Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A másokért való imádkozás gyógyuláshoz vezet

2025. március 17. 03:00 - papk

 prayer-2544994_640.jpg

„Miután Jób imádkozott a barátaiért, az Úr helyreállította a vagyonát, és kétszer annyit adott neki, mint amennyi azelőtt volt”.Jób 42,10 

Az ima és a gyógyulás egyik legerősebb története Jób könyvében található. Senkinek sem kellett egyszerre ennyi mindent elszenvednie, mint Jóbnak. Ő egy olyan ember volt, aki szerette és szolgálta Istent, de egyetlen nap alatt szinte mindent elvesztett - vagyonát, egészségét és gyermekeit.

Jób gyötrődve zuhant a földre, gyászolta veszteségeit és fizikailag is szenvedett a betegségtől. Ekkor megjelent Jób három barátja. A Biblia azt mondja: „Hét nap és hét éjjel ültek vele a földön. Senki sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a szenvedése” (Jób 2,13).

Ez egy nagyon jó példa, amire emlékeznünk kell: Amikor a barátaink szenvednek, néha a legjobb, amit tehetünk, hogy egyszerűen odamegyünk. Minél mélyebb a fájdalmuk, annál kevesebb szóra van szükség. Ezt nevezik a „jelenlét szolgálatának” - nem kell mondanod semmit, csak legyél ott.

Végül azonban Jób barátai többet tettek ennél - tanácsokat kezdtek adni. Ezek nagy része nemigen segített, és ez felbosszantotta Istent. Ezért Isten azt mondta Elifáznak, Jób három barátja egyikének, hogy menjen és ajánljon fel áldozatot érte. Ezután Isten azt mondta: „Az én szolgám, Jób imádkozni fog érted, és én elfogadom az imáját a nevedben. Nem fogok úgy bánni veled, ahogyan megérdemled” (Jób 42,8 NLT fordítás).

Figyeld meg, hogy Isten azt mondta: „Jób imádkozni fog érted”. Várjunk csak - ki van itt válságban? Ki veszített el mindent? Jób! Isten azonban tudta, hogy Jóbnak addig nem lesz gyógyulása, amíg nem imádkozik mások gyógyulásáért.

A Jób könyve 42. részének 10. verse szerint: „Miután Jób imádkozott a barátaiért, az Úr helyreállította a vagyonát, és kétszer annyit adott neki, mint amennyi azelőtt volt”. Isten visszaadta mindazt, amit Jób elvesztett - sőt, többet adott!

Lehet, hogy te is elszenvedtél már nagy veszteségeket az életben. Talán most is a veszteségek időszakában vagy. Ne csak magadért imádkozz; imádkozz a szenvedő emberek gyógyulásáért a szomszédságodban, a közösségedben, a gyülekezetedben, a világban - és figyeld, hogyan hoz Isten gyógyulást az életedbe.

 

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mi kell ahhoz, hogy valaki másért imádkozzunk, miközben a saját fájdalmunkat is el kell viseljük?
  • Nehéznek találod, hogy ne adj tanácsot egy szenvedő barátodnak? Mit tennél másképp, ha legközelebb megpróbálnál segíteni?
  • Tudsz-e olyasvalakire gondolni, aki imádkozott érted annak ellenére, hogy ő maga nagyobb küzdelmekkel nézett szembe? Hogyan hatottak rád az imái?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2025.03.10.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

 

Szólj hozzá!

Jézus imádkozik a helyreállásodért

2025. március 16. 03:00 - R.K.A.

„A Sátán ... úgy akar elválasztani téged tőlem, ahogy a földműves elválasztja a búzát a héjától. De én imádkoztam érted ... hogy a hited meg ne fogyatkozzon. Hogy amikor majd talpra állsz, erősítsd a többi tanítványt.” Lukács 22,31-32 (GW fordítás)

2025_03_09_kep.jpg

Nem számít, hogy mennyire rontottad el az életed, imádság által lehetséges a helyreállás. Sőt, Isten arra is felhasználhatja a kudarcaidat, hogy másokon segítsen.

A Bibliában Péter tökéletes példája annak, aki elszúrta a dolgokat – az a férfi, aki hatalmas személyes és nyilvános kudarcot vallott, majd ebből talpra állt. De ebben a történetben nem az ő vagy valaki más imája segített neki felépülni, hanem Jézus imája.

Az utolsó vacsorán Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy egyikük el fogja árulni őt. Péter természetesen biztos volt benne, hogy ez nem lehet ő. Elhamarkodva közölte Jézussal, hogy vele együtt megy a börtönbe - és akár még meg is hal érte!

Jézus azonban azt mondta Péternek: „Garantálom, hogy addig nem kukorékol a kakas ma este, amíg háromszor azt nem mondod, hogy nem ismersz engem” (Lukács 22,34 GW fordítás).

Jézus nem csak Péter bukását jósolta meg, hanem azt is tudta, hogy Péter fel fog állni ebből, és a kudarcát mások megsegítésére fogja felhasználni. Jézus azt mondja a Lukács evangéliuma 22. fejezete 31-32 versében: „A Sátán ... úgy akar elválasztani téged tőlem, ahogy a földműves elválasztja a búzát a héjától. De én imádkoztam érted ... hogy a hited meg ne fogyatkozzon. Hogy amikor majd talpra állsz, erősítsd a többi tanítványt.” (GW fordítás).

Ezt teszi Jézus most is értünk a mennyben. A Római levél 8. fejezet 34. versében ezt olvassuk: „Hiszen Krisztus Jézus az, aki meghalt és feltámadt értünk, aki most Isten jobbján ül dicsőségben, és könyörög értünk.” (NLT fordítás)

Azért imádkozik érted, mert tudja, hogy a Sátán tönkre akarja tenni az életedet. Ha Jézus úgy gondolná, hogy van valami fontosabb az imádkozásnál, akkor inkább azt tenné. Ennyire fontos az ima mind a gyógyulás, mind a küldetés folyamatában. Jézus imádkozott és megbízta Pétert, hogy „erősítse meg a többi tanítványt” – bátorítsa testvéreit Isten családjában.

Téged is azzal bíz meg, hogy segíts másoknak.

Nem kell aggódnod amiatt, hogy mennyit vétkeztél már életedben. Valld meg a bűneidet, és fogadd el Isten bocsánatát a Jézusba vetett hit által. Ő már jóval előtted tudott a hibáidról és a kudarcaidról. Isten a gyógyulás Istene, és életed minden körülményét az ő céljaira fog felhasználni.

Bármilyen mélyre is zuhantál, tudd, hogy Isten kegyelme és szándéka minden pillanatot képes jóvá tenni.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj azokra az alkalmakra, amikor elszúrtad az életed. Miben ad reményt Péter története?
  • Milyen érzéssel tölt el az a tudat, hogy Jézus most is imádkozik érted? Milyen hatással van ez az önbizalmadra? A békességedre?
  • Gondolkodj azon, hogy hogyan használhatna Isten egy általad elkövetett hibát arra, hogy másokon segítsen.

 

Elnyerted már Isten megbocsátását?

Nem számít, mit tettél, vagy eddig hol voltál, Isten örökkévaló családjában van a helyed, amely készen áll és vár rád. A meghívás még most is érvényes. Csak higgy és fogadd el.

Készen állsz? Ezzel az imával kezdheted: „Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, számot fogok adni neked az életemről. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a magam terve szerint éltem, nem a te terved szerint. Szeretném, ha ez mostantól megváltozna. El akarok fordulni a bűneimtől, és feléd akarok fordulni.

„Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit rosszul tettem, hogy ne kelljen megfizetnem a büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg a megbocsátásodat. Tudom, hogy csak a te kegyelmed menthet meg engem, Uram. Soha nem tudnék elég jó lenni ahhoz, hogy a tökéletes helyre kerüljek.

„Úr Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy magadra vetted minden bűnömet. Elfogadhatóvá tettél a mennyország számára, és alázatosan kérlek, hogy ments meg engem. Hiszek benned, Jézus. És hiszem, hogy megtartod az ígéretedet, hogy azonnal, biztosan, teljesen és örökre megmentesz engem. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, gratulálok! Kérlek, írj nekem egy e-mailt angolul a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2025.03.09.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Szerezd vissza a látásodat imádsággal!

2025. március 15. 03:00 - Antal Péter Dávid

freepik_expand_63136.jpeg

"Azt mondták neki: 'Uram, nyisd meg a szemünket. És Jézus ... megérintette a szemüket, és azonnal visszanyerték a látásukat, és követték őt.” Máté 20:33-34 (ESV fordítás)

Milyen szemmel nézed a világot mostanában? Lehet, hogy elégedetten és hálával telve élsz. Ha ez így van - nagyszerű!

De az is lehet, hogy megrekedtél egy negatív gondolkodásmódban, és elvesztetted az irányérzékedet. Ebben esetben Isten azt akarja, hogy visszanyerd a látásodat, visszanyerd a jövőképedet.

De ez, csak imádsággal történhet meg.

Lehet, hogy egy szokás, sérelem vagy csalódás fogságába estél, és nem látsz belőle kiutat. Talán egy egészségtelen kapcsolat, egy rossz hozzáállás, vagy egy életmód okoz zavart nálad. Bármi is legyen az, imádsággal visszanyerheted a látásodat, és olyan dolgokat is megláthatsz, amiket korábban nem vettél észre.

A Bibliában van egy történet két vak emberről, akik visszanyerték látásukat, amikor imádkoztak. A Biblia azt mondja: „amikor hallották, hogy Jézus arra megy, így kiáltoztak: Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk!”. (Máté 20,30). Az ilyen kiabálás igazán szenvedélyes imádkozás!

De a tömeg lehurrogta a vakokat, hogy hallgassanak. Ők mégis egyre hangosabban imádkoztak, mire Jézus megállt és megkérdezte: „Mit akartok, mit tegyek veletek?”. (Máté 20:32). Ezt szeretem! Jézus hagyta, hogy ők mondják ki, mire van szükségük, ahogy hagyja, hogy ezt te is megtedd. Azt akarja, hogy te mondd el neki, mire van szükséged. És minden alkalommal, amikor elmondasz valamit Jézusnak - imádkozol.

Aztán így válaszoltak: „Uram, nyisd meg a szemünket! Jézus … megérintette szemüket, és azonnal visszanyerték látásukat, és követték őt.” (Máté 20,33-34 NIV fordítás).

Ez jól hangzik, ugye? Imádkozol, kigyógyulsz és követed Jézust. Amikor elkezded Isten szemszögéből nézni az életet, olyan dolgokat látsz, amiket eddig soha nem láttál. Értékesnek, elfogadhatónak, és megbocsáthatónak látod a házastársadat, a barátaidat, a családodat, a munkatársaidat és még az idegeneket is. Ilyenkor, ezeket a dolgokat már magadtól is észreveszed. Az egész látásmódod megváltozik.

A Biblia Márk evangéliumának 6. fejezetében, a 34. versben azt mondja: „Amikor Jézus … meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok mindenre tanítani”. Jézus így látja az embereket - könyörülettel. És ő azt akarja, hogy te is visszanyerd ezt a könyörületet önmagad, a szeretteid, a közösséged, az országod és a világ többi része iránt.

Kérd Istent, hogy állítsa helyre a látásodat, hogy követni tudd őt, és úgy lásd az embereket, ahogy Jézus látja őket!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi az a negatív látásmód, amin Isten szerint változtatnod kellene?
  • Mi tart vissza attól, hogy Jézushoz kiálts, és elmondd neki, mire van szükséged?
  • Mit gondolsz, Isten hogyan akarja megváltoztatni azt, ahogyan másokat és önmagadat látod?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.03.08.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Amikor lebénítanak az érzelmek, imádkozz!

2025. március 14. 03:00 - Olajfa

"A király ekkor így kérlelte...:’Kérlek, könyörögj Istenedhez, az Örökkévalóhoz, imádkozz értem, hogy a karom meggyógyuljon!’ Ő pedig imádkozott az Örökkévalóhoz, és a király karja meggyógyult: ismét olyan lett, mint korábban volt." (1 Királyok 13,6 ) 

Volt már olyan, hogy lebénítottak az érzelmek, olyanok, mint a gyász, a félelem, a bűntudat vagy a szégyen? Velem már történt ilyen. Talán azt gondolod, hogy ilyenkor nem lehet mit kezdeni az érzelmeinkkel - de ez nem igaz! Amikor lebénítanak az érzelmeid, az ima, az imádkozás segít talpra állni.

Az Ószövetségben olvashatsz egy Jeroboám nevű királyról, akit egyszer elborítottak az érzelmei. Isten küldött hozzá egy embert, hogy beszéljen neki a jövőjéről, és a királynak egyáltalán nem tetszett, amit hallott. Pontosabban, Jeroboám király haragjában tombolni kezdett - mindezt azért, mert nem akarta hallani az igazságot sem önmagáról, sem arról, hogy mi fog vele történni.

Történt már ilyen veled is? Talán nem tetszett, hogy rossz híreket mondtak neked. Vagy talán nem tetszett, hogy azt mondták, te magad vagy probléma okozója, ezért érzelemből reagáltál. Ez történt Jeroboám királlyal is.

A Királyok első könyvében, a 13. fejezet 4. versében ez áll: "Amikor Jeroboám király meghallotta Isten emberének beszédét, amelyet a bételi oltár ellen mondott, elvette a kezét az oltártól, és az Isten emberére mutatott: "Fogjátok el!" - kiáltotta a katonáinak. Ebben a pillanatban megbénult a kinyújtott karja, és már nem tudta visszahúzni."

Ami ezután történt, megdöbbentő volt. A király így kiáltott fel: "’Kérlek, könyörögj Istenedhez, az Örökkévalóhoz, imádkozz értem, hogy a karom meggyógyuljon!’ Ő pedig imádkozott az Örökkévalóhoz, és a király karja meggyógyult: ismét olyan lett, mint korábban volt." (1Királyok 13,6) Jeroboám király felismerte, hogy ima nélkül soha nem fog meggyógyulni.

Mi az, ami téged megbénít mostanában? Talán az érzelmeid. Fordulj Istenhez imádságban, és kérj meg másokat, hogy imádkozzanak érted! Ahogy Jeroboám király visszanyerte keze normális használatát az ima által, úgy Isten neked is tud segíteni, hogy egészségesen kezeld az érzelmeidet.

Az imádkozás fontos része érzelmeink egészséges kezelését helyreállító terveinknek. Ima nélkül nincs tartós gyógyulás!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen típusú beszélgetésekre reagálsz érzelemből?
  • Milyen példákat ismersz egészséges érzelmi reakciókra?
  • Hogyan használhatja Isten az érzelmeidet arra, hogy közelebb vonjon önmagához?

* (Daily hope by Rick Warren 2025.03.07.)

Szólj hozzá!

Isten sohasem rohan

2025. március 13. 03:00 - csmsdvd

2025_03_06.png

„Türelmesen vártam az Úr segítségét, aztán Ő meghallgatott és meghallotta kiáltásomat” (Zsolt 40,2 GNT fordítás).

Isten nem sietteti a lelki fejlődésedet. Talán azt hiszed, hogy siet, de nem siet. Ő arra használja a jelenlegi körülményeidet, hogy fejlessze a jellemedet és erősebbé tegyen. Ő türelmes.

A legtöbb ember viszont türelmetlen. Sok problémánkat az okozza, hogy képtelenek vagyunk várni. Azért adósodunk el, mert nem tudjuk, hogyan késleltessük az örömszerzésünket: olyan dolgokat vásárolunk amire nincs szükségünk; olyan pénzből amink nincs is meg; hogy olyan embereknek imponáljunk, akiket nem is kedvelünk. Mindent megveszünk, amit csak tudunk, bedobozoljuk, aztán ülünk a dobozunkon.

Vannak, akik még olyan kapcsolatokba is belemennek, amelyekbe nem kellene, mert nem tudják, hogyan kell késleltetni a vágyaik beteljesedését. Például azt mondják magukban, hogy „most akarok társaságot, még akkor is, ha nem a megfelelő emberrel”, vagy „most akarok lefeküdni veled, nem akarok várni”. És a türelmetlenségük gondokhoz, problémákhoz vezet.

A jó hír az, hogy imádsággal ki lehet gyógyulni a türelmetlenség okozta problémákból. A Biblia azt mondja: „Türelmesen vártam az Úr segítségét, aztán Ő meghallgatott és meghallotta kiáltásomat” (Zsolt 40,2 GNT fordítás)

Ne feledd: Isten sohasem siet. Tudtad, hogy a Bibliában sehol sincs példa arra, hogy Jézus futott volna? Sőt, inkább három nap alatt tett meg két és fél kilométert, amíg eljutott barátjához, Lázárhoz, aki nagyon beteg volt. És mire Jézus odaért hozzá, már késő volt, Lázár már meghalt.

Jézusnak azonban volt egy nagyobb terve. Nemcsak meg akarta gyógyítani Lázárt, hanem fel akarta támasztani a halálból. Csodát akart tenni. És pontosan ez történt. Jézus odament Lázár sírjához, megkérte, hogy gördítsék el a követ a sírkamra elől, és azt mondta: „Lázár, jöjj ki!”(Jn 11,43). És Lázár kijött!

Néha egy helyzet annyira elfajulhat, hogy kísértést érezhetsz arra, hogy a saját kezedbe vedd a dolgok irányítását. De ne „vágd le a kanyart”! Ehelyett bízz Isten tökéletes időzítésében, és várd a csodát! A Biblia azt mondja: „A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak.” (Róm 12,12).

Isten már tudja, hogy mit fog tenni életed következő hónapjában, a következő évben és a következő évtizedben. Az ő időzítése tökéletes; az életedre vonatkozó terve jó; és megéri várni rá.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi az a legfontosabb változás, amit szeretnél megtapasztalni az életedben? Mit teszel néha azért, hogy ezt a változást felgyorsítsd?
  • Hogyan befolyásolja a tűrési küszöbödet az a tudat, hogy Isten nem siet?
  • Milyen lenne az életed, ha jobban lazítanál és bíznál Isten időzítésében?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2025.03.06.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil