Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Előre is hálát adunk Istennek az áttörésért?

2025. szeptember 30. 03:00 - Lencsés Tamás

Miután tanácskozott a néppel, fölállította az Úr énekeseit, akik szent öltözetben dicsérték őt, és az arcvonal előtt vonulva így énekeltek: Adjatok hálát az Úrnak, mert örökké tart szeretete!”
(2Krón 20,21)

Jósáfát király története tökéletesen illusztrálja annak erejét, ha előre hálát adunk Istennek, még mielőtt megkapnánk a választ az áttörést hozó imádságunkra.

Amikor három ellenséges sereg támadásával szembesült, Jósáfát szokatlan haditaktikát alkalmazott: Miután tanácskozott a néppel, fölállította az Úr énekeseit, akik szent öltözetben dicsérték őt, és az arcvonal előtt vonulva így énekeltek: Adjatok hálát az Úrnak, mert örökké tart szeretete!” (2Krón 20,21)

Egyetértenél azzal, hogy ez szokatlan módja a hadsereg szervezésének? Képzeld el, mit gondoltak az ellenséges hadseregek, amikor meglátták Izráel hadseregét, amelyet egy csapat hárfás és trombitás vezetett.

Biztos vagyok benne, hogy a kórus is csodálkozott, mi folyik itt. Azonban Jósáfát emlékeztette őket, hogy a csata Istené, és ha hisznek benne, akkor sikerrel járnak. Ezért tudták előre megköszönni Istennek a közelgő győzelmet, majd megmutatni neki, hogy hisznek benne, azzal, hogy a kórust a hadsereg elé állították.

Az ima és a dicséret a hit szavakba öntött formája. Amikor azt mondod: „Istenem, köszönöm, hogy gondoskodsz a pénzügyi nehézségemről. Köszönöm, hogy gondoskodsz a fájdalmamról. Köszönöm, hogy megoldod ezt a konfliktust”, akkor előre megköszönöd neki.

Nem kell nagy hit ahhoz, hogy megköszönd Istennek, miután valamit megtett. Az igazi hitet azzal mutathatod meg, hogy előre megköszönöd neki, még mielőtt az áttörés bekövetkezik.

Íme, milyen hatalmas ereje van annak, ha hálát adsz Istennek, mielőtt még megérkezne az áttörés: „Amikor elkezdték az ujjongást és a dicséretet, az Úr lázadókat támasztott a Júdára támadó ammóniak, móábiak és a Széír-hegység lakói között” (2Krón 20,22).

Jósáfát serege nem emelte fel az ujját (kivéve, hogy hangszereiken játszottak). Hogyan nyerték meg a csatát? Előre hálát adtak Istennek. Hittek abban, hogy Ő gondoskodik róluk és megmenti őket ellenségeiktől. Harci felállásukban mutatták meg hitüket. Aztán nézték, ahogy Isten áthidalja a nehézségüket.

Mikor fogod megköszönni Istennek az áttörést? Talán egész életedben vágytál valamire, de csak könyörögtél érte. Talán próbáltál alkudozni, megvesztegetni vagy nyomást gyakorolni Istenre, hogy „igen” -t mondjon.

Isten áttörést akar hozni az életedbe és arra hív, hogy bízz benne és higgy benne.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen áttörésre vársz Istentől az életedben? Mióta vársz már rá?
  • Hogyan tudod szavakba önteni a hitedet, bízva abban, hogy Isten gondoskodni fog rólad, még akkor is, ha még nem láttad az áttörést?
  • Amennyiben Isten ismeri minden gondolatodat, miért gondolod, hogy azt akarja, hogy szavakba öntsd a hitedet?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.09.23.)

Szólj hozzá!

Hogyan lehet elengedni azokat a csatákat, amelyek nem a tieid

2025. szeptember 29. 03:00 - gerbeaud

"Nem a ti háborútok ez, hanem az Istené!"
(2Krón 20,15)

Képzeld el, hogy egy repülőgépen ülsz, amelyik hamarosan felszáll. Ahogy a repülőgép elindul a kifutópályán, elkezded csapkodni a karjaidat. Ahogy a sebesség növekszik és a repülőgép orra emelkedik a levegőbe, egyre gyorsabban csapkodod a karjaidat. Miután a repülőgép a levegőbe emelkedett, a légiutas-kísérő odajön hozzád és megkérdezi: „Mit csinálsz?”

Te pedig azt válaszolod: „Ó, segítek felszállni.”

Ez nevetséges, igaz? De lényegében ezt teszed, amikor olyan dolgokat próbálsz megtenni, amelyekre csak Isten képes. Ahogy nem kell felemelned egy repülőgépet, úgy nem kell megpróbálni olyan dolgokat tenni, amelyekre csak Isten képes.

Szeretnéd tudni, miért vagy állandóan fáradt, frusztrált vagy kimerült az életben? Az lehet az oka, hogy olyan csatákat próbálsz megvívni, amelyek Istenre tartoznak, és pedig te nem vagy Isten.

"Nem a ti háborútok ez, hanem az Istené!" (2Krón 20,15)

Az emberek gyakran próbálnak függetlenek lenni, amikor problémával szembesülnek. Azt gondolják: "Meg kell oldanom. Ha meg kell oldani, akkor rajtam múlik!” De amikor Isten szerepét vállalod magadra, az kimerít, mert eleve nem arra vagy hivatott, hogy egyedül cipeld a problémákat.

Talán körbe-körbe futottál, próbálva megoldani a házasságod, a tested, a gazdaság, az iskolád vagy a világ problémáit. Saját erődből próbálod megoldani. Egyedül próbálod megvívni a csatát, és fáradt vagy.

Amikor az erőd elfogy, és végül feladod, Isten azt akarja, hogy visszatérj hozzá. És amikor ezt megteszed – amikor elmondod neki, hogy elrontottál mindent –, talán azt gondolod, hogy cserbenhagytad. De Isten nem csalódott benned, mert nem várja el tőled, hogy azt tedd, amit csak ő tud megtenni.

Az igazság az, hogy nem te tartod Istent a kezedben, hanem ő tart téged a kezében. Ha azt hiszed, hogy te tartod Istent a kezedben, az nem Isten. Az egy bálvány. Ha olyan dologban bízol, amit szerinted irányíthatsz, akkor az a dolog nem Isten.

Tehát engedd el és add meg magad Istennek. Mert akkor mondja ő: „Remek! Most már tehetünk valamit.”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi az a dolog, amit már túl régóta próbálsz egyedül megoldani?
  • Miért akarja Isten, hogy megadd magad, mielőtt cselekszik? Mit akar, hogy megérts magadról és róla?
  • Milyen érzés tudni, hogy Isten nem csalódik, ha nem tudsz lehetetlent véghezvinni?

 

Átadtad már az életedet Istennek?

Meghívása, hogy részese legyél örök családjának, készen áll és rád vár. Csak higgy és fogadd el! Íme egy ima, amellyel kezdheted:

„Drága Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, számot kell adnom neked az életemről. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját tervem szerint éltem, nem a tiéd szerint. Azt akarom, hogy ez megváltozzon, mostantól kezdve. El akarok fordulni a bűneimtől, és feléd akarok fordulni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit rosszul tettem, így nem kell megfizetnem a büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg a bocsánatodat. Tudom, hogy csak a kegyelmed menthet meg, Uram. Soha nem lehetek elég jó ahhoz, hogy egy tökéletes helyre kerüljek.

Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy magadra vetted az összes bűnöm. Elfogadhatóvá tettél a mennyország számára, és alázatosan kérem, hogy ments meg. Hiszek benned, Jézus. És hiszem, hogy betartod az ígéretedet, hogy azonnal, biztosan, teljesen és örökké megmentesz. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha imádkoztál, hogy elfogadod Jézust, gratulálok! Kérlek, írj nekem e-mailt a Rick@PastorRick.com címre (angolul), és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsen neked elindulni Jézussal való utazásodon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.09.22.)

Szólj hozzá!

A tehetetlenség Istennel nem reménytelenség

2025. szeptember 28. 03:00 - Anita.B

pexels-james-frid-81279-12797999.jpg“Tehetetlenek vagyunk ezzel a nagy sereggel szemben, amely támad minket.
Nem tudjuk, mit tegyünk,
de hozzád fordulunk segítségért.”
(2Krón 20,12 GNT fordítás)

Az áttörést jelentő imák különböznek más imáktól.

Valószínűleg gyakran imádkozol és kéred Istentől az erejét vagy bölcsességét, hogy segítsen valaminek a megvalósításában. És nincs semmi baj ezekkel az imákkal!

De egy áttörést hozó imában azt mondod, “Istenem, tehetetlen vagyok. Nem tudom ezt megtenni. Meghaladja a képességeimet. Szükségem van rád, hogy megtörténjen.” Ez az az ima, amit akkor imádkozol, amikor tehetetlennek érzed magad.

Miután Jósáfát király Istenre fordította tekintetét, ezt mondta, “Tehetetlenek vagyunk ezzel a nagy sereggel szemben, amely támad minket. Nem tudjuk, mit tegyünk, de hozzád fordulunk segítségért” (2Krón 20,12 GNT fordítás).

Ugyanezt kell tenned, amikor áttörésért imádkozol az életedben. Először is, mondd el Istennek pontosan, mit érzel. Tehetetlennek érzed magad, mintha folyamatosan küzdenél valamivel mindenféle változás nélkül? Mondd el Istennek! Mondd el neki, hogy reménytelennek érzed magad, és ismerd el a gyengeségedet.

Nem kell hatalmasnak lenned, ha kapcsolatban állsz Istennel – mert ő mindenható. Nem kell mindent tudnod, ha kapcsolatban állsz Istennel – mert ő mindentudó. Nem kell mindenhol ott lenned, ha kapcsolatban állsz Istennel – mert ő mindenhol ott van.

Mit kell tenned, ha olyan helyzetben vagy, amit nem tudsz irányítani, megváltoztatni vagy kezelni? Várnod kell és bíznod kell mindabban, amit Istenről igaznak ismersz. 

Jósafát királyhoz hasonlóan a hit néha semmittevést jelent. Csak állsz mozdulatlanul, vársz és bízol. Ha megpróbálsz tenni valamit, az visszaadja az irányítást a te kezedbe.

Így nézett ki a hit a Krónikák második könyvében: “Júda minden férfia ott állt feleségeivel és gyermekeikkel a Templomnál” (2Krón 20,13 GNT fordítás). Órákig állhattak az Úr előtt. Nem tudjuk, mennyi ideig álltak, de pusztán azzal, hogy álltak, azt mondták Istennek, hogy amivel szembesülnek, az túl nagy nekik. A türelmük végén voltak, de továbbra is kitartottak, mert bíztak Istenben, hogy gondoskodik róluk. 

Amikor áttörésre van szükséged, kövesd a példájukat. Várj, figyelj és bízz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért próbálsz ragaszkodni a hatalomhoz, még akkor is, ha tudod, hogy nem tudsz változtatni valamin?
  • Mi vált kezelhetetlenné az életedben?
  • Mi akadályoz abban, hogy türelmesen várj Istenre, hogy megtegye azt, amit egyedül nem tudsz megtenni?

*(Daily Hope by Rick Warren 2025.09.21.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a "Rövidítések - Angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Áttörésre van szükséged? Tartsd tekintetedet Istenen

2025. szeptember 27. 03:00 - ReveSz

 "megijedt Jósáfát, az Urat kezdte keresni, és böjtöt hirdetett egész Júdában."
(2 Krónikák 20,3)

 woman in white shirt under blue sky during daytime

Válsághelyzetben természetes, hogy elkezded Istennek magyarázni a történéseket, és a segítségét is kéred. Ő azt akarja, hogy beszélj hozzá, és öntsd ki a szívedet. De ahelyett, hogy imád a szükségleteidre összpontosítanád, próbáld meg azzal kezdeni, hogy Istenre összpontosítasz.

Amikor három ellenséges nemzet úgy döntött, hogy összefog Jósafát király és Isten népe ellen, a király tudta, hogy esélye sincs legyőzni őket. Mit tett tehát? Imádkozott, és mielőtt segítséget kért, először Istenre koncentrált. Te is cselekedhetsz így imád során.

Először is, emlékezz Isten nagyságára.
Jósafát így imádkozott: „Uram, őseink Istene! Te vagy Isten a mennyben, aki uralkodsz a népek minden királyságán! A te kezedben van az erő és a hatalom, és senki sem állhat meg veled szemben.” (2 Krónikák 20,6). Amikor olyasmiért imádkozol, amit nem tudsz irányítani, ne a problémára koncentrálj. Koncentrálj Isten nagyságára. Minél nagyobb lesz Isten a gondolataidban, annál kisebb lesz a probléma. 

Ezután emlékezz Isten korlátlan hatalmára.
„Istenünk, te űzted ki ennek az országnak a lakóit néped, Izráel elől...” (2 Krónikák 20,7). Ha rájössz, hogy Istennek minden hatalma megvan a világon, könnyebb megbízni benne. Imádkozás közben gondolj arra, hogy Isten milyen sokféleképpen segített neked, a körülötted élőknek és a Bibliában említett embereknek

Ezután emlékeztesd Istent az ígéreteire.
Jósafát emlékeztette Istent arra az ígéretére, hogy a föld örökre az övék lesz. „Istenünk, te űzted ki ennek az országnak a lakóit... és örökre odaadtad azt barátod, Ábrahám utódainak.” (2 Krónikák 20,7).

Isten neked is tett ígéreteket. Valójában több ezer ígéretet találsz a Bibliában. Amikor egy gyermek emlékezteti szüleit az ígéreteikre, az frusztráló lehet. De Isten szereti, ha gyermekei idézik neki az Ő Igéjét.

Végül kérj Istentől áttörést.
Jósafát így szólt a támadó erőkhöz: „Istenünk, ítéld meg őket! Mert nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támad. Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk.” (2 Krónikák 20,12).

Ne csak azt kérd Istentől, hogy áldja meg az életedet. Koncentrálj rá, és bízz abban, hogy ő pontosan tudja, mi szükséges a áttöréshez. Aztán figyeld, hogyan gondoskodik rólad, miközben úgy imádkozol, mint Józsué.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kivel beszélsz először, amikor olyan dologgal szembesülsz, amelyen úgy tűnik, nincs hatalmad? Mikor viszed aggodalmaidat Isten elé?
  • Milyen konkrét helyzetben van szükséged arra, hogy Isten áttörést adjon neked?
  • Hogyan tudhatod meg, mit ígért neked Isten az Igéjében?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2025.09.20.)

Szólj hozzá!

Isten beszélni próbál veled

2025. szeptember 26. 03:00 - Besther

book-1870000_1280.jpg

"Ne féljetek és ne rettegjetek ettől a nagy tömegtől, mert nem a ti háborútok ez, hanem az Istené!"
(2Krón 20,15b)

Az ima egy párbeszéd és nem egy monológ. Amikor imádkozol, ne csak te beszélj! Nem építhetsz barátságot Istennel, ha nem hagyod, hogy Ő is szólhasson hozzád.

Hogyan hagyhatod, hogy Isten szóljon hozzád? A Biblián keresztül. Sok minden, amit el akar mondani neked, már ott van az Igéjében. Az emberek mindig jelekre várnak, azt gondolván, Bárcsak elmondaná Isten, hogy mit tegyek. Bárcsak felírná az égre. Isten nem fogja az égre írni akaratát, mert már megírta egy könyvben, a Bibliában!

Állj le a jelek keresésével és kezdd az Írást tanulmányozni. Ne keress látomást, keress igeszakaszt. Isten akarata Isten Igéjében van. Minél többet olvasod a könyvét, annál inkább tudni fogod, hogy mit tegyél.

Jósáfát király három ellenséges hadsereggel nézett szembe, melyek összefogtak ellene, Isten népe és Izrael ellen. Izrael tudta, hogy nincs meg az erejük a harchoz. Tudták, hogy saját erejükből vereséget szenvednének. Ezért segítségért imádkoztak. Ezt mondta nekik Isten:

"Ne féljetek és ne rettegjetek ettől a nagy tömegtől, mert nem a ti háborútok ez, hanem az Istené! Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr. Ne félj és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az Úr! Ekkor Jósáfát arccal a földig hajolt, és Júda meg Jeruzsálem lakói mindnyájan leborultak az Úr színe előtt, és imádták az Urat." (2Krón 20,15b,17-18 )

Képzeld el, ahogy egy teljes nemzet térdel a földön, leborulnak és dicsőítik Istent, mert Ő azt mondta nekik, "Majd én elintézem."

Legyen Jósáfát önátadó imája példakép számodra. És ne félj, ne csüggedj! Ez Isten csatája és Ő kezelni tudja. Szolgálj a saját helyeden. Várj és figyeld, hogy mit tesz Isten.

Istennek rengeteg csodálatos ígérete van számodra. Viszont soha nem fogod megismerni őket, amíg ki nem nyitod a Bibliát és el nem kezded olvasni.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Amikor a Bibliát olvasod, nehezedre esik a koncentráció? Ha igen, milyen gyakorlati lépéseket tudsz megtenni, hogy minimalizáld a figyelemelterelődést miközben Isten Igéjét olvasod?
  • Mit tennél másként egy nehéz helyzetben, ha elhinnéd, hogy a harc, amit vívsz, valójában Istené, és nem a tied?
  • Hogyan tudsz ma bátorítani valakit azzal, hogy emlékezteted Isten ígéreteire?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.09.19.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása