Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Isten Igéje nyitja meg a lehetőségek ajtaját az életünkben

2017. február 21. 03:00 - magyarosijulia

„Akkor vagytok igazán a tanítványaim, ha hűségesek maradtok a tanításaimhoz. És tudni fogjátok az igazságot, és az igazság felszabadít benneteket.” (János 8:31b-32, NLT fordítás)

El sem tudod képzelni, mennyi lehetőség van benned. Ezt egyedül a Teremtőd tudja. Egyedül a téged alkotó Isten tudja, hogy milyen képességek vannak benned. A szüleid, a házastársad, a barátaid, a főnököd csak egy kis szeletet látnak ebből.

Egyedül Isten tudja, hogy mit vagy igazán képes megtenni és kivé vagy képes válni.

Az ember csak egy kis részét használja az agyának, mégis nem még több intelligenciára van szükségünk, hanem arra, hogy használjuk azt, ami van!

A legtöbb ember mások elismeréséért él. Az idejük nagy részét azzal töltik, hogy azon aggódnak, vajon mit gondolnak róluk mások.   Néha csak arra korlátozódik az életünk, hogy újra és újra lejátsszuk a fejünkben a mások által mondott hazugságokat. Lehet, hogy nem szándékosan teszik, de mégis hazudnak neked. Azt mondják, hogy ezt vagy azt úgysem tudod megcsinálni, és különben is, kár a fáradságért, mert úgyse viszed sokra.

Újra és újra hallod ezeket a fejedben. De ezek mind hazugságok! Azoknak az embereknek, akik ezeket mondták rólad, fogalmuk sincs a te képességeidről, a benned rejlő lehetőségekről! A Teremtőddel kell beszélned ahhoz, hogy megtudd ezeket.

Egyedül Ő tudja, hogy mit tud megtenni rajtad és az életeden keresztül. És egyedül Ő tudja kibontakoztatni a képességeidet és Ő tud utat engedni a benned rejlő lehetőségeknek. Hogyan?

Az Úr az Ő Igéjén keresztül szabadít fel minket erre. Jézus ezt mondta a János 8:31-32-ben: „ Akkor vagytok igazán a tanítványaim, ha hűségesek maradtok a tanításaimhoz. És tudni fogjátok az igazságot, és az igazság felszabadít benneteket.” (NLT fordítás). Isten Igéje megnyitja az ajtót, hogy azt tedd és az legyél, amire Isten teremtett. Az Ige által képes leszel megtenni olyan dolgokat, amelyekről sosem gondoltad, hogy lehetséges.

De hogyan tudod ezt megtenni?

  1. Tanuld meg Isten Igéjét. Isten addig nem fog utat engedni a benned rejlő lehetőségeknek, amíg ki nem nyitod a Bibliát és meg nem tanulsz igeverseket. Nem fognak maguktól "kiszivárogni" belőled a benned rejlő lehetőségek. Ehhez meg kell tanulnod azt, amit a Biblia mond.
  2. Fogadd el Isten Igéjét. A Bibliának legyen tekintélye az életedben. Lehet, hogy nem tetszik az, amit az Igében olvasol, de ha azt akarod, hogy Isten legjobb terve valósuljon meg az éltedre nézve, akkor el kell fogadnod, amit az élted feletti legfőbb tekintély, az Ige mond.
  3. Engedelmeskedj Isten Igéjének. Nem elég, hogy csak megtanulod és elfogadod az Igét. Meg kell tenned, amit a Biblia tanít. Abból jön az életedre az áldás, hogy nem csak megtanulod az Igét, hanem meg is cselekszed azt.

Sokkal többre vagy teremtve, mint amit el tudsz képzelni. A Biblia azt írja az 1Kor 2:9-ben: „Amit Isten készített azok számára, aki szeretik Őt, az több, mint amit szem valaha is látott vagy fül valaha is hallott. Az soha még csak meg se fordult az ember gondolataiban!” (CEV fordítás)

Tehát nyisd ki Isten Igéjét és készülj fel arra, hogy olyan dolgokat teszel, amit egyedül Isten tud elképzelni!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Szoktad rendszeresen olvasni Isten Igéjét? Vagy mostanában többször elhanyagoltad? Hogyan tudnál ezen változtatni még ma?
  • Az életed melyik területére kéred imában Isten áldását? Ez az életednek egy olyan területe, ahol hűséges vagy Istenhez?
  • Hogyan mutatja meg magát Isten neked akkor, amikor rendszeresen időt töltesz az Ő Igéjével?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.02.14.)

Szólj hozzá!

Használd az „Olvasd és Imádkozz” – módszert a Szentírás olvasására

2017. február 20. 03:00 - Benjoe70

„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem." (Zsolt. 23:1-2)

fuves_legelo.jpg

Többféle módszert alkalmazhatsz a Biblián való elmélkedéshez és ahhoz, hogy azt a saját életedre alkalmazd. Mindegyik módszer egy kicsit másra helyezi a hangsúlyt, de a cél mindig az, hogy a legjobbat hozd ki abból az időből, amit a Biblia olvasására fordítasz.

Az ún. „Olvasd és imádkozz”- módszerrel, bármely részt is olvasod éppen, helyezd magad a történetbe és küldd azt vissza imában Istennek. Ennek a módszernek a segítségével nem kell azon gondolkodnod, hogy imádkozz, vagy a Bibliát olvasd. Hiszen ezeket együtt teszed meg! Egyben azt is tudhatod, hogy az imádra választ kapsz, hiszen ez benne van a Szentírásban.

Lássuk, hogy 23. Zsoltárral ez hogyan is működik: „Köszönöm Uram, hogy a Pásztorom vagy. Köszönöm Uram, hogy füves legelőkön terelgetsz engem. Köszönöm, hogy csendes vizekhez vezetsz engem. Köszönöm, hogy felüdíted a lelkem. Köszönöm, hogy az igaz ösvényen vezetsz a Te nevedért.”

Állj meg és gondolj egy kicsit az imára. Üzente már neked valaha Isten, hogy pihenj le? Néha nem érzékeljük eléggé, hogy pihennünk kell. Néha Isten kényszerít rá, hogy pihenj. Néha arra késztet, hogy a füves legelőn pihenj le, mert nem törődsz eléggé magaddal. Ez egy olyan dolog, amit megköszönhetünk Istennek!

Voltál már magad alatt? Voltál depressziós, de Isten helyreállította az életed? Isten az igaz ösvényen vezet téged? Természetesen! A 23. Zsoltár egy remek lehetőséget kínál arra, hogy köszönetet mondj Istennek mindazért, amit az életedben cselekedett.

A Szentíráson való elmélkedéssel, az „Olvasd és imádkozz” – módszer használatával egy teljesen új világot fog megnyitni számodra Isten az Ő Igéjében.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan segíthet ez a módszer, úgy általában az imaéletedben?
  • Miért mondtál ma köszönetet Istennek? Hogyan működik Isten az életedben?
  • Milyen egyéb Biblia-tanulmányozási módszerek segítenek neked, hogy a legtöbbet hozd ki az Istennel töltött idődből?"

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2015.12.04.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása