Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Legyen bennünk a vágy, hogy Isten akaratát tegyük

2011. május 29. 01:00 - Rigeri

"Uram, nem tudjuk, hova mégy: honnan tudnánk akkor az utat?" (Ján. 14:5)
   
Hajlandó vagyok előre eldönteni, hogy megteszem, amit Isten kér, bármi legyen is az? Vagy azt mondom, "Istenem, mutasd meg nekem előre, mi is a terved, várd meg, amíg megértem, és aztán majd én eldöntöm, hogy megteszem vagy sem, amit kérsz."

Tudod, hogy amikor nem vagy engedelmes Jézusnak, akkor az ellen harcolsz, ami a legjobb lenne neked? Isten életedre vonatkozó terve ellen harcolsz.

Isten erőt ad ahhoz, hogy "általa mindent meg tudjunk tenni", és ennek része az is, hogy képesek vagyunk úgy dönteni, hogy megtesszük, amit ő akar, még akkor is, ha nem tudjuk előre, hogy ez pontosan mivel is jár. Isten ki fogja munkálni benned a vágyat, hogy az Ő akaratát "akard" megtenni.
 

Hajlandó vagyok előre eldönteni, hogy megteszem, amit Isten kér, bármi legyen is az? Teljesen Őrá és az Ő tervére hagyatkozom, és hiszem, hogy Ő megadja nekem az erőt, hogy megtegyem, amit Ő akar? Vagy úgy teszek, mintha én tudnám legjobban megítélni, mi is a legjobb nekem, és ezt mondom: "Istenem, mutasd meg nekem előre, mi a terved, várd meg, amíg megértem, és aztán majd eldöntöm, hogy megteszem vagy sem, amit kérsz?"

Még ha most nem is állsz készen, hogy azonnal engedelmeskedj Istennek, akkor is van egy jó hír: Isten erőt ad neked ahhoz, hogy őszinte légy hozzá. Ő nagyon is jól tudja, hogy még nem tudsz neki azonnal engedelmeskedni, és nem lepődik meg, amikor őszintén így imádkozol: "Atyám, azt még nem tudom megtenni, amit kérsz tőlem, és nem tudom, hogy meg akarom-e tenni, vagy sem."

Isten kegyelmes és türelmes, ezért mondd ezt Neki: "Nem tudom, hogy akarok-e hitben kilépni anélkül, hogy először tudnám, hogy pontosan mi is fog történni, de készen állok arra, hogy akarjam ezt."

Daily Hope,  Jon Walker, 2011. május 22.

Szólj hozzá!

Ima: a védelmi fal

2011. május 28. 01:00 - DUSI

„Azért most elrekesztem az útját tövissel, kerítést húzok elé, nem talál rá ösvényeire. Futkos majd a szeretői után, de nem éri el őket, keresi őket, de nem találja. Ezért azt mondja: Visszamegyek első férjemhez, mert jobb dolgom volt akkor, mint most.” (Hóseás 2:8-9)

 

Amikor Gómer (Hóseás próféta felesége) továbbra is más szeretők után futkosott, Isten egy tövisfalat húzott köré, hogy ne találhasson rá a házasságtörő kapcsolatokra, és ezzel visszavezesse őt férjéhez.  

Jób esetében azonban ez a védelmi fal el lett távolítva, miután a Sátán engedélyt kért rá, hogy megrostálhassa: „Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá arra, amije van, majd káromol még téged!” (Jób 1:10-11)

Péter életében is hasonló dolgot figyelhetünk meg, itt is eltűnik a védelmi fal: „Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát” (Lukács 22:31)

Imádkozhatunk ezért a védelmi falért a gyermekeink, szeretteink életére nézve. Imádkozhatunk, hogy Isten megvédje őket, hogy rendes barátokra találjanak, ne rossz befolyás alá kerüljenek.

A tékozló gyermekek esetében imádkozhatunk tövisfalért, ami megvédi őket az olyan barátoktól, akik rossz hatással vannak rájuk.

A Biblia azt mondja: „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jakab 5:16b)

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2011.05.21.)

Szólj hozzá!

A küldetés, amit el kell fogadnod

2011. május 27. 00:10 - Habakuk

"Ahogyan engem küldtél a világba, én is elküldtem őket a világba" (angolból ford.: "ahogy nekem küldetést adtál a világban, én is küldetést adok nekik a világban") János 17:18

Tudtad, hogy Isten egy olyan különleges életüzenetet készített számodra, amelyet szeretné, ha megosztanál a világgal? Ez olyasvalami, amit meg kell tanítanunk a gyermekeinknek is. Fontos tudniuk, hogy Isten egy általános és egy személyre szabott feladatot is adott a számunkra. A mindannyiunkra vonatkozó feladat az, hogy beszéljünk Jézusról. Az egyedi feladatunk pedig a saját élethelyzetünktől,  hátterünktől, jó és rossz tapasztalatainktól függ.

Istennek terve van azokkal a sérelmekkel, amelyeken már keresztül mentünk: arra akarja használni, hogy segítsünk másoknak.


Ki tud jobban segíteni egy alkoholizmussal küszködő embernek annál, aki maga is megvívta ezt a csatát?
Ki tud jobban segíteni egy fogyatékos gyermeket nevelő szülőnek annál, akinek magának is sérült gyermekei vannak?
Ki tud jobban tanácsot adni egy házassági problémákkal küzdő férfinek vagy nőnek annál,  aki már maga is átélte a válás fájdalmait?
Ki tud több reményt adni egy olyan gyereknek, aki értéktelennek érzi magát az iskolában annál, aki maga is pont ugyanígy érzett gyerekkorában?


Isten a számodra kínos vagy szégyellni való dolgokat arra akarja használni, hogy másokon segíts. Gyakran azt gondoljuk, hogy erőnkkel tudunk a legjobban bátorítani, segíteni másokat, pedig igazából sokszor pont azokkal a dolgokkal segítünk rajtuk, amelyeket el akarunk titkolni előlük. Közel éreznek magukhoz, és reménység ébred bennük, amikor látják, hogy Isten hogyan vitt téged keresztül a megpróbáltatáson a gyengeségeid ellenére.


Tehát mi a küldetésed? Isten arra hívott el, hogy elmondd az embereknek, hogyan segített Jézus legyőzni az életed nehézségeit. Az Evangélium jó híre egyszerűen csak az, hogy elmondjuk az embereknek, hogy a megváltás Isten ingyen ajándéka, és nem kell kiérdemelnünk, hogy a mennybe juthassunk. A küldetésed arról szól, hogy elmondd másoknak, Isten azt akarja, hogy örökké éljenek vele együtt, és hogy az összes rosszat, amit tettek, képes eltörölni az Ő kegyelme.
 

"Mindez pedig Istentől van, aki megbékített minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát" (angolból ford.: Krisztus által Isten békét teremtett köztünk és Önmaga között, és Isten azt a munkát adta nekünk, hogy beszéljünk mindenkinek arról a békéről, ami  lehetséges Istennel) 2Korinthus 5:18

Daily Hope, Rick Warren, 2011.05.20.

Szólj hozzá!

Miért szolgálsz?

2011. május 26. 00:01 - szateri

"Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jócselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk." (Efézus 2:10, MBT)

Mindegy, hogy a gyerekeid 5 vagy 50 évesek: tudniuk kell, hogy Isten szolgálatra teremtette őket. Isten élő Igéje így ír erről: "Hiszen minket Isten a saját kezével alkotott: arra teremtett bennünket a Krisztus Jézusban, hogy jó dolgokat vigyünk véghez. Ezeket a dolgokat Isten már előre elkészítette, hogy ez legyen az élet útja a számunkra." (Efézus 2:10, egyszerű fordítás)
 
Az egyik dolgunk a mennyben az Isten felé végzett szolgálat lesz. Akkor vajon mit várhat tőlünk Isten itt a földön? Azt akarja, hogy gyakoroljuk a szolgálatot.
 
Bátorítanunk kell a gyermekeinket arra, hogy kezdjenek el szolgálni mások felé Isten nevében. Ha itt a földön nem tanuljuk meg, hogy hogyan szolgáljuk Őt, hogyan készülünk fel a mennybéli szolgálatra?
 
Meg kell tanítanunk a gyerekeinknek, hogy Isten céllal küldte őket a földre: azért, hogy nyomot hagyjanak a világban, és nem csak azért, hogy teret foglaljanak a TV, vagy a videojátékok előtt. Csak ha odaadjuk az életünket, akkor találjuk meg annak igazi értelmét. 
 
Mi lesz a nyom, amit hagyunk magunk után? Mi lesz a gyermekeinké? Segítened kell a gyerekeidnek megválaszolni ezt a kérdést. Mit fognak visszaadni abból, amijük van? Hogy fogják használni az Istentől kapott tehetségüket? Arra fogják-e használni, hogy maguk profitáljanak belőle, vagy arra, hogy másoknak segítsenek?
 
A társadalomban mindenhol arra biztatnak, hogy a magad javára használd a tehetségedet. Szerezz sok pénzt, aztán menj nyugdíjba, élj kényelemesen, és végül halj meg. Ez az álmunk. Pedig valahol mélyen érezzük, tudjuk, hogy ennél többre vagyunk teremtve. Tudat alatt érezzük, hogy van valami ennél nagyobb cél. Ez pedig az a mély vágy valahol legbelül, amit talán próbálunk eltakarni a félelmeinkkel vagy a bukásainkkal, de mégis eltörölhetetlenül ott marad: a vágy arra, hogy nyomot hagyjunk magunk után.
 
Mi lesz az a nyom, amit te hagysz az életeddel? A Biblia erre szólít fel: "Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai." (1 Péter 4:10, MBT)
 
Segíts a gyerekeidnek abban, hogy felfedezzék a saját lelki ajándékaikat, szívüket, képességeiket, személyiségüket és tapasztalataikat, hogy kitalálhassák, miben jók. Ez az egyik legnagyszerűbb dolog, amit egy szülő tehet ahhoz, hogy segítsen a gyerekének megtalálni, mivel tud valódi nyomot hagyni a világban. 
 
Segíts a gyerekeidnek meghatározni önmagukat ebben a kérdésben: "Mit szeretnék inkább az életben: adni vagy kapni?"
 
Daily Hope by Rick Warren, 2011. május 19.
 
Szólj hozzá!

A jellem az, aki vagy, nem pedig az, amivel foglalkozol

2011. május 25. 03:00 - PokéManó

"Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik." (Efézus 1:11)

A gyermekeinknek tudniuk kell, hogy sokkal fontosabb az, hogy kivé válnak, mint az, hogy mit dolgoznak. Miért? Mert a karrierüket nem viszik majd magukkal a mennybe, de a személyiségüket igen.
 

A szülők egyik legnagyobb felelőssége, hogy hogyan segítenek a gyermekeinek a jellemük formálódásában. Amit mondunk és teszünk, ahogy az életünket éljük, ez mind példaként szolgál a gyermekek számára. És még ennél is fontosabb, hogy leüljünk együtt, és beszélgessünk velük a jellemükről.

A gyermekeinknek tudniuk kell, hogy sokkal fontosabb az, hogy kivé válnak, mint az, hogy mit dolgoznak. Rengeteg évet töltünk azzal, hogy felkészítsük őket a jövőbeli karrierükre, pedig valójában a jellemüket kellene formálnunk. Miért? Mert a karrierüket nem viszik majd magukkal a mennybe, de a személyiségüket igen.

A filippiekhez írt levél ezt mondja nekünk: "Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt" (Filippi 2:5). Amikor így teszünk, felkészítjük a személyiségünket a mennyei örökkévalóságra.

Meg kell tanítanunk a gyermekeinknek, hogy ez az élet valójában felkészülés az utána következőre. Ez a "főpróba az előadás előtt". A földön töltött időnk - minden szép és nehéz időszakkal együtt - arra szolgál, hogy megtanuljuk azokat a leckéket, amelyek által a jellemünk egyre inkább hasonlóvá válik Krisztuséhoz. A földi életünk tesz minket szellemileg éretté, hogy a mennybe érve ne legyünk lelki csecsemők.

Beszélgetnünk kell a gyermekeinkkel, hogy megértsék: az élet nem mindig könnyű, és számíthatnak a próbákra is. Meg kell felelniük majd az iskolai követelményeknek. Próbákat kell kiállniuk, amikor kilépnek az iskolapadból, a karrierjükben, a házasságukban, sőt saját gyermekeik nevelésében is. Minden jó vagy rossz helyzet, amellyel az életük során találkoznak, a jellem-fejlesztési lehetőség lesz a számukra.

"Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet." (2 Péter 1:5-7)

Ezek a tulajdonságok alkotják az Isten szerinti jellemet. Segíts a gyermekeidnek, hogy fejből megtanulják ezeket az igeverseket, és így el tudjanak kezdeni munkálkodni ezeken a területeken az egész életük során. Ha így tesznek, a Biblia szerint egyre inkább hasonlóvá válnak Jézushoz.

Daily Hope by Rick Warren, 2011.05.18.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása