Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Hogyan tegyünk közösen tanúbizonyságot?

2023. július 31. 03:00 - papk

clouds-g7bb3f7578_640.jpg

"Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." János 13,34-35

Mindannyiunknak van egy életüzenete és Isten azt akarja, hogy ezt hirdessük is a világban. Ennek az üzenetnek a terjesztése része élet-küldetésünknek. Amikor életüzenetünket közreadjuk, azt tanúságtételnek nevezik.

A csoportos tanúságtételben nagy erő rejlik. Ahogyan a katonát sem egyedül vezénylik ki, Isten sohasem szánta nekünk azt, hogy egyedül vigyük végig ezt a küldetésünket. Azt mondja, közösen tegyünk tanúságtételt.

Valójában a legjobb tanúságtétel - azok előtt, akik nem ismerik Istent -, ahogyan kimutatjuk szeretetünket az Isten családjába  tartozók iránt. János evangéliumának 13. fejezetében Jézus azt mondja, hogy az egymás iránti szeretetünk bizonyítja a világnak, hogy az ő követői vagyunk. Az emberekre az gyakorolja a legnagyobb hatást, amikor a keresztények őszintén szeretik egymást. Ez mutatja meg a világnak, hogy Isten családjához tartoznak.

Ilyen lélekkel tegyünk tanúságot az emberek előtt: "Mert a Lélek, amelyet Isten adott nekünk, nem tesz minket félénkké, hanem erőt, szeretetet és önfegyelmet ad nekünk" (2Timóteus 1,7).

Voltál már szégyenlős és félénk a tanúságtételben? Isten válasza erre a félelemre a közösség - az, hogy keresztények állnak melletted, amikor elmondod az Örömhírt.

Vajon lesz-e valaki te általad a mennyben? Ha te más keresztényekkel közösen tanúbizonyságot teszel, akkor elmondhatod: "Igen! Valaki miattam van a mennyben".

Pál apostol a Filippiekhez írt levelének 1. fejezetében, a 27. versben ezt írja: "Tudni fogom, hogy szilárdan álltok az egy Lélekben, és egyként küzdötök az evangélium hitéért" (NIV fordítás).

Amikor más keresztényekkel együtt, egy lélekben teszel bizonyságot, annyira egységben vagytok, hogy szinte olyan, mintha egy személy lennétek. Ilyen kapcsolatot szeretne Isten a keresztény társainkkal.

Mindannyiunknak szüksége van egymásra. Isten arra akar használni minket, hogy bizonyságot tegyünk róla, és azt akarja, hogy ezt közösen tegyük!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:  

  • Mik a félelmeid vagy fenntartásaid az emberek előtt való tanúságtétellel kapcsolatban?
  • Hogyan segíthet a hívők közössége legyőzni ezeket a félelmeket?
  • Ha a világi emberek látnák, hogy mennyire szereted a gyülekezeti családodat, mit gondolnának az evangéliumról?

Mesélj egy barátodnak Jézusról!

Isten azt ígéri, hogy mindenki, aki hisz Jézusban, örökké vele fog élni a mennyben. Ha felkeresed a https://napiremeny.blog.hu/2022/10/08/isten_terve_hogy_a_mennybe_kerulj oldalt, ott egy egyszerű, bibliai útmutatót találsz Isten tervéről, ami a mennybe juttat minket. Használhatod arra, hogy egy barátodat Jézushoz vezesd, vagy elküldheted valakinek, hogy egyedül is elolvashassa.

Meséld el nekem, mi történt, amikor megosztottad a Jézusról szóló örömhírt egy barátoddal, szomszédoddal vagy családtagoddal, úgy, hogy küldj nekem egy e-mailt (angolul) a Rick@PastorRick.com címre.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.24.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Van biztonsági hálód?

2023. július 30. 03:00 - BlaZsu

 

"Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak." 1Péter 3,8

Lelkipásztorként számos nehéz helyzetet láttam, olyanokat is, amikbe senkinek sem szabadna egyedül  belekerülnie. Senkinek sem szabadna egyedül várakoznia a kórházban, miközben valamelyik szerette életveszélyes műtéten esik át. Egyetlen nőnek sem kellene egyedül várnia a laborvizsgálat eredményére egy magas kockázatú várandósság esetében. Senkinek sem szabadna egyedül állnia egy nyitott sír szélén. Senkinek sem szabadna egyedül töltenie az első éjszakát miután házastársa elhagyta.

Az élet nehéz időszakai és a tragédiák elkerülhetetlenek. Mindannyiunknak szembe kell néznünk velük - de nem kell egyedül végigcsinálnunk őket. Szükségünk van Isten védőhálójára, ami segít átvészelni a nehéz időket.

Mi lehet Isten biztonsági hálója?

Egy csoport keresztény hívő, egy maroknyi ember, akik valóban melletted állnak. Az ilyen csoportot keresztény közösségnek nevezzük. Isten terve a keresztény közösséggel kapcsolatban a következő: „És így, ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi." (1Kor 12,26). A keresztény közösség Isten válasza a kétségbeesésre.

A Pál apostol Rómaiakhoz írt levelének 12. fejezetében, a 15. vers hasonló gondolatot fejez ki: "Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal.

Ennek az igeversnek az első része egyszerűen teljesíthető. Amikor valakivel valami jó történik, általában szívesen csatlakozunk az ünnepléshez.

Azonban amikor valaki nehéz időket él át, nehezebbnek tűnhet kifejezni a támogatásunkat. Pedig valójában egyszerű. Aki válságban van, nem akar tanácsokat kapni. Egyszerűn az esik jól neki, ha valaki mellette van, leül mellé, megfogja a kezét, átkarolja a vállát, vagy együtt sír vele.

Ahogy Pál apostol máshol azt mondja nekünk: „Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is.” (1Thessz 5,11). Bátorítani, vigasztalni valakit nem mindig azt jelenti, hogy lelkesítő beszédet vagy bölcs szavakat mondunk. Néha a legjobb bátorítás az, ha egyszerűen csak jelen vagyunk, csendben ülünk, és együtt könnyezünk egy baráttal.

Van védőhálód keresztény társakból, akiről tudod, hogy számíthatsz rájuk életed legnehezebb időszakaiban?

Ha nincs, akkor minél előbb építs ki ezeket barátságokat! Az élet nehéz időszakai elkerülhetetlenek, de nem kell felkészületlenül nekivágnod.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mi a különbség egy bibliatanulmányozó csoport és egy keresztény közösség között?
  • Kik tartoznak a te biztonsági hálódhoz? Hogyan tudsz közösséget építeni, és hogyan lehet elérni az egymás iránti elkötelezettségnek ezt a szintjét?
  • Milyen gyakorlati módokon tudnál te, valaki más biztonsági hálója lenni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.23.)

Szólj hozzá!

Együtt dolgozva többet érhetünk el

2023. július 29. 03:00 - R.K.A.

2023_07_22_kep.jpg„Mert Isten alkotása vagyunk, aki Krisztus Jézusban arra teremtett minket, hogy jó cselekedeteket vigyünk véghez, amelyeket Isten előre elkészített számunkra.” Ef 2,10 (NIV fordítás)

Isten azért helyezett téged a Földre, hogy egy bizonyos munkát elvégezz, amire csak te vagy képes. Az efézusiakhoz írt levél második részének tizedik versében azt olvassuk, hogy „Krisztus Jézusban arra teremtett minket, hogy jó cselekedeteket vigyünk véghez, amelyeket Isten előre elkészített számunkra” (NIV fordítás). De Istennek nem az volt a szándéka, hogy ezt a munkát egyedül végezd el. Szükséged van másokra, akik veled együtt dolgoznak.

Bizonyára ismered azt az érzést, amit akkor tapasztalsz, amikor túl sok munkát végzel egyedül. Kimerülsz, kiégsz és elkedvetlenedsz. Még az is megfordulhat a fejedben, hogy feladod! Miért? Mert egyedül próbálod elvégezni a munkát, pedig Isten soha nem akarta, hogy így legyen.

A Biblia azt mondja: „Többet ér két ember, mint egy, mert többre jutnak, ha együtt dolgoznak” (Préd 4,9 NCV fordítás). Amikor csapatban dolgozol, sokkal többet érsz el. Ráadásul, ha jó csapattársak dolgoznak melletted, a munka sokkal szórakoztatóbb és kevésbé fárasztó!

Képzeld el ezt: mindegyikünk olyan, mint egy-egy hópehely. Egyedül nem tudunk nagy változást hozni. De ha sok hópehely összetapad, még a forgalmat is megállíthatják! A hópelyhekhez hasonlóan mi is sokkal nagyobb változást érhetünk el, ha összefogunk, és mindenki hozzáteszi a maga kis részét.

Tudtad, hogy amikor itt a Földön együtt dolgozunk, valójában az örökkévalóságra gyakorlunk? A mennyben mindannyian dolgozni fogunk, de mindannyiunknak csak egy kis részfeladat jut, így soha nem leszünk túlterheltek vagy fáradtak. Senki sem fog nehéz terhet cipelni, hiszen mindenki elvégzi a maga dolgát. Így készül el végül a teljes munka.

Miközben haladsz életed útján, soha ne feledd, hogy nem kell mindent egyedül megcsinálnod. Szükséged van másokra, akik veled együtt járnak, de szükséged van olyan emberekre is, akik melletted dolgoznak. Ha megosztod a munkád terhét keresztény társaiddal, azt fogod tapasztalni, hogy többet tudsz elvégezni Isten dicsőségére.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Előfordult már, hogy túl sok munkát próbáltál egyedül elvégezni? Mi volt ennek a hatása?
  • Hogyan kellene a gyülekezetnek, mint Isten családjának példát mutatnia abban, hogy együtt dolgozva hogyan végezhetünk el többet Isten dicsőségére?
  • Milyen konkrét segítségre van szükséged másoktól abban a munkában, amit Isten bízott rád?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.22.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Miért járj a többiekkel?

2023. július 28. 03:00 - csmsdvd

 verebek.jpg

„Nem jó az embernek egyedül.” (1Móz 2,18).

A Biblia gyakran hasonlítja az életet járáshoz, mivel az élet egy utazás. Nem csak ülünk mozdulatlanul! Az Újszövetség végig azt mondja, járjunk szeretetben, bölcsességben, világosságban és engedelmességben. Azt mondja, hogy járjunk úgy, ahogyan Jézus járt. Azt halljuk, hogy életünk során járjunk együtt más emberekkel.

Az alábbiakban található három ok, amiért szükséges más emberekkel együtt menni.

Biztonságosabb. Jártál már éjszaka egyedül sötét sikátorban vagy mentél már egyedül falusi úton? Egy kicsit ijesztő. Ha van egy útitársad, akkor nagyobb biztonságban érzed magad.

Támogatóbb. Az élet nem százméteres síkfutás, hanem egy maraton. Ha másokkal jársz együtt, akkor energiát és biztatást kapsz tőlük, hogy célba érj.

Okosabb. Ha az életben nem csak egyedül jársz, tanulhatsz másoktól. Ha egyedül rossz irányba indulsz, akkor lehet sohasem veszed észre. Viszont ha melletted van egy barátod, akkor nagy az esélye, hogy egyikőtök felismeri: letértetek az útról, és meg kell keressétek a helyes utat.

Nagyon tanulságos, ha másokkal mész együtt, sokat okulhatsz belőle. Megtanulhatod, hogyan jöhetsz ki másokkal és hogy hogyan kell együttműködni velük.

Azt is megtanulod, hogyan szerethetsz. Mózes első könyve 2. fejezetének 18. verse szerint: „Nem jó az embernek egyedül.” Istennek utálatos, amikor egyedül vagy, és Isten a magányosság ellen a közösséget adja. Ha más emberekkel mész együtt, akkor közösségre találsz, ahol megtanulhatod, hogyan szeress jobban, úgy, ahogyan Jézus szeret.

A másokkal való együttjárás megtanít a vendégszeretetre. Péter első levele 4. fejezetének 9. verse szerint, a Biblia azt mondja: „Legyetek egymáshoz vendégszeretők, zúgolódás nélkül.” Mi a zúgolódásod oka? Mi a mentséged arra, hogy nem nyitod meg otthonodat a barátok számára?

Azt mondhatod: „Nincs kitakarítva!” A barátaid inkább veled szeretnék tölteni az időt, minthogy azt vizsgálják mennyire tudod jól tisztán tartani otthonodat, azaz megbocsájtók.

Vagy esetleg azt mondhatod: „Nem elég nagy az otthonom.” Három ember elfér benne? Jézus azt mondja: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20)

Mindenki szeretne valahova tartozni, mert Isten kapcsolatokra teremtett minket. Ha más keresztyénekkel jársz együtt egy közösségben, akkor a valahová tartozás örömét éled meg.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mikor tudtál túljutni a küzdelmeiden azért, mert mások hűségesen veled voltak?
  • A vendéglátást milyen mentségekkel utasítod el? Mit kell változtatnod a hozzáállásodban azért, hogy ezen változtass?
  • Kik azok, akikkel együtt tudsz haladni életedben? Hogyan tudod te megmutatni nekik, hogy ők sincsenek egyedül?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.12.)

Szólj hozzá!

Engedd, hogy a fájdalom jobb emberré tegyen, ne keserűvé

2023. július 27. 03:00 - Antal Péter Dávid

wonderful-landscape-ukrainian-carpathian-mountains.png

„Néha fájdalmas tapasztalat kell ahhoz, hogy az ember megváltoztassa az útját.” Péld 20,30 (GNT fordítás)

Nem számít, ki vagy, Isten első számú célja az életedben az, hogy Jézushoz hasonlóbbá tegyen. Ennek érdekében ugyanazokon a dolgokon visz át téged, mint amelyeken Jézusnak is át kellett mennie.

Jézus néha magányos volt, vagy félreértették, kritizálták és elítélték. Egyes napokon kimerült volt, más napokon pedig távol kellett lennie az emberektől, hogy egyedül lehessen. Jézus még kísértésbe is került!

Isten nem kímélte meg Jézust ezektől a dolgoktól – és téged sem fog megkímélni.

A zsidókhoz írt levél 5. részének 9. verse azt mondja: „A szenvedés tette tökéletessé Jézust” (CEV fordítás). Ebben a versben a „tökéletes” szó jelentése „teljes”. Jézus úgy lett teljes, hogy nehéz időket élt át.

Ez rád is igaz. Vannak dolgok, amelyeket csak a fájdalmak által tanulhatsz meg.

A második korinthusi levélben Pál keresztények egy olyan csoportjának írt, akik éppen heves üldöztetésen, szenvedéseken és fájdalmakon mentek keresztül. Azt mondja: „Hát nem csodálatos minden mód, ahogyan ez a szorongás közelebb vitt Istenhez? Telve vagytok élettel, együttérzőbbek, érzékenyebbek, áhítatosabbak, emberibbek, szenvedélyesebbek és felelősségteljesebbek lettetek. Bárhogy is nézzük, tiszta szívvel jöttetek ki ebből.” (2Kor 7,11-13 MSG fordítás).

Pál rámutatott hét dologra, amelyek a korinthusiak szenvedéseiből származtak. Élettel telibbek, együttérzőbbek, érzékenyebbek, áhítatosabbak, emberibbek, szenvedélyesebbek és felelősségteljesebbek voltak.

Szeretnéd, ha ez a hét nagyszerű dolog az életedbe bekerülne? Csak kérned kell Istent, hogy használja fel a fájdalmat az életedben a jóra és működj együtt vele.

A fájdalom átalakít. Soha nem hagy ott, ahol elkezdted. Választhatsz, hogy elvigyen téged a keserűség helyére vagy jobb emberré válhatsz általa.

Nem tudom, mostanában min kell keresztül menned. Lehetnek fizikai, pénzügyi vagy kapcsolati problémáid. Talán ez egy hosszan tartó fájdalom, amely úgy tűnik, hogy soha nem akar elmúlni. Bármi is legyen az, dönthetsz úgy, hogy méginkább fejlődsz jellemben és általa egyre jobban Jézushoz hasonlóvá válsz.

Miközben Pál és a körülötte lévő hívők szenvedtek, úgy döntöttek, hogy az örökkévalóságra tekintenek, és most te is ezt teheted: „Ezért sohasem csüggedünk el. Bár fizikai lényünk fokozatosan hanyatlik, lelki lényünk mégis napról napra megújul. És ez a kis és átmeneti nyomorúság, amelyet elszenvedünk, hatalmas és örök dicsőséget hoz nekünk, sokkal nagyobbat, mint a mostani baj.” (2Kor 4,16-17 GNT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen fájdalmas dolgokat élt át Jézus, amelyeket te is átéltél?
  • Hogyan segít az örökkévaló perspektíva kitartani a fájdalmak között?
  • Milyen nehézségekkel nézel szembe most? Mit tehetsz azért, hogy szenvedéseid által Jézushoz hasonlóbbá válj?

 Akarod Jézust követni még ma?

Isten jóságát a saját Fián, Jézus Krisztuson keresztül mutatta meg. A Biblia azt mondja: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindenki, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16).

Készen állsz bízni Istenben, hogy beteljesítse az örök életre vonatkozó ígéretét? Ha igen, kezdd ezzel az egyszerű imával: „Drága Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Bevallom, hogy vétkeztem, és bocsánatot kérek. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye a bűneimet, és hogy te feltámasztottad őt. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól fogva követni akarom őt. Irányítsd az életemet, és segíts beteljesíteni akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha éppen most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem! Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.20.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása