Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A mennyei szurkoló csapat

2013. április 09. 03:00 - rorsy

"Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk lévő pályát, melyet Isten készített nekünk." (Zsidók 12,1)

szurkolosziluette_1.jpg


A hazai pálya előnye mindent jelenthet a sportban. Azok a csapatok, akik hazai pályán játszanak, gyakran sokkal jobban teljesítenek, mint a másik fél. Amikor egy csapatnak szurkolói vannak, gyakran túlteljesítenek a képességeiken.

A Biblia azt mondja, hogy neked is van egy szurkolócsapatod . A Zsidók 12,1 ezt írja: "Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk lévő pályát, melyet Isten készített nekünk."

Semmi sem magánügy, amit teszel. Van közönséged. A menny figyel téged. De még ennél is fontosabb, hogy van egy szurkolótáborod. A Szentírás azt mondja, hogy a mennyben mindenki szurkol neked.

Talán rájöttél már, hogy Isten mindent tud. Az Írás szerint "Isten szemei az egész földet pásztázzák." (2 Krónikák 16,9) Isten nem mulaszt el egyetlen kockát sem az életedből. Tudja mikor vagy a toppon és mikor vagy mélyponton - tud rólad mindent. Minden gondolatodat ismeri.

De ezen kívül körülvesz téged a "bizonyságtevők hitéletének hatalmas fellege". Mózes figyel téged. Ábrahám is figyelemmel kísér. Minden hívő, aki valaha élt, ott áll a sorok között és nézi, hogy hogyan éled meg a hitedet.

És ők szurkolnak is neked. Ha meg vagy rémülve, biztatnak, hogy légy bátor. Amikor fel akarod adni, arra buzdítanak, hogy menj tovább. Amikor jelentéktelennek és elfeledettnek érzed magad, ott vannak veled.

Beszéljünk róla:

  • Min változtat annak a tudata, hogy Isten ismeri mikor vagy a toppon és mikor vagy mélyen?
  • Mit gondolsz ki van még a bizonyságtevők fellegében? Vannak barátok, vagy családtagok, akik elmentek már előtted az örök mennyei honba?

Daily Hope by Rick Warren, 2013.04.02.

Szólj hozzá!

Amikor a feladás határán vagy

2013. április 08. 03:00 - Mike Zsuzsi

"És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet. Mivel Isten mifelőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nélkülünk tökéletességre ne jussanak." Zsidókhoz írt levél 11:39-40

Nem könnyű hit által élni. Egy megtört világban élünk. Az időjárás nem normális. A testünk sem működik megfelelően. A kapcsolataink sem működnek jól. 

Amikor Isten kiűzte Ádámot az Édenkertből, elmondta neki, hogy az élet nehéz lesz. És valóban az. Egy kozmikus harc folyik az életedért benned és rajtad kívül. Harcban állsz a saját bűnös természeteddel. Magával a Sátánnal is csatázol, aki semmi mást nem akar, mint "lopni, ölni, pusztítani".

Ez néha elér bennünket. Egyszerűen csak fel akarjuk adni. 

De a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetében Isten a kitartásra ösztönöz bennünket, mert Ő nem felejtett el bennünket és egy napon betölti az ígéreteit. Azt ígérte, hogy jövőt és reményt ad (Jeremiás 29:11), hogy letörli a könnyeinket (Jelenések 7).  Ő sok más ígéretet ad nekünk az Igéjén keresztül.

A Zsidók 11 bibliai hősökről beszél, akik megmutatták az Isten ígéreteiben való hitüket: Ábrahám, Izsák, Jákób, Mózes, Dávid, Gedeon, Sámson és mások. Habár sok nehézséget elszenvedtek, mégis mindig tovább folytatták szellemi  utazásukat. 

Aztán a Zsidók 11:39-40 ezt mondja: "És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet. Mivel Isten mifelőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nélkülünk tökéletességre ne jussanak."

Beszéljünk róla:

  • A hit által való élet magában foglalja a fájdalmat. Ha feladod, amikor az élet nem megy valami jól, akkor nem tanulsz meg bízni Istenben. Mit gondolsz, miért van ez így?
  • Könnyű szeretni és szolgálni Istent, amikor az életünk jól megy. Bízni fogsz Istenben, amikor ez nem így lesz?

Daily Hope by Rick Warren, 2013. 04. 01.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása