Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A tennivaló szeretet

2015. augusztus 02. 03:00 - Robin85

„Drága gyermekeim, ne csak mondogassuk egymásnak, hogy szeretjük egymást; mutassuk meg az igazságot a cselekedeteinkkel.” (1Jn 3,18 NLT fordítás, második kiadás)

Ha valakit igazán szeretsz, azt azzal mutatod meg neki, ahogy viselkedsz vele.

A szeretet több, mint vonzódás és több, mint felgerjedés. Ugyancsak több mint érzelgősség, ahogy azt manapság sok ének sejtetni akarja. Ez a mérce alapján, ha az érzések elmúlnak, meghal a szeretet? Nem – egyáltalán nem – mert a szeretet tettekben és viselkedésben van.

Isten a Bibliában újra meg újra parancsot ad nekünk egymás szeretésére, és egy érzésnek nem tudsz parancsolni. Ha itt és most azt mondanám neked: Legyél szomorú! – akkor ezt kapásból nem tudnád megtenni. Eljátszhatnád, mint egy színész, de az érzelmeid nem parancsok szerint működnek.

Ha a szeretet csupán egy érzelem lenne, akkor Isten nem parancsolhatna felőle. De a szeretet valami, amit megteszel. Létrehozhat érzelmeket, de a szeretet egy cselekvés.

A Biblia azt mondja: „Ne csak mondogassuk egymásnak, hogy szeretjük egymást; mutassuk meg az igazságot a cselekedeteinkkel.” (1Jn 3,18 NLT fordítás, második kiadás).

Beszélhetünk jó cselekedetekről: – Szeretem az embereket! De valóban szeretjük őket? A szeretetünk abban nyilvánul meg, hogy miként bánunk az emberekkel.

Beszéljetek róla:

  • Miként fogod megmutatni az embereknek, hogy szereted őket? Gondolj a családodra és egy konkrét dologra. Miként tudod megmutatni a családtagjaidnak személyenként a szeretetedet?
  • Lehet, hogy megértetted, hogy Isten szeret téged. Miként mutatta meg neked, hogy mennyire szeret?
  • Milyen módon léphet ki az egyház és mutathat szeretetet cselekedetekben? Hogyan működik ez a te gyülekezetedben? És a kiscsoportodban?

*(Daily Hope by Rick Warren 2015.07.26.)

Szólj hozzá!

Hogyan szeresd azt, aki nem szeretetreméltó?

2015. augusztus 01. 03:00 - FodorImi

„Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik.” (Lukács 6:32)

love.jpg

Ha csak időnként, néha szeretsz, ahogy a villanykapcsolót ki- vagy bekapcsolják, akkor nem úgy szeretsz másokat, mint ahogyan Isten szeretné, hogy szeresd őket. Jézus mondta: „Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik.” (Lukács 6:32)

Neki a következő a nézőpontja: Mindannyian tudjuk szeretni azokat, akik viszont szeretnek minket. A szeretet mesterévé válni, azt jelenti, hogy megtanulod szeretni azokat, akik nem szeretetreméltók – amikor szereted azokat az embereket, akik nem szeretnek téged, szereted azokat az embereket, akik bosszantanak, szereted azokat az embereket, akik hátba szúrnak, akik pletykálnak rólad.

Ez meglehet, hogy lehetetlen feladatnak tűnik, és az is. Ezért van szükségünk Isten szeretetére életünkben, hogy így szeretni tudjunk másokat. „Mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten van irántunk.” (1János 4:16a)

Amikor felismered, Isten mennyire nagyon szeret téged – extravagáns, ellenállhatatlan, feltétel nélküli szeretettel – ez a szeretet megváltoztatja egész életed irányultságát. Ha nem fogadjuk el Isten irántunk való szeretetét, akkor nehézségeink lesznek akkor is, amikor másokat próbálunk szeretni. Olyan emberek szeretetéről beszélek, akik nem szeretetreméltók, nehéz, bosszantó, nagyon más vagy követelőző emberek.

Addig nem tudod megtenni, míg nem Isten szeretete jön rajtad keresztül. Szükséged van Isten szeretetének ismeretére, mert az tud kiáradni az életedből mások felé.

Beszéljetek róla:

  • Mennyiben kellene a keresztények szeretetének különböznie a világ szemében?
  • Hogyan tudod jobban megérteni, mennyire szeret az Isten téged?
  • Mit jelent az, hogy „elfogadod Isten szeretetét”?

 
*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.07.25.)

Szólj hozzá!

Miért nem jön a szeretet csak úgy?

2015. július 31. 03:00 - noemiblogol

 „Szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára, és ragaszkodj hozzá, mert így élhetsz és így lakhatsz hosszú ideig azon a földön, amelyet Istened, az Úr esküvel ígért oda atyáidnak: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.” (5 Mózes 30:20, NIV fordítás)

cool-love-hd-wallpapers-background.jpg

Ma azzal a mítosszal fogunk foglalkozni, amely szerint a szeretet kontrollálhatatlan, amolyan esetlegesen bekövetkező esemény az életünkben. Még a nyelv, melyet használunk is ezt sugallja. Sokszor mondjuk, hogy „I fell in love." (magyarra fordítva: "Szerelembe estem."), mintha a szerelem valamiféle szakadék volna. Egy nap csak sétálgatok, és - bumm! - szerelmes lettem. Nem tehetek róla.

El kell viszont árulnom neked az igazat. Ez nem szerelem. A szerelem ugyanis nem történik meg veled csak úgy. A szerelem egy választás, amely elkötelezettséget jelent.

Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a vonzalom és a vágy uralhatatlanok. A vonzalom és vágy viszont nem egyenlő a szeretettel. Vezethetnek ehhez, de nem egyenlők vele. A szeretet egy választás.

A te döntésed, hogy szereted-e az Urat: Ő soha nem fog erre kényszeríteni (5 Mózes 30:20). Választhatsz tőle teljesen független irányt, fittyet hányva a szavára. Tönkreteheted az egész életed, ha úgy akarod. Ő még ekkor sem fogja erőltetni, hogy szeresd őt, mert pontosan tudja, hogy a szeretetet nem lehet kierőszakolni.

Ugyanez igaz a kapcsolataidra: dönthetsz úgy, hogy szeretni fogod a másikat, de Isten soha nem fog erre kényszeríteni.

Van az életedben olyan – legyen az családtag, barát, szomszéd –, akit nehezedre esik szeretni? Isten segíteni fog neked abban, hogy szeretni tudd ezt a személyt, ha úgy döntesz, hogy megpróbálod.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden tökéletes lesz. Még csak azt sem jelenti, hogy ez a személy elfogadja a szereteted. Egyedül te vagy viszont az, aki megakadályozhatja mások felét irányuló szeretetedet, mert a szeretet döntését neked kell meghoznod. 

Beszéljetek róla:

  • Miért fontos hogy az emberek megértsék, hogy az ők dönthetnek úgy a különböző kapcsolataikban, hogy szeretik-e a másikat vagy sem?
  • Hogyan válhat jelentősebbé a szeretet, ha megértjük, hogy az a döntésünk következménye, nem pedig a véletlen kérdése?
  • Ki felé irányuló szereteteddel kapcsolatban van Isten segítségére szükséged? 

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.07.24.)

Szólj hozzá!

Miért szereti a sátán a különálló hívőket?

2015. július 30. 03:00 - Á. Bözse

"Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon..., hogy a bűn csábítása közületek senkit meg ne keményítsen." (Zsidókhoz írt levél 3:13)


one-way-jesus-1038x649.jpg

A gyülekezeti család segíteni fog neked abban, hogy ne sodródj el.

Egyikünk sem mentes a kísértésektől. A megfelelő szituációban te és én is képesek vagyunk bármilyen bűnre. Isten tudja ezt, ezért bízta ránk annak a felelősségét, hogy egymás életét nyomon kövessük.

A Biblia azt mondja: "Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon..., hogy a bűn csábítása közületek senkit meg ne keményítsen." (Zsidókhoz írt levél 3:13) A "Törődj a saját dolgoddal!" nem egy keresztény kifejezés!

Arra lettünk elhívva és azt a parancsot kaptuk, hogy vegyünk részt egymás életében. Ha ismersz olyan embert, aki most szellemileg ingadozik, a te felelősséged, hogy utánamenj és visszahozd a közösségbe.

Jakab azt mondja nekünk: "Ha ismertek olyan embereket, akik eltértek Isten igazságától, ne írjátok le őket. Menjetek utánuk. Hozzátok vissza őket." (Jakab 5:19, MSG fordítás)

Egy helyi gyülekezet védelmet nyújt az istenfélő vezetőkön keresztül is. Isten azt a felelősséget adja a pásztornak, hogy őrizze, óvja, védje nyáját, és törődjön annak jólétével (Apostolok Cselekedetei 20:28-29, 1 Péter 5:1-4, Zsidókhoz írt levél 13:7).

Azt olvassuk a Bibliában, hogy "A munkájuk az, hogy figyeljenek a lelkekre, és Istennek elszámoltathatók legyenek." (Zsidókhoz írt levél 13:17b, NLT fordítás)

A sátán szereti azokat a hívőket, akik elszigetelten élnek, lekapcsolódva a Testről, elkülönülve Isten családjától. Az ilyen hívők nem elszámoltathatók a szellemi vezetők által, védtelenek és erőtlenek a sátán mesterkedéseivel szemben.

Ne engedd, hogy megvesse a lábát az életedben! Maradj kapcsolatban a gyülekezeti családoddal.

Beszéljetek róla:

  • Milyen kapcsolatokat kell kifejlesztened, ha szeretnéd, hogy a Krisztus testében lévő emberek felé elszámoltatható legyél?
  • Hogyan kellene imádkoznod a gyülekezeted vezetőiért?
  • Mit kell tenned, hogy újra kapcsolódj a gyülekezeti családodhoz? Ki az, akit ismersz és akit vissza kellene hozni a gyülekezeti családodba?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.07.23.)

Szólj hozzá!

Hogyan szeressük azt, aki nem szeretetre méltó?

2015. július 29. 03:00 - Szíj Melinda

Így kell gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket...” (Filippiek 1:7a)

kep_a_napi_remeny_2015_07_22-hoz.jpg

Megfigyeltem, hogy azok az emberek, akik nincsenek a szívemben, az agyamra mennek. Ha gyermekeid nem rejtőznek a szívedben, akkor az idegeidre mennek. Ha férjed nem a szíved csücske, az agyadra megy.

Azért forgácsolódik szét oly sok házasság, mert a párok sokkal inkább az agyukkal reagálnak egymásra, mintsem a szívükkel. Amikor a feleséged azt mondja, „lehangolt vagyok”, figyelj oda rá, biztos alapos oka van. Amikor a férjed így szól: „Úgy érzem, nem helyes, ha ezt tesszük, azt hiszem, ezt másképpen kell tennünk”, hallgasd meg.

A szívbéli szeretet annak megértésével kezdődik, miért érez valaki úgy, ahogy. Kérdezz és figyelj! Legyenek antennáid a fájdalom észlelésére, áss a gondok mélyére, vedd észre, mi bosszantja társad. Értened kell legközelebbi hozzátartozóid nyelvén, miért viselkednek úgy, ahogy. Ha törődsz velük, egy nyelven tudtok majd beszélni.

Hogyan szeretheted azokat az embereket, akiket még ha meg is értesz, mégsem tartasz szerethetőnek?

„Mert tanúm az Isten, mennyire vágyódom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szeretetével” (Filippiek 1:8). A görög nyelvben a „ragaszkodás” szót használják a zsigerek nevesítésére. A görög kultúrában azt tartották, hogy az érzelmek központi helye a gyomorban és a májban van.

Pál azt mondta: „A feltétel nélküli szeretet érzésével vagyok irántatok.” Ez nem holmi természet adta szeretet, hanem valami, ami túlmutat ezen. Ezért mondta Pál is, hogy nem ő, hanem a Jézus Krisztus által való szeretet a mozdító erő. Az emberi szeretet elkopik, kiszárad és elfonnyad a szőlőtőkén. Az egyetlen szeretet, mely a szívfájdalom és a mostoha körülmények közti nehézségek ellenére is megmarad, az Isteni szeretet – Jézus Krisztus szeretetereje.

Hogyan lehet hát megkapni ezt a velős szeretetet? „Szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által” (Rómaiak 5:5b). Isten szeretete nem olyasvalami, amiért meg lehet dolgozni. Ez valami olyasmi, ami kiárad benned a Szentlélek által, amint engeded, hogy benned éljen napról napra.

Beszéljünk róla:

  • Tedd szokásoddá ezen a héten, hogy teljes figyelmet szentelsz az embereknek: meghallgatod, komoly kérdéseket teszel fel, őszinte érdeklődést mutatsz irántuk. Mit tapasztalsz, hogyan reagálnak az emberek?
  • Kinek irányába kell ma kimutatnod Isten természet feletti szeretetét?
  • Miben látod, hogy Isten szeretete rajtad keresztül mások felé árad, miközben egyre tudatosabban figyeled a benned munkáló Szentlelket?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.07.22.)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása