Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A bűn az önzőség magvaiból növekszik

2020. november 03. 03:00 - Lilla:)

love_2.jpg

„Egyre több és több gonoszság lesz a világban, így az emberek többsége nem fogja kimutatni a szeretetét mások iránt” (Mt 24,12 NCV fordítás).

Egyszer valaki azt kérdezte Jézustól: „Mi a legfontosabb parancsolat a Szentírásban?” Ő erre azt válaszolta, hogy „Kettő is van: szeresd Istent teljes szíveddel, lelkeddel, elméddel és erőddel, valamint szeresd szomszédodat úgy, mint magadat!”

Ha ezek Isten legfontosabb parancsai, akkor az ellentettjük – nem szeretni Istent, és nem szeretni embertársainkat – bűn. A szeretet nélküliség mindig bűn.

Máté evangéliumának 24. fejezetének 12. verse azt mondja: „Egyre több és több gonoszság lesz a világban, így az emberek többsége nem fogja kimutatni a szeretetét mások iránt” (NCV fordítás). Észlelsz manapság ilyesmit? Az emberek egyre inkább kritikusabbak, egyre kevésbé udvariasak, és gorombábbak mint valaha. Miért? Mert ahogy a bűn növekszik, úgy csökken a szeretet.

A bűn nem segítőkész, egészségtelen, igazságtalan, hamis és mindig önző.

Gyakran mondogatjuk magunknak, hogy ezt mások javára tesszük, amikor valójában önmagunkért. A Biblia azt mondja: „Bárhol, ahol a szándék féltékeny és önző, ott mindenféle zűrzavart és gonoszságot találsz” (Jak 3,16 NLT fordítás). A bűn az önközpontúságban gyökerezik.

Miért vagy itt a földön? Isten nem azért teremtett, hogy magadért élj. Ennél valami sokkal nagyobbra vagy hivatott.

Isten által és az ő számára lettél teremtve. Amíg ezt nem érted meg, és nem hiszed el, addig nem lesz értelme az életednek. Isten nem azért alkotott, hogy az életed középpontjába saját magadat helyezhesd, és másokat félretolj. Azért létezel, hogy megismerd Istent, a barátja légy, szolgáld őt, és ő legyen az életed középpontja.

Bármi, ami köré az életedet építetted, az az istened: legyen az a hajód, az üzleted, a sport vagy egy másik ember.

Isten azt akarja, hogy őt helyezd a középpontba. A bűn azonban mindig visszaviszi rád a fókuszt. Válaszd a szeretetet! Ahol a szeretet bőséges, ott az önzőség nem tud gyökeret ereszteni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Istent szolgálod vagy más isten áll első helyen az életedben? Mások mit mondanának, mit dicsőítesz leginkább?
  • Jó érzéssel vagy aggodalommal tölt el a tudat, hogy Isten céljának beteljesítése miatt élsz? Miért?
  • Hogyan lehetséges Istent teljes szívvel, lélekkel, elmével és erővel szeretni? Hogy néz ez ki valójában?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.10.27.)

Szólj hozzá!

Az élet a kapcsolatokról szól

2019. március 15. 03:00 - csmsdvd

„Megtanultam a titkát annak, hogy elégedett legyek bármely és minden helyzetben – akár jóllakottan, akár éhesen; akkor is, amikor bőségben élek, és akkor is, amikor nélkülözök. Mindezt Őáltala tudom megtenni, aki erőt ad nekem.” (Fil 4:12-13, NIV ford.)

A megelégedettség nem természetes az ember számára. Természetünknél fogva nyughatatlan juhok vagyunk. Azonban az elégedettséget el lehet sajátítani. Megtanulni elégedettnek lenni azt jelenti, hogy nem hajszoljuk magunkat egyfolytában, hogy a vagyonunkat gyarapítsuk.

A Filippiekhez írt levél 4:12-13 versében ez áll: „Tudom milyen szükségben lenni és tudom milyen bőségben élni. Megtanultam a titkát annak, hogy elégedett legyek bármely és minden helyzetben – akár jóllakottan, akár éhesen; akkor is, amikor bőségben élek, és akkor is, amikor nélkülözök. Mindezt Őáltala tudom megtenni, aki erőt ad nekem.” (NIV ford.).

Az életben a legjobb dolgok nem tárgyak.

Amerikában tragédia az, ha valaki egy fillér nélkül hal meg. Pedig mi lehet ennél jobb? Ha valaki úgy hal meg, hogy semmi pénze nincs, az nem ostobaság, hanem inkább bölcs dolog. Nagyszerű így élni és meghalni.

Élete utolsó pillanataiban senki sem dolgok után vágyik, hanem emberekről beszél. Ez azért lehet, mert valószínűleg végül mindenki ráébred arra, hogy az élet a kapcsolatokról szól. Miért nem jövünk rá erre hamarabb? Egész biztos, hogy nem lenne olyan sok feszültség és gond az életünkben.

Az élet nem az elért sikerekről és nem a teljesítményről szól.

Az élet a kapcsolatokról szól.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mi a fontosabb számodra: dolgokat birtokolni vagy kapcsolatokat építeni? Ezzel az önmagadról mondott véleménnyel a családod és a barátaid is egyetértenének?
  • Mint jelent örökséget hátrahagyni? Te milyen örökséget szeretnél magad után hagyni?
  • Pál az mondja a Fillippiekhez írt levél 4:13-ban, hogy mindezt Krisztus által tudja megtenni, aki erőt ad neki. Mit gondolsz, milyen dolgokról beszél itt, hogy van ereje megtenni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.03.08.)

Szólj hozzá!

Mennyire szeretsz jól?

2016. április 23. 03:00 - Anika Enikő

“Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. A második ez: Szeresd felebarátodat, mit magadat. Nincs nagyobb parancsolat ezeknél."(Márk 12: 30-31)

Tegnap az öt tényező közül, ami azt befolyásolja, hogy kik vagyunk, az elsőről beszéltünk. Mindannyiunkat csodálatosan összetettnek teremtett Isten, ugyanakkor sok hibánk is van. Mindaddig, amíg nem tudjuk – hibáinkkal együtt – elfogadni magunkat, addig nem tudunk olyan változtatásokat sem elérni az életünkben, amik valóban igazi átalakulást hoznának.

A második tényező, ami hatással van arra, hogy kik vagyunk, azok a kapcsolataink. A kapcsolataid határozzák meg életed célját, értelmét és mibenlétét. Ha rosszul működő kapcsolatokban nőttél föl, akkor talán nem tudod, mi a cél az életedben, és küzdelmeid vannak azzal, hogy ki vagy.

Jézus azt mondta, hogy a legfontosabb az, hogy szeressük Istent és az embereket (Márk 12: 30-31). Az élet nem arról szól, hogy mit érsz el vagy mit szerzel meg, és nem is a népszerűségről vagy a hírnévről. Az élet sokkal inkább arról szól, hogy mennyire tudsz jól szeretni.

Három dolog tart vissza minket attól, hogy úgy szeressünk, ahogy azt Isten eltervezte:

  • Mindannyian tökéletlenek vagyunk. Nincsenek tökéletes kapcsolatok, mert nincsenek tökéletes emberek.
  • A bűn elválaszt bennünket egymástól. Ádám és Éva kapcsolata volt az első rossz kapcsolat, és elszakadtak Istentől és egymástól. És mi emberek azóta is csak folyton igazoljuk és felmentjük önmagunkat, és vádoljuk azokat, akiket szeretünk.
  • Minél inkább el vagyunk választva, annál ijesztőbbé válunk. Vágyunk a közeli és bensőséges kapcsolatokra, de félünk a sebezhetőségtől. Vágyunk arra, hogy elfogadjanak bennünket, de félünk az elutasítástól.

Lehet, hogy nem volt beleszólásod, hogy az élet milyen lapokat osztott neked, de Isten elküldte a Fiát, hogy a Megváltód legyen, és hogy átváltoztassa a lapjaidat nyerő lapokká. Nem számít, hogy milyen kapcsolataid voltak az életben eddig, azzal kell majd elszámolnod, hogy mit teszel a kapcsolataidért ma.

Hagyod, hogy Isten hatással legyen a kapcsolataidra? A nehéz múltad ellenére, bízol Istenben a jövőddel kapcsolatban? Táplálod, véded és építed a kapcsolataidat, hogy még inkább megdicsőüljön Isten az életed által?

Határozd el még ma, hogy Isten segítségével egészséges, és nem sérelmekkel teli kapcsolatokat építesz.

Beszéljetek róla:

  • Melyek azok a kapcsolataid, amelyekbe több időt vagy több krisztusi szeretetet kellene belefektetned?
  • Hogyan állsz azzal a dologgal, hogy "szeresd felebarátodat, mit magadat"? Mi a helyzet akkor, ha egy olyan rokonról vagy munkatársadról van szó, aki "nehéz eset', vagy egy megromlott kapcsolatról?
  • Hogyan tudod a közösségi portálokat arra használni, hogy erősebb és egészségesebb kapcsolatokat építs az emberekkel, és hogyan tudod megakadályozni, hogy ezek az oldalak sértsék a kapcsolataidat?

*(Daily hope by Rick Warren, 2016.04.16.)

Szólj hozzá!

Nem annyit érsz, amennyi munkát végzel!

2015. december 06. 03:00 - sema22

"Megértettem, hogy az emberek miért dolgoznak olyan keményen a sikerért: mert irigyek arra, ami a szomszédjuknak van" (Prédikátor könyve, 4:4,  GNT fordítás)

Sokféle kifogást találhatunk, hogy miért hajszoljuk agyon magunkat. Ráfoghatjuk arra, hogy gondoskodnunk kell  a családunkról, vagy esetleg mondhatjuk azt, hogy annyira fontos a munkánk, hogy nem lehet nyugodtabb tempóban végezni.

De a legtöbb esetben a saját értékrendünkkel van a probléma. Rossz dolgoknak tulajdonítunk nagy értéket. Még pontosabban fogalmazva, a dolgok megszerzése a legnagyobb érték számunkra. 

A Biblia ezt mondja: "Megértettem, hogy az emberek miért dolgoznak olyan keményen a sikerért: mert irigyek arra, ami a szomszédjuknak van" (Prédikátor könyve, 4:4 GNT ford.)

Isten szerint két lehetőségünk van: vagy minden időnket arra fordítjuk, hogy lépést tartunk más emberekkel, vagy nem foglalkozunk ezzel, és így csökkentjük a stresszt az életünkben. De mindkettőt egyszerre nem lehet.

Így válik ez értékrendi kérdéssé. Több dolgot szeretnél, vagy kevesebb stresszt és több időt a családdal? A választás a tiéd. Mikor elég az elég? Megnyerheted a mókuskerékharcot, de attól még mókus maradsz. 

Jézus ezt így fogalmazza meg: "Mi értelme van az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkét elveszíti?" (Márk 8:36, NIV ford). Mai modern szavakkal fogalmazva, "Mit ér az, ha valaki vezérigazgatói székbe kerül, ha közben elveszíti a gyerekeit és a feleségét?" A válasz: semmit. Így semmi értelme. 

Az, hogy mit csinálsz, és az, hogy mennyit érsz, az két különböző dolog. Sokan úgy nőttek fel, hogy azt mondták róluk, hogy értéktelenek. Aztán bekerülve egy munkahelyre mindenkinek azt szeretnénk bebizonyítani, hogy ez nem így van. A tudatunk mélyén valahol azt mondogatjuk magunk, hogy "majd megmutatom nekik, és bebizonyítom, hogy tévednek." És elkezdesz egyre keményebben dolgozni. De bármilyen keményen dolgozol, sosem elég. Amikor pedig megállsz pihenni, egy kísértő hangot hallasz:  "Pedálozz tovább, nehogy utolérjen valaki. " Meg kell szabadulnod ettől a hangtól. Ez a hang csak a hazugságot táplálja beléd. 

Lelkipásztorként sok esetben voltam már emberek halálos ágyánál. Sokszor voltam kórházi ágy mellett, valakinek az otthonában vagy egy baleset helyszínén olyankor, amikor egy ember meghalt. Azonban azok közül, akiket láttam meghalni, egyikük se mondta, hogy "bárcsak több időt töltöttem volna az irodában."  Soha, egyikük sem mondta ezt. 

Nem gondolod, hogy helyre kellene tenned az értékrendedet?   Nem vagy mókus, tehát szállj ki a mókuskerékből!

Beszéljetek róla

  • Milyen hatással van a túlhajszoltság és a túl sok munka  a családodra?
  • Mik lehetnek az elsődleges okai annak, hogy túlhajszoltsággal küzdesz és túl sokat dolgozol? 
  • Milyen módon nyilvánul meg az életedben az, hogy úgy gondolod, annyit érsz, amennyi munkát végzel?

*(Daily Hope by Rick Warren,  2015. 11. 29.)

Szólj hozzá!

Mi a legnagyszerűbb képességed?

2015. november 22. 03:00 - Lilla:)

"Felelősségtudóan éljétek az életet, ne úgy, mint akik nem ismerik az élet értelmét, hanem úgy mint akik ismerik." (Efézus 5:15. Phillips fordítás)

Te is és én is rengeteg nagyszerű képességet birtoklunk. Néhányunknak jól megy a matek, van aki számítógépeket javít vagy van aki varrni tud. Mindannyiunknak vannak képességei - még akkor is ha vannak időszakok, mikor másoknak kell erre rávilágítania.

Te tudod, hogy mi a legnagyszerűbb képességed?

A felelősség.

A felelősséggel tudsz válaszolni az életre. Ez tesz téged emberré - ez Isten ajándéka. Az életed nagy részét nem tudod az irányításod alatt tartani. Nem választhattad meg, hol születtél. Nem választhattad meg kiket szeretnél a szüleidnek. Nem választhattad meg, hogy kik neveljenek fel. Nem választhattad meg azokat a személyes ajándékokat és tálentumokat, amikkel a világra jöttél.

Felelősséggel tudsz minden mást kezelni. Isten szabadságot adott neked arra, hogy válaszolhass az utadba kerülő dolgokra. Így választhatsz azokra a támadásokra, amiket az élet szór rád, amik az életedet jobban támadják mint bármi mást.

Sőt, az élet több szempontból is egy teszt, hogy hogyan kezeled a felelősséget. Az örök életünknek csak egy töredékét éljük itt le. Istent nem érdekli az, hogy miket érünk el itt a földön. Őt a jellemünk érdekli.

Az elmúlt 3-4 évtizedben nagyon meredek visszaesést láthattunk kultúránkban a felelősséget tekintve. A világon sokan a következő mottó szerint élnek: "Nem vagyok felelős semmiért. Ez nem az én hibám."

Ez a nézet határozottan összefügg azzal, amit a Biblia mond: "Felelősségtudóan éljétek az életet, ne úgy, mint akik nem ismerik az élet értelmét, hanem úgy mint akik ismerik." (Efézus 5:15. Phillips fordítás)

Ha Jézus követője vagy, tudod, hogy ő az egyetlen, aki értelmet adhat az életednek. Felelősségtudóan élhetsz, mert tudod, hogy te gondoskodsz arról az életről, amit kaptál. A felelősségtudó emberek tudják a legtöbbet kihozni abból az életből, amit kaptak.

Te hogy fogod használni azt az életet, amit kaptál?

Beszéljetek róla:

  • Milyen területeken figyelted meg azt, hogy a felelőtlenség hatással van azoknak az életére, akikkel törődsz?
  • Mik azok a területek, amik hatással vannak a te életedre is? Az életednek mely területén (pl. anyagi, nevelési, kapcsolati, stb.) lehetnél sokkal felelősségteljesebb? 
  • Hogyan válhatnál sokkal felelősségtudóbbá ezen a területen?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2015. 11. 15.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása