„Ekkor Dávid felkelt a földről, megmosakodott, bekente magát és átöltözött. Elment a Tabernákulumhoz, és imádta az Urat. Ezt követően visszatért a palotába, étellel kínálták és evett. (2Sám 12,20 NLT)
Képzeld el, hogy egy nap elmentél dolgozni egy olyan munkahelyre, amelyre 10 évet szenteltél az életedből, és hirtelen azt mondják neked: „Kirúglak. Sajnálom!"
Sokkot kapnál! Lebénulnál, és nem tudnál gondolkodni, mit tegyél. A legtöbben így reagálnánk egy váratlan veszteségre.
De még a bánatban, megdöbbenésben, szomorúságban és a veszteség küzdelmében is Isten el akar indítani téged a békesség útján, hogy meggyógyulhass. Az első lépés az átadás, és az átadás része az is, hogy valami produktívat csináljunk.
Talán ez csak egy kis lépés. És egyszerre csak egy kis lépést kell megtenned!
A Biblia leírja Dávid király előrelépését kisfia halála után: „Akkor Dávid felkelt a földről, megmosakodott, bekente magát és átöltözött. Elment a Tabernákulumhoz, és imádta az Urat. Ezt követően visszatért a palotába, étellel kínálták és evett” (2Sám12,20 NLT).
Miért ment a palotába? Ő a király, és a palota a tevékenységének a helyszíne. A palota az, ahol dolgozik. Lényegében azt jelzi, hogy visszamegy dolgozni.
Gondolod, hogy egy nappal a baba halála után David túl volt a gyászán? Természetesen nem. Soha nem leszel túl a gyászon; túllépsz rajta. David még mindig gyászol, még mindig szomorú, és valószínűleg még mindig meg van terhelve. De tett egy kis lépést, hogy hazatért, és táplálta a testét.
Ha nagy veszteség ér – valaki épp most kisétált az életedből, valami értékeset vesznek el tőled, egy álom elveszett, rossz hírt kapsz az orvostól – meg kell tenned az első lépést a békesség felé.
Ha megvárod, amíg kedvet kapsz az első lépés megtételéhez, akkor sokáig kell majd várnod. Csak hittel lehet előre haladni.
Nem kell abbahagynod a gyászt ahhoz, hogy mozogni kezdj!
