Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A szelídség nem gyengeség

2012. július 22. 03:00 - sema22

"Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét." (2Tim. 1:7)

tame-lion.jpg

Egy kereszténynek nem kellene szelídnek lennie? Dehogynem, de a szelídség nem gyengeség. Ez nagy különbség. A szelídség azt jelenti, hogy kontroll alatt tartjuk az erőnket. Olyan, mint amikor egy vad csődört betörnek, és már szelíd. Ugyanakkora ereje van, mint amikor még vad volt, csak most ezt az erőt alárendeli mesterének.

A Biblia csak két személyt nevez szelídnek: Jézust és Mózest. De egyikük sem volt gyenge, félénk. A meggyőzés erős emberei voltak. Isten nem azt várja, hogy mindig bújj el a barlangodba amikor valaki ellenőrizni, vagy befolyásolni akar téged. Mit mondanál, ha valaki erkölcstelen, illegális, vagy illogikus dologra kérne? Természetesen nemet mondanál.

Egy kereszténynek nem piszkos szó a "nem". Teljesen rendben van, ha "nem"-et mondasz. Valójában időről időre szükség van erre. A Biblia azt mondja, hogy mondjunk igent, amikor igent értünk alatta, és nemet, amikor nemet értünk alatta. Nem mondja, hogy érezzük magunkat bűnösnek emiatt. Nem mondja, hogy magyarázkodjunk a döntéseink miatt.

Nem telik úgy el az életedet, nem beszélve a szolgálatról, hogy ne lenne valaki a közeledben, aki ne próbálna meg félemlíteni, ellenőrizni, vagy manipulálni. Isten mit szeretne, hogyan viselkedjünk, amikor valaki megpróbál megfélemlíteni?

A 2 Timóteus 1:7 megadja a választ: "Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét."

Ezt akarja Isten, hogy így viselkedjünk másokkal - erővel (magabiztosan), szeretettel (mások szükségére figyelve), és józanul. Isten lelke nem a gyávaság lelke. Nem tesz minket gyengévé.

Mégis ismerek keresztényeket, akik felelőtlenül azt gondolják: "Ahhoz, hogy elég lelki legyek, félnem kell másoktól. Hagynom kell, hogy azt tegyék mások, amit szeretnének." Amikor azonban belenézünk a Bibliába, azt látjuk, hogy ez nem ez a helyzet.

Nem tudsz mindenkinek megfelelni. Ez tény. Ne is próbálkozz vele. Amikor azok a nehéz esetű emberek jönnek, maradj talpon, imádkozz azokért, akik üldöznek, a többit pedig hagyd Istenre.

Beszéljünk róla:

  • Miért nehéz nemet mondanod másoknak? Milyen hatással van ez rád?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.07.15)

 

Szólj hozzá!

Félsz az elutasítástól? Tartsd észben az örökkévalóságot!

2012. július 21. 03:00 - mirjam07

"Az Úr azt mondja: Én vagyok az, aki megerősítelek téged. Miért félnél a halandóktól, akik nem élnek tovább a fűnél?" (Ézs. 51:12)

far-cry-2-grass-on-fire-screen-shot.jpg

Az elutasítástól való félelem leküzdésének egyik módja, ha a megfelelő látószögből nézed a dolgokat. Figyelembe veheted mások véleményét, de soha ne becsüld túl, amit mondanak.

Mai igeversünkben Ézsaiás azt mondja, hogy az életünk itt a Földön átmeneti, miért félnénk hát más emberek véleményétől? Más emberek nem egyenlők Istennel, és az ő véleményük egyébként sem marad meg. A siker titka az, hogy éld túl a kritikusaidat.

Ézsaiás azt mondja, ha halandó emberek csalódást okoznak neked, ne aggódj emiatt. Egyedül Isten számít. Ne gondold azt, hogy ítéletük csalhatatlan vagy hogy egyenesen Istentől való. Nem kell automatikusan elfogadnod valakinek a kritikáját; meg kell ítélned, és csak azt fogadd meg, amit érdemes.

Miért mondom ezt? Mert amikor az emberek jóváhagyása a legfontosabbá válik számodra, azonnal az elutasítástól való félelem kellős közepében találod magad.

A Biblia ezt mondja: "Mindennek tudatában, mit mondhatunk? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?" (Róm. 8:31, TEV). Ha felismered, hogy Isten mennyire veled van, az képessé tesz arra, hogy ellenállj a félelmetes elutasításnak.

Néhány embernek csak a népszerűség, hírnév, taps számít. "Mit gondolnak a többiek rólam? Hogy nézek ki? Csak az imázs, az "image" számít!"

Ha így élsz, akkor ki vagy szolgáltatva mindenki más ítéletének. Ha a többiek azt mondják, hogy "lúzer" vagyok, akkor biztosan az is vagyok! Ha mások azt gondolják, hogy "hangyás" vagyok, akkor biztosan az vagyok! Én nem akarok így élni - és te?

Isten soha nem akarta, hogy így élj. Ő ezt mondja: "Minek hallgatsz rájuk? Ők csak halandó emberek. Egyedül én vagyok az, Aki számít. Ők nem élnek tovább a fűnél."

Pál azt mondja, az ő életének célja az, hogy Isten tetszésére éljen, ne az emberekére. "Ez úgy hangzik, mintha az emberek tetszését keresném? Egyáltalán nem! Egyedül Isten jóváhagyására figyelek! Próbálnék népszerű lenni az emberek előtt? Ha még mindig ezt tenném, nem lennék Krisztus szolgája..." (Gal. 1:10, TEV)

Isten azt mondja, hogy választanom kell. Választhatom azt, hogy Isten tetszésére élek, vagy azt, hogy az emberek tetszésére élek. Kinek akarsz inkább tetszeni? A tömegnek, vagy Istennek? Pál azt mondja, hogy nem tetszhetsz mindkettőnek egyszerre. El kell döntened, hogy kire akarsz jó benyomást tenni. Csak el ne feledd, hogy kinek az elismerése nem tart tovább a fűnél...

Beszéljünk róla:

  • Mi a különbség a között, hogy hatással van valakire mások véleménye, vagy hogy irányít valakit mások véleménye?
  • Milyen lenne az, ha valakinek az életét mások véleménye irányítaná? Milyen problémákat okozhatna ez például a te életedben?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.07.14.)

Szólj hozzá!

Félsz az elutasítástól? Emlékezz, Istennek kedves vagy!

2012. július 20. 03:00 - zsoltaros

„Mert nem az a megbízható ember, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl” (2Kor. 10:18).

jesus_hug.jpg

Talajt vesztünk, mert bűnösök vagyunk. Minél többet vétkezünk, annál inkább el is bizonytalanodunk. Valaki közömbösnek mutatkozik irántad egy partin, és te máris úgy érzed, hogy senki sem kedvel. Pedig talán csak annyi történt, hogy valaki éppen nem vett észre. Ha a látásodat a félelmeid befolyásolják, ilyen könnyen sebezhető vagy.

Amíg a félelmeink lencséjén át érzékeljük az életet, nem vesszük észre mások fájdalmát sem. A magunk félelmeivel vagyunk elfoglalva. Ilyenkor elszalasztjuk a szolgálat lehetőségeit is. A magunk körül forgásban az önsajnálatunk folyton erősödik, pedig érzékelnünk kellene mások szenvedését is. Hogyan leszünk készek az áldozatvállalásra, amit Jézustól tanultuk, ha az elutasítástól való félelmeink kelepcéjében vergődünk?

Isten kijelentett igazságát veti meg, aki a csalódástól így retteg. Ő teremtett annak, aki vagy. Jézus Krisztusban a magáévá fogadott. „Őbenne választott ki minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretet által” (Ef. 4:1).

Az Isten előtti elfogadhatóságunk oka nem az tehát, amit mi tettünk (hogyan is felelhetnénk meg a tökéletes Isten elvárásainak?), hanem amit Jézus Krisztus tett velünk. Meghalt helyettünk a kereszten. Bűnünk büntetését magára vállalta, és most a szeretetével átölel bennünket. Amikor Isten ránk tekint, ezt mondja: „Jézus munkáját látom rajtad, és rá való tekintette elfogadlak téged is.” Csak annyi a dolgom, hogy elfogadjam, amit Krisztus tett értem és alárendeljem magamat akaratának.

Isten mindent tud rólad, és mégis szeret. Nem csodálatos ez? Bármit is gondolnak rólad mások, Isten soha nem utasít el.  A Biblia így mondja ezt: „Ha apám és anyám elhagynának is, az Úr magához fogad engem” (Zsolt. 27:10).

Egyesek még felnőtt korukban is szüleik jóváhagyása után epekednek. Ha annak a hiányában nőttél fel, ha elutasítást kaptál tőlük, ez már nem a te problémád. Nekik lennének tennivalóik. Az a szülő, aki elutasítja gyermekét, Isten teremtményét utasítja el, viselkedésével azt fejezi ki, mintha Isten hibázott volna.

Úgyhogy ez nem a te bajod, hanem az övék. Tanulj meg együtt élni a ténnyel, hogyha eddig nem tették meg, talán sohasem lesznek képesek rá. A boldogságodat egyébként sem befolyásolhatják már; nem másoktól függ az. Isten azt mondja, történjen bármi – Ő gondot visel rólad.


Beszélgessünk ezekről!

  • Megfigyeltem, hogy még a csoportos beszélgetésekben is a leggyakrabban felvállalt félelem az elutasítástól való rettegetés. Vajon, miért van ez így?
  • Isten ránk bízta az Örömhír terjesztését, de mi gyakran elmulasztjuk attól tartva, hogy mit gondolnak rólunk mások. Beszélgessünk az ilyen félelmek mibenlétéről, és arról, hogyan szabadulhatunk meg tőlük! 

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.07.13)

Szólj hozzá!

Félsz a elutasítástól? Emlékezz arra, hogy egyedi vagy

2012. július 19. 03:00 - Blogolo1

“Te alkottad testem belső részét, és te illesztettél össze engem anyám méhében. Köszönöm, hogy ilyen csodálatosan összetett vagyok. A te munkád csodálatos -  és ezt nagyon jól tudom” (Zsolt. 139:13-14, NLT fordítás)

unique.jpg

A Biblia azt mondja, hogy még mielőtt megszülettél, Isten előre eltervezett téged. Isten tudta, milyen leszel. Ő választott téged, és ő választotta a tulajdonságaidat. Ez azt jelenti, hogy egyedi vagy. Belőled csak egy van. Nincs senki más, aki olyan, mint te. Ha te nem vagy önmagad, ki lesz majd olyan, mint te? Pótolhatatlan vagy.

Nemrég olvastam, hogy 25.000  fajta orchidea van a világon. Ha Isten helyében lettem volna, teremtettem volna egy sárga-, egy kék-, meg egy piros orchideát. De nem úgy Isten. A Teremtő szereti a változatosságot, ő 25.000 különböző orchidea fajtát teremtett.

Ami pedig még ennél is csodálatosabb, hogy 4 milliárd különböző ember létezik. És mindenkit Isten teremtett. Te egyedi vagy. Senki más nem lehet olyan, mint te. Dávid azt mondja, hogy legyél hálás, és köszönd meg Istennek, hogy olyan csodálatosan bonyolultnak teremtett: “Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél.  Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem” (Zsolt. 139,14).

Örülj, hogy Isten olyannak teremtett, amilyen vagy. Isten nem véletlenül teremtett téged. Képzelj el egy művészt, akinek a festményei mind ugyanúgy néznek ki. Vagy egy művészt, aki festett 12 különböző festményt és feltéve azokat szobája falára, a képek életre kelnek és megszavazzák, hogy mind egyformák lesznek. A művész nagyon csalódott lenne. Isten nem azt akarja, hogy olyan legyél, mint mások. Azt akarja, hogy önmagad légy.

Amikor ezt megérted, akkor bizonyára kevésbé fogsz félni az elutasítástól.

Beszéljünk erről:

  • Önmagad másokhoz való hasonlítása hogyan aknázza alá életcélodat?
  • Önmagad másokhoz való hasonlítása hogyan befolyásolja kapcsolatodat Istennel?

 
(Daily Hope by Rick Warren, 2012.07.12)

Szólj hozzá!

Félsz az elutasítástól? Tedd Istent az első helyre

2012. július 18. 03:00 - kohutnemarti

"Az ÚR a világosságom és megmentőm, nem félek senkitől; az Úr megvéd engem minden veszélytől; soha nem kell félnem." (Zsolt. 27:1, TEV fordítás)

godlight.jpg


Az elutasítástól való félelem két dolgon alapszik. Az első, hogy mindenkinek szüksége van arra, hogy szeressék - ez tény. Mindannyian kétségbeesetten vágyunk egy jó adag szeretetre az életben, ahhoz, hogy egészséges emberek legyünk. Isten azt mondja, "Szeretni akarlak téged". Isten szeretet, és Ő tudja, hogy szükséged van arra, hogy mások is szeressenek.

Másodsorban azonban, kialakítjuk azt a téves elképzelést, hogy a szeretetvágyunk betöltése kizárólag egy személytől vagy egy csoporttól függ. Ha arra számítasz, hogy valaki más majd 100%-ig betölti szeretethiányodat, helytelenül gondolkodsz. Fájdalmas helyzetbe hozod magad és megnyitod az ajtót az elutasítástól való félelem számára. Amikor Istenen kívül bárki másra tekintesz úgy, hogy betöltse minden szeretet iránti szükségedet, csalódni fogsz, mert az a személy nem tudja ezt megtenni. Nincs élő ember és nem is lesz, aki olyan tökéletesen és teljes mértékben tud téged szeretni, mint ahogyan szükséged volna rá. Csak Isten teheti meg ezt.

Tehát az első lépés, amit meg kell tenned ahhoz, hogy felülkerekedj az elutasítástól való félelmeden az, hogy Istent helyezed az első helyre, mert Ő az egyetlen, aki végül betöltheti minden szükségedet.

Szeret minket Isten más embereken keresztül? Természetesen igen. Azt akarja Isten, hogy mi is szeressünk másokat? Igen. Szeretne minket csatornaként használni a szeretetének továbbadására? Feltétlenül.

De soha nem fogja semmilyen személy vagy csoport betölteni minden szükségedet. Isten nem így tervezte el. Nekik nincs elég szeretetük. Az emberi szeretet korlátozott; Isten szeretete korlátlan és feltétlen. Nem számít, milyen mély a szükséged, Ő be tudja azt tölteni.

Beszéljünk róla!

  • Milyen kompromisszumot kötöttél azért, hogy mások elfogadjanak? Mit csinálnál másképp?
  • Mit gondolsz, hogyan segít majd Isten feléd való szeretetének megértése neked abban, hogy másokkal szemben együttműködőbb legyél?


(Daily hope by Rick Warren, 2012.07.11.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása