Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A napod legfontosabb része

2011. január 31. 03:00 - szateri

"Hallgasd meg szavamat reggel, URam, reggel eléd készülök, és várlak." (Zsoltárok 5:4)

Bármelyik orvost kérdezed, meg fogja mondani neked, hogy a nap legfontosabb étkezése a reggeli, mert az, ahogy a napodat kezded, alapvetően befolyásolja a nap többi részét. Ez pedig nem csak fizikailag, hanem lelkileg is igaz.

Éppen ezért a nap legfontosabb része az az idő, amit egyedül töltesz Istennel. Az, hogy a reggeledből időt szánsz arra, hogy Istennel legyél, meg fogja határozni azt, ahogy viselkedsz, és ahogy reagálsz a nap folyamán az eseményekre, személyekre.

Lehet ez öt perc, vagy harminc, van azonban négy fontos dolog, amit jó, ha végigcsinálsz ebben az időben. Ezek a dolgok rá fognak hangolni a napra lelkileg.

1. Olvasd Isten Igéjét. Nem kell sokat olvasnod: annyit, amennyi elég ahhoz, hogy Isten szólhasson hozzád. Isten csodálatos módon fogja használni az Igéjét az életedben. Ézsaiás próféta ezt mondta: "Az én Uram, az ÚR, megtanított engem mint tanítványát beszélni." (Ézsaiás 50:4) El sem tudom mondani, hányszor olvastam olyat a reggeli csendességemben, amit szinte szó szerint meg kellett osztanom valakivel később a nap folyamán.

2. Légy csöndben Isten előtt. A zaj az egyik leggyakoribb stresszforrás az emberek életében. A testednek szüksége egy bizonyos mennyiségű csendre, és le kell tudnod faragni időt az életedből erre a csendességre. Sokkal kevésbé leszel feszült, ha a napodat az Istennel töltött csendességgel kezded.

"A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek!" (Ézsaiás 30:15) A legrosszabb, amit reggel tehetsz, hogy felkelés után rögtön megnézed az e-mailjeidet, vagy bekapcsolod a híreket. Szükséged van rá, hogy gondolkodj egy kicsit az Istentől kapott örömhíren, mielőtt elkezded rossz hírekkel megtölteni a fejedet.

3. Beszélgess Istennel. Figyelj, nem azt mondom, hogy "beszélj Istenhez", hanem hogy "beszélgess" Vele. Az ima beszélgetés, nem egyirányú utca, és egyáltalán nem a szavaid mennyisége az, ami az imát hatásossá teszi. Az a lényege, hogy megoszd Istennel, ami a szíveden van – az érzéseidet, a kétségeidet, a gondolataidat, az imádatodat. Egyszerűen beszélgess Istennel, és várj, amíg válaszol.

4. Tekintsd át a napodat és a céljaidat Istennel. Szánj rá időt, hogy végigmenj a napodon, a céljaidon, amiket el akarsz érni, és a teendőiden. Rengeteg vers van a Példabeszédekben, ami az Istennel közös tervezésről szól, és arra tanít, hogyan számláld a napjaidat, vagyis arra, hogy jól bánj az időddel, és tudd, merrefelé haladsz.

Célokat felállítani könnyű, de ha nem ismétled át őket naponta, soha nem fogsz teljesíteni egyet sem. Vagy ahogy én szeretem mondani: "Ha nem nézem át újra meg újra, akkor teljesen szem elől vesztem." Ezért mindenképpen szánj időt arra a csendességedben, hogy újra és újra végiggondold a víziót, amit Isten szeretne adni.

Daily Hope by Rick Warren, 2011. január 24.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása