Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Ha túlterhelt vagy, ismerd meg a korlátaidat!

2023. március 08. 03:00 - Lencsés Tamás

Megtanultam, hogy mindennek vannak korlátai.” (Zsolt 119,96 GNT fordítás)

Ha azt szeretnéd, hogy az életedben legyen mozgástér, ahhoz, hogy el tudd végezni azt a munkát, amit Isten Neked szánt, nem szabad megfeledkezned arról, hogy ember vagy nem pedig Isten. Nem vagy legyőzhetetlen. Megvannak a határaid!

A Zsoltárok könyvének 119. fejezetében található 96. vers szerint: „Megtanultam, hogy mindennek vannak korlátai” (GNT fordítás).

Isten a korlátaid megalkotója. Ő hozta létre őket a te érdekedben, mert szeret téged. Tehát ahelyett, hogy harcolnál ellenük, el kell fogadnod a korlátaidat.

Sajnos, emberként nem vagyunk túl ügyesek a korlátaink felismerésében. Folyamatosan túlbecsüljük a képességeinket, és alábecsüljük az akadályokat és azt, hogy mennyi időbe telik, amíg valamit meg tudunk csinálni. Ráadásul olyan kultúrában élünk, amely folyamatosan azt mondja nekünk: Mindent megtehetsz! Mindent megkaphatsz! Az lehetsz, ami csak akarsz!”. Azonban ez nem igaz. Lehetsz mindaz, amit Isten akar, de nem lehetsz az, ami lenni akarsz. Vannak határok az életedben.

Először is, vannak fizikai korlátaid. Nem bírsz ki hat hónapot étel nélkül, bármennyire is rábeszéled magad. Még a legerőteljesebb pozitív gondolkodás sem tudja legyőzni a fizikai korlátaidat.

Vannak érzelmi korlátaid is. Ezeket sokkal nehezebb felismerned a saját életedben. Sokan megpróbálják cipelni mind a saját problémáikat, mind a körülöttük lévő emberek problémáit. De hány embert tudsz érzelmileg cipelni? Hány ember problémáját tudod kezelni? Valószínűleg nem annyit, amennyit gondolsz.

Neked is vannak mentális korlátaid. A probléma az, hogy a média folyamatosan új információkat pumpál az elmédbe a rádión, a tévén és az interneten keresztül. Ennek eredményeképpen világszerte sok ember mentálisan túlterhelt. Nem tudnak többet feldolgozni.

Emellett vannak időbeli korlátaid is. Nem számít, hány időgazdálkodási szemináriumon veszel részt, soha nem lesz több 24 órád egy nap. És ennek az időnek egy részét mindig aludnod kell.

Talán arra gondolsz: Igazán jó lenne, ha Isten figyelmeztetne, ha elérkezem a határaimhoz.

Isten adott neked figyelmeztető jelzéseket! Ezeknek különböző nevei vannak: fájdalom, fáradtság, stressz, örömvesztés, ingerlékenység. Amikor ezek közül bármelyiket érzed, akkor túlterhelt vagy. Túlléptél valamilyen határt az életedben.

Hogyan építhetsz tehát mozgásteret az életedben? A mozgástér kialakításának kiindulópontja az, hogy felismerd, hogy szükséged van mozgástérre, mert vannak határaid. Nem zsúfolhatod tele az életedet olyan dolgokkal, amelyek nem fontosak, és nem segítik életcélod elérését.

Kérd Istent, hogy adjon neked bölcsességet, hogy felismerd korlátaidat. Ezután kezdj el mozgásteret építeni az életedbe, és tapasztald meg az örömöt, ami akkor jön, amikor nem élsz túlterhelt életet.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mit gondolsz, miért adott neked Isten korlátokat? Miért nem akarja, hogy mindent megtegyél?
  • Hogyan találod meg, hogy mit kellene elhagynod vagy abbahagynod, hogy több mozgástered legyen az életedben?
  • Milyen korlátokról tudod már, hogy vannak? Hogyan fedezted fel őket? Tiszteletben tartod őket?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.03.01.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Lehet, hogy te sietsz, de Isten nem

2023. március 07. 03:00 - gerbeaud

"Isten mindent tökéletesen és a kellő időben tesz, de az ember soha nem tudja teljesen megérteni, amit Ő tesz." (Préd. 3,11, NCV fordítás) 

Ha le akarod lassítani az életedet, meg kell tanulnod bízni Isten időzítésében.

Amikor a dolgok nem olyan gyorsan történnek, mint reméled, könnyű türelmetlenné válni. De tudod, hogy mi is a türelmetlenség valójában? A bizalom hiánya.

Amikor türelmetlen vagy, az olyan, mintha azt mondanád: "Istenem, nem igazán bízom benned. Nem hiszem, hogy az én érdekemet tartod szem előtt. Valami sürgős nekem, és nem hiszem, hogy tudod, mikor van rá szükségem". Aggódsz, sietsz, és elkezdesz kapkodni, mert nem bízol Istenben, hogy a dolgokat a megfelelő időben és a megfelelő módon teszi. Így ahelyett, hogy bíznál az Ő időzítésében, küzdesz és erőlködsz.

Ha olyan vagy, mint a legtöbb ember, akkor amit akarsz, azt gyorsan akarod. De vajon ami gyors, az mindig jobb is? Nem mindig.

A Biblia ezt mondja a Prédikátor könyvében, a 3. rész 11. versében: " Isten mindent tökéletesen és a kellő időben tesz, de az ember soha nem tudja teljesen megérteni, amit Ő tesz" (NCV fordítás).

Istennek terve van az életeddel. Ezt valószínűleg te is tudod. De van egy menetrendje is az életedre. És a helyzet a következő: Isten soha nem magyarázza meg, hogy mit mikor tesz. És ezt néha nagyon nehezen tudjuk elfogadni.

Az egyik legfájdalmasabb dolog az életben az, amikor te sietsz, Isten viszont nem. Ahogy a gyerekek felnőnek és éretté válnak, megtanulják a különbséget a "nem" és a "még nem" között. A késleltetés nem ugyanaz, mint az elutasítás.

Jézus Krisztus követőjeként ugyanezt kell megtanulnod: Isten késleltetése nem elutasítás. Neki megvan a saját terve és időzítése. És az Ő időzítése tökéletes.

Az alatt a 15 év alatt, amíg a Saddleback Church egyre nagyobb lett, de még nem volt saját épülete, Isten ezt az igeverset adta nekem bátorításul: "Ez a látás a jövőre vonatkozik. A célt mutatja be, és ez be fog következni. Ha úgy tűnik, hogy lassan valósul meg, várj türelemmel, mert biztosan be fog következni. Nem fog késni." (Habakuk próféta könyve 2,3, NLT ford.)

Kaptál Istentől a jövőre vonatkozóan olyan látást, amely még nem vált valóra? Megvalósul, de Isten időzítése szerint. Addig is, lassíts és bízz Őbenne!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Ha visszatekintesz az életedre, mikor volt olyan, hogy Isten "késleltetése" az életedben a javadra vált?
  • Mi az a jövőre vonatkozó látás, amit Isten adott neked és amit vársz, hogy beteljesítsen?
  • Mit jelentene a gyakorlatban az, ha lelassítanál és bíznál Istenben, miközben Őrá és az Ő időzítésére vársz?

Meghozod ma a döntést, hogy követni fogod Jézust?

Isten az Ő jóságát Fián, Jézus Krisztuson keresztül bizonyította be. A Biblia azt mondja, "Mert így szerette Isten a világot: egyetlen Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, ne vesszen el, hanem örök élete legyen." (János 3,16, CSB ford.)

Készen állsz bízni Istenben, hogy beteljesíti a neked adandó örökélet ígéretét? Ha igen, mondd el ezt az egyszerű imát: "Drága Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Megvallom, hogy vétkeztem, és kérlek, bocsáss meg nekem. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye a bűneimet, és Te feltámasztottad Őt az életre. Szeretnék Jézusban mint Megváltómban bízni és a mai naptól fogva Őt mint Uramat követni. Vezesd életemet, és segíts, hogy megcselekedjem a te akaratodat! Jézus nevében imádkozom. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.02.28.)

Szólj hozzá!

Tanulj meg megállni és imádkozni, mielőtt valami újat kezdesz

2023. március 06. 03:00 - sznezsa

„Csapda könnyelműen kimondani, hogy megfogadom, s csak a fogadalom után gondolkodni.” (Péld 20,25)

5dcbe12fff2801970bbc23939d6252ca_d49afe6e3b4eb7cadfe308837303ec67.jpg

 Néha úgy tűnik, hogy az élet rohamos gyorsasággal halad előre, és nehéz lelassítani. Egy kezelhetőbb szintre tudod lassítani az életed, ha megtanulsz megállni és imádkozni, mielőtt döntést hozol.

A Példabeszédek könyve 20. fejezetének 25. verse így szól: „Csapda könnyelműen kimondani, hogy megfogadom, s csak a fogadalom után gondolkodni.”

Mit mond Isten ebben a versben? Azt mondja, hogy gondolkodj el, mielőtt ígéretet teszel. Mérlegelj, mielőtt döntesz. Gondolkodj el és fontold meg jól, mielőtt választasz.

Más szóval, állj meg és imádkozz, mielőtt valami új tevékenységet teszel a napirended részévé. Fontold meg alaposan az ezzel járó kötelezettségeket, és imádkozz ezzel kapcsolatban. Ez lelassítja majd az életedet.

Nekem is nagy árat kellett fizetnem, hogy megtanuljam a következő igazságot: nem vállalhat valaki újabb kötelezettségeket anélkül, hogy más dolgokat ki ne iktatna. Minden alkalommal, amikor új tevékenységet veszel fel a naptáradba, valami mást ki kell törölnöd belőle.

Az egyik mentorom, Peter Drucker mindig ezt mondta nekem: „Ne azt mondd, hogy milyen új dolgot csinálsz, hanem azt, hogy mit hagytál abba!” Az tudja jól irányítani és kézben tartani a dolgokat, aki tudja, mit kell abbahagyni vagy mit kell kiiktatni az életéből. Ha mindkét végén égeted a gyertyát, akkor nem vagy olyan okos, mint amilyennek hiszed magad. Az igazság az, hogy így ki fogsz égni!

Nehezedre esik kiiktatni az időbeosztásodból bizonyos tevékenységeket? Legközelebb, amikor felmerül, hogy valami új tevékenységet kellene beiktatni a naptárodba, szánj időt erre a három dologra:

1. Kérdezd meg: „Megéri?” Megéri, hogy időt, energiát, erőfeszítést vagy pénzt fordíts rá?

2. Kérdezd meg: „Mit fogok abbahagyni?" Mérlegeld, hogy milyen árat kell fizetned!

3. Tanulj meg nemet mondani. Ezzel tudod a legtöbb időt megtakarítani az életben!

Isten nem úgy teremtett, hogy képes legyél egyre gyorsabb és gyorsabb tempót fenntartani és egyre zsúfoltabb legyen az időbeosztásod. Tehát legközelebb, amikor valami új tevékenységet akarsz felvenni a naptáradba, előtte állj meg és imádkozz!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért olyan nehéz nemet mondani az új lehetőségekre?
  • Hogyan tudsz segíteni a környezetedben élő fiataloknak abban, hogy megtanuljanak imádkozni, gondolkodni és mérlegelni, mielőtt új dolgot iktatnak be a naptárukba?
  • Milyen új dolgokat vettél fel a napirendedbe az elmúlt hónapban? Milyen dolgokat tudsz törölni a napirendedből, hogy több szabad mozgásteret hagyj az életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.02.27.)

 

 

 

Szólj hozzá!

Milyen Isten pihenőnapja, a sabbat?

2023. március 05. 03:00 - Erika1832

„Hat napod van, hogypihenes01_1.jpg elvégezd a munkádat, de a hetedik nap nekem szentelt pihenőnap.” (2 Mózes 20,9-10 GNT fordítás)

A Biblia rengeteg útmutatást ad azzal kapcsolatban, hogy hogyan folytassunk olyan egészséges életmódot, amilyenre Isten teremtett minket.

A 2 Mózes 20,9-10 ezt mondja: "Hat napod van, hogy elvégezd a munkádat, de a hetedik nap nekem szentelt pihenőnap" (GNT ford). A pihenés annyira fontos Isten számára, hogy beillesztette a Tízparancsolatba. Azt akarja, hogy a heti szokásos rutinodból kikerülj és egy napot pihenéssel tölts. Ezt a napot sabbat-nak hívjuk, aminek jelentése "pihenőnap". Isten azt akarja, hogy minden hetedik napod legyen egy ilyen nap. (Nem fontos, hogy a hét egy bizonyos napja legyen, a lényeg, hogy minden hetedik napod 'sabbat' nap legyen.) A nyugalom napja annyira fontos, hogy még Isten is megpihent a hetedik napon, miután mindent megteremtett – és nem azért, mert fáradt volt, hanem azért, hogy példát mutasson nekünk arra, hogyan pihenjünk.

Sok ember számára szokatlan az a gondolat, hogy egy egész napot pihenéssel töltsön. Mit jelent valójában egy egész napos nyugalom? A sabbatot, a nyugalom napját – ami tehát lehet vasárnap is, vagy a hét bármely más napja – a következőképp teheted a pihenés napjává:

1. Pihentesd a testedet
Isten úgy teremtett meg, hogy szükséged van pihenésre. Ha az autódban a motort jelző piros figyelmeztető lámpa felvillanna a műszerfalon, nem hagynád figyelmen kívül, és nem vezetnél tovább. Megállnál, mert tudod, hogy ha tovább vezetsz, az kárt okozna a motorban. Ugyanez a helyzet veled is. Ha egész nap és a hét minden napján folyamatosan pumpálod az adrenalint, akkor az életed "motorja" tönkremegy. Ahhoz, hogy a legjobbat hozd ki magadból, pihenésre van szükséged. Ezért el kell határoznod, hogy minden héten csinálsz magadnak egy pihenőnapot, hogy megpihenjen a tested.

2. Töltsd fel az érzelmeidet
Ennek módja mindenkinél más és más lehet. Lehet, hogy neked csak egyszerűen csend és nyugalom kell. Lehet, hogy az emberi kapcsolataidon keresztül tudsz feltöltődni. Az is lehet, hogy a kikapcsolódás, az aktív pihenés újít meg. Bármi legyen is az, ami érzelmileg feltölt, mindenképpen szánj rá időt a 'sabbat' napodon.

3. Helyezd Istent újra a középpontba
A pihenőnapodat soha ne töltsd Isten nélkül. Mindig szánj időt arra, hogy dicséred és imádod Őt ezen a napon. Amikor dicsérjük és imádjuk Istent, egész más nézőpontból tudjuk látni a saját életünket. Könnyű kifelejteni Isten dicséretét és imádását a sabbat napunkból, ezért mindenképpen figyelj arra, hogy erre időt szánj. Ne feledd, ha nincs időd arra, hogy időt tölts Istennel, akkor már túlságosan is elfoglalt vagy. A 127. Zsoltár 2. verse ezt mondja: "Hiábavaló korán kelni, későn lefeküdni és agyondolgozni magad. Nem tudod, hogy Ő (Isten) szeret pihenést adni azoknak, akiket szeret?" (The Message ford.).

Olvasd el újra ezt az igazságot: Isten szeret pihenést adni azoknak, akiket szeret. Határozd el, hogy csinálsz magadnak rendszeresen egy 'sabbat' pihenőnapot, amit értelmesen töltesz, és ami fontos számodra!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Számodra melyik nap lenne a legjobb, hogy a pihenőnapod legyen? Miért? 
  • Mi az, amitől leginkább megújulsz és felfrissülsz szellemileg és lelkileg? Hogyan tudsz erre időt szakítani a pihenőnapodon?
  • Hogyan segíthetsz a családodnak és a barátaidnak megérteni, hogy mi a sabbat, és hogy miért tartod fontosnak, hogy legyen egy pihenőnapod? 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.02.26.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Ha lassítani akarsz, legyél elégedett!

2023. március 04. 03:00 - Anita.B

phonto1.jpg“Megtanultam, hogy minden körülmények között elégedett legyek.” (Filippi 4:11)

Ha komolyan gondolod, hogy lassítani akarsz, ne az időbeosztásoddal kezdd, hanem a szíveddel.

Pál ezt mondja a Filippi 4,11-ben: “Megtanultam, hogy minden körülmények között elégedett legyek” (NIV ford.). Figyeld meg, hogy Pál azt mondja, “megtanulta” az elégedettséget.

Természetedből fakadóan nem vagy elégedett ember. És én sem vagyok az! A természetünkből az fakad, hogy elégedetlenek legyünk — azt akarjuk, hogy a dolgok másként legyenek, vagy jobban alakuljanak. De ha lassítani akarsz az életben, meg kell tanulnod elégedettnek lenni. És ehhez időre van szükség.

Pál elmagyarázza, mit jelent elégedettnek lenni. Azt mondja, “Nagy nyereség, ha valaki hisz Istenben és elégedett, mert semmit sem hoztunk a világba, és nem is vihetünk el semmit belőle. De ha van élelmünk és ruházatunk, megelégszünk azzal.” (1Tim 6,6-8 NIV ford.).

Pál hangsúlyozza, hogy az élet nem dolgokról szól. Az az ember, aki elégedett, elismeri a következőt: “Nem volt semmim, mielőtt megszülettem, és nem lesz semmim, miután meghalok. Igen, szükségem van dolgokra, de nem ezekről szól az élet – szóval elégedett leszek azzal, amim van.”

Hadd magyarázzam el, mit nem jelent az elégedettség. Az elégedettség nem azt jelenti, hogy feladod az ambícióidat, hogy bizonyos dolgokat elérj. Kell, hogy legyenek ambícióid, mert meg kell próbálnod kihozni a legtöbbet abból, amit Istentől kaptál. Az elégedettség nem azt jelenti, hogy nincsenek céljaid, álmaid vagy terveid az életedre. Sőt, Isten maga is azt mondja, hogy jó, ha van Isten szerinti ambíciód.

Amit az elégedettség jelent, az a következő: Nincs szükséged többre, hogy boldog legyél, és most, a jelenben boldog vagy azzal, amid van.

A boldogság döntés kérdése. Más szóval, akkor leszel boldog, ha úgy döntesz, hogy az leszel! Nem okolhatod a körülményeidet azért, mert boldogtalan vagy. Ha nem vagy elégedett a jelenlegi körülményeiddel, nem leszel elégedett akkor sem, ha azok megváltoznak. Egy olyan bolygón élünk, ahol semmi sem tökéletes, és mindig lesz valami baj az életünkben.

Isten azt akarja, hogy megtanulj boldognak lenni a nehéz helyzetek ellenére is, mert bízhatsz abban, hogy Ő megadja neked pontosan azt, amire szükséged van, és pontosan akkor, amikor arra szükséged van.

Az elégedettséget megtanulni egy folyamat. Még ma kötelezed el magad, hogy ez a folyamat nálad is elkezdődhessen!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan segít lelassítani az életedet az, ha megtanulsz elégedettnek lenni?
  • Mit jelent az, hogy valakinek Isten szerinti ambíciói vannak?
  • Az is életünk lassításának és az elégedettség megtanulásának része, hogy hálásak vagyunk. Te miért tudsz ma hálás lenni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.02.25.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása