Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Amiért a te módszereid nem működnek

2016. július 19. 03:00 - magyarosijulia

„Miután [Jézus] abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: 'Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!' Simon így felelt: 'Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat.'  (Luk 5,4-5)

Gondolj bele milyen nehéz lehetett Simon Péternek beismerni a kudarcot Jézusnak. Hivatásos halász volt, és igencsak jó a szakmájában. Így kereste a kenyerét. Mégis, néha még a profik is egy egész éjszakai halászat után sem fognak semmit.

Jó emberek voltak, és a tőlük telhető legjobbat tették. De van amikor a legjobb sem elég, és vannak olyan alkalmak, amikor nem tudjuk irányítani a helyzetet. Nem tudjuk irányítani a gazdaságot, nem tudjuk befolyásolni az időt. Nagyon sok mindent nem tudunk irányítani az életünkben, amik hatással vannak az életünkre. Lehet, hogy nagyon próbáltad, mindent beleadtál, de úgy tűnik, mégsem változik semmi, és semmit sem tudsz felmutatni.

Mit tehetsz? Először is, hívd be Jézust a hajódba! Más szavakkal, engedd, hogy ő legyen a munkád központjában. Másodszor, ismerd be, hogy a te módszereid nem működnek. A Biblia vallomásnak nevezi ezt, és igencsak nehéz lehet.

Miért olyan nehéz nekünk beismerni, hogy a mi módszereink nem működnek?

Büszkeség. Nem akarjuk, hogy bárki is azt gondolja, hogy nem tudunk megbírkózni a helyzettel, hogy mi vagyunk az irányítók, hogy mindent kézben tudunk tartani. Úgy gondoljuk, mindent megbírunk mi magunk, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy napi 12 órát dolgozunk.

Makacsság. Nem vagyunk hajlandóak másképp tenni azokat a dolgokat, amiket teszünk. Tudtad, hogy a holnapi siker legnagyobb ellensége a tegnap sikere?

Félelem. Nem tudjuk beismerni, hogy egy egész éjszakai halászat után nem fogtunk semmit. Attól félünk, hogy az emberek kevesebbet fognak gondolni rólunk. Félünk behívni Jézust a csónakunkba, mert egy olyan irányba fogja kormányozni, ahova nem akarunk menni.

Lehet, hogy a lehető legjobban teljesítünk a munkánkban, mégsincs semmi, amit fel tudnánk mutatni. Engedd el a büszkeséged, makacsságod és félelmeid, hogy megláthasd, hogy miként tölti meg csordultig Jézus a csónakod.

Beszéljetek róla:

  • Mi az, amit szeretnél, hogy Isten elvégezzen általad a munkádban? Hajlandó vagy átadni neki az irányítást?
  • Mit jelent számodra a vallomás?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2016.07.12)

Szólj hozzá!

Átadtad Jézusnak a karriered feletti ellenőrzést?

2016. július 18. 03:00 - FodorImi

 „Mindenekelőtt keressétek Isten országát, éljetek igazságosan, és Ő meg fog adni nektek mindent, amire szükségetek van.” (Máté 6:33 – NLT második kiadás fordítása)

Ha üresség helyett túláradó, bővölködő életet akarsz, akkor életed irányítását add át teljesen Jézusnak, beleértve a karriered is.

Lukács 5:3 azt mondja: „Jézus beszállt az egyik hajóba, amely Simoné volt, megkérte, hogy egy kicsit menjen beljebb a parttól. Aztán leült, és folytatta az emberek tanítását a hajóból.” (NCV fordítás)

A tanítványok egész éjjel dolgoztak, és nem fogtak semmit. Aztán Jézus belépett a hajójukba, és azt mondta nekik, vessék ki a hálójukat ismét. Mikor megtették, olyan sok halat fogtak, hogy a hálók szakadozni kezdtek. Ugyanaz a tó volt, ugyanaz a hajó, ugyanazok a hálók, ugyanazok a halászemberek, és ugyanazok a halak. Az egyetlen különbség az üres és a tele, a semmi és a teljesség között az, hogy Jézus ott volt a hajóban.

Itt van a kezdő pont. Be kell fogadnod Jézust a hajódba.

Mi a hajód? Az, ahogyan élsz. Simon „üzlete” a hajója volt, mert halászember volt. A hajó jelképezi a karriered, a szakmádat, a munkádat, éppen úgy, ahogy Simon Péternek jelképezte az egész megélhetését.

Mit jelent az, hogy Jézus a hajódban van?

Azt, hogy felajánlod Istennek a karriered. Itt most nem az üdvösségről beszélünk. Lehet, hogy Jézus ott van az életedben, de átadtad neki a karriered irányítását? Bízol benne az üdvösségre, eljársz a gyülekezetbe hétvégén, és dicsőíted Istent. Mikor azonban hét közben visszamégy a munkádhoz, ott van Jézus, és rábízod a munkádat? Vagy a polcra teszed Jézust?

Mikor Simon Péter átadta Jézusnak a munkáját, hihetetlen eredménnyel lett megáldva. De ne téveszd el a sorrendet! Néha úgy gondolkozunk, „Istenem, tégy engem igazán sikeressé a munkámban, vállalkozásomban, aztán a sikeremmel szolgállak téged.” Tévedés! Ez pontosan az ellentéte. Péter először átadta Jézusnak a munkája feletti irányítást. Azután Jézus megáldotta Péter munkáját mérhetetlen sikerrel. Ez a sorrend.

Máté 6:33-ban azt mondja a Biblia: „Mindenekelőtt keressétek Isten országát, éljetek igazságosan, és Ő meg fog adni nektek mindent, amire szükségetek van.” (NLT, második kiadás fordítása)

Bármit, amit akarsz, hogy Isten megáldjon, azt előbb add neki. Azt akarod, hogy Isten megáldja az idődet? Minden nap az első részt add neki. Azt akarod, hogy Isten megáldja a pénzedet? Jövedelmed első 10 százalékát add neki, nem számít, bármilyen kevés az. Azt akarod, hogy Isten megáldja a munkád? Add neki az irányítást, nem számít, mennyire vagy sikeres.

Beszéljetek róla:

  • Hogyan nézne ki az, ha Jézusnak adnád a munkád irányítását?
  • Milyen félelmeid vagy szempontjaid vannak azzal kapcsolatban, hogy Isten legyen a karriered középpontjában?
  • Hogyan szeretnéd, hogy megáldja Isten a karriered? Mit gondolsz, mit szeretne Isten először megtenni?

* (Daily Hope by Rick Warren – 2016.07.11.)

 

Szólj hozzá!
Címkék: munka siker

Úgy látod az embereket, ahogy Jézus?

2016. július 17. 03:00 - Á. Bözse

„Amikor Jézus partot ért és látta a nagy tömeget, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok.” (Márk 6,34a, NIV fordítás)

Old Man, India, Sadhu, Travel, Asia, Adult, Male

A legjobb módja annak, hogy megállapítsd, hogy Isten szemszögéből szemléled-e a világot az, hogy megvizsgálod, miként tekintesz más emberekre.

Ez a lelki érettséged legjobb mutatója ­– nem az, hogy mennyire ismered a Bibliát, milyen gyakran jársz gyülekezetbe, szolgálsz-e, adakozol-e, vagy imádkozol-e eleget, hanem a kapcsolataid és, hogy miként látsz másokat. Mert az élet a szeretetről szól!

Tehát hadd tegyek fel néhány kérdést. Hogyan látja Isten a házastársad? Értékesnek. Elfogadhatónak. Szerethetőnek. Olyannak, akinek meg lehet bocsátani. Te is ilyennek látod őt? Úgy tekintesz rá, ahogy Isten teszi?

És mi a helyzet a boltban vásárló idegennel? Azzal, aki bevág eléd a dugóban? Az utcán lévő koldussal? Mit látsz, amikor másokra nézel? Nehézségeknek látod őket? Tehernek?

A munkatársaidat ellenségeknek tekinted? Vetélytársaknak? Vagy úgy látod őket, ahogyan Isten látja őket?

Istennek minden ember fontos. Nem számít, hogy kik ők, vagy mit tettek, vagy éppen miben hisznek. Krisztus meghalt értük, Jézus szereti őket, Istennek terve van az életükkel és azt akarja, hogy kapcsolatban legyenek vele.

A Biblia azt mondja a Márk 6,34-ben: Amikor Jézus partot ért és látta a nagy tömeget, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok.” (NIV fordítás) Jézus így látja az embereket.

Ezt a fajta látásmódot szeretném, ha kialakítanád és megtanulnád így látni az embereket – hogy ne csak a saját családod iránt érezz könyörületet, hanem a szomszédaid, a közösségeid, az országod és az egész világ iránt is. Legyen a lelki látásod egyre szélesebb és tisztább amint megtanulod úgy szemlélni az embereket, ahogy Jézus teszi.

Beszéljetek róla

  • Mi változik meg benned és a szemléletedben, amikor elkezdesz Isten szemein át tekinteni másokra?
  • Mi tart vissza, hogy ne Isten szemein keresztül nézz az emberekre? Lehet, hogy ezek olyan dolgok, amik elterelik a figyelmedet pl. büszkeség, versenyszellem vagy elfoglaltság. Hogyan tudod ezeket a tényezőket visszaszorítani?
  • Hogyan tudsz könyörületességet mutatni más emberek iránt, leginkább a családodon belül?

 

* (Daily Hope by Rick Warren - 2016.07.10.)

Szólj hozzá!

A rövid távú tervezés távol tart a tisztánlátástól

2016. július 16. 03:00 - kennedymárti

“A [Jézus] követői tanakodtak egymás között, 'Azért mondta ezt, mert nincs kenyerünk.' Tudva, hogy miről beszélnek, Jézus azt kérdezte tőlük, 'Miért beszéltek arról, hogy nincs kenyerünk? Hát még mindig nem értitek? Az elmétek ennyire be van zárva?'” (Márk 8:16-17 NCV fordítás)

calendarblue-960x250.jpg

Elmulasztjuk azt, amit Isten tervez számunkra akkor, amikor a fókuszpontban az itt-és-most áll és nem az, amit Isten hosszútávra tervez a mi életünkben.

Amikor a kényelmet helyezzük előtérbe a változás helyett, amikor a saját boldogságunkra összpontosítunk a szentté válás helyett, amikor élvezzük az életet az örök életre való felkészülés helyett, akkor rövidtávra tervezünk és ez távol tart bennünket attól, hogy tisztán lássuk az életünket.

Ez történt a tanítványokkal is. Jézus a büszkeségről tanított egy példázaton keresztül, miközben a kovász metaforáját használta. A Biblia azt mondja a Márk 8:16-17-ben,“A [Jézus] követői tanakodtak egymás között, 'Azért mondta ezt, mert nincs kenyerünk.' Tudva, hogy miről beszélnek, Jézus azt kérdezte tőlük, 'Miért beszéltek arról, hogy nincs kenyerünk? Hát még mindig nem értitek? Az elmétek ennyire be van zárva?'” (NCV fordítás)

Jézus tanítani próbálta a tanítványokat és ők azt hitték, Jézus arról beszél, mit fognak enni ebédre! Ő az érettség fontosságáról beszélt, míg a tanítványok a következő étkezésről; ez rövid távú gondolkodás.

A rövid távú gondolkodás attól tart távol minket, hogy lássuk Isten munkáját. Ez az egyik legnagyobb gyengesége a nyugati kultúrának. Nagyon nehéz napjainkban hosszú távon gondolkodni, mert a társadalomban minden ennek az ellenkezőjére tanít minket. Megraboljuk a jövőt, hogy élvezzük a mát. Kifizetetlen hiteleket halmozunk fel a jövő generációnak hosszú évekre, csak azért, hogy most megkapjuk azt, amit mi akarunk.

Amikor rövidtávon gondolkodsz, nem látod Isten munkáját az életedben. Nem látod a hosszú távú terveit az életedre nézve, amikor csak a saját kényelmedet keresed. Kérd Istent, hogy adjon betekintést az örökkévalóságba és hogy adja meg azt a reménységet, amit akkor nyerünk, amikor látjuk az Ő hosszú távú terveit.

Beszéljetek róla:

  • Mik azok az apró lépések, amik a hosszú távú, örök életre figyelő magatartás felé vezetnek a mindennapok során?
  • Hogyan néz ki a hosszútávra való tervezés a családodban, karrieredben, lelki életedben?
  • Hogyan látod, Isten mely területén dolgozik az életednek?

 

* (Daily Hope by Rick Warren - 2016. Július 9)

Szólj hozzá!

Óvakodj a farizeusok kovászától!

2016. július 15. 03:00 - Bolbásné Viola

„Ezután otthagyta a farizeusokat, beült a csónakba, és elindult a tó túlsó partjára.  A követői eközben elfelejtettek kenyeret vinni magukkal; csupán egyetlen kenyér volt velük a csónakban. Jézus figyelmeztette őket, ’Vigyázzatok! Óvakodjatok a farizeusok kovászától és Heródes kovászától!’ ’Biztosan azért mondta ezt, mert nincs kenyerünk!’ – tanakodtak egymás között a követői.” (Márk 8:13-16, NCV fordítás)

A kovász a Bibliában gyakori hasonlat a büszkeségre és arroganciára. Miért? Amikor élesztőt teszel a tésztába, mit tesz vele? Megkeleszti, és ha túl sokat teszel bele, felfújódik tőle.

A sütéshez nincs szükséged túl sok élesztőre. Ha kenyeret sütsz, nem öntesz bele egy csészényit, csak egy csipetnyit. Ugyanígy van a büszkeséggel is. Nem kell túl sok belőle ahhoz, hogy elhatalmasodjon és átvegye az irányítást, és mindenféle bajba sodorjon.

Nemrégiben Kayjel, a feleségemmel volt egy kis vitánk, amit mi csak „szeretet meccs”-nek hívunk. A vita után ezt írtam a naplómba: „Amikor elönt a büszkeség, aránytalanul felfújom a dolgokat.”

Mindannyian ezt tesszük. Amikor büszkeség van benned, túlságosan felfújod a dolgokat. A kicsi dolgok hirtelen nagyon felidegesítenek. Ha bármikor ez történik, akkor tudd, hogy a büszkeség az oka. Bárhol is látsz konfliktust a világban, ott mindig a büszkeség van a háttérben.

Mit gondolsz, mi történik, amikor tele vagy büszkeséggel, amikor benned is van a farizeusok kovászából? Olyankor az élet dolgait nem tudod tisztán látni. Amikor büszke vagy, nem látod meg, hogy Isten éppen mit cselekszik az életedben.

Isten azt akarja, hogy óvakodj a „farizeusok kovászától” azért,  hogy még  közelebbről követhesd  őt és megértsd, hogyan tesz csodákat az életedben. Ő ebben a pillanatban is munkálkodik, akkor is, ha ezt most még nem látod.

Beszéljetek róla:

  • Előfordult már, hogy a büszkeség hatással volt a kapcsolataidra? Hogyan?
  • Volt már olyan, hogy a büszkeség visszatartott a szellemi-lelki növekedéstől? Hogyan?
  • Hogy néz ki a büszkeség a te életedben? Miként tartott vissza téged attól, hogy meglásd Isten tervét az életedre?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.07.08.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil