Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A helyes indítékkal imádkozz!

2017. november 22. 03:00 - Abidzsil

,,Amikor kértek és nem kapjátok meg, nem jó indítékkal kértek....csak a saját élvezetetekre akarjátok eltékozolni, amit kaptok.” (Jakab 4:3, NIV fordítás)

praying.jpg

Ha azt várod Istentől, hogy megáldja az életed, neked is hajlandónak kell lenned mások életét megáldani azokkal a jó dolgokkal, amiket Istentől kaptál. Az egyik feltétele a megválaszolt imának az, hogy hajlandó légy segíteni a nálad kevésbé szerencsés embereknek azzal az áldással, amit te kaptál.

A Példabeszédek 21:13 ezt mondja: ,,Aki bezárja fülét a nincstelen segélykiáltására, annak sem válaszolnak majd, amikor ő kiált.” (NIV ford.) Isten azt mondja, ha nem segítünk a környezetünkben élő nehéz helyzetű embereknek, akkor milyen alapon várjuk el, hogy Ő segítsen nekünk.

Isten azt szeretné, ha Hozzá hasonlóvá válnánk. És Isten a szeretet. Az egyik módja, hogy bizonyítsuk, van bennünk szeretet, hogy hajlandóak vagyunk adakozók lenni más emberek felé. Az áldás továbbadásának elve több helyen is szerepel a Szentírásban. Isten megáld minket, hogy mi is áldás lehessünk más emberek életében.

Például imádkozunk Istenhez jó egészségért, de mit fogunk tenni az egészséges testünkkel miután meggyógyulunk? Csak öncélúan a magunk gyógyulásáért imádkozunk, vagy azért, hogy más embereknek is tudjunk segíteni? Amikor azért imádkozunk Istenhez, hogy áldja meg a vállalkozásunkat vagy a munkánkat, hajlandók vagyunk visszaadni egy részét annak, amit kaptunk?

A Biblia azt mondja a Jakab 4:3-ban, hogy: "Amikor kértek és nem kapjátok meg, nem jó indítékkal kértek....csak a saját élvezetetekre akarjátok eltékozolni, amit kaptok.” Fontos tehát az, hogy milyen indítékkal imádkozunk. Az, hogy milyen indítékkal imádkozol fontosabb, mint az, amiért imádkozol. 

Lehetséges jó dologért imádkozni rossz indítékkal? Igen, lehet. Nem mondom, hogy soha nem kell a saját személyes szükségleteidért imádkoznod. Jézus azt mondta, hogy imádkozzunk például azért, hogy Isten adja meg a mi mindennapi kenyerünket. A Márk 11-ben azt mondja, hogy a saját vágyainkért is imádkozhatunk. De meg kell vizsgálnod az indítékodat. Hajlandó vagy megosztani majd az áldást más emberekkel, vagy mindet magadnak akarod megtartani?

Isten nem figyel oda arra, aki csak a saját önzését akarjuk kielégíteni.

Az ima alapja az Istennel való őszinte kapcsolat, a másoknak való megbocsátás és a hajlandóság, hogy továbbadjuk Isten áldásait más embereknek. Isten szeret minket, és meg akar tanítani arra, hogyan imádkozzunk hatékonyan.

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Hogyan áldott meg téged Isten? Hogyan tudod megosztani ezt az áldást másokkal?
  • Amikor legközelebb félrevonulsz, hogy Istennel időt tölts, mielőtt imádkozol, gondold át, milyen indítékkal  teszed, miért imádkozol. Hajlandó vagy megosztani másokkal azt, amit kérsz Istentől?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.11.15.)

Szólj hozzá!

A kapcsolataid hatással vannak az imáidra

2017. november 21. 03:00 - nagynikoletta

„Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amit imában kértek, megkapjátok, és megadatik nektek. És amikor imádkoztok, ha valaki ellen valami panaszotok van, bocsássatok meg neki, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek a bűneiteket.” (Mk 11:24-25, NIV fordítás)

A neheztelésnél jobban semmi nem tudja akadályozni az imáidat. Amikor neheztelsz valakire, haragot táplálsz valakivel szemben vagy engeded, hogy a keserűség tovább nőjön az életedben, akkor az imáidnak nem lesz eredménye.

A Bibliában ezt olvashatjuk: „Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amit imában kértek, megkapjátok, és megadatik nektek. És amikor imádkoztok, ha valaki ellen valami panaszotok van, bocsássatok meg neki, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek bűneiteket.” (Mk 11:24-25, NIV fordítás)

A neheztelés legkönnyebben családi környezetben alakulhat ki. Egy családban gyakran előfordul, hogy  keserűséget vagy neheztelést érzünk valaki iránt. Péter apostol például a következőt mondta: „És ugyanígy, ti, férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, és adjátok meg neki a tiszteletet…, hogy imáitok ne ütközzenek akadályba.” (1Pt 3:7, NIV fordítás)

A Bibliában az áll, hogy befolyásolja az imaéletedet az, ahogyan bánsz a házastársaddal! Sőt, amikor felsorolja a lelkipásztorokkal és a diakónusokkal kapcsolatos elvárásokat, az egyik éppen az, hogy legyen boldog, békés családi életük. Miért? Azért, mert ha otthon feszült a légkör, akkor a Szentírás értelmében ezeknek az egyházi vezetőknek nem lesznek hatékonyak az imái.

Amikor valamiről nagyon szeretnék beszélni az Úrral, de előtte van egy vitám a feleségemmel, Kay-jel, akkor tudom, hogy először Kay-jel kell rendbe hoznom a dolgokat, hogy Isten meghallgassa az imámat.

Ha az imáid megválaszolatlanok maradnak, vizsgáld meg a kapcsolataidat, hogy hol lenne szükség a harmónia helyreállítására annak érdekében, hogy az imáid eredményesek legyenek.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • A neheztelés hogyan lehet hatással a kapcsolataidra?
  • Mit gondolsz, Isten miért helyez olyan nagy hangsúlyt az egészséges és tiszteleten alapuló kapcsolatokra?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.11.14.)

Szólj hozzá!

Három kérdés Istennel való kapcsolatod értékelésére

2017. november 20. 03:00 - gabormel

„Ha bennem maradtok, és az én szavaim is bennetek maradnak, kérjetek bármit, amit akartok, megkapjátok.” (János evangéliuma 15:7, NIV fordítás)

Isten azt ígéri, hogy válaszolni fog mindenkinek, aki Őhozzá imádkozik?

A János evangéliuma 15:7-ben ez áll: „Ha bennem maradtok, és az én szavaim is bennetek maradnak, kérjetek bármit, amit akartok, megkapjátok.” (NIV ford.) Ez egy gyönyörűszép ígéret. Azonban a Szentírásban minden ígéretnek van feltétele. Isten feltételhez köti, hogy megadja nekünk, amit kérünk, és ez a feltétel az, hogy őszinte a Vele való kapcsolatunk.

Tedd fel magadnak a következő három kérdést, hogy értékelni tudd, mennyire őszinte a kapcsolatod Istennel:

  1. Hajlandó vagyok beismerni, hogy bizonyos dolgokat a múltban rosszul tettem? Amikor a saját utunkat járjuk, az Istennel való kapcsolatunk nem jó. Nem vagyunk becsületesek, amikor megpróbálunk két különböző életet élni egyszerre – az egyiket Istennek, a másikat magunknak. Akkor, mit kellene tennünk? „Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, önmagunkat vezetjük félre, és az igazság nincs bennünk. Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igaz, és megbocsátja bűneinket és megtisztít minden vétkünktől.” (1Ján 1:8-9, NIV ford.) Megvallani Istennek a bűneidet egyszerűen azt jelenti, hogy őszinte vagy Istennel és ezt mondod neki:  „Istenem, neked van igazad. Én tévedtem. Kérlek, bocsáss meg nekem.”
  2. Figyelmen kívül hagyom Isten valamelyik törvényét? Nem jó az Istennel való kapcsolatom, amikor tisztában vagyok azzal, hogy egy olyan dologhoz ragaszkodom, amelyet Isten akarata szerint el kellene engednem. János első levelében a következőképp fogalmaz: „Drága barátaim, ha a szívünk nem vádol bennünket, akkor bizalommal vagyunk az Isten iránt, és bármit kérünk, megkapjuk tőle, hisz megtartjuk parancsait és azt tesszük, ami neki tetszik. Az ő parancsa az, hogy higgyünk az Ő Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és úgy szeressük egymást, ahogyan azt Ő parancsolta. (1Ján 3:21-23, NIV ford.) Most mondhatod, „De hát hogyan tudnám megtartani Isten összes parancsát?!” Senki sem tökéletes!" Isten azonban nem a tökéletességet követeli meg. Csak azt akarja tőlünk, hogy bizalommal és hittel kövessük Őt.
  3. Igazán akarom, hogy Isten akarata legyen meg az életemben?„Az, hogy bizalommal megyünk hozzá, ezt jelenti: bármit kérünk is akarata szerint, meghallgatja. Ha pedig tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akkor bármit kérünk, tudjuk, hogy amit kértünk, azt már meg is kaptuk.” (1Ján. 5:14-15, NIV ford.) Amikor Isten akarata szerint kérünk, akkor teljes bizalommal imádkozunk és tudjuk, hogy válaszolni fog. Sok ember mindenféle apró dologgal kapcsolatban ezt kérdezi: „Istenem, a te akaratodban van az, hogy én ezt kérjem?". Azonban az  igazi kérdés nem az, hogy „Istenem, mi a te akaratod ezzel a dologgal kapcsolatban?", hanem az, hogy harmóniában van-e az életed Istennel. Ha igen, akkor a vágyaid és a kéréseid is harmóniában lesznek az Ő akaratával.


Isten megajándékozott minket a Bibliával, hogy megismerhessük Őt és az Ő akarata szerint élhessünk. Ez egy olyan forrás, amihez mindig bátran mehetünk és amely megmutatja, hogy Isten akarata az, hogy sikerrel és jól végezzük a dolgokat, amelyekre kér, hogy tegyünk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit tapasztaltál, amikor nem engedelmeskedtél Istennek? Milyen okot tudnál felhozni, amiért nem voltál engedelmes?
  • Milyen az, amikor valaki harmóniában él Istennel?
  • Mennyiben lennének mások az imáid, ha teljes bizalommal tudnál imádkozni?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.11.13.)

Szólj hozzá!

Hatodik lépés krízisben: Alázatosan valld meg Istennek a bűneidet

2017. november 19. 03:00 - Anika Enikő

„Vétkeztünk ellened és bűnöket követtünk el. Megszegtük törvényedet és lázadtunk ellened és eltértünk parancsaidtól és rendeléseidtől. Nem hallgattunk a prófétákra, szolgáidra, akik a te nevedben szóltak királyainkhoz, fejedelmeinkhez, őseinkhez, egész népünkhöz." (Dániel 9:5-6, GNT fordítás)

Az elmúlt néhány napban azt néztük meg, hogyan imádkozhatunk krízis idején. A Dániel könyvének 9. fejezetében találunk hat kulcsfontosságú elvet, amit Dániel imádságában alkalmaz.

Az első öt elv a következő:

  • Hagyjuk, hogy Isten beszéljen hozzánk, mielőtt még mi szónánk hozzá.
  • Figyelmünkkel Istenre figyeljünk és keressük őt.
  • Vágyainkat szenvedéllyel fejezzük ki.
  • Mutassunk komolyságot.
  • Köszönjük meg Istennek a szeretetét és az ígéreteit.

Végül pedig szükséges, hogy alázatosan megvalljunk a bűneinket.

Isten nem hallja meg a büszkeséggel teli panaszokat, hanem az alázatos bűnbánatot hallgatja meg. Isten az alázatosságra felel.

Isten már minden kis ostoba és buta dologról tud, amit valaha elkövettél, ám azt várja, hogy megvalld a bűneidet.

Mit felel Isten arra, amikor alázatosan bevalljunk, hogy elszúrtuk? Megbocsátással, irgalommal és kegyelemmel válaszol.

A bűneink megvallása egyszerűen azt jelenti, hogy egyetértesz Istennel a bűneidről. Elmondod Istennek, hogy igaza van. Nem keresel kifogásokat. Nem nevezed csupán hibának a dolgot; hanem bevallod, hogy elszúrtad és rosszul jártál el.

Légy pontos a bűnvallásodban, ahogyan Dániel is az volt. A Dániel 9:5-6-ban ezt írja: „Vétkeztünk ellened és bűnöket követtünk el. Megszegtük törvényedet és lázadtunk ellened és eltértünk parancsaidtól és rendeléseidtől. Nem hallgattunk a prófétákra, szolgáidra, akik a te nevedben szóltak királyainkhoz, fejedelmeinkhez, őseinkhez, egész népünkhöz." (GNT fordítás).

Dániel nem hagyta itt abba: a bűnvallása még 10 versen át folytatódik, amint lelkiismeretesen leírja bűnét.

Egyetértett Istennel abban, hogy az izraeliták:

  • Becstelenséget és szégyent hoztak magukra.
  • Hűtlenek voltak Istenhez.
  • Figyelmen kívül hagyták amit Isten mondott nekik.
  • Megfeledkeztek Isten figyelmeztetéséről.

Ez konkrét bűnvallás.

Dániel imádsága segít megértenünk, hogyan távolodunk el Istentől, ha nem valljuk meg bűneinket – és erőteljes emlékeztető arra, hogyan válaszolja megy Isten az imáinkat, ha bűneinkkel kapcsolatban egyetértünk vele. Mindig legyen szemünk előtt az, hogy Isten nem ellenünk, hanem értünk van!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért jelent nehézséget számunkra az, hogy őszinték legyünk Istennel a bűneink tekintetében?
  • Miként láttad megvalósulni mások életében azt, ahogy aláaknázzák hitüket, az által, hogy nem tartanak bűnvallást?
  • Ha még ma nem kerítettél sort erre, akkor hogyan tehetsz félre időt arra, hogy beszélgess Istennel és megvalld a bűneidet?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017. 11.12)

Szólj hozzá!

Ötödik lépés krízisben: köszönd meg Istennek a szeretetét és az ígéreteit!

2017. november 18. 03:00 - K. Juc

„Ó, Uram! Nagyszerű és lenyűgöző Isten vagy! A szövetségedhez mindig hű vagy, és el nem múló szereteteddel mindig teljesíted ígéreteidet azoknak, akik szeretnek és megtartják parancsolataidat." (Dániel 9:4b, NLT fordítás)

autumn_leaves.jpg

Az imádságnál nincs fontosabb tennivalód, amikor krízist élsz át. Ahogy eddig is láttuk, Dániel könyvének kilencedik fejezete nagyszerű mintát ad arra, hogyan imádkozz, amikor az életed nehezebb időszakain mégy keresztül. 

Már szó volt arról, hogyan tudjuk:

  •  engedni, hogy Isten beszéljen hozzánk, mielőtt még megszólítanánk,
  •  keresni Istent és figyelni rá,
  •  érzelmeinkkel is kifejezni vágyainkat
  •  és megmutatni, hogy komolyak a szándékaink. 

Mindezek mellett, fontos megköszönnünk Istennek a szeretetét és az ígéreteit is.

Dániel így ír erről: „Ó, Uram! Nagyszerű és lenyűgöző Isten vagy! A szövetségedhez mindig hű vagy, és el nem múló szereteteddel mindig teljesíted ígéreteidet azoknak, akik szeretnek és megtartják parancsolataidat." (Dániel 9:4b, NLT fordítás)

Talán a hálaadáshoz van legkevésbé kedved egy-egy válságos időszakban. Lehet, hogy most mérges vagy Istenre és elégedetlen vagy vele, de pontosan ezért fontos, hogy köszönetet mondj neki. Nézőpontváltásra van szükséged!

Pár igeverssel később a következőket olvassuk: „Az Úr, a mi Istenünk, kegyelmes és megbocsájtó – annak ellenére, hogy lázadtunk ellene." (Dániel 9:9, NLT fordítás).

Hálásnak kell lennünk, hogy Isten akkor is hűséges, amikor mi nem vagyunk azok. Ő minden egyes alkalommal megtartja az ígéreteit. 

Akkor is megtartja az ígéreteit, amikor krízist élsz át, és nem fog elhagyni! Mutasd meg Istennek, hogy te is tisztában vagy ezzel! Hozd a tudomására, hogy bízol benne! 

Ez fontos része az imának, amelyre Isten mindig válaszol a nehéz időszakokban. 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért nehéz krízis idején hálát adnunk Istennek? 
  • Hogyan tudja a hála megváltoztatni a nézőpontodat egy nehéz időszakban?
  • Miért tudnál hálát adni egy ilyen időszakban? 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.11.11.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil