Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A kis dolgok számítanak

2024. március 02. 03:00 - Antal Péter Dávid

beach-near-sea-caves-daytime-ayia-cyprus.jpg

„Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.” Lukács 16,10

Isten a kis dolgokat használja a feddhetetlenség megpróbálására. Nem csak a nagy dolgok számítanak – bár a világi gondolkozás ezekre összpontosít. De a Biblia azt mondja, hogy Isten életünk legapróbb részleteiben is észreveszi, hogy hűségesek vagyunk hozzá.

A fenti állítás az élet minden területére igaz, beleértve az emberek vezetőinek feladatait is. Gyakran azt gondoljuk, hogy az élet nagy dolgai által válunk vezetővé. Nem!  Az élet nagy válságai adhatnak vezetői feladatokat, de a vezetői képességek nem a nagy ügyekben fejlődnek ki, hanem az élet részletkérdéseiben. Itt jelenik meg az igazi feddhetetlenség – a színfalak mögötti dolgokban, amiket senki sem lát. Az élet apró, láthatatlan, egyszerű döntéseiben helyesen cselekszel, még akkor is, ha ezt soha senki nem veszi észre?

A hűséghez feddhetetlenség szükséges, és Isten a kis dolgokban teszi próbára a feddhetetlenségedet.

Jézus azt mondta: „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.” (Lk 16,10). Azt mondja, hogy nyilvános tetteid megáldását a magánéleti feddhetetlenséged határozza meg.

Valahányszor egy politikusnak botránya van, mindig számíthatunk arra, hogy védelmezői előjönnek és azt mondják: „Tényleg nem számít, milyen a magánélete.”, vagy „Igazán nem számít, mit csinál az ember a magánéletében. Ennek semmi köze a vezetői teljesítményéhez.” Hallottál már ilyet, ugye?

Egy vezetőnek minden cselekedete számít. Miért? Mert ha egy férfi hazudik a feleségének, hazudni fog a másoknak, a választóinak is. Ha egy nő hazudott annak, akinek azt mondta: „Amíg a halál el nem választ”, akkor ugyanígy be fog csapni téged is! Erre bizton számíthatsz!

Én vezetőként a nyilvános, a közéleti megáldásomat amiatt a magánéleti feddhetetlenség miatt kapom, amit soha senki nem lát. A te nyilvános megáldásod szintén abból a magánjellegű feddhetetlenségedből fakad, amiről senki nem tud. Isten az apró dolgokat használja feddhetetlenségünk megpróbálására. És a kis dolgokban való hűség olyan nagy áldásokhoz vezet, amiket csak Isten tud megadni.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen aprósággal bízott meg Isten, hogy feddhetetlenül tedd meg vagy intézd el?
  • Hogyan kezeled másképp a „kis dolgokat” és a „nagy dolgokat”? Hogyan akarja Isten, hogy bánj velük?
  • Mit gondolsz az elismerés nélküli szolgálatról? Mit mond el ez a belső motivációdról?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.02.24.)

Szólj hozzá!

Legyünk őszinték egymáshoz!

2024. március 01. 03:00 - Olajfa

"Újuljatok meg lélekben és gondolkozásotokban, és öltözzétek fel az új embert, amely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben. Azért vessétek el a hazugságot, mondjon mindenki igazat a felebarátjának, mert egymásnak tagjai vagyunk." (Efézus 4:23-25)

Ahhoz, hogy megváltoztasd életed szokásos hibázásait, olyan emberekre van szükséged, akik megmondják neked az igazat. Egyedül nem tudod rendbe hozni ezeket. Támogatásra lesz szükséged. Szükséged lesz egy kis csoportra!

Az igazi változáshoz egy őszinte közösség kell.

Életednek azok a dolgai, amiken képtelen vagy egyedül változtatni, általában életed legnagyobb nehézségei. És gyakran ezek dolgok, amikről nem is akarod, hogy bárki más tudjon.

De ezeken a dolgokon soha nem fogsz tudni túljutni, amíg megoldásukba nem vonsz be valakit. Nem kell mindenkinek elmondanod. Csak találnod kell legalább egy embert, akiben megbízol és aki szintúgy megbízik benned - valakit, aki tud titkot tartani, feltétel nélkül szeret, nem ítélkezik rólad, és imádkozik érted. Meglátod, hogy érzéseid feltárása a rendbejöveteled kezdete.

Nem olyan kis csoportról beszélek, ahol felszínesen összejöttök, és mindenki "jól van" vagy mindenkinek "jól megy" minden. El kell jutnotok a kiscsoportotoknak arra az érettségi szintjére, amikor már el mered mondani: "Nehéz hetem volt. Az élet most nagyon nehéz. Elmondom, mi történt."

Pál apostol az Efezusiakhoz írt levelében a 4. fejezet 25. versben azt mondja: "Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak.".

Ha hívő vagy, akkor tag is vagy. Tagja vagy Isten családjának, ahová minden más hívő is beletartozik. Nem válhatsz azzá, amivé Isten akarja, hogy válj, amíg nem tartozol egy olyan csoportba, ahol zsigeri szintű, őszinte közösség van.

Tedd hát félre a hamisságot! Beszélj a felebarátoddal! Mondd el keresztény testvérednek őszintén az igazat, mert mi mind összetartozunk!

Ha komolyan gondolod, hogy meg akarod változtatni életed legmélyebb elakadásait és hibáit, akkor szembe kell nézned az őszinteségtől való félelemmel! Abba kell hagynod a színlelést! Őszintének kell lenned!

Kétféleképpen élheted le az életed: úgy teszel, mintha minden rendben lenne, vagy teszel azért, hogy minden rendben legyen.

De amíg úgy viselkedsz, mintha minden rendben lenne, addig soha nem lesz minden rendben.

Isten családjában egymáshoz tartozunk. Legyünk őszinték egymással, hogy segíthessünk egymásnak a rendbe hozó és helyreállító változásokban.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mennyire nyíltok meg egymásnak a kiscsoportotokban? Igazán őszinték vagytok egymással?
  • Mi az eredménye annak, ha úgy tesztek, mintha minden rendben lenne? Hogy érzitek magatokat?
  • Gondoljatok bele, hányszor mondjátok egy nap, hogy "jól vagyok"! Melyik kapcsolataidban van szükséged arra, hogy őszintébb beszélj magadról és arról, amivel küzdesz?

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.02.23.)

Szólj hozzá!

A változás néha csak fokozatosan következik be

2024. február 29. 03:00 - csmsdvd

 „Az Úr, aki Lélek, egyre inkább magához hasonlatossá tesz minket, ahogyan az ő dicsőséges képmására változunk” (2Kor 3,18 NLT fordítás).

Az életedben a saját akaraterődnél sokkal több erőre van szükséged. Isten erejére van szükséged!

A Lélek gyümölcsei azok a tulajdonságok, amiket Istentől akkor kapsz, amikor a Szentlélek már benned él: "szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség és önmegtartóztatás." (Gal 5,22-23)

Hogyan terem Isten gyümölcsöt az életedben? Nem akaraterővel. Mondogathatod: "Türelmesebb ember leszek!" De ez nem jelenti azt, hogy működni is fog!

A Szentlélek növeszti meg ezt benned. Próbálgathatod azt mondani: "Türelmesebb leszek!” vagy „Szeretetteljesebb leszek!", de ez olyan, mintha egy eukaliptuszfára narancsot kötnél, és azt mondanád ez a narancsfa. Nem így működik. A Lélek gyümölcse csak belülről jöhet, Isten Lelke által, aki benned él.

Hogyan működik a Szentlélek az életedben? A válasz az, hogy fokozatosan: "Az Úr, aki Lélek, egyre inkább magához hasonlatossá tesz minket, ahogyan az ő dicsőséges képmására változunk" (2Kor 3,18 NLT fordítás).

Amikor Isten gombát akar növeszteni, az hat órát vesz igénybe. Amikor Isten tölgyfát növeszt, az 60 évbe alatt történik meg. A kérdés a következő: te milyen életet szeretnél, olyat, mint egy gomba, vagy mint egy tölgyfa?

A fájdalmaidat, szokásaidat, és az elakadásaidat sem egyik napról a másikra gyűjtögetted össze. Azok a dolgok, amiken leginkább változtatni szeretnénk, általában évek alatt alakultak ki bennünk. Egyszer valaki odajött hozzám, és azt mondta: "Rick pásztor, szeretném, ha megoldaná a házassági problémámat!". Azt kérdeztem: "Mióta vagy házas?" Tizenöt éve. "Mióta van ez a probléma?" Tíz éve. És öt másodperc alatt akarsz megoldást? Ez nem így megy! Ezt a hagymát rétegről rétegre kell meghámoznod.

A Szentlélek azért dolgozik bennünk, hogy fokozatosan egyre inkább hozzá hasonlatossá tegyen bennünket. A jellemünk a szokásaink összessége. A mi felelősségünk az, hogy olyan új szokásokat alakítsunk ki, amik az ő munkáját tükrözi bennünk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen új szokásokat szeretnél kialakítani azért, hogy a Szentlélek folyamatosan munkálkodhasson életedben és, hogy ez egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá tegyen?
  • Mit gondolsz, miért fontosak a kis lépések, amik a fejlődés és a változás felé vezetnek, legalább annyira mint a nagyok?
  • Hogyan segíthet egy kiscsoport vagy néhány közeli barát abban, hogy a helyes úton maradj, miközben változtatsz életeden?

Követni akarod Jézust?

Isten a jóságát Fián, Jézus Krisztuson keresztül bizonyította be. A Biblia azt mondja: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében." (János 3:16-18).

Készen állsz arra, hogy bízz Istenben, aki beteljesíti az örök életre vonatkozó ígéretét? Ha igen, kezdd azzal, hogy elmondod ezt az egyszerű imát:

Drága Istenem!
Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Megvallom, hogy vétkeztem ellened, és megbocsátásodat kérem. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye bűneimet, és Te feltámasztottad őt az életre. Úgy akarok bízni Jézusban mint a Megváltómban, és a mai naptól kezdve Őt akarom követni, mint Uramat. Vezesd életemet, és segíts, hogy a Te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.02.22.)

Ha az imént elmondott imán keresztül, most fogadtad be a szívedbe Jézust, kérlek, hogy írj nekem a Rick@PastorRick.com címre. Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni Jézussal az utadon!

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Itt az ideje, hogy változtass gondolkodásodon

2024. február 28. 03:00 - csmsdvd

you_have_to_change_your_mind_photo.jpg

Ugyanolyan hozzáállással kell rendelkezned, mint amilyen Krisztus Jézusnak volt" (Fil 2,5 NLT fordítás).

Életed megváltoztatása új gondolkodásmódot igényel. A küzdelem, amit hibázásaid megszüntetéséért folytatsz, mindig mentális harc. Az elmédből indul ki, és az elmédben nyered meg, vagy veszíted el.

Pál apostolnak az Efezusiakhoz írt levelében a 4. fejezet 23. verse szerint: „Újuljatok meg elmétekben és lelketekben”.

Addig nem fogsz megváltozni, amíg a gondolataid és a hozzáállásod nem változik meg. Ezért fontos a napi elcsendesedés. Az az idő, amit tudatosan Isten Igéjének tanulmányozásával és a vele való - imádságon keresztül történő - beszélgetéssel töltesz lelki megújulást hoz.

Még a Szentlélek erejével együtt is, lelki fegyelemre van szükségünk ahhoz, hogy legyen erőnk változtatást végrehajtani. Meg kell ismerned Istent, hogy megtudd, mit vár és mit kíván tőled.

Tudod, mi a teológiai kifejezés arra, hogy megváltoztatod a gondolataidat? Ez a megtérés. Megtérni azt jelenti, hogy megváltoztatod a gondolkodásmódodat.

A "megtérés" görög szava: metanoia. A metanoia azt jelenti, hogy megváltozik ahogyan vélekedsz: a haláltól az élethez, a bűntől a megbocsátáshoz, a bűntudatból a lelki békébe, a pokoltól a menny felé fordulsz. „Az én saját utam”-ról Isten útjára térsz. Életedben a legpozitívabb változás az lesz, amikor megbánod bűneidet, és a megbánástól eljutsz a megbocsátásig és a lelki békéig.

A hibázásaidról is meg kell tanulnod új módon gondolkodni. A hiányosságaid gyakran erősségek, amiket nem használsz megfelelően. Ilyen az újfajta gondolkozás! Valószínűleg soha nem gondoltál erre, de ez a megbánás. Ez a gondolkodásmód megváltoztatás. A hibázásaid gyakran Istentől kapott erősségek, amiket rosszul használsz.

Meg kell változtatnod a gondolkodásmódodat, hogy a legtöbbet hozhasd ki az erősségeidből. Ehhez "Ugyanolyan hozzáállással kell rendelkezned, mint amilyen Krisztus Jézusnak volt!" (Filippi 2,5 NLT fordítás).

Isten azt akarja, hogy megtanulj úgy gondolkodni, mint Jézus. Hogyan tudod ezt megtenni? Ismétlem, ez egy döntés. Döntened kell Jézus mellett, és azt kérdezned: "Istenem, Jézus hogyan gondolkodna erről?". Minél inkább megtöltöd elmédet Isten Igéjével, annál könnyebben tudsz erre a kérdésre válaszolni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Hogyan nehezítik vagy segítik a hibázásaid megváltoztatását azok a dolgok, amelyekkel gondolatban foglalkozol?
  • Milyen változtatásokat fogsz ma megtenni időbeosztásodban, kapcsolataidban vagy hozzáállásodban, amelyek hatással lesznek elméd lelki megújulásodra?
  • Mit gondolsz, miért nem akarjuk megtudni, hogy Jézus mit tett volna egy adott helyzetben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.02.21.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A változáshoz döntés kell

2024. február 27. 03:00 - csmsdvd

"Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően." Fil 2,12-13 

Nem elég csak akarni a változást. Még az sem elég, ha azt mondjuk: "Arról álmodozom, hogy megváltozom". Az álmok semmit sem érnek, hacsak fel nem ébredsz és el nem kezdesz cselekedni értük. Addig nem fogsz változtatni az életedben lévő problémákon, amíg komolyan el nem határozod a változást.

Hogyan szeretnél lenni hat hónap múlva? Erősebb akarsz-e lenni érzelmileg? Élesebb lesz az elméd? Fizikailag leszel egészségesebb? Lelkileg leszel érettebb?

Mindez nem történik meg automatikusan. Nem fogsz csak úgy véletlenül egészségesebbé válni az életed egyik területén sem. Sokszor Istentől várjuk, hogy megváltoztasson minket. De nem te vársz Istenre! Isten vár rád!

Az életben nincs fejlődés változás nélkül. Nincs változás veszteség nélkül. És nincs veszteség fájdalom nélkül. El kell engedj néhány régi dolgot, és ez nem mindig könnyű.

Bizonyára néhányan elakadásban vagytok, mert nem tanulták meg, hogyan kell elengedni. Ez egy döntés. Pál apostol az Efezusiakhoz írt levelének 4. fejezetének 22. verse azt mondja: "Dobjátok el régi bűnös természeteteket és korábbi életmódotokat, amelyet megrontott a vágy és a csalás" (NLT fordítás).

Mondhatod, hogy tökéletlenségeid a körülményeidből vagy a kromoszómáidból következnek. De nem az számít, honnan származnak. A lényeg, hogy foglalkoznod kell velük. A genetika megmagyarázza a hajlamaidat, de nem ment fel bűneid alól.

Itt a jó hír: ha egyszer hívővé válsz, akkor kapsz egy új erőt, amely nagyobb, mint ezek a régóta meglévő hajlamok. Ez az erő: a Szentlélek ereje.

Pál Filippiekhez írt levelének 2. fejezetének 12. és 13. verse azt mondja: "Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően."

Ez azt jelentené, hogy félned kell Istentől? Természetesen nem! Azt jelenti, hogy félj attól, hogy elszalasztod a legjobbat, amit Isten tervezett számodra, és elvesztegeted az életed. Félj attól, hogy bár leéled egész életedet, mégsem ismered meg mi volt Isten célja veled.

Az életed megváltoztatásának titka nem az akaraterő. Hanem az, hogy Isten a Szentlélek által akaratot és erőt ad neked, hogy megtedd, azt amit meg kell tenned.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mit gondolsz, mit jelent az, hogy "munkáljátok üdvösségeteket"?
  • Korábbi életmódodból mik azok a dolgok, amiket el kell engedned azért, hogy hitben fejlődni tudj?
  • Hogyan tapasztaltad már meg a Szentlélek erejét életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.02.20.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil