Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Ha bízol Istenben, mindenben engedelmeskedsz neki

2023. szeptember 24. 03:00 - Lilla:)

 river-679011_1920.jpg

"URAM, azért adtad parancsaidat, hogy engedelmeskedjünk azoknak."

(Zsolt 119,4 – NCV fordítás)

Ha csak részben vagy engedelmes, akkor még mindig engedetlen vagy. Nem válogathatsz, hogy Isten mely parancsait akarod követni.

Két fontos igazság van, melyeket meg kell értened Isten rendelkezéseivel kapcsolatban:

Istennek az igazságra, a jóra és a rosszra vonatkozó mércéje állandó, sosem változik. Ha valami rossz volt 6000 évvel ezelőtt, akkor az rossz ma is. A kultúrák változnak, az emberek véleménye is változik, de az igazság sosem változik. Az igazság örök.

Isten perspektívája nagyobb, mint a tiéd. Isten látja, amit te nem. Emberileg lehetetlen visszatekinteni az idők kezdete előttre, belelátni az örökkévalóságba vagy megérteni mindent – láthatót és láthatatlan – abból, ami körülvesz bennünket.

Bíznod kell Istenben. "Nem az a dolgod, hogy eldöntsd, hogy a törvény helyes vagy nem, hanem az, hogy engedelmeskedj annak." (Jk 4,11 – TLB fordítás)

Az ember számára a legrégebbi kísértés nem a gyilkosság vagy a testi vágy, hanem az, hogy kételkedjen Isten Szavában. A Sátán még mindig ugyanazt a hazugságot használja, amit Évának is mondott: "Isten valóban azt mondta, hogy ne egyél arról a fáról?" (1Móz 3, 1) Meggyőzte, hogy a vágyai fontosabbak Isten parancsánál.

A hit az, amikor bízol Istenben minden apró részlet tekintetében és teljes mértékben engedelmeskedsz neki, nem csak azokban a dolgokban, amelyeket megértesz vagy amit szívesen megteszel. A Példabeszédek könyvében azt olvassuk a 3. rész 5. versében, hogy "Bízz Istenben a szíved mélyéről; ne próbálj magadtól rájönni mindenre" (MSG fordítás).

A Bibliában Naámán története jól mutatja, hogy szükség van a teljes engedelmességre (2Kir 5). Naámán, a szíriai hadsereg parancsnoka, leprás volt.  Az egyik szolgálója azt mondta neki, hogy Elizeus próféta meg tudja gyógyítani. Amikor Naámán megérkezett Elizeus ajtaja elé, a próféta nem jött ki hozzá, maga helyett mást küldött, aki  azt mondta Naámánnak, hogy hétszer merüljön bele a Jordán folyóba.

Naámán dühös lett, mert a próféta nem beszélt vele személyesen, ráadásul amit Elizeus üzent, nevetségesnek tűnt, így el akart menni.

A szolgálója azonban meggyőzte, hogy nem veszíthet semmit, ha megteszi azt, amit Elizeus mondott neki. Így Naámán elment a Jordánhoz, hétszer alámerült, Isten pedig meggyógyította!

Képzeld el, ha Naámán hazamegy mérgesen, vagy ha csak hatszor merül alá, aztán arra a következtetésre jut magában, hogy Isten bolondot csinált belőle.

Naámán viszont bízott és engedelmeskedett, Isten pedig meggyógyította a leprából.

Képzeld csak el, hogy mit fog cselekedni Isten a te életedben, ha teljes szívedből  és minden tekintetben engedelmeskedsz neki!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Vannak az életedben olyan területek, ahol csak részben engedelmeskedsz Istennek? Mi tart távol a teljes engedelmességtől?
  • Milyen kihívásokkal nézel szembe, amikor a teljes engedelmességre törekszel?
  • Hogyan cselekedett már Isten az életedben, amikor teljesen engedelmes voltál neki, még akkor is, ha eleinte kétségeid voltak?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.09.17.)

Szólj hozzá!

Nem kell megértened a "miért"-et

2023. szeptember 23. 03:00 - papk

 book-1421097_640.jpg

"Gyorsan engedelmeskedni fogok a parancsaidnak."Zsoltárok 119,32 (NCV fordítás)

 

Ha van olyan pillanat az életben, amikor sietned kell, akkor az az, amikor Isten azt mondja, hogy cselekedj - még akkor is, ha nem érted, miért.

A Zsoltárok 119,32 szerint: "Gyorsan engedelmeskedem parancsaidnak" (NCV fordítás).

Nem kell teljesen felfognod valamit ahhoz, hogy hasznot húzz belőle. Nem értem, hogyan repülnek a nehéz repülőgépek a levegőben, de gyakran repülök. Nem értem, hogyan működnek a számítógépek, de állandóan használok egyet. Nem értem a belsőégésű motor működését, de évek óta vezetek autót.

Nem kell érteni valamit ahhoz, hogy élvezd, és hasznot húzz belőle. És nem kell értened, hogy Isten miért mondja neked, hogy tegyél valamit, hogy hasznodra váljon az engedelmességed.

Ha szülő vagy, valószínűleg mondtad már a gyerekednek, hogy tegyen meg valamit, és azt a választ kaptad, hogy "Miért kellene ezt tennem?". Te pedig talán négy kis szóval válaszoltál: "Mert én azt mondtam."

Amikor ezt teszed, sokkal többet mondasz annál a négy szónál. Valójában azt mondod: "Sokkal régebb óta vagyok itt, mint te. Még nem vagy elég idős ahhoz, hogy megértsd, de egy nap majd megérted. Azt mondom neked, hogy a saját érdekedben tedd ezt."

És ha valakinek joga és hatalma van azt mondani, hogy "Mert én mondtam", az Isten, a világegyetem mindenható Teremtője és Uralkodója, a mi mennyei Atyánk.

A Bibliában, valahányszor Isten olyan parancsot ad, amelyhez nincs konkrét dátum rendelve, azonnali cselekvést vár el.

Mondok egy példát. Amikor a gyermekeink felnőttek, a feleségem, Kay, néha egy meghatározott időpontban vacsorára hívta a családot. Amikor azt mondta: "Gyertek vacsorára fél hatra", az azt jelentette, hogy abban az időpontban készen kell állnunk az étkezésre. De ha azt mondta: "Gyertek vacsorázni!", akkor tudtuk, hogy ez azt jelenti, hogy most.

A gyerekek szeretnek mindenféle játékot játszani, hogy késleltessék az engedelmességet.

Néha úgy tesznek, mintha nem hallanának. Mi is állandóan ezt csináljuk Istennel. Úgy teszünk, mintha nem hallanánk őt, pedig tisztán beszél.

Egy másik játék a "Képzeld el, hogy anya valaki mással beszél ": "Ugye nem azt akartad, hogy fél hatra menjek vacsorázni?"

Ugyanezt csináljuk Istennel is, amikor a Bibliában olvasunk egy parancsot, és úgy teszünk, mintha valaki máshoz beszélne.

De ezek a trükkök egyike sem csapja be Istent. Ezek a késleltetési taktikák finom lázadások, amelyek megkérdőjelezik Isten tekintélyét vagy tervét.

A hit azt jelenti, hogy azonnal engedelmeskedünk Isten parancsának, még akkor is, ha nem értjük, vagy ha akadályokat látunk magunk előtt. Lépj előre hittel, tudva, hogy Istent az irántad érzett szeretete motiválja, és hogy a te érdekeidet tartja szem előtt.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen késleltetési taktikákat próbáltál már alkalmazni Istennek való engedelmességében?

  • Milyen következményei lehetnek a késleltetett engedelmességnek?

  • Gondolj ki néhány stratégiát, amelyet alkalmazhatsz, hogy jobban beépítsd az életedbe az azonnali engedelmesség szokását. Melyiket kezded el ma gyakorolni?

Mit fogsz tenni, amikor Jézus visszatér?

A Biblia szerint csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Isten Fiában, Jézus Krisztusban. Nem érdemelheted ki, hogy a mennybe juss: "Kegyelemből üdvözültetek, hit által - és ez nem magatoktól van, hanem Isten ajándéka -, nem cselekedetekből, hogy senki se dicsekedjék" (Efézus 2,8-9 NIV).


Ha készen állsz arra, hogy életedet Jézusnak szenteld, kezdd azzal, hogy ezt az imát imádkozod:
"Drága Istenem, megígérted, hogy ha hiszek a Fiadban, Jézus Krisztusban, minden, amit valaha is rosszul tettem, megbocsátást nyer, megtanulom életem célját, és egy napon befogadsz a mennyei örök otthonodba.

"Megvallom, hogy vétkeztem, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye bűneimet, és hogy te feltámasztottad őt az életre. Bízni akarok Jézusban mint Megváltómban, és a mai naptól kezdve őt mint Urat követem. Vezesd életemet, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

(Daily Hope by Rick Warren, 2023.09.16.)

Szólj hozzá!

Ne félj többé a kudarctól, bízz Isten kegyelmében!

2023. szeptember 22. 03:00 - BlaZsu

Bizony, nincs a földön olyan igaz ember, aki mindig csak jót tesz, és sohasem vétkezik.” (Prédikátor 7,20 ,GNT fordítás)

kudarc1.jpgAmerikában a kudarc szinte megbocsáthatatlan bűnnek számít. Bálványozzák a sikert. De ez a fajta nyomás nagyfokú stresszt okoz az emberekben. A kudarctól való félelemnek sokféle arca van. Okozhat határozatlanságot, munkamániát vagy a biztonságba kapaszkodó maximalizmust. Mivel félünk a kudarctól, mindenféle kockázatot kerülünk.

Sokunk szívét tartja vasmarokban a kudarctól való félelem. Még a világ legjobb és legokosabb emberei közül is sokan rettegnek a kudarctól.

Ezért kérlek, hogy zárd a szívedbe ezt az egy egyszerű igazságot: mindannyian követtünk már el hibákat! Ez nem csak a te problémád, ez minden ember problémája . A Biblia azt mondja: "Bizony, nincs a földön olyan igaz ember, aki mindig csak jót tesz, és sohasem vétkezik.” (Prédikátor 7,20, GNT fordítás)

Nemcsak a múltban követtél el hibákat, hanem a jövőben is fogsz, garantálom. Az is hiba, ha igyekszel biztosra menni, ezért nem vállalsz kockázatot. Lelkipásztorként gyakran felteszik nekem az emberek ezt a kérdést: „Mi lesz, ha kudarcot vallok?". Legszívesebben megkérdezném tőlük: „Hogy érted azt, hogy  » ha « ?"

Már sokszor, nagyon sokszor vallottál kudarcot, akárcsak én. Az életed valamelyik területén épp most követsz el hibákat. És a jövőben még többször fogsz kudarcot vallani.

Még a szupersztárok is hibáznak! A legnagyobb profi kosárlabdázók csak a dobásaik felét viszik be. A legjobb profi baseballjátékosok minden harmadik ütésből csak egyszer jutnak el a bázisra. A kudarc normális!

Soha nem fogod legyőzni a kudarctól való félelmedet, amíg nem tudod elfogadni azt, hogy nem vagy tökéletes.

A Biblia szerint csak egy kudarctól kell félned: „Vigyázzatok, hogy Isten kegyelmétől senki el ne forduljon" (Zsidók 12,15 NCV fordítás).

Szükséged van a kegyelemre! Mindannyiunknak szüksége van rá!

Csak ha elengedjük a kudarctól való félelmet, akkor szabadulunk meg ennek kegyetlen szorításából. Amint ez megtörténik, teljes mértékben befogadhatjuk Isten kegyelmét.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Életed mely területén félsz leginkább a kudarctól? Miért van ez így?
  • Hogyan akadályoz meg a kudarctól való félelmed abban, hogy fontos dolgokban kockázatot vállalj?
  • Hogyan bátoríthatnátok egymást egy barátoddal, hogy a kudarctól való félelem nélkül kövessétek Isten életetekre vonatkozó tervét?

(Daily Hope by Rick Warren, 2023.09.15.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A bátor hit kockázatot vállal

2023. szeptember 21. 03:00 - R.K.A.

 2023_09_14_kep_1.jpg

„Dicsőség Istennek, aki a bennünk munkálkodó hatalmas ereje által sokkal többre képes, mint amit valaha is kérni merünk, vagy amiről álmodunk - végtelenül meghaladja minden imánkat, vágyunkat, gondolatunkat vagy reményünket.” Efézus 3:20 (TLB fordítás)

Mit jelent a bátor hit? Azt jelenti, hogy kockázatot vállalunk.

A Biblia azt mondja: „Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni” (Zsidók 11:6).

A kockázatvállalásra a talentumokról szóló példázatban láthatunk példát. Máté evangéliuma 25. fejezetében Jézus elmeséli egy ember történetét, aki elutazott egy időre, és odaadott néhány „talentumot” – jelentős mennyiségű pénzt – a szolgáinak. Az egyiknek egy talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig öt talentumot.

Az az ember, aki öt talentumot kapott, befektette a pénzt, és megduplázta. A két talentumos ember is befektette a pénzt, és keresett még két talentumot. Amikor a gazda visszajött, és látta az eredményt, azt mondta nekik: "Jól van, jó és hű szolgám" (Máté 25:23).

De az, aki egy talentumot kapott, megijedt, ezért a földbe rejtette a talentumát. Amikor a gazda ezt látta, így szólt: „Te gonosz, lusta szolga... a bankároknál kellett volna letétbe helyezned a pénzemet, hogy amikor visszatérek, kamatostól visszakapjam” (Máté 25:26-27, NIV fordítás).

A lecke, amit Jézus meg akar tanítani nekünk, a következő: Isten azt akarja, hogy kockáztassunk a hitben. Ha a legtöbbet hozod ki abból, amit neked adott, akkor még többet fog rád bízni. De ha félsz, és nem vállalsz kockázatot, akkor hűtlen vagy – nem cselekszel hitből – azzal, amit Isten adott neked. És ez a képességeidre, a kapcsolataidra, a pénzügyeidre és a karrieredre is vonatkozik.

Emlékszem, amikor a Saddleback Church megvásárolta a 120 hektáros területünket a kaliforniai Orange megyében. A helyi lakosok kérdezgetni kezdték: „Mit képzelnek ezek az emberek, hogy ennyi földet vesznek Orange megyében?”.

Amikor hallottam őket, azt gondoltam: „Rossz kérdés”. A helyes kérdés: „Kinek tartjuk Istent?”. Aztán hagytuk, hogy Istenünk mérete határozza meg a célunk méretét.

Az Efézus 3:20 azt mondja: „Dicsőség Istennek, aki a bennünk munkálkodó hatalmas ereje által sokkal többre képes, mint amit valaha is kérni merünk, vagy amiről álmodunk – végtelenül meghaladja minden imánkat, vágyunkat, gondolatunkat vagy reményünket.” (TLB fordítás).

Szóval gyerünk, vállalj nagy kockázatot, és legyen bátor hited! Isten képes megragadni a legnagyobb álmodat ... és túlszárnyalni azt!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

- Milyen akadályok gátolják az életedben a bátor hit gyakorlását?

- Gondolj egy nehéz körülményre vagy egy megterhelő kapcsolatra az életedben. Miben lenne más, ha a saját erőd helyett Isten hatalmas erejére hagyatkoznál?

- Ki az, akire a bátor hite miatt példaképként tekinthetsz az életedben? Hitének melyik jellemvonása a legmeghatározóbb?

 

(*Daily Hope by Rick Warren, 2023.08.07.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Mit cselekszel meg ma a hited miatt?

2023. szeptember 20. 03:00 - Antal Péter Dávid

golden-field-sunset.png„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” Galata 6,9

A kudarc sosem végleges. Soha nem vallasz kudarcot, amíg fel nem adod, és mindig túl korai feladni! Az ember nagyságát nem a tehetsége, a gazdagsága vagy a képzettsége határozza meg. Az ember nagyságát az határozza meg, mi bátortalanítja el.

Tehát mi kell ahhoz, hogy feladd álmaid megvalósítására való törekvéseidet? Ez lehet olyan igazán egyszerű is, mikor egy barát vagy családtag azt mondja neked: „Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.”

A Biblia a Galata 6:9-ben azt mondja: „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.”

Szeretnéd tudni, hányszor akartam kilépni a Saddleback Church-ből? Csak minden hétfő reggel, amikor azt gondoltam: „Istenem, valaki más bizonyára jobban végezte volna el a munkát, mint én tegnap. Ez egy túl nagy falat bárki számára.”

És olyan, mintha Isten azt mondaná: „Csak így tovább”. Lehet, hogy néha igazán nem vagyok gyors felfogású, de nincs az a helyzet, ami eltántorít. Nem tudom, hogyan kell feladni.

Isten a hited szerint munkálkodik életedben. A Biblia azt mondja: „Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni.” (Zsidók 11:6) és „Ami nem hitből van, az bűn.” (Róma 14:23) és „Legyen a ti hitetek szerint!" (Máté 9:29).

Szóval mit csinálsz igazán hittel telve? Minden nap meg kell kérdezned magadtól, amikor felkelsz: „Istenem, mit tehetek ma, amihez hit kell?” Ez fontos kérdés – mert ha a minden nap hit irányítja az életedet, az kedves Istennek.

Sok olyan dolog van az életedben, amit nem tudsz irányítani. Nem te határoztad meg, hogy kik a szüleid, mikor születtél, hol születtél, vagy mi a fajod vagy nemzetiséged. Nem kontrollálhatod, hogy milyen lelki ajándékokat és tehetségeket kaptál. Nem te döntötted el, hogyan nézel ki.

De azt teljes mértékben te irányítod, hogy mennyire hiszel Istenben. Isten olyan embereket használ, akik elvárják tőle, hogy cselekedjen, akik soha nem adják fel, akik hittel kockáztatnak, akik követik az Istentől kapott álmot.

Olyan ember akarsz lenni, akit Isten használ, hogy betöltsd az életcélod? Ne hagyd, hogy bármi is eltántorítson az Istentől kapott életálom követésétől! 

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez: 

  • Milyen dolgok bátorítanak el, és mik akadályoznak abban, hogy elérd céljaidat?
  • Mit gondolsz, hogyan akarja Isten, hogy reagálj ezekre a körülményekre?
  • Milyen hitben véghez vitt cselekedetet kér tőled ma Isten?

(Daily Hope by Rick Warren, 2023.09.13.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása