Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Miért nem kapom meg Istentől, amit kértem tőle?

2024. augusztus 09. 03:00 - csmsdvd

20240804v2.png

„Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket.”(1Jn 5,14).

Elgondolkodtál már azon, hogy tényleg  működik-e az imádság? Talán éppen imádkozol valamiért, és a Sátán azt súgdossa neked: „Ez időpocsékolás. Felejtsd el! Mit gondolsz, ki vagy te? Isten nem figyel rád!”

Az ima azért működik, mert Isten irányít. Minden megvalósult csoda alapja Isten legfensőbb függetlensége, szuverenitása. De miért teljesül az egyik imakérés, a másik meg nem? Mert az irányítás Isten kezében van és mi pedig bízhatunk az Ő bölcsességében és jóságában.

Pál apostol az efezusiakhoz írt levelében, a 3. fejezet 20. versében ezt írja:: „Isten ... sokkal többre képes, mint amit kérni merünk, vagy amiről még csak álmodni sem merünk, mert végtelenül meghaladja leghőbb imáinkat, vágyainkat, gondolatainkat vagy reményeinket” (TLB fordítás).

Az imádsággal minden lehetséges, ami lehetséges Istennek. Az Ő ereje neked is rendelkezésedre áll. Bátorító tudni, hogy amire neked nincs befolyásod, arra Istennek van. Lehet, hogy nem tudsz megváltoztatni egy helyzetet, de imádkozhatsz, és Isten megváltoztathatja azt.

Talán most azt gondolod: „Ha imádkozhatok és kérhetem Istent, hogy változtasson meg dolgokat, és ha Isten tényleg mindent az ellenőrzése alatt tart, akkor miért nem kapok meg mindent, amit kérek?” Ez jó kérdés.

Íme három ok erre:

Isten nem egy "jó tündér". Az nem úgy megy, hogy csak elmondasz egy imakérést és azonnal megkapsz bármit, amit csak akarsz. Te mindent megadsz a gyermekeidnek, amit kérnek? Remélem, hogy nem! Te már tudod látni a teljes képet, míg a gyermekeid még nem, és annak megfelelően hozol döntéseket. Gondolj arra, hogy Isten mennyivel teljesebb képet lát nálad!

A keresztények néha egymásnak ellentmondó dolgokért imádkoznak. Mondok egy egyszerű példát: ha két keresztény imádkozik a foci EB alatt azért, hogy saját csapata nyerjen, és a csapatok egymás ellen játszanak, Isten vajon kinek az imájára fog válaszolni? Ha Istennek fontos lenne annak a focimeccsnek a kimenetele, akkor sem hagyhatná, hogy mindkét csapat nyerjen.

De azt hiszem, az igazi ok a következő:

Isten tudja, mi a legjobb, de te nem. A Biblia azt mondja: „Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket.” (1Jn 5,14).

Ezzel a hozzáállással imádkozz: „Uram, ez az én imakérésem, de legyen meg a te akaratod”. Jézus is így imádkozott Lukács evangéliuma 22. fejezetének 42. versében: „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat; mindazonáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd”.

Ne hagyd abba az imádkozást, még akkor sem, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan eltervezted! Ne feledd, Isten tudja, mi a legjobb!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért fontos, hogy Isten egyszerre jó és független?
  • Milyen módon tükrözik imádságaid azt, amit Isten legfensőbb függetlenségéről hiszel?
  • Hogyan tudod megmutatni Istennek, hogy az ő akaratát kívánod, bízol benne, és nem ragaszkodsz a magadéhoz?

Mától követni fogod-e Jézust?

Isten bizonyította jóságát Fia, Jézus Krisztus által. A Biblia azt mondja: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16)

Készen állsz arra, hogy bízz Istenben, hogy beteljesíti az örök életre vonatkozó ígéretét Jézus által? Ha igen, kezdd ezzel az egyszerű imával:

Drága Istenem!
Megvallom, hogy a magam módján éltem az életemet, és vétkeztem ellened. Kérem a bocsánatodat. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad, azért halt meg, hogy elvegye bűneimet, és hogy feltámasztottad őt a halálból. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól fogva Uramként akarom követni őt. Vezesd életemet, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen.

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

* (Daily Hope by Rick Warren, 2024.08.02.)

Szólj hozzá!

Ne vigyél érzelmi problémákat a házasságodba!

2024. augusztus 08. 03:00 - Lencsés Tamás

pexels-qhung999-27362187.jpg

Az emberek végül sokkal jobban értékelik az őszinteséget, mint a hízelgést.” (Péld 28,23 NLT fordítás)

Mielőtt randizni kezdenél valakivel, nagyon fontos, hogy őszintén értékeld ki saját és potenciális partnered érzelmi egészségességének állapotát.

Emlékszem, hogy sok évvel ezelőtt a Saddlebackben összeadtam egy párt. Körülbelül öt évvel később feleségemmel, Kay-el meghívtuk őket vacsorára. Akkor az asszony elmondta: “Amikor abban a fehér ruhában az oltár elé léptem, fogalmam sem volt róla, hogy egy egész zsáknyi érzelmi szemetet cipelek a hátamon. És ezt a sok szemetet mind magammal vittem a házasságba.“

A házasság nem létrehozza a problémákat, hanem feltárja azokat. Minél inkább, már a házasságkötés előtt megoldod érzelmi nehézségeidet, annál boldogabb, Istent tisztelőbb és beteljesítőbb lesz a házasságod.

Kezdd saját magaddal! Ne randevúzz, amíg a saját érzelmi sérüléseid nincsenek begyógyulva, vagy legalábbis nem kezdtél el egy gyógyulási folyamatot. Lehangoltsággal, depressziós állapottal vagy dühkezelési problémákkal küszködsz? Küzdd le ezeket, mielőtt randizni kezdenél!

Aztán, amikor elkezdesz találkozgatni valakivel, gyorsan mérd fel a másikat, főleg az érzelmi-egészségességét! Ne félj feltenni olyan kérdéseket, mint például: “Vannak-e irányíthatatlan dühkitöréseid?“ “Önző vagy?” “Kapzsi vagy?” “Hogyan viselkedsz, hogy bánsz a szüleiddel?“

Amennyiben a megoldatlan érzelmi komplikációk figyelmeztető jeleit látod, ne várj arra, hátha megjavul a helyzet! Lépj tovább, és keress partnert máshol!

Lehet, hogy éppen párkapcsolatban élsz, és észreveszed az érzelmi-egészségkárosodás jeleit partneredben. Amennyiben így van, beszélj erről a partnereddel! Az is lehet, hogy itt az ideje, hogy szakértő tanácsadását vegye igénybe. Azonban még az is elképzelhető, hogy ideje véget vetned a kapcsolatnak.

“De akkor péntek este nem lesz társaságom!” mondhatod. Viszont az igazság az, hogy egy rossz házasság milliószor rosszabb, mintha péntek este nem tudsz kivel szórakozni! Minél tovább maradsz meg egy zsákutcás kapcsolatban, annál nehezebb kilépni belőle!

A Példabeszédek könyvének 28. fejezetében található 23. vers szerint: „Az emberek végül sokkal jobban értékelik az őszinteséget, mint a hízelgést.” (NLT fordítás).

Nem számít, mennyire fáj, légy őszinte magadhoz és a partneredhez, már ma! A végén mindketten jól fogtok járni.

Még egy dolog. Ahhoz, hogy a legjobb esélyed legyen egy erős kapcsolatra, neked és a potenciális partnerednek is személyes kapcsolatban kell állnia Jézussal. Ha nem tetted még meg ezt a lépést, kezdd ezzel azonnal. Az Istennel való megbékélés megadja azt a lelki alapot, amire szükség van az érzelmi-egészséghez, és ahhoz, hogy békességben légy önmagaddal és másokkal.

Az életben nincsenek garanciák, de két érzelmileg egészséges és Jézust követő embernek megvan az erős alapja ahhoz, hogy mély lelki intimitású házasságot építsenek - olyan intimitást, ami emberi, kapcsolati, szexuális és szellemi intimitást is jelent.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Amennyiben randizol valakivel, őszintén kiértékelted-e már az érzelmi egészségességét? Milyen nehéz kérdéseket kell ma feltenned neki?
  • Szánj néhány percet arra is, hogy felmérd a saját érzelmi egészséged! Milyen érzelmi terhet cipelsz magaddal?
  • Gondolj egy érzelmileg egészséges párra az életedben! Mit tanulhatsz tőlük?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2024.08.01.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hagyd, hogy Isten vezesse a döntéseidet

2024. augusztus 07. 03:00 - gerbeaud

"Útra kelnek-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg?"(Ám 3,3 NLT fordítás)
Ha a tökéletes feleségre vagy férjre vársz, sosem fogod megtalálni. Hadd mondjam el, miért: Senki sem tökéletes. Mindannyian sérültek vagyunk.
És ez így van rendjén. Isten szeret téged, a megtörtséged ellenére is. De meg kell értened, hogy bárkivel is házasodsz össze, az is sérült lesz.
Itt kell óvatosnak lenned. Bár mindenki megtört, néhány embernek sokkal több gyógyulásra van szüksége. Ők még nem állnak készen egy kapcsolatra. És el kell kerülnöd őket házastársként, függetlenül attól, hogy mennyire jóképűek, gazdagok vagy kedvesek.

Mielőtt belemész egy hosszú távú kapcsolatba, meg kell értened a leendő társad érzelmi egészségét. Tanulmányok sora mutatja, hogy a szakítások és válások 80 százaléka azért történik, mert az egyik vagy mindkét fél érzelmileg labilis.
A Szentírásból merítve, íme egy részleges ellenőrző lista az érzelmi egészségi tényezőkről, amelyekre érdemes odafigyelni:
Keress olyan házastársat, aki igazat mond! A Példabeszédek könyve (20,7) ezt mondja: "Feddhetetlenül él az igaz, még a fiai is boldogok lesznek". Ha házastársról van szó, a szeretet bizalmon alapul, a bizalom pedig igazságon. Ha nem mondod meg az igazat, nem bízhatok benned. És ha nem bízhatok benned, hogyan szerethetnélek?
Keress olyan házastársat, aki nagylelkű és kedves! A Biblia azt mondja: "Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül" (Péld 11,25). Azt is mondja: "Önmagával tesz jót a szeretet embere, a kegyetlen pedig saját magának árt" (Péld 11,17).
Keressen olyan házastársat, aki uralkodik a haragján! A Példabeszédek könyve 22. részének 24. verse azt mondja: "Ne tarts barátságot a haragos természetűvel, és ne járj együtt a heveskedővel". A fékezhetetlen harag mély bizonytalanságról és alacsony önértékelésről árulkodik.
Keress olyan házastársat, aki nem ragadt bele egy függőségbe! A Példabeszédek könyve 23. részének 20. verse szerint: "Ne tarts a bor mellett dőzsölőkkel, se a falánk húsevőkkel!" Itt csak két dolog - az étel és az alkohol - van megemlítve, de a függőségnek százféle módja van.
Keress olyan házastársat, aki nem táplál keserűséget! A keserűség olyan, mint a méreg. Élve felemészt. A Biblia azt mondja a Zsidókhoz írt levélben (12,15): "Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűség gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön".
Keress olyan házastársat, aki nem önző! A Példabeszédek könyve 28. részének 25. verse szerint: "A telhetetlen ember viszályt szít". Ha a lényegre térünk, a házasságban a konfliktusok első számú oka az önzés.
Keress olyan házastársat, aki nem kapzsi! A Példabeszédek 15. részének 27. verse azt mondja: "Kárt okoz saját házának a nyerészkedő". Ha kapzsi házastársad lesz, egész életedben adósságban fogsz élni.
Talán azt gondolod: "Ez aztán a hosszú lista, Rick. Nem biztos, hogy valaha is találok valakit, aki megfelel ennek". De nekem sikerült. És te is megtalálhatod.
Amikor Kay és én összeházasodtunk, Leonard Ravenhill, a nagy huszadik századi evangélista és író küldött nekünk egy esküvői üdvözlőlapot. Sosem felejtem el, mi állt rajta: "Isten mindig a legjobbat adja azoknak, akik követik a bölcsességét."
És Isten neked is a legjobbat fogja adni, ha keresed az Ő vezetését és engedelmesen követed Őt. "Maga az ÚR vonul majd előtted, ő maga lesz veled. Nem hagy cserben téged, és nem hagy el: ne félj hát, és ne rettegj!" (5Móz 31,8).
Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:
  • Tökéletességet vártál a lehetséges partneredtől vagy a közeli barátaidtól és családtagjaidtól? Hogyan változtatja meg a másokkal szembeni elvárásaidat a tudat, hogy mindannyian sérültek vagyunk?
  • Hogyan láttad azt, hogy Isten érzelmi egészséget adott neked vagy egy ismerősödnek?
  • Észrevetted-e magadban az egészségtelen érzelmi vonások valamelyikét a mai Napi Remény áhítatból? Ha igen, mi az az egy lépés, amit ma megteszel, hogy Isten gyógyítását keresd?
*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.31.)
Szólj hozzá!

Gondosan válaszd meg a partneredet!

2024. augusztus 06. 03:00 - Anita.B

pexels-jonathanborba-3617551.jpg“Az igaz utat tud mutatni másnak is, a bűnösöket pedig tévelygésbe viszi saját útjuk.” (Péld 12,26)

Ha körültekintően kell kiválasztanod a barátaidat, még óvatosabbnak kell lenned az élettársad kiválasztásánál. És vedd észre, hogy neked kell választani. Isten vezet, őriz és útmutatást ad. De végső soron az, hogy kivel házasodsz össze — és hogy házasodsz-e — a te döntésed.

Azonban sokan hisznek abban a mítoszban, hogy csak egy megfelelő személy létezik számukra.

Ez romantikus, de egyszerűen nem igaz. Ez nem biblikus, és még csak nem is logikus! Ha csak egy helyes ember létezne minden ember számára a világon, egy rossz döntést hozó személy megszakítaná a láncot mindenki más számára.

Tegyük fel, hogy egy Susan nevű nőt kellene feleségül vennem. Ehelyett feleségül veszem Kayt. Ez esetben Susan hozzámehet valaki máshoz, akinek valaki mást kellett volna elvennie, akinek egy másik személyhez kellett volna feleségül mennie! Látod, hogy keresztülhúznák mindenki számításait az egész bolygón?

Sok ember van, akivel Isten azt akarja, hogy ne házasodj össze. De valószínűleg jó néhány más lehetőség is beleeshet az életedre vonatkozó akaratába. És ezekben az esetekben ez a te döntésed. Követheted a preferenciáidat.

Van egy másik mítosz, amiben sokan hisznek: A szerelem önmagában elég ok a házasságra.

Gyakran beszélgetek emberekkel, akik házasodni készülnek. És néha rájuk nézek, és azt gondolom: “Semmiképpen!.” A családi háttér, a lelki alap vagy a személyiség nem megfelelő. Nincs bennük ugyanannyi energia vagy ambíció. Még csak nem is ugyanazok az értékek és a célok. De “szeretik egymást”.

Az, hogy szeretsz valakit, nem jelenti azt, hogy hozzá kell menned.

Isten talán nem mondja meg, hogy kivel házasodj össze. De olyan elveket ad, amelyek segítenek bölcs döntést hozni. A holnapi áhítatban áttekintjük azon tulajdonságok listáját, melyeket érdemes keresni a potenciális partnerekben. 

De mindenekelőtt, ha hívő vagy, alapvető fontosságú, hogy egy másik hívővel kösd össze az életedet, hogy lelki egységetek és közös életcélotok legyen.

Kevés olyan ajándék van az életben, ami jobb egy jó házastársnál. Ha Isten útmutatására hagyatkozol, az segíthet bölcs döntést hozni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hittél a mítosznak, miszerint mindannyiunk számára csak egy megfelelő ember létezik? Milyen érzéseket kelt benned, ha tudod, hogy Isten választási lehetőséget ad az embereknek?
  • Mikor láttad, hogy barátok vagy családtagok csak szerelemből házasodtak össze, amikor tényleg nem voltak kompatibilisek? Mit tanultál tőlük?
  • Mikor láttad, hogy barátok vagy családtagok bölcsen választottak élettársat? Mit tanultál tőlük?

Követni fogod ma Jézust?

Isten bizonyította jóságát Fia, Jézus Krisztus által. A Biblia azt mondja: “Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16, CSB fordítás).

Készen állsz rábízni Istenre, hogy beteljesítse az örök életre vonatkozó ígéretét Jézuson keresztül? Ha igen, kezdd ezzel az egyszerű imával: „Kedves Istenem, bevallom, a magam módján éltem az életem, és vétkeztem ellened. A bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad, hogy meghalt, hogy elvegye a bűneimet, és hogy te feltámasztottad őt. A mai naptól fogva bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és követni akarom őt. Irányítsd az életemet, és segíts teljesíteni akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imát, hogy befogadd Jézust, kérlek írj nekem a rick@PastorRick.com címre és tudasd velem. Szeretnék néhány ingyenes anyagot küldeni, melyek segítenek elindulni a Jézussal közös utadon.

(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.30.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Az Istennel való megbékélésből következik az emberekkel való békesség

2024. augusztus 05. 03:00 - ReveSz

a train traveling over a bridge over a river"Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus." (1 Tim 2,5)

Ha konfliktus helyzetben vagy, ne a megoldásra, hanem a megbékélésre összpontosíts.

Nagy különbség van a két szó között. A megbékélés a kapcsolat helyreállítását jelenti. A megoldás azt jelenti, hogy minden problémát elrendezel.

A legtöbb esetben a probléma megoldása nem fog megtörténni - vannak dolgok, amelyekben egyszerűen sosem fogtok egyetérteni.

Lehet-e szeretetteljes kapcsolatotok anélkül, hogy mindenben egyetértenétek? Természetesen. De ehhez bölcsesség kell. Ha bölcsek vagytok, megtanuljátok, hogyan ne értsetek egyet anélkül, hogy ellenszenvesek lennétek; megtanuljátok, hogy úgy járjatok kéz a kézben, hogy nem kell szemtől szemben állnotok egymással.

Az egyik legnagyszerűbb dolog, amit az életeddel tehetsz, az ha hidakat építesz, nem pedig falakat. Akkor hasonlítasz leginkább Jézus Krisztusra, amikor kibékíted az embereket. Jézus pontosan azért jött, hogy ezt tegye! Isten azért küldte Jézust a földre, hogy kibékítse az emberiséget Istennel.

Jézus a megbékélés forrása. A Biblia azt mondja: "Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus." (1Tim 2,5)

De addig nem tudsz békét kötni más emberekkel, amíg nem békélsz meg Istennel. Ha állandó konfliktusban találod magad, kérdezd meg magadtól, hogy vajon megbékéltél-e Istennel. Úgy köthetsz békét Istennel, ha megbánod bűneidet, és életedet az Ő szolgálatának szenteled (lásd az alábbi imát).

A Biblia Jézust a béke fejedelmének nevezi. Az Istennel való megbékélés békességhez vezet önmagaddal, ami pedig másokkal való békességet eredményez.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Van olyan kapcsolat, ahol sikertelenül próbálkozol a megoldással? Milyen lépést tehetnél helyette a megbékélés felé?
  • Hogyan bátorított téged egy olyan keresztény, aki hidakat épít, nem pedig falakat?
  • Békében vagy Istennel? Ha nem, mi tart vissza attól, hogy ma békét köss vele?

 

Hogyan kössünk békét Istennel?

Az első lépés az Istennel való békesség felé, ha elfogadod Jézust Uradnak és Megváltódnak. Ezt ezzel az egyszerű imával kezdheted:

"Drága Istenem, nem akarom, hogy a bűneim többé elválasszanak tőled. Megígérted, hogy ha hiszek Jézusban, megbocsátasz nekem minden rosszat, amit valaha is elkövettem, megmutatod életem célját, befogadsz a családodba, és egy napon a mennybe viszel, hogy veled éljek az örökkévalóságig.
Jézus, megvallom, bűnös vagyok, és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által jön, és nem bármi által, amit én teszek. Kérlek, hogy jöjj be életembe, mint az én Uram. Ma átadom neked az életemet.
Úgy akarok élni, ahogyan te teremtettél engem - békességben -, és életem hátralévő részét arra akarom fordítani, hogy téged szolgáljalak. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most imádkoztál Jézus elfogadásáért, kérlek, írj nekem egy e-mailt angolul a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

 (Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.29. ford.:ReveSz)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása