Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Egy célért vagy most itt

2025. február 11. 03:00 - gerbeaud

"Ki tudja, nem éppen a mostani idők miatt jutottál-e királynői méltóságra?" (Eszt 4,14)

Sokan úgy gondolják, hogy Isten csak prédikátorokat és misszionáriusokat hív, és azokat, akik „szuper spirituálisak”. De Isten hívása mindenkihez szól! Isten mindannyiunkat elhívott, hogy az életünkkel változást hozzunk. A probléma az, hogy néhányunk nem veszi fel a telefont.

Nem lehet csak azon töprengeni, hogy mit kellene tenned az életeddel, vagy magadtól kitalálni. Meg kell kérdezned Istent, hogy mire teremtett téged. És aztán napról napra Isten Igéjére kell nézned, hogy megerősítést kapj arról, hogy azt teszed, amit Isten akar.

Itt az ideje, hogy válaszolj Isten hívására!

Az elhívásod felismerése nem csak élet-halál kérdése, mint Eszter számára volt - ez fontosabb, mint az élet vagy a halál, mert az örökkévalóság a tét. Nem csak arról beszélünk, hogy itt és most kell segíteni az embereknek. Az örökkévaló sorsukról beszélünk. Az elhívásod magában foglalja a küldetésedet is - elmondani más embereknek az evangéliumot, hogy Jézus szereti őket, és a Megváltójuk és barátjuk akar lenni, hogy azért halt meg, hogy megismerjék Istent, és örökké vele lehessenek.

Isten minden dolgot a maga javára cselekszik. És te is részese lehetsz ennek - amikor azt mondod Istennek, hogy oda mész, ahová Ő akarja, és azt teszed, amit Ő akar.

Eszter könyve 4. részének 13. és 14. verseiben Eszter unokatestvére, Mordokaj ezt az igét küldi Eszternek: „Akkor Mordokaj ezt üzente vissza Eszternek: Ne képzeld, hogy te a királyi palotában megmenekülhetsz a többi zsidó közül! Mert ha te most némán hallgatsz, a zsidók kaphatnak módot máshonnan a szabadulásra és menekvésre, te azonban családoddal együtt elpusztulsz. Ki tudja, nem éppen a mostani idők miatt jutottál-e királynői méltóságra?”

Mordokaj tudta, hogy ez a fiatal, szegény, árva, zsidó lány nem véletlenül lett Perzsia királynője. Tudta, hogy Isten helyezte őt ebbe a pozícióba „ilyen időkre”.

Istennek megvan a célja az életeddel kapcsolatban. Ő hozott téged erre a helyre, ebben az időben, egy céllal. Ha tudni akarod, hogy mire hívott el téged, csak kérdezned kell tőle és hallgatnod kell rá.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Miért esik olyan sok embernek nehezére elhinni, hogy Istennek olyan hivatása és küldetése van számukra, amelyet csak ők tudnak betölteni?
  • Mi tart vissza attól, hogy a terveidet Istennek engedd át, hogy azt tehesd, amire Ő teremtett téged?
  • Hogyan változtatja meg a perspektívádat, ha elhiszed, hogy semmi sem történt véletlenül az életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.02.04.)

Szólj hozzá!

Valamit tenned kellene ez ellen

2025. február 10. 03:00 - Anita.B

pexels-anh-nguyen-517648218-29504333.jpg“Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok! Ha majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul, ha falatodat megosztod az éhezővel, és jól tartod a nincstelent, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény.” (Ézs 58,9-10)

Ha ránézel a körülötted lévő világra, mi az, ami irritál? Ami fáj, ami igazságtalan vagy ami probléma és arra késztet, hogy azt mondd, “Ez nem helyes!” Mi az, amit ha tehetnél, most azonnal megváltoztatnál a társadalomban? Mi az, ami ébren tart éjszaka? Mi zavar téged?

Élete egy bizonyos pontján mindenkinek van egy pillanata, amit én (eredeti: SODSAT - Somebody ought to do something about that) VTKEV pillanatnak nevezek, amikor azt mondják, “Valakinek tennie kell ez ellen valamit!” Valójában semmi sem történik addig, amíg valakinek nincs ilyen pillanata.

Ez történt Eszterrel, amikor meghallotta, hogy népét, a zsidókat, Hámán, a király udvarának tisztviselője meg fogja semmisíteni. Azt gondolta, hogy "Valakinek tennie kell ez ellen valamit", úgyhogy eszerint járt el. Eszter könyve 4. részének 4. verse szerint "a királyné nagyon megszomorodott", mikor hallott az emberek szenvedéséről a zsidók kiírtására adott rendelet miatt, és úgy döntött, hogy mindent kockára tesz és a királyhoz fordul segítségért.

Vannak dolgok, amik igazán zavarnak? Remélem igen! Ha valaki azt mondja, hogy semmi nem zavarja, akkor az egy énközpontú, elszigetelt, közösségen kívüli életről árulkodik. Amikor individualista életet élsz, semmi nem zavar, hacsak nem közvetlenül érint.

Isten elképesztő ígéretet tesz azoknak, akiket zavar valami és úgy döntenek, hogy tesznek ellene: “Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok! Ha majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul, ha falatodat megosztod az éhezővel, és jól tartod a nincstelent, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. Az Úr vezet majd szüntelen; kopár földön is jól tart téged, és csontjaidat megerősíti. Olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz” (Ézs 58,9-11).

A sorsod része, hogy egész életedben megtapasztald Isten jóságát. Ennek egyik módja az, ha nagylelkűen osztozol a rászorulókkal — ha áldozatot hozol abból, amivel Isten megáldott téged. Amikor így élsz, nyitva tartod a szemed a körülötted lévő lehetőségekre, hogy felemelhess másokat, és megmutasd nekik Isten szerető gondoskodását.

Elkezd zavarni, és utána teszel ellene valamit.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi az az egy dolog, ami zavar, de nem teszel ellene semmit? Mit üzen ma Isten, mit tegyél ezzel kapcsolatban?
  • Milyen konkrét, egyedi áldásokat kaptál Istentől? Mit gondolsz, miért áldott meg téged Isten ily módon?
  • Isten azt mondja az Ézsaiás 58,11-ben, hogy amikor azon dolgozol, hogy megfelelj a körülötted lévő szükségleteknek, “jó dolgokkal” fog megelégíteni téged. Szerinted mik lehetnek ezek a jó dolgok?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.02.03.)

Szólj hozzá!

Ha kísértésbe esel, hogy feladd az Istentől kapott álmod, folytasd tovább

2025. február 09. 03:00 - ReveSz

"Hit által Noé, amikor figyelmeztették a még nem látott dolgokra, szent félelemben bárkát épített, hogy megmentse családját. Hite által kárhoztatta a világot, és örököse lett a hit szerinti igazságnak.” (Zsid 11,7 NIV)

brown wooden building under blue sky during daytime

Nem szabad feladni az álmot, amit Isten ad neked. Folytasd, akár van kedved hozzá, akár nincs. Ne add fel a közepén - tartsd ki hosszú távon. Az életed közepe - nem az eleje vagy a vége - határozza meg, hogy sikeresen befejezed-e vagy sem.

A társadalom azt mondja nekünk: „Élj a mának; ha jól esik, csináld”. A kultúránkban semmi sem tanít minket arra, hogy előre gondolkodjunk. Az előre tervezés ritka. 10 évre előre gondolkodni? Ez forradalmi.

Itt az igazság: minden tovább tart, mint ahogyan azt gondolnánk. Ezért, ha 10 év múlva máshol akarsz lenni, akkor ma kell elkezdened. Most azonnal. Mert minden tovább tart, mint ahogy azt várnád.

Noé megértette ezt. Ő 120 évig dolgozott a bárkán. Valószínűleg szembe kellett néznie a magányossággal, a fáradtsággal és a csüggedéssel, de ő folytatta. Te is hasonló kihívásokkal fogsz szembesülni, ha azt az álmot követed, amit Isten ad neked.

Az ok, amiért Noé kitartott, a hite volt. A Biblia azt mondja: "Hit által Noé, amikor figyelmeztették a még nem látott dolgokra, szent félelemben bárkát épített, hogy megmentse családját. Hite által kárhoztatta a világot, és örököse lett a hit szerinti igazságnak.” (NIV fordítás)

Noé 42 001 napon keresztül egyetlen célra összpontosított: sorsának beteljesítésére. Hűséges maradt Isten tervéhez, még akkor is, amikor ez ismétlődőnek, magányosnak vagy nehéznek tűnt.

Talán úgy érzed, hogy fel akarod adni. Az élet nehéz, de Isten mai üzenete számodra ez: „Ne add fel!” Ő irányít, és az életed utolsó fejezetét még nem olvastad el - bár Isten már megírta. Ne add fel!

A Galata 6,9 emlékeztet minket erre: „Ne fáradjunk tehát bele abba, hogy azt tegyük, ami jó. Éppen a megfelelő időben fogjuk learatni az áldás termését, ha nem adjuk fel” (NLT fordítás).

A kulcskifejezés az „éppen a megfelelő időben”. A sikerhez idő, türelem és hit kell.

A bárka az üdvösség szimbóluma. Ahogy Noé családja a bárkában menekült meg, úgy mi is megmenekülünk azáltal, hogy Krisztusban vagyunk. A kegyelemről először Noé történetében esik szó. Az Isten kegyelmébe vetett hit - nem a mi cselekedeteinkbe vetett hit - az üdvösséghez vezető út.

A Biblia azt mondja: „Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi.” (2Kró 16,9 Új fordítás). Légy te is egy ilyen ember. Maradj hűséges, és teljesítsd be az Istentől kapott sorsodat.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tudod a türelmet és kitartást fejleszteni, hogy hűséges maradj Isten tervéhez, még akkor is, ha a fejlődés lassúnak vagy elkeserítőnek tűnik?
  • Milyen módon inspirálhat téged Noé 120 éves elkötelezettsége arra, hogy kitartóan kövesd azt az álmot, amelyet Isten adott neked?
  • Hogyan segíthet legyőzni a kétségeket vagy a feladás gondolatát az Isten vezetésében és kegyelmében való bizalom?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.01.30.)

Szólj hozzá!

Pontosan azt tedd, amit Isten mond neked, hogy tenned kell!

2025. február 08. 03:00 - FodorImi

noahs-ark-8769317_1920.png

"Noé meg is tett mindent úgy, ahogyan az ÚR megparancsolta neki." (1Móz 7,5)

Noé nem csak hallotta Isten szavát, hanem az szerint cselekedett is. Isten akarata szerint élt.

Megpróbálod ezt tenni? Megkérdezed: „Uram, mit akarsz, mit tegyek ma? Mit akarsz, mit tegyek ezen a találkozón? Mit akarsz, mit tegyek ezzel a lehetőséggel?” Noé mindig Isten vezetését kereste a tettei során.

Most képzeld el, hogy Noé korában élsz, és Isten arra kér, hogy építs egy bárkát. Valószínűleg lenne néhány nagy kérdésed. Nekem legalább négy jut eszembe:

Mi az az árvíz? A Biblia szerint Noé kora előtt soha nem esett eső. Az Mózes első könyve 2.fejezete elmagyarázza, hogy Isten alulról öntözte a földet, mint a reggeli harmat. Amikor Isten beszélt Noénak az özönvízről, ez egy teljesen elképzelhetetlen fogalom volt.

Hogyan épül egy bárka? Akkoriban még nem voltak barkácsboltok vagy fatelepek. Noénak minden egyes fadarabot magának kellett kivágnia és előkészítenie. Ezért tartott évtizedekig a bárka megépítése.

Hogyan lehet egy hatalmas bárkát a vízbe vinni? Noé messze lakott a tengertől. A Biblia szerint az özönvíz nemcsak esőből, hanem földalatti forrásokból is feltört. A víz jóval az eső elállta után emelkedett fel, megoldva ezzel a bárka mozgatásának problémáját.

Hogyan gyűjtöd össze az összes állatot? Ha Isten teremtette a világegyetemet, akkor az állatok Noéhoz való eljuttatása nem jelentett kihívást. Az igazi csoda Noé engedelmessége volt. Mózes első könyve 7. fejezet 5. verse szerint: „Noé megtette mindazt, amit az Úr parancsolt neki”.

Mit tanulhatunk Noétól? Isten megáldja az engedelmességet, még akkor is, ha annak nincs értelme. A hit azt jelenti, hogy bízunk Istenben, amikor nem értjük teljesen az Ő tervét. Az életben csábító „rövidítésekkel„ fogsz szembesülni, különösen a hosszú várakozási vagy csüggedési időszakokban. Noé 120 évet várt, hogy lássa Isten tervének beteljesedését. Kitartása arra emlékeztet minket, hogy Isten időzítése tökéletes. Ne rövidítsd le az utat - bízz benne, és engedelmeskedj neki teljesen.

„[Noé] Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére” (Zsidók 11,7). Isten nagyra értékeli a rendíthetetlen hitet és a teljes engedelmességet. Ha megalkuvás nélkül követed a parancsait, akkor minden képzeletedet felülmúlóan megáld téged.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Hogyan gyakorolhatod, hogy meghallgatva Isten utasításait, tétovázás nélkül cselekedj azok szerint, még akkor is, ha nem látod az értelmét?
  • Milyen „rövidítések” csábíthatnak a jelenlegi helyzetedben, és hogyan választhatod a hűséget a kényelem helyett?
  • Noé rendíthetetlen engedelmessége hogyan késztet arra, hogy mélyebben bízzál Istenben az életed olyan területein, ahol nehezen érted meg a tervét?

(Daily Hope by Rick Warren – 2025.02.01.)

Szólj hozzá!
Címkék: engedelmesség

Isten hangjára figyelj és ne a kétely hangjaira!

2025. február 07. 03:00 - Besther

glass-ark-2766188_1280.jpg

"Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyeket még nem láthatott." (Zsid. 11,7)

 A kétely hangjai megpróbálnak lebeszélni, eltéríteni és kisiklatni az életed céljától. De neked Isten hangjára kell hallgatnod és nem a kételkedésére.

Képzeld el Noé életét: egy csatahajó méretű bárkát épít az előkertjében, miközben mindenki más éli az életét. A szomszédai bizonyára azt gondolták, hogy őrült. "Mit csinál ez a fickó? A Queen Maryt építi az udvarán? Hol van a lakóközösség egyesülete?"

Valószínűleg Noét még a saját családja is megkérdőjelezte.

A fiai ezt mondhatták, "Apa, a bárka kínos. Miért nem szerzel normális munkát? Mindenki rajtunk nevet!"

Az álomrombolók mindig fel fognak bukkanni az életedben. A kritikusok, a cinikusok, és még a szeretteid is megkérdőjelezhetik Istentől kapott elképzelésedet. Gyakran tévednek.

Viszont a legnagyobb álomromboló gyakran te magad vagy. A szavak, melyeket magadnak mondasz, számítanak. Ha úgy beszélnél a barátaiddal, ahogy magaddal beszélsz, pl.: "Nem vagyok jó", "Jobban kellett volna tudnom" vagy "Sosem fog sikerülni", akkor nem is lennének barátaid.

Az igazság az, hogy ilyenkor mindig hazudunk magunknak. A Biblia azt mondja, "Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan; ki tudná kiismerni?!" (Jer 17,9) Meggyőzzük magunkat, hogy a dolgok rendben vannak, amikor nincsennek rendben, vagy arról, hogy reménytelenek, amikor nem azok. Ezért kell Istenre hallgatnod, mert Ő mindig az igazat mondja.

A Zsidókhoz írt levél 11,7 ezt mondja: "Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyeket még nem láthatott." 

Jegyezd meg ezt: "kijelentést kapott". Noé bízott Isten kijelentésében, annak ellenére, hogy nem láthatta a jövőt. Hasonlóképp, te se láthatod a jövődet, de bíznod kell Istenben. Az Ő igéje a vezetőd. A hit annyit jelent, hogy hinni a láthatatlanban, a sorsodban, és az örökkévaló jövődben.

A Biblia ezt mondja: "mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók." (2Kor 4,18)

Koncentrálj arra, ami az örökkévaló és ne az átmeneti bajokra. Noé hite szembement környezete kultúrájával és  szemben állt a körülötte lévő hitetlenséggel. Hogyan tudott ekkora hitben megmaradni? Hallotta Istent.

Azt mondhatod: "Én nem hallom Istent!" A megoldás? Kerülj közel hozzá!

A Biblia azt mondja: "Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!" (Zsolt 46,11) Kapcsold ki a figyelemelterelő eszközöket! Ülj csendben! Imádkozz!

Csak ha közelebb mész Istenhez, akkor hallhatod igazán. Hallgasd és kövesd Őt! "Az Istennel járt Nóé." (1Móz 6,9)

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan helyezheted előtérbe az életedben Isten hangjának meghallását, a kételkedés és a negativitás hangjaival szemben? 
  • Milyen lépéseket tehetsz, hogy megerősítsd hitedet, mint Noé, amikor mások kritizálnak, vagy elkedvetlenítenek?
  • Milyen utakon engeded, hogy a saját negatív belső hangod kisiklassa Istentől kapott látásod, miként tudod ezt leküzdeni Isten igéjéből eredő igazsággal?

Nem számít, hogy mit tettél, vagy hol voltál, helyed van Isten örökkévaló családjában, mely készen áll és vár rád. A meghívás áll. Csak higgy és megkapod.

Készen állsz? Itt egy ima, amivel elindulhatsz:
"Drága Istenem! Tudom, amikor meghalok, számot kell majd adnom neked életemről. Tudom, hogy vétettem ellened és a saját tervem szerint éltem, nem a tiéd alapján. Szeretném ezt megváltoztatni, most azonnal. El akarok fordulni a bűntől és feléd fordulni. 
Köszönöm, hogy elküldted Jézust meghalni mindazért, ami rosszat tettem és emiatt nem kell megfizetnem a bűneimért. Tudom, hogy nem érdemlem meg a megbocsátásod. Tudom, hogy csak a te kegyelmed tud  megmenteni, Uram. Sose lehetnék elég jó ahhoz, hogy egy tökéletes helyre kerüljek. 
Jézusom! Köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy minden bűnömet magadra vetted. Elfogadhatóvá tettél a mennyország számára, alázatosan kérlek, ments meg. Hiszek benned, Jézus. És hiszem, hogy megtartod ígéreted, hogy megmentesz azonnal, biztosan, teljesen és örökre. Jézus nevében imádkozva. Ámen."

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2025.01.31.)

   

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil