azért, hogy lássa, milyen türelmes vagy már?
 
Nem. Ő ezt azért teszi, hogy TE meglásd , milyen türelmes - alkalom adtán pedig éppen türelmetlen - is vagy valójában. Így te is tudni fogod, mi rejtőzik a szívedben, és képes leszel felismerni, mennyire vagy elkötelezett. Isten úgy tesz próbára, hogy tudhatod, hűséges és igaz Ő, mégha késik is a hőn áhított válasszal.
 
Ha belefáradtál a várakozásba, emlékeztesd magad, hogy Isten éppen türelemre tanít, amikor megvárakoztat téged. Kérd Őt, hogy fordítsa reményvesztettségedet türelemmé. 
 
Talán éppen most komoly nehézségeken mész keresztül és úgy érzed, vége a világnak. Kimerültél, mert az előtted álló feladat teljességgel lehetetlennek, észszerűtlennek, kilátástalannak vagy egyenesen igazságtalannak látszik. 
 
Talán elviselhetetlennek tűnik és a bensődben azt kiáltod: „Uram, nem bírom tovább! Egyszerűen nem megy. Képtelen vagyok rá.”
 
De képes vagy rá!
 
Képes vagy kitartani, mert Istened van veled. Ő tesz képessé, hogy elkötelezetten folytasd, amit elkezdtél. Ne feledd, csak akkor veszíthetsz, ha feladod a küzdelmet.
 
Ezért hát ne add fel! Állj ellen a reménytelenségnek és fusd meg az előtted álló pályát, amit az Úr, az élő Isten jelölt ki számodra!
 

 

Szólj hozzá!

Az értékes dolgok nem jönnek könnyen

2010. július 03. 03:00 - Kingdom

"A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk." Gal 6,9

Nagyon sok minden összejátszik, hogy visszatartson élethivatásunk betöltésében. Az évek során próbáltam eldönteni, melyik nagyobb ellenségünk: a halogatás vagy az elbátortalanodás. Ha a Sátán nem tud rávenni, hogy félretegyük élethivatásunk betöltését, akkor mindenképp megpróbál rávenni, hogy teljesen feladjuk.

Pál apostol arra tanít, álljunk ellen az elbátortalanodásnak: A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk." (Gal 6,9).

Belefáradtál-e valaha a jó cselekvésébe? Szerintem mindannyian belefáradunk. Néha könnyebbnek tűnik a rosszat tenni, mint a jót.

Amikor elbátortalanodunk, hatástalanokká válunk. Ha nincs bátorságunk, a saját hitünk ellen dolgozunk.

Amikor bátortalan vagyok, azt mondom, „Nem lehet megtenni”. Ez merő ellentéte annak: „Tudom, hogy Isten meg tudja tenni, mert azt mondta…”.

Tedd fel magadnak a következő kérdéseket:

  • Hogyan kezelem az elbukást?
  • Amikor a dolgok nem az én elképzeléseim szerint alakulnak, morcos leszek?
  • Amikor a dolgok nem az én elképzeléseim szerint alakulnak, frusztrálttá válok?
  • Amikor a dolgok nem az én elképzeléseim szerint alakulnak, panaszkodni kezdek?
  • Be szoktam fejezni, amit elkezdek?
  • Miként értékelem magam az állhatatosság terén?

Ha elbátortalanodtál, sose add fel harc nélkül. Semmilyen értékes dolog nem történik kitartás és energiabefektetés nélkül.

Amikor egy művész szobrot készít, kitartó a kőfejtésben. Ő nemcsak egyszer üt rá a kőre a kalapáccsal, és miután minden felesleges kődarab lehull, előhív egy csodálatos műalkotást. Kitartóan üti és üti addig, amíg le nem fejti teljesen a követ.

Ez az életre is igaz: Semmilyen igazán értékes dolog nem jön könnyen az életben. Kitartóan "ütögeted", kézbe veszed, és így apránként a te életed is Isten kegyelmének gyönyörű alkotásává formálódik.

A valóság az, hogy a nagyszerű emberek igazából közönséges emberek, rendkívüli elszántsággal. A nagyszerű emberek nem tudják, mit jelent feladni.

(Daily Hope by Rick Warren, 2010. június 26.)

 

Szólj hozzá!

Ne vonakodj irgalmas lenni

2010. július 02. 00:00 - szateri

„Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, hogy a túlságos nagy szomorúság valamiképpen meg ne eméssze az ilyet.” (2Korinthus 2,7. - egyszerű fordítás)

Mindannyiunknak szüksége van irgalomra, hiszen időnként botladozunk, elbukunk, és segítséget kérünk, hogy visszajussunk a helyes útra. Tudnunk kell irgalmat gyakorolni egymás felé, és tudnunk kell elfogadni azt, ha mi kapjuk.

Megbocsátás nélkül nem lesz közösséged – a keserűség és a neheztelés mindig le fogja rombolni a kapcsolataidat. Van, hogy szándékosan, és van, hogy akaratlanul megbántjuk egymást, de bármelyikről is legyen szó, jó adag irgalomra és kegyelemre van szükség ahhoz, hogy felépítsünk és fenntartsunk egy kapcsolatot.

A Biblia azt mondja erről: „Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is.” (Kolossé 3,13. - egyszerű fordítás)

Isten felénk tanúsított irgalma motiváció ahhoz, hogy mi is irgalmat tanúsítsunk mások felé. Valahányszor valaki megbánt, döntést kell hoznod:

Megtorlásra, vagy a helyzet megoldására fogom használni az energiámat és az érzelmeimet?

Mindkettő egyszerre nem megy. 

Sokan vonakodnak irgalmat gyakorolni, mert nem értik a különbséget a bizalom és a megbocsátás között. A megbocsátás annyit jelent, hogy elengeded a múltbeli sérelmeket. A bizalom olyasvalami, ami a jövőre vonatkozik.

A megbocsátásnak azonnal meg kell történni – akár kéri a másik, akár nem. A bizalmat viszont az idők során kell újra felépíteni.

A bizalom tehát függ a múltbeli eseményektől. Ha valaki újra és újra megbánt, Isten azt parancsolja, hogy bocsáss meg neki azonnal, de nem várja el, hogy rögtön meg is bízz benne. Sőt, Isten egyáltalán nem várja el, hogy engedd, hogy a továbbiakban is ugyanúgy megbántson és sebeket okozzon neked. Neki kell bebizonyítania idővel, hogy megváltozott.

A legjobb hely a bizalom helyreállítására egy kisebb támogató csoport, ahol bátorítást nyerhetsz, s ahol felelősséget is vállalnak egymásért a tagok.

Daily Hope by Rick Warren, 2010. június 25.

Szólj hozzá!

Isten a saját képére alkotott téged

2010. július 01. 00:00 - dlkyra

 

„Hiszen ezeket az embereket Isten már a világ teremtése előtt ismerte. Sőt, külön is választotta őket, hogy a Fiához hasonlóvá váljanak. (…) Azt tervezte, hogy ezek az emberek a Fiához hasonlítsanak…” Róma 8:29-30 (Egyszerű fordítás)

Isten terve a kezdetektől fogva az volt, hogy olyanná alkosson meg téged, mint amilyen a Fia, Jézus. Ezt a szándékát már a teremtéskor kinyilvánította: „Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá” (1Móz. 1:26).

Az egész teremtett világban csak az embereket alkotta Isten a saját képére. Ez hatalmas kiváltság a számunkra, és méltóságot ad. Ugyan nem vagyunk tisztában mindazzal, amit ez a mondat jelent, viszont néhány szempontból megérhetjük, hogy mi mindent takar:
Ahogyan Isten, mi is szellemi lények vagyunk – a szellemünk halhatatlan és tovább fog élni, mint a földi testünk.
Értelmes lények vagyunk – képesek vagyunk gondolatokat alkotni, következtetéseket levonni és problémákat megoldani.
Kapcsolatokat alakítunk ki – képesek vagyunk igazi szeretetet adni és kapni.
Erkölcsi ítélőképességgel rendelkezünk – képesek vagyunk megkülönböztetni a rosszat a jótól, ez tesz minket felelősségre vonhatóvá Isten előtt.

Viszont ez a hasonlóság nem teljes, a bűn tönkretette és eltorzította. Ezért Isten Jézust azzal a feladattal küldte el, hogy állítsa helyre azt a tökéletes képmást, amit mi elveszítettünk.

Vajon hogyan néz ki Isten „képmása”, az ami „hozzá hasonló”? Pontosan olyan, mint Jézus Krisztus! A Biblia ugyanis azt írja, hogy Jézus „Isten képmása”, „a láthatatlan Isten képe”, „Isten lényének képmása” (2Kor. 4:4; Kol. 1:15; Zsid 1:3).

Gyakran használjuk azt a kifejezést, hogy „az apjára ütött”, amikor családtagok közös vonásaira utalunk. Jól esik, amikor az emberek meglátják a gyermekeimben, hogy miben hasonlítanak rám. Így Isten is azt szeretné, hogy a gyermekei rá hasonlítsanak, rendelkezzenek az ő vonásaival. A Biblia szavai szerint: „fel kell öltözzétek az ’új embert’, akit Isten úgy teremtett, hogy hozzá hasonlítson, igazságosságban és szentségben éljen” (Ef. 4:24, Egyszerű fordítás).

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2010.06.24.)

 

 

Szólj hozzá!

Sosem késő vezetni másokat

2010. június 30. 02:00 - Lenard J

"Én őértük teljesen odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal." (János 17:19)

Jézus nagyon jól tudta, hogy nem lesz mindig a tanítványokkal. Az utolsó vacsorakor már tudta, hogy néhány órával később már a kereszten függ majd. Ezért így imádkozott: "Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket ..." (János 17:11).

Te sem leszel mindig a gyermekeiddel. A szülői lét csak egy időszak. Nem tart örökké, de sosem késő elkezdeni másokat vezetni.

Lehet, hogy már nagyszülő vagy, de lelki vezető még mindig lehetsz a körülötted élők számára.

Visszahangozhatod Jézus imádságát azzal, hogy azt mondod: "Atyám, mielőtt elmegyek erről a földről, segíts, hogy közvetíthessem, átadhassam a Te isteni igazságodat a gyermekeimnek és az unokáimnak.S mielőtt hátrahagyom őket és hozzád költözöm, kérlek, vezess hogy jó vezetője legyek azoknak, akiket az én gondoskodásomra bíztál. Add, hogy aztán a te kezedbe helyezhessem őket, tudva azt, hogy te eddig is, ezután is megóvod őket."

Mit látnak a gyermekeid? Mire szánod oda magadat? Mit szeretnél, mit lássanak a gyermekeid, abban, hogy mire szánod oda az életed?

 

Rick Warren, Daily Hope 2010. június 23.

 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása