Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Úgy szeress másokat, ahogyan Isten szeret téged

2018. február 22. 03:00 - Anika Enikő

“ A szeretet türelmes, mindent hisz, mindent remél, és mindenben kitart. “ ( 1 Korintus 13:7, GNT fordítás)

Isten azt szeretné, ha éppen olyan szeretettel viszonyulnál  másokhoz, mint amely szeretettel Ő viseltet irántad. Ez nem választás kérdése, nem is javaslat Jézustól, hanem egy parancs: “ Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást! Ahogyan én szerettelek titeket, nektek is úgy kell szeretnetek egymást!” ( János 13:34)

Ha Krisztus követője vagy, akkor – ha tetszik, ha nem ­– szeretned kell másokat. Ráadásul ugyanúgy, ahogyan Krisztus szeret téged. Ez annyit jelent, hogy mindenkit teljes valójában el kell fogadnod olyannak, amilyen, és feltétel nélkül szeretned.  Ezen felül, szívből megbocsájtani embertársaidnak, és szerfelett értékesnek tekinteni őket.

Az eféle igaz szeretet átformálja majd kapcsolataidat!

A Biblia ezt mondja az 1 Korintus 13:7-ben: “ A szeretet türelmes, mindent hisz, mindent remél, mindenben kitart.

Isten így szeret téged. Isten soha nem szűnik meg türelmesnek lenni veled. Isten nem szűnik meg hinni benned. Isten nem szűnik meg remélni a legjobbat az életedre. Isten soha nem adja fel veled kapcsolatban. És Isten azt szeretné, hogy te is így tégy másokkal.

“A szeretet nem szűnik meg türelmesnek lenni.” Ez azt jelenti, hogy a szeretet kiterjeszti a kegyelmet. Kegyelemmel kell lennünk egymás felé.

“A szeretet nem szűnik meg hinni.” Ez azt jelenti, hogy a szeretet a hitnek a kifejeződése. Mint amikor, ezt mondod valakinek: “ Nem számít, hogy most kemény időket élünk, én soha nem szűnök meg hinni benned.”

“A szeretet nem szűnik meg remélni.” Ez azt jelenti, hogy a szeretet a legjobbat várja. A legjobbat várod a házasságodtól, vagy a legjobbnál kevesbbre szerződtél?

“A szeretet soha nem adja fel.” Ez azt jelenti, hogy a szeretet a legrosszabbat is kibírja. Továbbá, hogy ránézel egy emberre és ezt mondod: “ Nekem dobálhasz mindent, de bármit is teszel, továbbra is szeretni foglak.

Imádság

Ha szeretnéd kapcsolataid javulását, kérlek, imádkozz eképpen a jóistenhez:

”Drága Istenem! Elismerem, hogy hibáztam a kapcsolataimban, amelyek bonyolúltak és megtörtek, és amelyeket gyakran alábecsültem. Teljes változásra van szükségük! Szeretném, ha velem kezdenénk. Szabadíts meg a félelmeimtől, mert látom, hogy azok eltávolítanak Tőled. Tudom, hogyan kényszerítenek engem védekező pozicióba, sőt, azt is tudom, hogy követelőzővé tesznek. Mától kezdve minden egyes nap szeretném átadni neked a szívem. Vágyom rá, hogy a Te szeretetetedben éljem hátralévő életem, s hogy e szeretet betöltsön engem.

Segíts, hogy elfogadjak másokat, ahogyan te is elfogadtál engem. Segíts, hogy feltétel nélkül szeressem az embereket, hisz te is így szeretsz engem. Tégy képessé rá, hogy őszíntén meg tudjak bocsájtani másoknak, ahogyan te is megbocsátottál nekem. És segíts, hogy lássam az értéket a körülöttem lévőkben, ahogy Te is értékesnek tartasz engem. Add, hogy kiterjesszem kegyelmedet és kifejezzem hitemet azokra az emberekre, akik körülvesznek. Segíts, hogy a legjobbat várjam másoktól, és segíts, hogy kitartsak ebben, amikor a legrosszabb történik. Jézus nevében kérem mindezeket. Ámen.”

* ( Daily Hope by Rick Warren, 2018.02.15)

Szólj hozzá!

Mit gondol rólad Isten?

2018. február 21. 03:00 - K. Juc

„A hegyek és a dombok megrendülhetnek, de a szeretetem feléd sosem szűnik meg." (Ézsaiás 54:10, GNT fordítás)

boy-holding-dad-hand-small.jpg

Ha nem érzed Isten szeretetét, akkor biztos, hogy nem fogsz tudni másokat sem igazán szeretni. Lehetetlen ugyanis szeretetben élni a mindennapokban, ha valójában nem érted, és nem tudod felidézni magadban, hogy mennyire szeret téged Isten.

Minden áldott nap emlékeztetned kell magad arra, amit Ő gondol rólad – ahelyett, hogy mások véleményével foglalkoznál. Továbbá, ne arra koncentrálj, hogy te hogyan vélekedsz önmagadról, és így megszabadulsz a félelmeidtől.

Engedd meg, hogy felsoroljak négyet Isten veled kapcsolatos gondolatai közül azért, hogy emlékeztessenek téged arra, honnan ered a mások szeretetére való képességed.

1. Teljesen elfogadott vagy.

Az életünk nagy részét azzal töltjük, hogy megpróbáljuk megnyerni szüleink es kortársaink elfogadását, akiket tisztelünk vagy irígylünk– s bizony időnként olyan emberek elismerésére is vágyunk, akikről nem tudunk semmit. Neked viszont fel kell ismerned, hogy Isten már végleg elrendezte az elfogadás kérdését. „Jézus [… ] elfogadhatóvá tett bennünket Isten számára” (Titusz 3:7, CEV fordítás). Amit Jézus tett a kereszten, az teljesen elfogadhatóvá tett téged Isten előtt – attól függetlenül, hogy mit tettél, vagy mit fogsz tenni ezután.

2. Isten feltétel nélkül szeret. 

Ő nem mond olyasmit, hogy: „Szeretlek, ha …” vagy „Szeretlek, mert …”. Ehelyett így szól hozzád: „Szeretlek – és kész!” Nem tudod Őt megakadályozni abban, hogy szeressen, mert a szeretetének alapja nem az, amit teszel, hanem az, amilyen Ő maga. Az Ézsaiás 54:10 szerint: „A hegyek és dombok megrendülhetnek, de a szeretetem feléd sosem szűnik meg.” (GNT fordítás)

3. Minden bűnödet megbocsájtotta.

Mivel Jézus meghalt a kereszten és az életét adta fizetségül a bűneidért, ezért amint elfogadod a megbocsátás ajándékát, teljes megbocsátásban van részed. A Róma 8:1 szerint „Nincs kárhoztatás azok számára, akik Krisztus Jézushoz tartoznak” (NLT fordítás)

4. Hihetetlenül értékes vagy Isten számára.

Két okból lehet értékes valami: a személy miatt, aki birtokolja, illetve amiatt, hogy mennyit hajlandó valaki fizetni érte.

Isten gyermeke vagy „akit Krisztus megvásárolt és akiért fizetett” (1 Korintus 7:23, TLB fordítás). Jézus Krisztus az életével fizetett érted. Ennyire értékes vagy!

Amikor visszaemlékszel arra, hogy elfogadott és szeretett vagy, hogy minden bűnöd megbocsájtatott, és hogy az univerzum Teremtőjének szemében értékes vagy, akkor sokkal jobban ki tudod majd mutatni ezt a szeretetet mások felé is. Ezen kívűl mélyebb kapcsolatokat is ki tudsz majd alakítani.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan képes megváltoztatni a magadról alkotott véleményedet, amit Isten gondol rólad?
  • Mi tart vissza attól, hogy tiszta szívből szeresd, teljesen elfogadd és megbocsáss a körülötted élőknek?
  • Milyen konkrét módokon mutatod ki mások felé, hogy értékesek a számodra?  

* (Daily Hope by Rick Warren, 2017.02.14.)

 

Szólj hozzá!

Az átadás három lépése és nyolc előnye

2018. február 20. 03:00 - csmsdvd

„Ha hozzá fordítod szívedet, és felé terjeszted kezedet, ha álnokság tapad kezedhez, távolítsd el, ne engedd, hogy sátradban csalárdság lakozzék! Akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat, erős leszel, és nem kell félned. Elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint levonult vizekre. Fényesebb lesz életed a déli verőfénynél, a sötétség is olyan lesz, mintha reggel volna. Bizakodás tölt el, mert lesz reménységed, körülnézel, és nyugodtan lefekszel.”  (Jób 11:13-18)

A Bibliában János első levelében a 4:18 versben olvassuk: A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.”

Hogyan élhetsz Isten szeretetében félelem nélkül?

Úgy, hogy minden nap átadod szívedet az Istennek.

Amikor reggel felkelsz, mielőtt a lábad leér a földre, azt mondod: „Istenem mielőtt elkezdem ezt a napot, átadom az érzelmeimet neked. Szeretném, ha érzelmeim Ura is lennél. Szeretném, ha te viselnéd gondját érzelmeimnek és gondolataimnak. Átadom a szívem neked. Szeretném, ha a te szereteted járna át.”

„Ha hozzá fordítod szívedet, és felé terjeszted kezedet, ha álnokság tapad kezedhez, távolítsd el, ne engedd, hogy sátradban csalárdság lakozzék! Akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat, erős leszel, és nem kell félned. Elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint levonult vizekre. Fényesebb lesz életed a déli verőfénynél, a sötétség is olyan lesz, mintha reggel volna. Bizakodás tölt el, mert lesz reménységed, körülnézel, és nyugodtan lefekszel.”  (Jób 11:13-18)

Három parancsolat és nyolc ígéret van ebben az igeszakaszban. Ha ezeket csinálod, Isten ezeket fogja cselekedni. Minden ígéretnek van egy kérelme.

Először is utasít valamire. Fordítsd hozzá a szívedet. Fordulj hozzá imádságban. Hagyj fel a bűneiddel, valld meg bűneidet Istennek.

Mindezek után lásd meg a nyolc előnyt: nem szégyenülsz meg, bízni fogsz, nem élsz félelemmel, gondjaid  levonulnak mint a vizek, a sötétség is fényes lesz mint a Nap délben, aludni tudsz, mert nincs semmi vész, biztonság  vesz körül, a félelem helyén reménységgel  telítődsz.

Nahát! Ki ne akarná ezeket az előnyöket? Próbáld meg, tedd ki ezeket a verseket a hűtőszekrényedre, hogy a hét minden napján lásd. Így emlékeztessen három dologra: add át a szívedet Istennek, imádkozz hozzá és valld meg bűneid. Ezáltal Isten megtölti szívedet szeretettel és kiűzi minden szorongásod és félelmed.

Próbáld meg ezen a héten és figyeled Isten, hogyan váltja be ígéretét, és egyben hogyan telsz meg az Ő szeretetével.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • A büszkeséged hogyan akadályozza, hogy életedet, vagy annak bizonyos részeit átadd Istennek?
  • Milyen félelmek kiűzéséhez kéred Isten szeretetét?
  • Vajon miért várja el Isten, hogy előbb te tegyél valamit, mielőtt ő teljesíti be ígéretét?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2018.02.13.)

Szólj hozzá!

Irányítsd át az érzelmeidet jó célokra

2018. február 19. 03:00 - Lilla:)

"A viselkedésünknek hasonlónak kell lennie ahhoz, amit Jézus Krisztus mutatott nekünk." (Filippi 2:5., TLB fordítás)

Ha sikeres akarsz lenni az életben, meg kell tanulnod kezelni a hangulataidat. Amikor egy negatív érzelemmel küzdesz, két dolgot tehetsz: vagy megváltoztatod, vagy átirányítod.

Vannak érzelmek, amelyek olyan rombolóak, fájdalmasak vagy értelmetlenek tudnak lenni, hogy az egyetlen dolog, amit tehetsz velük az, hogy megváltoztatod azokat. Változtatnod kell azon, ahogyan érzel.

A Filippi 2:5 ezt mondja: "A viselkedésünknek hasonlónak kell lennie ahhoz, amit Jézus Krisztus mutatott nekünk." (TLB fordítás)

Az érzelmeid is a viselkedésed része, tehát úgy kellene érezned, ahogy Jézus. Meg kell kérdezned magadtól, hogyan érezne Jézus bizonyos helyzetekben. Például: "Jézus bosszankodna emiatt a pincérnő miatt? Nem. Jézus kiabálna azzal az emberrel? Nem. Fent lenne Jézus egész éjszaka aggódva és a kezeit tördelve, hogy valami nem fog jól sikerülni? Nem. Félne Jézus? Nem."

Ezután el kell oszlatnod rögtön minden olyan benned lévő érzést, ami távol állna Jézustól. Ha Jézus nem olyan érzésekkel válaszolna a házastársadnak, akkor neked se szabad. Arra gondolj, hogy mit tenne akkor és ott Jézus, és változtasd meg a rossz viselkedésed vagy hozzáállásod.

Néha azonban át kell irányítanod az érzéseidet.

Amikor Máté fiam meghalt, kimondhatatlan fájdalmon mentem keresztül. A feleségemmel azonban eldöntöttük az első pillanatban, hogy a gyászunkat és a fájdalmunkat megpróbáljuk egy más irányba terelni és valami jó célra felhasználni, például arra, hogy másoknak segítsünk. Ennek lett az egyik következmény az, hogy a Saddleback Gyülekezet minden évben otthont ad a mentális betegségekkel küzdők konferenciájának. Nem akarom elvesztegetni a fájdalmat, amin át kellett esnem, inkább valami jó célra akarom használni.

A legnagyobb szolgálatok nem abból jönnek, hogy erős vagy és sikeres. A legnagyobb szolgálatnak gyakran egy mély fájdalom az alapja.

Te milyen fájdalmadat tudnád jóra használni? Ha olyan nagy fájdalom ért, hogy beszélni sem akarsz róla, akkor fontos, hogy megtanuld kezelni és átirányítani az érzelmeidet. Nevezd meg pontosan, hogy mi ez az érzés, aztán intézz kihívást ellene, és ha nem tudod megváltoztatni, irányítsd át és használd jó célra.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Néha miért könnyebb úgy érezni, ahogy mi akarunk, és nem úgy, ahogy Jézus érezne?
  • Gondolj egy olyan helyzetre, amikor megváltoztattad vagy átirányítottad az érzelmedet. Mit tanultál abból?
  • Az életed mely fájdalmát tudnád arra használni, hogy más embereknek segíts?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018. 02. 12.)

Szólj hozzá!

Három segítő kérdés, hogy kezelni tudd az érzelmeidet

2018. február 18. 03:00 - magyarosijulia

„Mostantól fogva földi életetek hátralévő részét Isten akarata, és nem emberi vágyak által irányítva kell, hogy éljétek." (1Péter 4:2, GNT fordítás)

A Biblia ezt írja az 1Péter 4:2-ben: „Mostantól fogva földi életetek hátralévő részét Isten akarata, és nem emberi vágyak által irányítva kell, hogy éljétek." (GNT fordítás).

Mik az emberi vágyak? Az érzelmeid és a vonzalmaid. Amint Krisztus-követővé válsz, életedet nem az érzelmeid, hanem Isten akarata kell, hogy irányítsa.

Hadd mondjak el három kérdést, amelyeket feltehetsz magadnak az érzéseiddel kapcsolatban, amikor azt próbálod eldönteni, hogy hogyan kezeld azokat. Amikor dühös, ideges vagy frusztrált vagy – vagy bármi mást érzel –, tedd fel magadnak a következő három kérdést:

1. „Mi az igazi oka annak, hogy ezt érzem?"
Lehet, hogy a válaszod erre az, hogy "mert félek" vagy "mert aggódom." Lehet, hogy amit érzel, egy olyan dologgal kapcsolatos, amit valaki évekkel ezelőtt mondott neked, de sosem lett elrendezve.

2. „Igaz, amit érzek?” 
Kérdezd meg magadtól, hogy igaz-e az, amit éppen érzel. Van egy rész a Bibliában, amikor Illés annyira elbátortalanodott, hogy Istenhez fordult és panaszkodni kezdett: „Uram, én vagyok az egész izraeli népből az egyetlen, aki téged szolgál." Isten azonban ezt kérdezte tőle: „Tényleg így gondolod? Nézd mennyien vannak, akik nekem szolgálnak! Úgy viselkedsz, mintha egyedül te próbálnád a jót tenni az egész világon! Nem, ez nem igaz!"

3. „Az, amit érzek, segít vagy árt nekem?"
Meg fogod kapni, amit szeretnél, ha továbbra is így érzel? A legtöbbször, amit érzünk, természetesnek tűnik, viszont valójában saját magunknak ártunk azzal.

Tegyük fel, hogy elmész egy vendéglőbe, ahol a kiszolgálás rettenetesen lassú. Már nagyon régóta vársz, aztán egy 15 perccel utánad érkező párnak hamarabb szolgálják fel az ételt. Egyre dühösebb vagy, és ez csak gyülemlik benned.

Mi a valódi oka, hogy így érzel? Hát az, hogy éhes vagy!

Igaz-e az érzés? Igen. Frusztrált vagy, mert a kiszolgálás lassú. De segít rajtad ez az érzés, vagy inkább árt? Mindenképpen árt. Jobb kiszolgálásban lesz részed, ha összeveszel a pincérrel? Egyáltalán nem.

Segít, ha morgolódsz? Segített valaha is? Amikor valaki elmondja neked, hogy mit nem csinálsz jól, azzal változásra buzdít? Nem, csak annyit ér el vele, hogy védekező álláspontra helyezkedsz.

 

Amikor felteszed magadnak ezt a három kérdést, jobban tudod majd, hogy miért érzel úgy, ahogy, és jobban fogod tudni azt is, hogy mit kell tenned, hogy változtass ezen.

Ezt hívják érzelemkezelésnek.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Időnként miért nehéz belátni azt, hogy egy érzés, amit érezni vélsz, valójában nem igaz?
  • Gondolj a legutóbbi alkalomra, amikor dühös vagy frusztrált voltál valaki miatt. Hogyan változtatott volna a helyzeten az, ha felteszed magadnak a fenti három kérdést?
  • Mit gondolsz, mit jelent az, hogy valaki Isten akaratának az irányítása alatt áll?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.02.11.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil