Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Amikor minden remény elvész, higgy Isten ígéreteiben!

2023. szeptember 27. 03:00 - FodorImi

heart-1164739_1920_1.jpg

„Miközben Isten próbára tette, Ábrahám még mindig bízott Istenben és az ő ígéreteiben, ezért felajánlotta fiát, Izsákot, és kész volt megölni őt az áldozati oltáron; igen, még Izsákot is, akin keresztül Isten megígérte Ábrahámnak, hogy egész nemzetet ad neki leszármazottaiból!” Zsidók 11:17–18 (TLB fordítás)

Érezted már valaha, hogy a reményed meghal?

Abból tudhatod, hogy a remény haldoklik benned, hogy azt mondod, „soha”: „Soha nem fogok megházasodni. Soha nem kapom meg azt a munkát. Soha nem lesz gyerekem.”

Bizonyára nem vagy egyedül. A Biblia egyik legnagyobb hithőse, Ábrahám is így érzett.

A Római levél 4. fejezet 18. versében ezt olvassuk: „Ábrahám, amikor a reménység már halott volt benne, hitben reménykedett tovább, és hitte, hogy „sok nemzet atyja” lesz. Isten szavára támaszkodott, amely határozottan »a te leszármazottaidra« utalt” (Phillips fordítás).

Mit teszel, amikor a remény meghal benned, és fel akarod adni? Bízz abban, amit Isten megígért! Hová fordulsz, amikor úgy érzed, hogy kételkedsz Istenben? Fordulj Isten Igéjéhez!

Ahhoz, hogy a hit emberévé válj, szükséged van arra, hogy Isten Igéje benned lakozzon.

Figyeljük meg, hogy a Biblia azt mondja, hogy Ábrahám „Isten szavára támaszkodott”. Semmi sem megbízhatóbb, mint Isten Igéje!

Még akkor is, amikor Ábrahám a legnagyobb próbatétellel nézett szembe, amikor Isten arra kérte, hogy áldozza fel a fiát, ő Isten ígéreteire támaszkodott.

„Miközben Isten próbára tette, Ábrahám még mindig bízott Istenben és az ő ígéreteiben, ezért felajánlotta fiát, Izsákot, és kész volt megölni őt az áldozati oltáron; igen, még Izsákot is, akin keresztül Isten megígérte, hogy Ábrahámnak egy egész nemzetet ad leszármazottaiból!" (Zsid 11,17–18. TLB fordítás).

Ábrahám és Sára évekig vártak egy gyermekre, mielőtt Isten megadta nekik Izsákot. Aztán Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy áldozza fel Izsákot.

Ábrahám azonban nem esett pánikba. A Bibliából megtudjuk, mi volt Ábrahám hitbeli válasza:

  • Ábrahám hitt abban, hogy Isten fel tudja támasztani a fiát a halálból (Zsidók 11,19).
  • Ábrahám azt mondta a szolgájának: „Visszajövünk”, nem pedig azt, hogy „Visszajövök”, amikor Izsákkal elindultak a hegyre az áldozatbemutatáshoz (1Móz 22,5).
  • Amikor Izsák megkérdezte Ábrahámtól: „Hol van a bárány, amit fel fogunk áldozni?”, Ábrahám így válaszolt: „Az Úr majd gondoskodik róla"(1Móz 22,8).

Ábrahám hitt Isten ígéreteiben. Tudta, hogy Isten vagy megkíméli a fiát, vagy feltámasztja.

Amikor minden remény elveszettnek tűnik, helyezd a reményed Istenbe. „És ez a remény nem vezet csalódáshoz. Mert tudjuk, hogy Isten mennyire szeret minket, mert a Szentlelket adta nekünk, hogy betöltse szívünket az ő szeretetével” (Róm 5,5. NLT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Érezted már úgy, hogy minden reményed elveszett? Hogyan reagáltál - pánikkal vagy hittel?
  • Hogyan kezdheted el kifejleszteni vagy továbbfejleszteni magadban az Ábraháméhoz hasonló hitet?
  • Isten mely ígéretei segítettek, amikor elvesztetted a reményt? Hogyan tudsz segíteni valakinek, hogy megragadja ezt az ígéretet?

*(Daily Hope by Rick Warren – 2023.09.20.)

Szólj hozzá!

Bízz Istenben még kilátástalan helyzetben is

2023. szeptember 26. 03:00 - Besther

impossible-6562613_1280.jpg"Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges." (Lukács 18,27.)

Talán most úgy érzed, hogy kilátástalan helyzetben vagy. Talán a házasságod a válás szélén áll. Esetleg a csőd már  a küszöbön van. Az is lehet, hogy a krónikus betegséged határozza meg az életed minden területét.

Lehet, hogy a helyzeted kicsúszott az irányításod alól, viszont Isten irányítása alól nem.

Van egy lecke, amit megtanulhatunk Ábrahám életéből. A 75 éves Ábrahámnak azt mondta Isten, hogy hagyjon ott mindent, amit eddig ismert és menjen arra a földre, amit még sosem látott (1Mózes 12,4.). Isten azt is mondta Ábrahámnak, hogy egy nap egy egész nemzet atyja lesz, annak ellenére, hogy neki és feleségének, Sárának, nem volt gyermekük és már idősek voltak. 

Ábrahám azonban hitt Istennek. A Rómabeliekhez 4,17 ezt mondja, "(Ábrahám) mindnyájunk atyja Isten színe előtt, aki hitt abban, aki megeleveníti a halottakat és létre hívja a nem létezőket." 

Ez az igevers meghatározza, hogy mi a csoda: az, amikor Isten életet ad valaminek, ami halott volt, vagy amikor a semmiből alkot valamit. 

Isten életet adhat egy halott karriernek, egy halott házasságnak, halott álmoknak és halott pénzügyeknek. A semmiből is tud valamit csinálni.

Jézus azt mondja, "Minden lehetséges annak, aki hisz." (Márk 9,23b). 

Fontos viszont megérteni, hogy kiben hitt Ábrahám. Ő nem önmagában hitt, nem az érzéseiben, és nem magában a hitben. A Rómabeliekhez 4,17 azt mondja, hogy Ábrahám Istenben hitt.

Hitének tárgya Isten volt, nem más.

Hiszek a pozitív gondolkodásban, de a pozitív gondolkodás és a hit nem ugyanaz. A pozitív gondolkodás csak akkor működik, amikor te irányítod a helyzetet. Nem működik viszont akkor, ha nem vagy ura egy adott helyzetnek,  amikor zsákutcában vagy és többre van szükséged pozitív gondolatoknál. 

Hitedet Istenbe kell vetned, mert "ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges." (Lukács 18,27.)

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Gondolj egy olyan kilátástalan helyzetre az életedben, amivel már szembe kellett nézned. Istenhez fordultál segítségért? Mi történt?
  • Miért nehéz bízni Istenben, amikor úgy érzed, hogy kilátástalan a helyzet, amiben vagy? 
  • "A pozitív gondolkodás csak akkor működik, amikor te irányítod a helyzetet." Miért gondolod, hogy igaz ez az állítás?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.09.19.)

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Bízz Istenben a hit hat szakaszában

2023. szeptember 25. 03:00 - daniella_89

"Isten mindent a maga idejében tesz megtörténtté. De közülünk senki sem tudja teljesen megérteni azt, amit tett" (Prédikátor 3:11 CEV fordítás)

305036-stars-night-sky-scenery-silhouette-8k.jpeg


Előfordult már, hogy neked sürgős volt valami, Istennek viszont nem? Sosem könnyű Isten várószobájában ülni és csak várni, hogy megadjon valamit. Nem tudunk tenni semmit, hogy hamarabb kapjunk választ az imánkra, mert Isten mindent az általa elhatározott időben tesz. 

Ábrahám megértette ezt. Isten adott neki egy lehetetlennek tűnő álmot - azt, hogy egy nemzet atyja lesz majd. Mindez őrültségnek látszott, hisz Ábrahám 75 éves volt és gyermektelen.

De Isten időzítése tökéletesnek bizonyult, ahogy századokkal később Salamon írta: "Isten mindent a maga idejében tesz. De közülünk senki sem tudja teljesen megérteni azt, amit tett" (Prédikátor 3:11 CEV fordítás).

Nem érthetünk meg mindent, amit Isten tesz, de biztosak lehetünk abban, hogy az Ő időzítése tökéletes. Valójában Isten mindig végigvisz minket a hit különböző szakaszain. Ábrahám is ugyanezen a hat szakaszon ment át.

Ha megérted ezeket, az segít majd abban, hogy bízz Istenben, amikor nem tudod, hogy Ő épp akkor hogyan munkálkodik az életedben.

 A hit hat szakasza:

Álom: Isten ad egy álmot a családodra, a gyülekezetedre, vagy a környezetedben élőkre vonatkozóan. Isten adott egy álmot Ábrahámnak arról, hogy nagy nemzetté lesz, és ez még csak a kezdet volt. (1Mózes 12:2-3)

Döntés: Ki kell lépned hitben, és döntened kell, hogy az Istentől kapott álom szerint cselekszel. Ábrahám mindent kockára tett, amikor elhagyta a szülőföldjét, hogy egy olyan helyre menjen, amit sosem látott és amiről sosem hallott.

Késedelem: Isten sosem teljesít be egy álmot azonnal. A késedelem szakaszában úgy tűnik, semmi sem történik. A Biblia azt mondja, tizenegy évvel azután, hogy Isten ezt az álmot adta Ábrahámnak, neki és Sárának még mindig nem született gyermeke (1Mózes 16:1). Mi történt ebben a 11 évben? Semmi. Ábrahám egyszerűen várt. Ő és Sára csak várakoztak.

Nehézség: Ahogy az Istentől kapott álmot követed, problémákkal szembesülsz majd. A kilátásaid egyre rosszabbak lesznek, szinte már lehetetlennek látod a helyzetet. Ábrahám 99 évesen már túl van azon a koron, amikor egy gyermek nemzése lehetséges lenne. Azonban annak ellenére, hogy az álom lehetetlennek tűnt, Isten végül adott neki és Sárának gyermeket.

Vakvágány: Isten megengedi, hogy az álmod látszólag meghaljon. Isten arra kérte Ábrahámot, hogy mondjon le a gyermekéről. Arra kérte Ábrahámot, hogy áldozza fel az álmát.

Megszabadulás: Minél reménytelenebb a látszólagos helyzet, annál nagyszerűbb lesz Isten szabadítása. Utána fel fogod ismerni a szívedben, hogy ezt egyedül csak Isten tudta megtenni.

Te most melyik szakaszban vagy? Isten ezeken az állomásokon újra- és újra végigvisz majd az életben, ahogyan növeli a hitedet.

 Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mi az az álom, amit Isten adott neked? Honnan tudod, hogy Isten adta ezt az álmot?
  • Az út melyik részén tartasz most? Mi a legnehezebb rész ebben a szakaszban?
  • Mit gondolsz, Isten miért késleltet minket, mikor az Ő álmát követjük? Miért nem teljesíti be a tőle kapott álmot azonnal?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2023.09.18.)

 (A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Ha bízol Istenben, mindenben engedelmeskedsz neki

2023. szeptember 24. 03:00 - Lilla:)

 river-679011_1920.jpg

"URAM, azért adtad parancsaidat, hogy engedelmeskedjünk azoknak."

(Zsolt 119,4 – NCV fordítás)

Ha csak részben vagy engedelmes, akkor még mindig engedetlen vagy. Nem válogathatsz, hogy Isten mely parancsait akarod követni.

Két fontos igazság van, melyeket meg kell értened Isten rendelkezéseivel kapcsolatban:

Istennek az igazságra, a jóra és a rosszra vonatkozó mércéje állandó, sosem változik. Ha valami rossz volt 6000 évvel ezelőtt, akkor az rossz ma is. A kultúrák változnak, az emberek véleménye is változik, de az igazság sosem változik. Az igazság örök.

Isten perspektívája nagyobb, mint a tiéd. Isten látja, amit te nem. Emberileg lehetetlen visszatekinteni az idők kezdete előttre, belelátni az örökkévalóságba vagy megérteni mindent – láthatót és láthatatlan – abból, ami körülvesz bennünket.

Bíznod kell Istenben. "Nem az a dolgod, hogy eldöntsd, hogy a törvény helyes vagy nem, hanem az, hogy engedelmeskedj annak." (Jk 4,11 – TLB fordítás)

Az ember számára a legrégebbi kísértés nem a gyilkosság vagy a testi vágy, hanem az, hogy kételkedjen Isten Szavában. A Sátán még mindig ugyanazt a hazugságot használja, amit Évának is mondott: "Isten valóban azt mondta, hogy ne egyél arról a fáról?" (1Móz 3, 1) Meggyőzte, hogy a vágyai fontosabbak Isten parancsánál.

A hit az, amikor bízol Istenben minden apró részlet tekintetében és teljes mértékben engedelmeskedsz neki, nem csak azokban a dolgokban, amelyeket megértesz vagy amit szívesen megteszel. A Példabeszédek könyvében azt olvassuk a 3. rész 5. versében, hogy "Bízz Istenben a szíved mélyéről; ne próbálj magadtól rájönni mindenre" (MSG fordítás).

A Bibliában Naámán története jól mutatja, hogy szükség van a teljes engedelmességre (2Kir 5). Naámán, a szíriai hadsereg parancsnoka, leprás volt.  Az egyik szolgálója azt mondta neki, hogy Elizeus próféta meg tudja gyógyítani. Amikor Naámán megérkezett Elizeus ajtaja elé, a próféta nem jött ki hozzá, maga helyett mást küldött, aki  azt mondta Naámánnak, hogy hétszer merüljön bele a Jordán folyóba.

Naámán dühös lett, mert a próféta nem beszélt vele személyesen, ráadásul amit Elizeus üzent, nevetségesnek tűnt, így el akart menni.

A szolgálója azonban meggyőzte, hogy nem veszíthet semmit, ha megteszi azt, amit Elizeus mondott neki. Így Naámán elment a Jordánhoz, hétszer alámerült, Isten pedig meggyógyította!

Képzeld el, ha Naámán hazamegy mérgesen, vagy ha csak hatszor merül alá, aztán arra a következtetésre jut magában, hogy Isten bolondot csinált belőle.

Naámán viszont bízott és engedelmeskedett, Isten pedig meggyógyította a leprából.

Képzeld csak el, hogy mit fog cselekedni Isten a te életedben, ha teljes szívedből  és minden tekintetben engedelmeskedsz neki!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Vannak az életedben olyan területek, ahol csak részben engedelmeskedsz Istennek? Mi tart távol a teljes engedelmességtől?
  • Milyen kihívásokkal nézel szembe, amikor a teljes engedelmességre törekszel?
  • Hogyan cselekedett már Isten az életedben, amikor teljesen engedelmes voltál neki, még akkor is, ha eleinte kétségeid voltak?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.09.17.)

Szólj hozzá!

Nem kell megértened a "miért"-et

2023. szeptember 23. 03:00 - papk

 book-1421097_640.jpg

"Gyorsan engedelmeskedni fogok a parancsaidnak."Zsoltárok 119,32 (NCV fordítás)

 

Ha van olyan pillanat az életben, amikor sietned kell, akkor az az, amikor Isten azt mondja, hogy cselekedj - még akkor is, ha nem érted, miért.

A Zsoltárok 119,32 szerint: "Gyorsan engedelmeskedem parancsaidnak" (NCV fordítás).

Nem kell teljesen felfognod valamit ahhoz, hogy hasznot húzz belőle. Nem értem, hogyan repülnek a nehéz repülőgépek a levegőben, de gyakran repülök. Nem értem, hogyan működnek a számítógépek, de állandóan használok egyet. Nem értem a belsőégésű motor működését, de évek óta vezetek autót.

Nem kell érteni valamit ahhoz, hogy élvezd, és hasznot húzz belőle. És nem kell értened, hogy Isten miért mondja neked, hogy tegyél valamit, hogy hasznodra váljon az engedelmességed.

Ha szülő vagy, valószínűleg mondtad már a gyerekednek, hogy tegyen meg valamit, és azt a választ kaptad, hogy "Miért kellene ezt tennem?". Te pedig talán négy kis szóval válaszoltál: "Mert én azt mondtam."

Amikor ezt teszed, sokkal többet mondasz annál a négy szónál. Valójában azt mondod: "Sokkal régebb óta vagyok itt, mint te. Még nem vagy elég idős ahhoz, hogy megértsd, de egy nap majd megérted. Azt mondom neked, hogy a saját érdekedben tedd ezt."

És ha valakinek joga és hatalma van azt mondani, hogy "Mert én mondtam", az Isten, a világegyetem mindenható Teremtője és Uralkodója, a mi mennyei Atyánk.

A Bibliában, valahányszor Isten olyan parancsot ad, amelyhez nincs konkrét dátum rendelve, azonnali cselekvést vár el.

Mondok egy példát. Amikor a gyermekeink felnőttek, a feleségem, Kay, néha egy meghatározott időpontban vacsorára hívta a családot. Amikor azt mondta: "Gyertek vacsorára fél hatra", az azt jelentette, hogy abban az időpontban készen kell állnunk az étkezésre. De ha azt mondta: "Gyertek vacsorázni!", akkor tudtuk, hogy ez azt jelenti, hogy most.

A gyerekek szeretnek mindenféle játékot játszani, hogy késleltessék az engedelmességet.

Néha úgy tesznek, mintha nem hallanának. Mi is állandóan ezt csináljuk Istennel. Úgy teszünk, mintha nem hallanánk őt, pedig tisztán beszél.

Egy másik játék a "Képzeld el, hogy anya valaki mással beszél ": "Ugye nem azt akartad, hogy fél hatra menjek vacsorázni?"

Ugyanezt csináljuk Istennel is, amikor a Bibliában olvasunk egy parancsot, és úgy teszünk, mintha valaki máshoz beszélne.

De ezek a trükkök egyike sem csapja be Istent. Ezek a késleltetési taktikák finom lázadások, amelyek megkérdőjelezik Isten tekintélyét vagy tervét.

A hit azt jelenti, hogy azonnal engedelmeskedünk Isten parancsának, még akkor is, ha nem értjük, vagy ha akadályokat látunk magunk előtt. Lépj előre hittel, tudva, hogy Istent az irántad érzett szeretete motiválja, és hogy a te érdekeidet tartja szem előtt.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen késleltetési taktikákat próbáltál már alkalmazni Istennek való engedelmességében?

  • Milyen következményei lehetnek a késleltetett engedelmességnek?

  • Gondolj ki néhány stratégiát, amelyet alkalmazhatsz, hogy jobban beépítsd az életedbe az azonnali engedelmesség szokását. Melyiket kezded el ma gyakorolni?

Mit fogsz tenni, amikor Jézus visszatér?

A Biblia szerint csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Isten Fiában, Jézus Krisztusban. Nem érdemelheted ki, hogy a mennybe juss: "Kegyelemből üdvözültetek, hit által - és ez nem magatoktól van, hanem Isten ajándéka -, nem cselekedetekből, hogy senki se dicsekedjék" (Efézus 2,8-9 NIV).


Ha készen állsz arra, hogy életedet Jézusnak szenteld, kezdd azzal, hogy ezt az imát imádkozod:
"Drága Istenem, megígérted, hogy ha hiszek a Fiadban, Jézus Krisztusban, minden, amit valaha is rosszul tettem, megbocsátást nyer, megtanulom életem célját, és egy napon befogadsz a mennyei örök otthonodba.

"Megvallom, hogy vétkeztem, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye bűneimet, és hogy te feltámasztottad őt az életre. Bízni akarok Jézusban mint Megváltómban, és a mai naptól kezdve őt mint Urat követem. Vezesd életemet, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

(Daily Hope by Rick Warren, 2023.09.16.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása