Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Hogyan elégítsd ki lelki szomjúságodat?

2021. március 21. 03:00 - gerbeaud

„Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne” (Jn 4,13–14).

Elégedetlen vagy az életeddel? Készen állsz egy kiteljesedett, tartalmas életet élni? Itt az idő, hogy egyedül Jézusban kezdjük keresni az elégedettséget.

Ha olyan vagy, mint a legtöbb ember, folyton körülnézel, és próbálsz találni valamit, ami boldoggá és jelentőssé teszi az életedet. Azt gondolod: „Ha ilyen ruhát hordhatnék, akkor menő lennék. Ha plasztikai műtétet végeztethetnék és kijavíttathatnám ezt, akkor az élet nagyszerű lenne. Ha megkaphatnám ezt a munkát, elégedett lennék.”

Ezeknek a dolgoknak a hajszolása kimerültté tesz, mert ezek a dolgok soha nem fognak igazán kielégíteni.

A Biblia azt mondja: „Mert kétszeres rosszat cselekedett népem: engem, a friss víznek forrását elhagytak, és víztárolókat vájnak, repedt falú víztárolókat, amelyek nem tartják a vizet” (Jer 2,13).

Nem csak elutasítottad Istent, és nem tőle vártad, hogy minden szükségletedet betöltse és kielégítse az életedet – magad próbálod kielégíteni a szükségleteidet. A karriernek, szép megjelenésnek vagy tökéletes háznak nevezett kútjaid nem fogják megtartani a vizet.

János evangéliuma 4. fejezetének 13. és 14. versében Jézus ezt mondja: „Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.”

A bűn függőséget okoz. Csak szomjasabbá tesz! Ha nem hiszed, kérdezz meg bárkit, aki pornográfiát nézett - ebből egyszer nem elég. Ha gyógyszerektől függessz, soha nem elég egy tabletta. Ha problémád van a haraggal, akkor nem csak egyszer fogsz kirobbanni. A bűn nagyobb szomjúságot idéz elő az elégedettségre.

Így van ez minden Jézuson kívüli törekvéssel. Csak szomjasabb leszel, mint előtte voltál!

De Jézus olyan élő vizet kínál, amely végleg kielégíti a szomjúságodat.

Ha elégedetlen vagy az életeddel, akkor lelki szomjúságban szenvedsz. És ezt a szomjúságodat csak Jézus tudja csillapítani.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha Jézus követője vagy, mire szomjaztál, mielőtt megismerkedtél Jézussal? Hogyan elégítette ki Jézus a szomjúságodat?
  • Hogyan támaszkodtál önmagadra a lelki szomjúságod kielégítésében? Ennek milyen hatása volt rád testileg és lelkileg?
  • Az életedben kinek kell hallania a Jézus által kínált élő vízről?


Bízzál Jézusban, hogy csillapítsd lelki szomjúságodat.

„Drága Istenem, örökre a családod része akarok lenni. Szomjas vagyok Jézus élő vizére, és elegem van abból, hogy nélküled éljek. Tudom, hogy vétkeztem, és arra kérlek, hogy bocsáss meg. Szeretnék hazajönni a szeretetedhez és a megbocsátásodhoz.

Atyám, szükségem van a békédre. Szükségem van az erődre az életemben. Kérlek, adj nekem egy újfajta reményt és örömöt, azáltal, hogy bízom benned. Köszönöm, hogy elküldted Jézus Krisztust, hogy kapcsolatban lehessek veled.

Jézusom, ma megnyitom előtted az életemet. Elfogadom, hogy te vagy az én Uram és Megváltóm. Azt akarom, hogy csillapítsd a lelki szomjúságomat. Úgy akarok élni, ahogyan te szeretnéd, hogy éljek, teljesítve azt a célt, amelyre teremtettél. Életem végéig követni akarlak téged és az örökkévalóságot veled akarom tölteni a mennyben. Köszönöm neked, Jézus. Ámen.”

Ha imádságban elfogadtad Jézust, kérlek írj egy e-mailt erről angol nyelven a Rick@PastorRick.com címre, hogy néhány angol nyelvű, ingyenes anyagot kaphass, melyek segítenek elindulni a Jézust követő úton.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.03.14.)

Szólj hozzá!

Krisztus hatalma a tiéd

2021. március 20. 03:00 - gabormel

from_darkness_to_light-title-3-still-16x9.jpg

„Kimentett minket a sötétség hatalmából, és biztonságba hozott drága Fia királyságába” (Kol 1,13 GNT).

Jézus a kereszten lerombolta a Sátán hatalmát, hogy ő irányítsa az elmédet, az életedet és a sorsodat. Amikor Jézus így szólt: „Elvégeztetett!” (Jn 19,30 NIV), a Sátánnak azt kellett volna mondania, hogy „Végeztem”. A napjai meg vannak számlálva.

Jézus győzelmet aratott a halál és a Sátán felett. De ha az életedben nincs jelen Krisztus hatalma, akkor védtelen vagy az ördöggel szemben. A Sátán képes manipulálni az érzelmeidet. Összezavarhatja az elmédet. Mindenféle dolgok rabjává tehet. Krisztus nélkül erőtlen vagy.

A Sátánnak két kedvenc eszköze van, amellyel ostorozhat: a kísértés és az elítélés.

A kísértést a bűn minimalizálásával használja: Nem nagy dolog! Mindenki ezt csinálja! Sokkal jobban tudod, hogy mi fog boldoggá tenni, mint Isten! A Sátánnak nem kell ezeket hangosan kimondania. Ezeket a gondolatokat csak az elmédbe helyezi. Amikor Isten ad egy gondolatot neked, azt inspirációnak hívják. Amikor a Sátán helyez egy gondolatot az elmédbe, azt kísértésnek nevezik.

Aztán abban a pillanatban, amikor elköveted azt a bizonyos bűnt, a Sátán stratégiát vált, és ahelyett, hogy minimalizálná a bűnt, maximalizálja azt: Megtetted! Viccelsz velem? Isten soha többé nem fog szeretni téged! Ennyi volt! Isten soha nem használhat téged! Ez akkora bűn, hogy soha nem lehet megbocsátani!

Először a Sátán megkísért. Aztán elítél. Látod a stratégiáját? Minimalizálja a bűnt még mielőtt elkövetnéd, utána pedig maximalizálja azt.

Amikor Jézus Krisztus a kereszten kimonda: „Elvégeztetett!”, akkor ő legyőzte a kísértést és az elítélést.

Jézus elpusztította a kísértés ellenállhatatlan erejét. Most erőt ad neked, hogy ellenállj a kísértésnek: „Kimentett minket a sötétség hatalmából, és biztonságba hozott drága Fia királyságába” (Kol 1,13 GNT).

Jézus halála és feltámadása végzetes csapást jelentett a Sátán számára.

Ha Jézus Krisztus az életedben van, akkor a Sátánnak nulla hatalma van feletted, kivéve azokat a területeket, amikben úgy döntesz, hogy engedsz neki. Amikor úgy döntesz, hogy a neheztelés, bűntudat, aggodalom vagy félelem révén engedsz a Sátán kísértésének, akkor megveti a lábát az életedben. Azonban ha úgy döntesz, hogy nemet mondasz neki, akkor nem érinthet meg.

Isten hatalmával az életedben a Sátán nem árthat neked. Életed Krisztussal el van rejtve az Úrban (Kol 3,3), és védett vagy. Nem kell a Sátánra hallgatnod. Hatalmadban áll nemet mondani neki.

Nem kell félned!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A Sátán milyen módon használja a tömegkultúrát a bűn minimalizálására?
  • Milyen gyakorlati módszerekkel ad erőt a Szentlélek a kísértés legyőzéséhez?
  • Isten Igéjének az ismerete hogyan segít a kísértésben? Mit tudsz tenni ma azért, hogy jobban megismerd az Igét?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.03.13.)

Szólj hozzá!

Jézus megment a halálfélelemtől

2021. március 19. 03:00 - Lilla:)

cross-3254876_1280.jpg

„Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak” (Zsid 2,14–15).

A halálfélelem egyetemes dolog; senki sem mentesül alóla.

Azonban tudod, hogy Jézus ettől is megmentett téged? Bizony, nem csak a bűneidtől mentett meg, hanem a halál hatalmától és az attól való félelemtől is.

„Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak” (Zsid 2,14–15).

János evangéliuma 19. fejezetének 30. versében azt olvassuk, hogy amikor Jézus meghalt a kereszten, azt kiáltotta: „Tetelestai!” Ez egy görög szó, azt jelenti, hogy „elvégeztetett”, ez volt az ő csatakiáltása. A „Tetelestai!” annak a győztesnek a kiáltása, aki azt mondja: „Legyőztem a halált. Bebizonyítottam neked, hogy nem kell félned a haláltól, mert vissza fogok térni az életbe. Én vagyok a Megváltás, és te is megváltást nyerhetsz azzal, ha hiszel bennem. A halál nem a vég. Nem kell többé félned!”

Mivel Jézus helyettem halt meg a kereszten, én nem félek. A halálnak nincs hatalma felettem. Tudom, hogy a halál csak egy átszálló hely az utazás közben, és tudom, hogy hova megyek, amikor meghalok. Ez veled is épp így lehet. Sőt veled is így kellene lennie, amikor elfogadod Jézust mint Megmentődet.

Pál levele a rómaiakhoz 5. fejezetének 17. verse azt mondja: „Ha pedig az egynek elbukása miatt uralkodhatott a halál egyetlen ember által, akkor még inkább igaz, hogy azok, akik bőségesen kapják a kegyelem és az igazság ajándékát, uralkodni fognak az életben az egy Jézus Krisztus által.”

Amikor kereszténnyé leszel, a bemerítés jelképezi a meggyőződésedet afelől, hogy meghaltál a bűnnek, és új életet nyertél. Az is, ahogyan az életedet éled, megmutatja az embereknek, hogy bizonyos vagy afelől, hogy egy napon feltámadsz, hogy örökké Jézussal legyél. 

Egy új életet nyertél az örök élet bizonyosságával. Ez a legjobb dolog, ami valaha történhetett veled. Ezáltal pedig élheted úgy az életed, hogy segítesz másoknak is, hogy elnyerhessék ezt a bizonyosságot. Úgy beszélj a halálról és a Jézusban való életről, hogy mások is bízni akarjanak Jézusban mint Megváltójukban!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért félsz a haláltól? A mai áhítat hogyan segíthet számodra ezzel kapcsolatban?
  • Nehézséget jelent számodra a halálról beszélni? Miért igen vagy miért nem?
  • Ahogy az életről és a halálról beszélsz, az hogyan vezet másokat Jézushoz?

Biztos vagy benne, hogy hová kerülsz, amikor meghalsz?

Nagyon sokan félnek a haláltól, egy részük azért, mert nem tudja, hogy hová kerül, amikor meghal. Jézus azonban eljött, hogy megmentsen a halálfélelemtől.

A Biblia azt mondja, hogy mindannyian bűnösök vagyunk, emiatt pedig a büntetésünk a halál. Isten viszont annyira szeret minket, hogy elküldte a Fiát, Jézust, hogy megfizessen a bűneink miatt, és így Isten családjába kerülhessünk. Ezáltal pedig megmentett minket a halálfélelemtől.

Ha készen állsz Isten családjához tartozni, akkor ezzel az imádsággal megteheted az első lépést:

„Drága Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, közvetlenül neked kell elszámolnom az életemmel. Megvallom, hogy figyelmen kívül hagytalak téged. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját terveim szerint éltem, nem a tieid szerint. Azt akarom, hogy ez megváltozzon, mégpedig most rögtön. El akarok fordulni a bűneimtől, és csak rád akarok tekinteni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit én elrontottam, és így nekem nem kell értük megfizetni. Tudom, hogy nem érdemlem meg, hogy megbocsáss nekem. Tudom, hogy csak a te kegyelmed menthet meg engem, Uram.

Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz engem, hogy magadra vetted minden vétkem. Elfogadhatóvá tettél engem a menny számára. Alázatosan kérlek, hogy ments meg engem! Kérlek, ments meg a bűneimtől és a halálfélelemtől! Hiszek benned Jézus. Elhiszem, hogy megtartod az ígéreteidet, és megmentesz engem azonnal, biztosan, teljesen, örökké. Jézus nevében. Ámen.„”

Ha elmondtad a fenti imádságot, kérlek írd meg nekem ( rick@pastorrick.com ), mert szeretnék küldeni neked néhány anyagot, ami segítségedre lesz a Jézussal való közös utad megkezdésében.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.03.12.)

Szólj hozzá!

Hogyan válaszolsz a kegyelemre?

2021. március 18. 03:00 - Erika1832

god-1772560_1280.jpg

„Isten azt mondja, hogy elfogad és felment minket – kijelenti rólunk: »nem bűnös« –, ha bízunk Jézus Krisztusban, hogy elveszi a bűneinket. És mindannyiunkat ugyanúgy válthat meg Isten azáltal, hogy Krisztushoz jövünk, függetlenül attól, kik vagyunk vagy milyenek voltunk” (Róm 3,22 TLB).

A megváltás egy ingyenes ajándék. Minden bűnödet megbocsátják, és ingyen jegyet kaphatsz a mennybe. De míg a megváltás semmibe sem kerül neked, mégis nagy ára volt, és ezt valakinek ki kellett fizetnie. Jézus fizette ki bűneidnek az árát a kereszten, hogy te megbocsájtásban részesülhess.

Ha lett volna más módja, hogy a mennybe kerülhess, nem gondolod, hogy Isten azt használta volna fel? Ha lett volna más lehetőség arra, hogy a szent Isten egy tökéletlen embert egy tökéletes helyre engedjen, nem gondolod, hogy Isten azt választotta volna ahelyett, hogy feláldozza a saját Fiát? Persze, hogy azt választotta volna!

Sok népszerű pszichológia szerint a mennybe juthatsz azáltal, hogy ha jó ember vagy, vagy csak hiszel Isten és a menny létezésében. De ha ez igaz, akkor miért kellett Jézusnak meghalnia? Nem vállalta volna magára azt a szörnyű szenvedést a kereszten, ha erre nem lett volna szükség.

Az igazság az, hogy mindenki tele van bűnnel. És egy tökéletes Isten nem engedhet be a tökéletes otthonába egy bűnös személyt anélkül, hogy a bűneinek hatalmas árát valaki ki nem fizette volna. Ezért nem elég jó embernek lenni. Valójában nincs is igazán jó ember. A Biblia azt mondja, mi mind – mindannyian – elmaradunk Isten szentségétől. Ezért van szükséged a Megváltóra!

Isten szent, a bűnöd pedig pont ennek az ellentéte. A bűnödből való megváltásnak nagy ára van – Jézus életébe került. Erre mit válaszolsz?

El kell fordulnod a bűnödtől, és bíznod kell Jézusban, hogy téged is megment. A Biblia azt mondja: „Isten azt mondja, hogy elfogad és felment minket – kijelenti rólunk: »nem bűnös« –, ha bízunk Jézus Krisztusban, hogy elveszi a bűneinket. És mindannyiunkat ugyanúgy válthat meg Isten azáltal, hogy Krisztushoz jövünk, függetlenül attól, kik vagyunk vagy milyenek voltunk” (Róm 3,22 TLB).

Krisztushoz jöhetsz, „nem számít, ki vagy, vagy mit tettél”. Hát nem ez a legnagyszerűbb dolog, amit valaha felajánlottak neked?!

Mi miatt szégyenkezel a leginkább? Jézus megfizetett érte. Abbahagyhatod az önostorozást – mert Jézus hagyta, hogy őt ostorozzák meg miatta. Neked nem kell megfizetned azért, amit ő már kifizetett helyetted.

Fordulj el ma a bűnödtől, és bízz benne, hogy Jézus már megfizetett érte azáltal, hogy helyetted vállalta a keresztet. Elvégeztetett! Jézus ennyire szeret téged!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Beszélj arról, hogy hogyan változott meg az életed, amikor elfogadtad Jézust Uradnak és Megváltódnak.
  • Miért van szükséged Isten kegyelmének ajándékára?

Nem számít, mit tettél, vagy hol voltál, van egy számodra fenntartott hely Isten örökkévaló családjában, ami készen áll, és rád vár. Az ajtó hívogatóan nyitva áll. Csak higgy, és fogadd el a meghívást!

Kész vagy? Itt egy ima, amivel indíthatsz: „Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, számot fogok adni az életemről neked. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és az életemet a saját elképzeléseim szerint éltem, és nem a tiéd szerint. Azt akarom, hogy mostantól kezdve ez ne így legyen. El akarok fordulni a bűneimtől, és helyette feléd akarok fordulni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért a rosszért, amit elkövettem, hogy ne nekem kelljen megfizetnem mindezért a büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg a bocsánatodat. Tudom, hogy csak a kegyelmed menthet meg, Uram. Sosem lehetnék elég jó, hogy tökéletes helyre kerüljek.

Jézusom, köszönöm, hogy annyira szerettél, hogy minden bűnömet magadra vállaltad. Elfogadhatóvá tettél a mennyország számára, és alázatosan arra kérlek, hogy ments meg! Hiszek benned, Jézus. És hiszem, hogy te betartod az ígéreted, hogy azonnal, biztosan, teljesen és örökre megmentesz. Jézus nevében. Ámen.”

Ha elmondtad a fenti imát, kérlek, írj nekem egy e-mailt angol nyelven a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem! Szeretnék küldeni neked pár angol nyelvű segédanyagot a Jézussal való utazásod kezdetéhez.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.03.11.)

Szólj hozzá!

A legnagyobb problémád, és amit tenned kell vele

2021. március 17. 03:00 - HerceneDia

christianity-jesus_christ_died_for_your_sin.jpg

„A te gonoszságod az, ami elválasztott téged a te Istenedtől. A bűneid ösztönözték őt, hogy elforduljon tőled, ezért nem hall téged” (Ézs 59,2 NCV).

Manapság a legtöbb kultúra nem gondolja rossznak a bűnt. Sőt, sok ember azt gondolja, hogy a bűn szórakoztató.

Gondolj csak a médiára! A televíziós műsorok, a mémek a közösségi médiában, a filmek: mind humornak használják a bűnt.

Ez a Sátán stratégiája: megnevettetni téged azokkal a dolgokkal, amik Jézus kereszthalálát okozták. A Sátán álruhába öltözteti a bűnt, hogy vonzónak, kívánatosnak és szórakoztatónak tűnjön. A bűn következményeit ritkán láthatod a médiában.

Ha meg akarod látni, hogy milyen csúf a bűn valójában, és milyen károkat tud okozni, nézz fel a vérző Jézusra a kereszten! Csakis Jézus szenvedése mutatja meg neked, hogy mit is jelent valójában megfizetni a bűneidért. A kereszt megmutatja a kárt, amit a bűn okoz.

A bűnnek mindenféle következményei vannak az életedben. Itt van példaként három is.

A bűn elidegenít Istentől. Miért? Mert Isten szent, te pedig nem vagy az. A bűn konfliktust okoz, és távolságot eredményez Isten és közted. Ézsaiás próféta könyve 59. fejezetének 2. verse azt mondja: „A te gonoszságod az, ami elválasztott téged a te Istenedtől. A bűneid ösztönözték őt, hogy elforduljon tőled, ezért nem hall téged” (NCV). A bűn mindig elidegenedést okoz, még Isten és közted is.

A bűn hatalmas mennyiségű stresszt okoz az életedben. A legnagyobb forrása a stressznek a nem felismert, és meg nem vallott bűn. Dávid király azt mondta: A bűnöm úgy győzött le engem, mint a teher, melyet túl nehéz hordozni” (Zsolt 38,5 NIV).

A bűnhöz ragaszkodás érzelmi veszteséget hoz magával. Amikor megszeged Isten törvényeit, akkor az aggodalomhoz, félelemhez, bűntudathoz és bizonytalansághoz vezet. Ezt sosem tapasztalnád meg, ha mindig Isten útján járnál. De nem azon jársz, és nem is tudsz azon járni. Ez a bűn valósága.

A bűn elítél téged. Amikor megszeged Isten törvényeit, akkor mindig van büntetés: mind önkárhoztatásban, mind az igazságos Isten ítéletében. A 7. zsoltár 12. verse azt mondja: „Isten igaz bíró, és mindig elítéli a bűnöst”
(GNT).

Lehet, hogy azt gondolod, a legnagyobb problémád egy kapcsolati konfliktus, egy egészségügyi probléma, vagy hogy nehezen találsz munkát. De a valóság az, hogy a legnagyobb problémád az, hogy háborúban állsz Istennel.

Ezért vagy olyan frusztrált. Ezért nem alszol jól. Ezért idegeskedsz. Arra alkottak, hogy harmóniában élj a Teremtőddel, aki szeret téged. Ő alkotott téged, és elküldte a Fiát, hogy meghaljon érted. Azt akarja, hogy harmóniában élj vele.

Bánd meg a bűneidet ma – és minden nap – azért, hogy békességben élhess Istennel!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Amikor azon kapod magad, hogy nevetsz egy bűnön, akkor mik azok a hazugságok, amiket magadnak mondasz?
  • Hogyan veszed könnyedén a bűnöket az általad fogyasztott TV műsorokon, filmeken és közösségi médián keresztül?
  • Milyen módon befolyásol téged a bűn súlyosságának megértése abban, ahogy látod és érted Isten kegyelmét?

Ha még nem bízol Jézusban, és nem követed őt, miért várnál tovább?

A bűneid elválasztanak téged Istentől. És egyedül Isten kegyelme az, ami vissza tud vinni téged a megfelelő kapcsolatba ővele.

A Biblia azt mondja, hogy „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Ef 2,8–9).

Ha készen állsz arra, hogy békességet köss a Teremtőddel, akkor imádkozd el ezt az imát:

„Drága Jézus, nem akarom, hogy a bűneim továbbra is elválasszanak engem tőled. Megígérted, hogyha én hiszek benned, akkor minden rosszat, amit valaha tettem, megbocsátasz; megtudom az életem értelmét, és egy nap befogadsz engem a te örök hajlékodba, a mennybe.

Megvallom, hogy bűnös vagyok, és elhiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Megígérted, hogyha megvallom a bűneimet és bízok benned, akkor meg fogsz menteni. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy a megváltás kegyelem által, hiten keresztül valósul meg, és nem azokon keresztül, amiket én teszek. Elfogadlak téged az életemben mint Urat. Ma az életem minden részét a te irányításod alá helyezem.

Úgy akarok élni, ahogyan te megteremtettél, hogy éljek, és használni akarom az életem hátralevő részét arra, hogy téged szolgáljalak, és ne magamat. Odaszánom az életemet neked, és arra kérlek, hogy ments meg engem és fogadj be engem a te családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, akkor kérlek, írj nekem e-mailt angol nyelven a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked pár angol nyelvű ingyenes anyagot, ami segítségedre lehet a Jézussal való közös utazásod megkezdésében.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.03.10.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása