Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Négy dolog, amit nem kellene tenned pénzeddel

2019. január 23. 03:00 - Anika Enikő

„Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg." ( Lukács 12:15)

 

A Bibliában van egy történet a Lukács evangéliuma 16. részében, ami egy gazdag emberről szól, akinek volt egy intézője, és akire rábízta egész gazdasága irányítását. Az intézőt egyszer bevádolták a gazdánál, hogy elpazarolja a rábízott vagyont. A gazda behívatta, és felelősségre volta. Az intéző tervet készített. Tudta, hogy el fogja veszíteni az állását, de úgy döntött, magához hívatja a tulajdonos adósait és barátságot köt velük. Számba vet mindenkit, aki tartozott a gazdájának, és csökkentette az adósságukat. Ha valamelyikőjük 3600 liter olívaolajjal volt adós, akkor azt a felére csökkentette a számlán. Amikor a gazdája meghallotta, hogy mit tett, „dicsérte ezt a csaló intézőt, mert az okosan viselkedett. Mert akik ehhez a világhoz tartoznak, okosabban bánnak egymással, mint azok, akik a világossághoz tartoznak.” ( Lukács 26:8)

A példázatban Jézus nem az intéző becstelenségét magasztalja, hanem a ravaszságát. Mit jelent ravasznak lenni? Annyit tesz, hogy okos és leleményes vagy, illetve hogy stratégiára építesz. Látod világosan a problémát, tudod, hogy mit kell tenni és aztán kitalálod, hogyan oldódjon meg. Isten azt akarja, hogy tanuld meg, hogy hogyan bánj biblikusan és okosan a pénzeddel, az életed hátralévő részében.

  1. Ne pazarold a pénzed.

Lukács 16:1-ben ezt írja: „Jött a hír, hogy az intéző elpazarolja munkaadójának a pénzét.” (GNT fordítás). Mivel mindened, amid van, Istenhez tartozik, és tőle kapott ajándék az – beleértve a pénzed is –, óvatosnak kell lenned tehát, hogy ne pazarold el azt, ami a mesteredé.

  1. Ne imádd a pénzed.

El kell döntened, hogy Isten az első az életedben, vagy az életed célja az, hogy jó sok pénzt keress. Mindkettő nem lehet fő célja az életednek. „Senki sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak.” (Lukács 16:13)

  1. Ne bízz a pénzedben.

Nem érdekel, hogy mennyi pénzed van – akármikor elveszítheted. Az intéző meglehetősen hamar megtanulta ezt a Lukács 16:3-ban: „Mit tegyek, látom, hogy elvesztem az állásom.” ( GNT fordítás). Ha biztonságban akarsz lenni, akkor az életedet valami olyasmi köré kell építened, amit soha nem vehetnek el tőled. És csupán egyetlen egy ilyen dolog van, amit nem veszíthetsz el: Isten szeretetét.

  1. Ne várd, hogy a pénzed megelégít.

Ha azt gondolod, hogy ha több pénzed lesz, boldogabb és értékesebb leszel, és nagyobb biztonságban fogsz élni, akkor komoly tévedésben élsz, mert a pénz soha nem hoz megelégedettséget. „Aki szereti a pénzt, nem telik be pénzzel. Milyen hiábavalóság azt gondolni, hogy a vagyon boldogságot eredményez.” (Prédikátor 5:10, GNT fordítás) Ezért mondja Jézus a Lukács 12:15-ben a következőket: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg.”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan bánnál másképpen a pénzeddel, ha minden vásárlásnál szem előtt tartanád azt, hogy valaki másnak a pénzét költöd?
  • Ha valaki figyelné az életedet, és azt, hogy hogyan használod a pénzedet, akkor mit gondolsz, mit mondana, hogy mi a fontos neked?
  • Hogyan lehetsz egyszerre nagyravágyó és elégedett is a bevételeddel?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.01.16)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása