Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Lehet nem egyetértened ellenségesség nélkül

2024. június 29. 03:00 - Anika Enikő

tic-tac-toe-1777859_1920_1.jpg

Mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni Istennek. Többé tehát ne ítélkezzünk egymás felett!” (Róm 14,12–13)

Sokan - beleértve keresztényeket is - azt gondolják, hogy csupán azokkal kell tisztelettel bánni, akiknek a cselekedeteivel, véleményével egyetértenek. De semmi sem áll távolabb az igazságtól. Manapság számos olyan tevékenység létezik társadalmunkban, amelyektől én mint hívő ember irtózom, és amelyeket egyértelműen ellenzek.

Ám én azok iránt is kimutatom tiszteletemet, akikről tudom, hogy helytelenül viselkednek.

Hogy miért?

Először is mert tudom, hogy a végén Isten előtt minden embernek felelősséget kell vállalnia hozzáállásáért, cselekedeteiért és magatartásáért. Egy nap majd Isten rendezi a számlát. Mindegyikünknek számot kell adnunk a viselkedésünkről.

Másodszor pedig, mert nem én vagyok az Úristen. Azok az emberek, akiknek a viselkedésével nem értek egyet, nem nekem tartoznak felelősséggel. Istennek kell majd számot adniuk. Nem az én feladatom körbejárkálni és rávenni mindenkit, aki nem hívő, hogy úgy viselkedjen, mintha hívő lenne. A Biblia is azt mondja, hogy az emberek addig nem tudnak Istennek tetszően viselkedni, amíg nincsenek kapcsolatban vele.

A Bibliában ez áll: „Mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni Istennek. Többé tehát ne ítélkezzünk egymás felett!” (Róm 14,12–13)

Azonban az nem ítélkezés, ha megmondjuk az igazat az embereknek. Amikor valaki olyan dolgot tesz, amiről a Biblia azt mondja, hogy helytelen, akkor megmondani az illetőnek, hogy amit tett, az nem helyénvaló - az nem ítélkezés. Ez csupán az igazság kimondása számára. Az már viszont ítélkezés, ha az igazsággal „ledorongoljuk” az illetőt, mintha mi erkölcsileg magasabb rendűek lennénk.

Lehet egyet nem érteni valakivel ellenségesség nélkül is. Az igazat megvallva, néhányan a leggorombább emberek közül, akikkel valaha is találkoztam, túlbuzgó keresztények voltak, olyanok, akik annyira elkötelezettjei voltak az igazságnak, hogy nem számított nekik, hogy emberekről van szó.

Igazad lehet egy bizonyos helyzetben, ám ha az igazságot nem szeretettel adod át, akkor nem követed a Bibliában leírtakat. Válasszuk azt, hogy ilyenkor olyan tisztelettel vagyunk, amilyet Jézus szeretne tőlünk, még akkor is, ha ezt nehéz megtennünk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor van a megfelelő ideje és mi a megfelelő módja annak, hogy felhívjuk a figyelmet valaki bűnösségére?
  • Hogyan segít kimutatni a tiszteletedet, ha beszéd helyett inkább odafigyelsz rá?
  • Van-e valaki, akitől bocsánatot kell kérned, mert helytelenül bántál vele, amikor nem értettetek egyet? Mit tudnál tenni már ma, hogy ezt megtedd?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2024.06.22.)

Szólj hozzá!

Minden ember megérdemli a tiszteletet

2024. június 28. 03:00 - papk

crosses-671379_640.jpg

"Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet" 1 Péter 2,17 

A tisztelet veszélyeztetett értékké vált.

Pedig a Biblia világossá teszi, hogy a stabil családok - és a stabil társadalmak - a tiszteletre épülnek. A Biblia azt parancsolja, hogy tiszteljük szüleinket, tiszteljük a polgári hatalmat és az egyházi vezetőket. A feleségek az Efézusi levélben arra kapnak felszólítást, hogy tiszteljék a férjeiket. Péter első levele a férjeket feleségük tiszteletére szólítja fel. Csak hogy világos legyen, Isten senkit sem hagy ki, mert a Biblia azt is kimondja: "Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet" (1Péter 2,17)

Minden ember megérdemli a tiszteletet - hitétől vagy viselkedésétől függetlenül.

Miért?

Mindenkit Isten teremtett. A 8. Zsoltár 6. verse szerint: "Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg." Isten nem csinál hulladékot. Senki sem értéktelen. Az emberek rossz döntéseket hoznak, de attól még értékesek Isten számára. Isten még a világ legszerethetetlenebb emberét is szereti. Amikor kimutatjuk tiszteletünket valaki iránt, akkor megmutatjuk neki, hogy értékeljük őt, mint Isten teremtményét.

Jézus mindenkiért meghalt. A Biblia azt mondja: "Nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg  … , hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén." (1Péter 1,18-19). Lehet, hogy te nem tartasz értékesnek bizonyos embereket, de Isten igen. Sőt, azt mondja, hogy minden ember, akivel találkozol, megéri, hogy meghaljanak érte. Nem változtatja meg ez az állítás azt, ahogyan ezekre az emberekre tekintesz?

A tiszteleted mutatja meg, hogy ismered Istent. A Biblia azt mondja: Isten a szeretet. Ha ismered Istent, akkor szeretettel töltöd meg az életedet. A Biblia szerint: "aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet. " (1János 4,8). A szeretet mindig tisztelettel bánik az emberekkel.

Azt kapod vissza, amit adtál. Ez az aratás törvénye. „Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten!” Ha azt akarod, hogy tiszteljenek, akkor bánj tisztelettel az emberekkel. A Galatákhoz írt levél 6. fejezetének 7. verse is megerősíti ezt: "amit vet az ember, azt fogja aratni is"

Azzal, hogy megtanuljuk szeretni egymást, "a tiszteletadásban egymást megelőzők [leszünk]" (Róma 12,10). Könnyebben fogsz tisztelni másokat, ha felismered, hogy Isten mit tett értük, és megpróbálod őket valahogyan úgy szeretni, ahogyan Ő szereti őket.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Minden ember, akivel ma találkozol, megérdemli a tiszteletedet. Hogyan változtatja meg ez az igazság a jövőbeli viselkedésedet?
  • Hogyan különböztet meg minket a világtól az, ha úgy bánunk másokkal, ahogyan azt Isten elvárja tőlünk?
  • Milyen módon tudod "megtölteni az életedet szeretettel"?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2024.06.21.)

Szólj hozzá!

Hogyan töltsd a szombatnapodat?

2024. június 27. 03:00 - R.K.A.

 

2024_06_20_kep.jpg

„Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap, a te Istenednek, az ÚRnak a nyugalomnapja.” 2Mózes 20,9-10

Mindannyiunknak tudatosan kell megválasztanunk, hogy hogyan töltjük el a munkán kívüli időnket! Ha nem így teszel, akkor soha nem pihened ki magad és hamar ki fogsz égni!

Olyan ez, mint az íj és a feszítő húr. Ha az íj állandóan meg van feszítve, elveszti erejét. Rendszeresen meg kell lazítani a húrt. Te is kényszerítsd magad, hogy megfelelő mennyiségű munkaidőt szabj meg önmagadnak, és, amit elhatároztál, azt tartsd is be! Sőt, kérj meg valakit, hogy segítsen ebben.

Az elegendő pihenést tartani nem csupán egy népszerű pszichológiai szlogen vagy egy jó tanács. Isten számára annyira fontos, hogy a Tízparancsolatba foglalta – a „Ne ölj”, a „Ne hazudj” és a „Ne lopj” parancsok mellé. A „hetente csinálj egy szabadnapot” felkerült Isten top 10-es erkölcsi listájára. Nem kellene szerepelnie a miénkben is?

A Bibliában ezt olvassuk: „Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap, a te Istenednek, az ÚRnak a nyugalomnapja.” (2Mózes 20,9-10). Ezt a napot nevezzük szombatnapnak, ami egyszerűen „nyugalom napját” jelent. Mire van szükségünk a szombatnapon?

Fizikai pihenés. Ha nem veszel ki pihenőnapot, a tested fog rákényszeríteni, hogy pihenj. A hátad be fog állni. Fájni fog a fejed. Megbetegszel. Isten nem úgy tervezte a testünket, hogy pihenés nélkül működjön. Ezért van az, hogy néha a legszentebb dolog, amit a pihenő napodon tehetsz, az, hogy szundítasz egyet!

Érzelmi feltöltődés. Ezt mindenki másképp csinálja. Egyeseknél ez a feltöltődés csendben történik. Mások szórakozással tudnak megújulni. Megint mások az emberi kapcsolataik segítségével töltődnek fel. Fedezd fel, mi kell ahhoz, hogy érzelmileg feltöltődj, és tedd meg azt rendszeresen a pihenőnapjaidon!

Lelki összpontosítás. A pihenésed napján dicsőítsd az Urat! Szánj időt arra, hogy Istenre koncentrálj és ne a problémáidra. Isten dicsőítése mindent megfelelő perspektívába helyez. Összezsugorítja a problémákat. Emlékeztet arra, hogy ma is Isten uralkodik, és Ő át fog segíteni a gondokon, bármivel is kell szembenézz. És ekkor hirtelen az a probléma, ami miatt egész héten aggódtál, már közel sem lesz olyan nagy.

Mindenkinek szüksége van heti egy pihenőnapra. Nem kell, hogy ez vasárnap legyen. Lehet a hét bármelyik napja, de minden héten ki kell venned egy szabadnapot, hogy pihentesd a tested, feltölts érzelmeidet, és Istenre fókuszáld a lelkedet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen mentális, érzelmi, lelki és fizikai jeleket veszel észre magadon, ha nem pihensz eleget?
  • Gondoltál-e már arra, hogy ha nem pihensz eleget, az Isten iránti engedetlenség? Mi változik, ha így gondolsz erre?
  • Mi a legjobb módja annak, hogy érzelmileg feltöltődj?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2024.06.20.)

Szólj hozzá!

Nem vagy Isten – ne is viselkedj úgy!

2024. június 26. 03:00 - Antal Péter Dávid

vertical-view-french-alps-summer.png„Csak az dolgozik kimerülésig, akinek ahhoz sincs elég esze, hogy hazataláljon.” Prédikátor 10,15 (GNT fordítás)

Nem vagy Isten. Nincs mindenre válaszod. Nem tehetsz meg mindent. Ha azzal küzdesz, hogy egyensúlyt találj az életedben, ezek a beismerések mindent megváltoztathatnak.

A Biblia azt mondja: „Csak az dolgozik kimerülésig, akinek ahhoz sincs elég esze, hogy hazataláljon.” (Prédikátor 10,15 GNT fordítás).

Ostobaság kimerülésig dolgozni. Tudod, hogy amikor túlhajszolod magad, Istent játszol? Ezzel azt akarod elmondani, hogy minden rajtad múlik és minden összeomlik, ha nem tartod forgásban a világot.

Ez egyszerűen nem igaz! Nem te vagy az univerzum vezérigazgatója. Az univerzum nem fog szétesni, ha időt szakítasz a pihenésre és az életed egyensúlyba hozására. Isten kézben tartja az univerzumot.

Gyakran azért tesszük ezt magunkkal, mert igyekszünk mindenkinek a kedvében járni. Tanuld meg ezt a leckét még ma: nem tudsz mindenkinek megfelelni. Még Isten sem tud mindenkinek tetszeni! Egy ember azt akarja, hogy essen az eső. Egy másik azt szeretné, ha sütne a nap. Abszurd dolog olyan dolgot megpróbálni, amit még Isten sem tud megtenni.

Amikor mások elvárásai szerint élsz, rengeteg „kell”-et raksz a válladra. Azt gondolhatod, hogy „több órát kellene dolgoznom”, „olyan aktívnak kell lennem, mint az összes többi szülő”, vagy „önként kellene részt vennem ebben a projektben”. De vedd észre: senki sem kényszerít téged ilyen dolgokra. A túlmunka a te döntésed. Dönthetsz úgy, hogy vállalod a többletmunkát, vagy nemet mondasz. És te viseled a választásoddal járó következményeket.

Ha emberfeletti módon megpróbálod mindezt megtenni, azzal megfosztod Istent a dicsőségtől. A Biblia ezt mondja ki a második Korinthusi levél 4. fejezetének 7. versében: „Ez a kincs agyagkorsókban van, megmutatva, hogy ez a mindent felülmúló hatalom Istentől származik, és nem tőlünk” (NIV fordítás).

Pál arra emlékeztet bennünket, hogy emberek vagyunk. Gyengék és törékenyek vagyunk. Az agyagüvegek könnyen eltörnek. Ha leejtjük őket, összetörnek. Az agyagedényeket ennek megfelelően és óvatosan kell kezelni. Ha nem így teszünk, akár teljesen össze is törhetnek.

De a jó hír az, hogy erőtlenségünkön keresztül Isten ereje és dicsősége átragyog. Az emberi lényed nem rejtegetni való. Ehelyett hálásak lehetünk Isten erejéért, amely a korlátainkon keresztül munkálkodik.

Tehát ismerd be te is: ember vagy. Köszönet Istennek ezért!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kinek próbálsz tetszeni a munkáddal?
  • Gondold át, hogyan reagálsz erre a kijelentésre: „Megfosztod Istent a dicsőségétől, amikor mindent egyedül próbálsz megtenni.”
  • Milyen konkrét módon fogsz mozgásteret és több pihenőt tenni az időbeosztásodba ezen a héten?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2024.06.19.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A kiegyensúlyozott élet kulcsa: Jézus

2024. június 25. 03:00 - Olajfa

"Keressétek először Isten országát és az ő akaratát. Akkor minden más szükségletetek is teljesülni fog." (Máté 6,33 NCV fordítás)

Ha igazán kiegyensúlyozott életet akarsz élni, akkor a történelemben csak egyetlen személyt tekinthetsz példaképednek: Jézust. Ha őt helyezed életed középpontjába, az életed kiegyensúlyozottabb lesz.

Gondolj úgy az életedre, mint egy kerékre. A kerék középpontja a kerékagy. Életed minden küllős része (amelyek a kapcsolataid, a családod, a karriered, a céljaid és így tovább) ebből a központból indul ki. Mindannyian valamilyen csomópont köré építjük az életünket. A kérdés az, hogy mi lesz a te középpontod? A családod lesz az? A karriered? A pénz?

Vagy Jézus lesz az?

Honnan tudod, hogy mi köré építed az életed? Vess egy pillantást arra, amire a legtöbbet gondolsz. Ez az, ami hajt téged.

Az életed középpontja kritikus fontosságú a kiegyensúlyozott élet kialakításához. A szilárd középpont szilárd élethez vezet. Egy gyenge, törékeny középpont gyenge élethez vezet. Amikor az emberek azt mondják nekem, hogy az életük kezd szétesni, az általában egy dolgot jelent: hibás a középpontjuk. Valami más, mint Isten került előtérbe az életükben.

A központ nem csak stabilitást teremt, hanem minden mást is irányít és befolyásol az életedben. Amit az életed középpontjába helyezel, az lesz az erőforrásod is. A kerék ereje mindig a középpontból sugárzik kifelé - soha nem fordítva.

Tedd Jézust életed középpontjává, és ő biztosítja a stabilitást, az irányítást és az erőt, amire szükséged van. A Biblia azt mondja: "Keressétek először Isten országát és az ő akaratát. Akkor minden más szükségletetek is teljesülni fog." Máté 6,33 (NCV fordítás)

Ha úgy döntesz, hogy Jézust helyezed a középpontba, életed minden más területe - a családodtól a karriereden át a céljaidig - benne talál egyensúlyt. Ő fogja irányítani az életedet, megerősíti és stabilitást ad neki.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha az életedre úgy tekintenél, mint egy kerékre, mi lenne a közepén?
  • Melyek a legnagyobb zavaró tényezők, amelyek megakadályozzák, hogy kiegyensúlyozott életet élj?
  • Szerinted mi a legnagyobb akadálya annak, hogy Jézust helyezd az életed középpontjába?

Az első lépés ahhoz, hogy Jézus legyen az életed középpontjában, az, hogy átadod az életedet neki.

 A Biblia szerint csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Isten Fiában, Jézus Krisztusban. A mennybe jutást nem lehet kiérdemelni: "Hiszen kegyelemből van üdvösségetek, hit által és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék" (Efézus 2,8-9).

Ha készen állsz arra, hogy életedet Jézusnak szenteld, kezdd azzal, hogy ezt az imát elmondod:
"Drága Istenem, megígérted, hogy ha hiszek a Fiadban, Jézus Krisztusban, minden, amit valaha is rosszul tettem, megbocsátást nyer, megtudom életem célját, és egy napon befogadsz a mennyei örök otthonodba.

Megvallom, hogy vétkeztem, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye bűneimet, és hogy te feltámasztottad őt. Bízni akarok Jézusban mint Megváltómban, és a mai naptól kezdve őt mint Urat követem. Vezesd életemet, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.06.18.)

 

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a "Rövidítések - Angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil