Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Hidd el, hogy láthasd!

2021. június 25. 03:00 - Deltajulietttango

kukker.jpg

„A hit megmutatja annak a valóságát, amit remélünk; ez olyan dolgok bizonyítéka, amiket nem láthatunk” (Zsid 11,1 NLT).

A hit láthatóvá teszi a jövőt. Ez hinni valamiben, még mielőtt látnád azt. A zsidókhoz írt levél 11. fejezetének 1. verse azt mondja: „A hit megmutatja annak a valóságát, amit remélünk; ez olyan dolgok bizonyítéka, amiket nem láthatunk” (NLT).

Sokan azt mondják: „Hiszem, ha látom!” Isten azt mondja, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz: „Akkor fogod látni, ha először elhiszed.” Az életben sok dolgot kell elhinni, mielőtt láthatók lesznek.

Az 1960-as években a Szovjetunió küldte az első űrhajóst a világűrbe. Megkerülte a földet, és amikor visszajött, sajtótájékoztatót tartott, és ezt mondta: „Átkutattam az eget, és kerestem Istent, de nem láttam őt sehol. Ezért nincs Isten.” A kommunisták, az ateista kormányrendszer ezzel fejezte be: „Most már tudományos bizonyítékaink vannak arra, hogy nincs Isten.”

Körülbelül hat hónappal később John Glenn, az Egyesült Államok űrhajósa ment fel az űrbe, háromszor kerülte meg a földet, visszajött, és sajtótájékoztatót tartott. Azt mondta: „Mindenhol láttam Istent! Láttam dicsőségét a galaxisban. Láttam csillogását a világegyetemben. Láttam fenségét a csillagokban.”

Jézus azt mondta: „Hacsak nem születsz újra, nem láthatod meg Isten Királyságát” (Jn 3,3 NLT). Mielőtt bekövetkezne a lelki átalakulás az életedben, túl szűk látókörű vagy ahhoz, hogy meglásd annak a lehetőségét, amit Isten tesz a körülötted lévő világban. Ez minden emberre igaz. Előbb a hit, aztán a látás.

A hit az, ami miatt az építész megtervezi az épületet. Először elhiszi, hogy meg lehet valósítani. A hit az, ami miatt az olimpiai sportoló edz, és elmegy az olimpiai megmérettetésekre, mert hisz abban, hogy nyerhet. A hit az, ami miatt a tudós elhiszi, hogy tudunk embert juttatni a holdra.

Ez az élet egyetemes elve: El kell hinned, mielőtt meglátod. Ha van hited, meglátod azokat az elképesztő dolgokat, amiket Isten tesz benned, rajtad keresztül és körülötted.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, miért akarja Isten, hogy elhidd ahelyett, hogy csak úgy megmutatná neked, mielőtt elhinnéd?
  • Mikor nyitotta fel a hit a szemed, hogy meglásd, Isten mit tett az életedben vagy a körülötted lévő világban?
  • Mit hiszel, Isten mit akar, hogy teljesíts az életedben? Hogyan befolyásolhatja a hit a célkitűzésedet?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.06.18.)

(NLT: A bibliaidézetek szövege az angol New Living Translation fordításból származik.)

Szólj hozzá!
Címkék: hit látás

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása