Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Az örökkévaló gondolkodás hatalma

2013. április 20. 03:00 - gyanus

"Ha pedig gyermekek, örökösök is, örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak, ha valóban vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg. Mert azt tartom, hogy amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely majd megjelenik nekünk."(Róma 8:17-18 - Revideált Károli fordítás)

buying-telescopes-for-kids.jpg

Egy híres Harvard-i tanulmány egyszer bemutatta, hogy a hosszú távon való gondolkodás és a siker abszolút kapcsolatban állnak. Minél több ember gondolkodott a rövid távú nyereségben, annál nagyobb volt az esély arra, hogy megbuknak. Azok, akik arra tették a hangsúlyt, hogy most "mi esik jól", sikertelenségre voltak ítélve.

A keresztények számára ennek a dolognak könnyűnek kellene lennie. A hosszú távú gondolkodást, örökkévalóságnak hívjuk. Nem 40-50 évvel gondolkodunk előre a jövőbe. Trillió, és trillió évre gondolkodunk előre a jövőbe.

Ha úgy élsz, hogy az örökkévalóság van az agyadban, az a lehető legsikeresebb emberré fog tenni. Ha hosszú távon gondolkozol, kezelni tudod a pillanatnyi problémákat, amik az utadba kerülnek.

Róma 8:17-18 azt mondja: "Ha pedig gyermekek, örökösök is, örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak, ha valóban vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg. Mert azt tartom, hogy amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely majd megjelenik nekünk." (GNT fordítás)

Egy nap, ha Isten követője vagy, azért leszel megjutalmazva, hogy mit tettél azzal, amit kaptál. Használd a képességeidet, idődet, és kincseidet, és befolyásodat, Isten céljaira, és ezekért a döntésekért leszel megjutalmazva. A feljebbi versek arról is beszélnek, hogy a mennyben azért is meg leszünk jutalmazva, amit Jézus tett: "Birtokosai leszünk Krisztussal, azoknak a dolgoknak, amiket az Atya neki tart fenn" (angol szabad fordítás alapján).

Sok minden van, amit nagyon várhatsz a mennyben. Ahhoz képest, ami számodra félre van téve a mennyben, a jelenlegi fájdalmaid és problémáid csekélységek.

Nem könnyű hívőnek lenni. Nem könnyű azt tenni, ami helyes. Néha nem könnyű másoknak Jézusról beszélni. Nem könnyű tizedet adni. De annak a haszna, hogy követjük Jézust, és engedelmeskedünk az Ő tanításának, messze felülmúlja a fájdalmat.

Egyszerűen bolondság egyedül a rövid távú következményekre koncentrálni.

Beszéljük át!

  • Mutass be egy olyan küzdelmet, amivel küzdessz, ami megváltozna, ha egy örökkévaló perspektivából néznéd!
  • Mennyi aggodalmad tűnne lényegtelenebbnek, ha az örökkévalósággal kapcsolatban gondolkodnál róluk?
  • Örökkévaló gondolkodással, mi az, ami fontos lesz nekünk?

Rick Warren, Daily Hope, 2013. 04.13.

Szólj hozzá!

Az igazság a félelem ellenszere

2013. április 19. 03:00 - magyarosijulia

„Akiket az Isten Lelke vezet, azok Isten gyermekei. Mert nem a szolgaság lelkét adta Isten, hogy ismét féljetek, mert helyette a Lélek Isten gyermekeivé tesz, hogy általa felkiálthassunk az Úrhoz: „Atyám, én Atyám!" Isten Szentlelke csatlakozik a mi lelkünkhöz, hogy kijelentse, hogy Isten gyermekei vagyunk." (Róma 8,14-16. GNT fordítás)

Amikor én gyerek voltam ritkán féltem. Bátran játszottam. De amikor mégis megijedtem, édesapámhoz kiáltottam. Tudtam, hogy ő erős. Tudtam, hogy ő bárkivel szembe szállna és bárkit legyőzne.

Én is, te is ugyanezt kellene tegyük, amikor félünk. Ne a félelemre összpontosíts! Figyelj inkább az Atyádra! Istentől kérj segítséget. A Róma 8,14-16 ezt írja: „Akiket az Isten Lelke vezet, azok Isten gyermekei. Mert nem a szolgaság lelkét adta Isten, hogy ismét féljetek, mert helyette a Lélek Isten gyermekeivé tesz, hogy általa felkiálthassunk az Úrhoz: „Atyám, én Atyám!" Isten Szentlelke csatlakozik a mi lelkünkhöz, hogy kijelentse, hogy Isten gyermekei vagyunk." (GNT fordítás)

A félelem ellenszere az az igazság, hogy már nem vagy szolga, hanem Isten gyermeke vagy! Mindent megváltoztat, ha az Ő gyermeke vagy. Így már te is családtag leszel. És egy családban vigyáznak egymásra.

Isten családjának vagy a tagja és Ő gondot visel gyermekeiről. Ő fedez téged, Ő megóv. Az a tudat, hogy te a világmindenség teremtőjének vagy a gyermeke, mindent megváltoztat.

Kiálts fel Hozzá! Tőle kérj segítséget!

Beszéljünk róla:

  • Mik azok a dolgok, amelyek a legjobban megrémítenek most? Mi az igazság erről a helyzetről? Hogyan vesz részt Isten ebben a helyzetben?
  • Tudsz-e egy olyan múltbeli eseményre gondolni, amikor Isten egy félelmetes esemény vagy életszakasz legborzasztóbb idejében is megvédett?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.04.12)

Szólj hozzá!

Van erőd, hogy nemet mondj!

2013. április 18. 03:00 - FodorImi

„Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek.” (Róma 8:9)

joy-in-prayer.jpg
Korunkban néhány ember ragaszkodik hozzá, hogy azonnal ki kell elégítenünk minden kívánságot, ami az utunkban jön. Ez romboló gondolkodásmód. Csak azért, mert kedved van megenni egy egész csokoládétortát, nem jelenti azt, hogy ez jót is tesz.

Róma 8:9 azt mondja: „Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek.”

Mielőtt hívővé lettél, csak az akaraterőddel küzdöttél a kísértések ellen, de ez sosem volt elég. A téged hajtó hatalmas vággyal szemben erőtlen voltál.

Hívőként azonban most veled van a Szent Lélek – és egy új képesség, hogy nemet tudj mondani.

Galata 5:16 azt mondja: „Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek!” A Biblia nem állítja, hogy nem lesznek bűnös kívánságaid, miután kereszténnyé lettél, azt azonban mondja, hogy a Szent Szellem segít neked úgy dönteni, hogy nem teljesíted ezeket.

Ha valaha is hallottál valakit, aki azt mondta, „Keresztény vagyok, de nem tudom megállni hogy...”, az az ember hazudott. Egyszerűen sosem hívta segítségül a Szent Lélek erejét a kísértés pillanatában.

Van erőd nemet mondani! Használd!

Beszéljétek meg:

  • Milyen dolog húzza le a szellemi életedet, amelyre nemet kell mondanod?
  • Milyen tényezők, (mint pl. barátok, család, munka vagy más külső stressz) teszik nehézzé számodra, hogy nemet mondj, mikor kísértésekkel nézel szembe? Hogyan tudnád csökkenteni ezeket a hatásokat?
  • Ki tud bátorítani téged, ki tud segíteni neked, hogy nemet mondj a kísértésekre?


(Daily Hope by Rick Warren – 2013.04.11)

Szólj hozzá!
Címkék: erő kísértés

A remény visszatér, ha emlékszünk Isten töretlen szeretetére

2013. április 17. 03:00 - FHanna

"De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az ÚR az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom." (Jeremiás siralmai 3:21-24)

god_loves_you_by_rva_graphics-d4pdj5p.jpg

A fájdalom az élet természetes velejárója. Nem tudsz megmenekülni tőle. Megszakadt kapcsolatok, kihagyott lehetőségek és kemény időszakok az életben mindig lesznek. Mikor jönnek, választhatsz, hogy keserű vagy reményteljes leszel.

A választás a tiéd.

Jeremiás szembenézett a döntéssel. Mikor összedőlt a világ számára, miután Jeruzsálemet Kr.e. 586-ban kifosztották (megj.: Kr.e.598-ban Nebukadnezár Jeruzsálemet ostrom alá fogta, 586-ban a Templomot is leromboltatta.), a próféta megírta a "Jeremiás siralmai" c. könyvet, hogy megossza Istennel az őszinte csalódottságát. De nem telepedett le a keserűségében és nem maradt ott.

A Jeremiás siralmai 3:21-24-ben, miután megosztotta a keserűségét, azt írta, "De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az ÚR az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom."

Egy szörnyű helyzet közepén Jeremiás nézőpontot váltott. Egészséges és jó dolog őszintének lennünk Istennel az érzéseinkről, de végül neked kell nézőpontot váltanod. Mindaddig míg a gondolataink központjában a fájdalom áll, nem oldunk meg semmit.

Ehelyett, mint Jeremiás, fel kell ismernünk Isten nagyszerű szeretetét felénk. Jeremiás megváltoztatta a nézőpontját és felismerte Isten örökkétartó kegyelmét. Nem számít, hogy mi a probléma, nem számít, mennyire dühös vagy Istenre, Ő akkor is szeret. Ez egy olyan állandó, amire támaszkodhatsz - nem számít mi történik.

Minél tovább fókuszálsz arra, ami lehangol, annál tovább fog tartani a depressziód. A keserűség a fájdalomban tart. A Jeremiás siralmai 3-ban Jeremiás egy egyszerű gyógyírt szolgáltat a keserűségre: változtasd meg a gondolkodásod!

Egy lehangoló szóáradat közepén Jeremiás azt mondja "Reménykedni kezdek".

Hogyan tudsz reménykedni a legsötétebb napjaidon? Emlékezz, "Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul".

Erre biztosan számíthatsz! Kegyelme olyan friss, mint a reggel és olyan biztos, mint, hogy a Nap süt.

Beszéljetek róla

  • Mi teszi a reményt választás kérdésévé mikor bajban vagy?
  • Milyen gyakorlatokat ültethetnél az életedbe a nehéz időkben, amik a reményt tartják a fókuszban?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.04.09.)

Szólj hozzá!

Nincs kárhoztatás, ha Jézushoz tartozol

2013. április 16. 03:00 - BélaPéter

"Nincs kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézushoz tartoznak." (Róma 8:1 NLT fordítás)

8888.jpg

A Biblia szerint attól még nem leszel tökéletes, hogy kereszténnyé válsz. Ha valaki ezt állítja, az nem mond igazat. Úgyis elrontod. Sokszor el fogsz bukni. És több mint valószínű, hogy majd hibáztatod is magad (vagy mások fognak hibáztatni) emiatt.

Ha viszont Jézus követője vagy, akkor ebben biztos lehetsz: az Úr sosem vádol téged! Túl sok hívő él félelemben, keserűségben és bizonytalanságban. Bár üdvösségük van, az életüket nézve ez nem látszik. Túlstresszelik magukat azon, hogy Isten majd elítéli őket azokért a rossz dolgokért, amiket elkövettek. Ahelyett, hogy leszámolnának a saját bűntudatukkal, másokra zúdítják az egészet.

A Biblia viszont azt mondja, hogy erre nincs szükség: "Nincs kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézushoz tartoznak." (Róma 8:1 NLT fordítás) Más szóval, Isten nem fog elítélni a rossz döntéseidért, ha Krisztusban bízol. Jézus magára vette ezt az ítéletet a kereszten. Isten nem kell megítéljen, mert már megítélte Jézust. Magára vette a bűneid következményét.

Ez fantasztikus hír! Ez jó hír - A Jó Hír! Egy kereszténynek nincs oka szégyellnie magát. Nincs oka elkeseredettnek lennie. Még mielőtt megszülettél volna, tudta, hogy milyen bűnöket fogsz elkövetni, és kifizette azok árát.
Nem érdekel, hogy mit tettél a múltban. Nem érdekel, hogy kiket bántottál meg. Nem érdekel, hogy mások mit mondanak neked. Ha Krisztusnak adod az életed, akkor megbocsát.


Beszéljünk róla:

  • Követtél el a múltban olyan hibát, amiért még mindig nehezen bocsátasz meg magadnak? Mit tudsz tenni ma ezért?
  • Szerinted miért fogadjuk el olyan nehezen azt, hogy Jézus megbocsátja a bűneinket?
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása