Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A hit kitart az érzelmek változásakor is

2021. április 12. 03:00 - daniella_89

child-945422_1920.jpg

„Hit által hagyta el Mózes Egyiptomot nem félve a király haragjától. Kitartóan ment, mert szemét azon tartotta, aki láthatatlan” (Zsid 11,27 NLT).

Létezik egy erős meggyőződés mai kultúránkban, amely mindannyiunkra hatást gyakorol akár akarjuk, akár nem: ha jól esik, csináld! Ha megengeded magadnak, hogy a hangulatod irányítson, az életedet az érzéseid szerint éled. Isten másmilyen életet szán neked. Azt akarja, hogy hitből élj, ne érzésekből.

Nem mindig van kedvünk azt tenni, ami helyes. Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem nem mindig van kedvem ahhoz, hogy kedves legyek az emberekkel. Nem mindig van kedvem abbahagyni, amit éppen csinálok azért, hogy valaki másnak segítsek. Nem mindig van kedvem hinni Isten ígéreteiben.

Hívőként viszont az a célunk, hogy olyan hitünk legyen, ami kitart akkor is, ha az érzelmeink változnak. Amikor időt töltesz Istennel, mélyíted a vele való kapcsolatodat még akkor is, ha aznap nincs is kedved hozzá.

Épp úgy, ahogy az olimpiai sportoló is elmegy edzeni akkor is, ha nincs kedve hozzá. A nagy zenészek is gyakorolnak akkor is, ha fáradtak. Ugyanez a helyzet az Istennel való kapcsolatoddal is.

Azok, akik rendszeresen, következetesen tartanak csendességet Istennel, nem azért teszik, mert minden reggel kedvet éreznek hozzá, hanem azért, mert úgy döntenek minden egyes reggel, hogy olvasni fogják a Bibliát, és imádkoznak akkor is, ha nincs kedvük hozzá.

A hit kitartó. A hit nem adja fel, nem számít, mennyire vagy fáradt, vagy mennyi dolgot kellene vagy szeretnél még elintézni.

A Biblia Mózes példáján keresztül beszél arról, hogyan növelheted a kitartást az életedben. A zsidókhoz írt levél 11. fejezetének 27. verse ezt mondja: „Hit által hagyta el Mózes Egyiptomot nem félve a király haragjától. Kitartóan ment, mert szemét azon tartotta, aki láthatatlan” (NLT fordítás).

Úgy leszel állhatatos, hogy látni kezded a láthatatlant. Csak azok tudnak kitartani az élet legnehezebb időszakaiban, akik annak látják Istent, aki ő valójában. Csak azok tudják megtenni a lehetetlent, akik látják a láthatatlant.

Higgy az ígéretben, hogy Isten mit meg tud tenni az életedben, és köszönd meg előre azt, ahogyan ő munkálkodni fog.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen veszélyt rejthet az, ha az életed az érzéseid szerint éled?
  • Milyen gyakorlati változtatások lehetnének segítségedre, hogy rendszeresen időt tudj tölteni Istennel?
  • Van olyan az életedben, aki kitartó a hitben? Mit tanulhatsz ennek az embernek a példájából?
  • Mikor helyezted a hitedet az érzelmeid elé? Mit tanított neked ez a tapasztalat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.04.05.)

Szólj hozzá!

Lásd meg a szavak mögött az érzelmeket!

2020. október 09. 03:00 - ReveSz

man in black jacket standing beside body of water during sunset

„Legyetek egymással együttérzők! Szeressétek egymást mint testvéreket! Legyetek lágyszívűek, és őrizzétek meg az alázatos hozzáállást!” (1Pt 3,8 NLT fordítás).

Amit az emberek mondanak egy beszélgetés alatt, az közel sem olyan fontos, mint amit éreznek. Sok esetben mondhatunk valamit, de közben teljesen mást érezhetünk.

Ha jó hallgatóvá válsz, akkor keresztül kell tudnod látnod az emberek szavain, még akkor is, hogyha támadásnak érzed azokat a szavakat. Az emberek csak bántanak és bántanak, és a szó hatékony eszköz erre. Amikor valaki csak feleslegesen járatja a száját, vagy éppen védeni akarja magát, az legtöbbször azért van, mert félnek, nem érzik magukat biztonságban, vagy csalódottak.

És tudod mit? Amikor megérted, milyen érzések lehetnek egy ember szavai mögött, sokkal könnyebb arra figyelni, hogy mit is akarnának valójában mondani. Sokkal nehezebb rokonszenvesnek találni a másikat, amikor azt gondolod, hogy az az ember egy számodra nem kedves dolgot mond, mert rosszindulatú vagy aljas.

A szavak csak úgy magukban nem mutatják meg mindig a teljes képet. Gyakran figyelned kell az emberek kifejezésére is. Figyelned kell arra, hogy a másik miket tapasztalt már meg. Meg kell kérdezned, hogy az adott személynek az adott téma miért olyan fontos. Figyelj a fájdalmára, és értsd meg, hogy annak a fájdalomnak néha semmi köze hozzád! Némely fájdalom olyan mély, hogy elhomályosítja az ember másokkal való kommunikációját. A szavak ilyenkor néha álarcot képeznek a valódi érzéseket eltakarva.

Szeretettel hallgatni a másikat azt jelenti, hogy az emberek szavai mögé kell tudnod látni, hogy valójában mit is éreznek.

„Legyetek egymással együttérzők! Szeressétek egymást mint testvéreket! Legyetek lágyszívűek, és őrizzétek meg az alázatos hozzáállást!” (1Pt 3,8 NLT fordítás).

Amikor alázatos vagy, olyankor nyitott tudsz lenni új ötletekre. Amikor szereted a másikat, és egyetértésre törekszel, akkor nem vágsz vissza. Ha egy ember mérges rád, tudod, hogyan nézz túl a haragján, és kérdezd meg: „Mitől félnek? Miért aggódnak, és mitől tartanak? Mi bántotta meg őket?”

Az embereket nem fogod tudni mindig eléggé ismerni ahhoz, hogy megtudd, mik is lehetnek pontosan az érzéseik. Amikor ez történik, meg kell nekik adnod az ártatlanság vélelmét. Barátságosnak és kedvesnek kell lenned, mintsem oda mondani az utolsó szót. Kegyelmesnek kell lenned az emberekkel, mintsem a te nézőpontodat kifejteni vagy arra törekedni. 

Még ha durva szavakat is kapsz, a jó hallgató mindig a szeretetet választja.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi a különbség a szimpátia és az empátia között? Mi a nehezebb, valakit szimpatikusnak találni, vagy empatikusnak lenni vele?
  • Annak érdekében, hogy valakinek a szavai mögött megláthasd az érzéseit, milyen jellemző dolgokat kell kifejlesztened magadban, hogy jó hallgató válhasson belőled? 
  • Mit jelent valakinek oda adni az ártatlanság vélelmét?

(Daily Hope by Rick Warren, 2020.10.02.)

1 komment

Miért kell megosztani másokkal a fájdalmaidat?

2020. június 25. 03:00 - csmsdvd

20200625.jpg

„Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét” (Gal 6,2).

A koronavírusos válságos helyzetben hangsúlyos szerepe kell, hogy legyen az érzelmi egészségnek. Az érzések nem jók és nem is rosszak, csak érzelmek; de fontos, hogy megfelelően megosszuk őket Istennel és egy megbízható baráttal. Az Biblia azt mondja „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét” (Gal 6,2).

Az érzéseidet nem kell mindenkivel megosztani, de szükséged van valakire, akiben megbízol. Valakire, akihez odamehetsz, és megkérdezheted tőle: „Elmondhatom neked, hogyan érzem most magam?” Valaki olyanra, aki odafigyel rád, osztozik fájdalmadban, csalódottságodban, és aztán segít továbblépni.

Pál jó példát mutat arra, hogy hogyan kell az érzéseinket megosztani, ahelyett hogy elfojtanánk azokat. „Mert azt akarjuk, testvéreim, hogy tudjatok arról a nyomorúságról, amely Ázsiában ért minket: rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk” (2Kor 1,8).

Ha Pál - aki Jézus Krisztus mellett a valaha élt legnagyobb keresztyén volt, tudott zsigeri-szinten őszinte lenni arról, ami vele történt, akkor mi is lehetünk azok.

Problémáink megosztásába beletartozik csalódásaink, félelmeink és érzelmeink megosztása is. Szokatlan időket élünk. Mindenki megpróbáltatás alatt van a járvány miatt. Ebben a felbolydult világban veszteségeket és elszalasztott lehetőségeket tapasztalunk meg. Lehet, hogy ki kellett hagynod a diplomaosztódat, egy szeretted temetését, egy esküvőt vagy éppen az unokád születését.

Ezeket a fájdalmakat el kell viselni, de nem magadba zárva. A szomorúság, a bánat jó és egészséges dolog. Ezek segítségével alakulunk. Fájdalmunk megosztása másokkal megakadályozza, hogy elszigetelődjünk, hogy magányosak legyünk, és ez emlékeztet minket Isten gondoskodására.

Isten úgy teremtett minket, hogy szükségünk legyen egymásra. Úgy alkotott minket, hogy megosszuk egymással érzéseinket. De azt is szeretné, hogy vele is megosszuk érzéseinket: „Az ÚR ott van, kimenti azokat, akik elkeseredettek, és reményt ad. Az ÚR emberei lehet, hogy sokat szenvednek, de ő mindig biztonságosan átsegíti őket” (Zsolt 34,18–19 CEV fordítás).

Lehet, hogy neked nem természetes megosztani az érzéseidet másokkal. De ez az egyetlen lehetséges útja annak, hogy érzelmileg egészséges maradj. Keresd meg azt a személyt, akiben megbízol, és aki segít, hogy feldolgozd azt, ami veled történt. És légy te is ilyen barátja valakinek!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Lehet, hogy nagyon kreatívnak kell lenned abban, hogy hogyan oszd meg az érzéseidet valakivel, aki nincs melletted, vagy esetleg nagyon kényelmetlen megosztani érzéseidet valaki mással Milyen módokon tudnád közölni fájdalmaidat és a többi érzéseidet egy baráttal? Hogyan tudnád ezt megtenni?
  • Mit gondolsz, Isten miért szeretné, hogy megvalld érzéseidet, csalódásaidat és félelmeidet valaki másnak is, ne csak Istennek? Vajon miért úgy teremtett téged, hogy szükséged legyen másokra is?
  • Ha azt gondolod, senkinek sincs szüksége barátként rád, kérd Istent, hogy segítsen neked meglátni mások vívódásait, és segítsen elérni azokat, akiknek szüksége van arra, hogy megosszák veled fájdalmaikat.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.06.18.)

1 komment

Annyira vagy boldog, mint amennyire úgy döntesz, hogy az leszel

2019. október 11. 03:00 - FAmelita

„Nem számít! Az a fontos, hogy bármilyen módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. És továbbra is örülni fogok" (Fil 1,18 GNT fordítás).

Néhány dolog pillanatok alatt ellopja a boldogságodat, például az, ha mások kritizálnak, vagy ha úgy érzed, hogy a világ összefogott ellened. Miért? Mert mindannyian vágyunk arra, hogy szeressenek bennünket. Mindannyian vágyunk az elfogadásra. Mindannyian vágyunk arra, hogy az emberek kedveljenek minket.

Pál azt mondja a Filippi 1,18-ban: „Nem számít! Az a fontos, hogy bármilyen módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. És továbbra is örülni fogok" (GNT fordítás).

Nincs szükséged mások jóváhagyására ahhoz, hogy boldog légy.

Annyira vagy boldog, amennyire úgy döntesz, hogy boldog leszel. Ha mások nem boldogok veled az az ő döntésük. Ha mostanáig nem tudtad megszerezni valaki elismerését, valószínű ezután sem fogod. Nyomorultul fogod érezni magad, ha azért élsz, hogy mások elismerését megszerezd.

Pál a későbbi veresekben, a 29. és 30. versben elmagyarázza, miért lehetünk boldogok mindig, függetlenül a körülményektől: „Megkaptátok nem csak azt a kiváltságot, hogy bízhattok Krisztusban, hanem azt is, hogy szenvedhettek érte. Mi együtt vagyunk ebben a küzdelemben. Láttátok a múltbéli küzdelmeimet, és tudjátok, hogy még mindig nyakig benne vagyok” (NLT fordítás).

Pál azt mondja, kiváltság szenvedni akkor, amikor a helyes dolgot teszed, mert leginkább olyankor vagy hasonló Jézushoz, amikor ellenállással és elutasítással találkozol. 

Boldog lehetsz - nem számít, mi történik -, ha minden problémádra Isten szemszögéből nézel, és ha nem hagyod, hogy az irányítsa a boldogságodat, amit mások mondanak vagy tesznek.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kinek az elismerését kerested, és igyekezetél megszerezni? Szerinted miért van szükséged ennek a személynek az elismerésére?
  • Miért van nagyobb szabadság abban, ha Isten fogad el téged, mintha egy másik ember?
  • Amikor úgy érzed, hogy leginkább támadnak vagy kritizálnak, hogyan működhet Isten benned és rajtad keresztül?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.10.04.)

 

Szólj hozzá!

Isten bölcsességében bízz, ne az érzéseidben!

2019. július 05. 03:00 - FodorImi

„Bízz az Úrban teljes szíveddel, ne függj a saját értelmedtől! Keresd az ő akaratát mindenben, amit teszel, és ő megmutatja neked, melyik ösvényen kell járnod. Ne légy elragadtatva a magad bölcsességétől! Inkább féld az Urat, és fordulj el a gonosztól!” (Péld 3,5–7 NLT fordítás)

Voltál már úgy valaha, hogy valamit nagyon-nagyon jónak, helyesnek éreztél, aztán amikor megtetted, nagyon-nagyon rosszul végződött?

Az érzések hazudnak. Mindig becsapnak. Van egy régi vidéki dal, ami ezt mondja: „Hogyan lehet valami rossz, amikor olyan jónak tűnik?” Azt hiszed ugratlak? Van egy csomó dolog, amelyek rosszak, pedig pillanatnyilag úgy érzed, hogy jók.

Egy kapcsolatban hat hónap után csodálkozol: „Mit is gondoltam én?” Egy munkahelyen töltött néhány hét, és azt gondolod: „Hogy a csodába tudtam ezt kifogni?” Egy gyors döntés, ami abban a pillanatban veszélytelennek látszik, évekkel később összetör és sebekben hagy téged.

Ha az életedben kevesebb hibát és kevesebb rosszul végződő eseményt akarsz megtapasztalni, akkor meg kell hallgatnod, mit mond a Példabeszédek 3,5–7: „Bízz az Úrban teljes szíveddel, ne függj a saját értelmedtől! Keresd az ő akaratát mindenben, amit teszel, és ő megmutatja neked, melyik ösvényen kell járnod. Ne légy elragadtatva a magad bölcsességétől! Inkább féld az Urat, és fordulj el a gonosztól!”

Ha igazán akarod Isten áldását az életedre, Isten bölcsességétől kell függnöd, nem attól, amit az érzéseid vagy a zsigereid mondanak. Bízz az Úrban, és ne a saját értelmedben!

Hogyan nyered el Isten bölcsességét?

Imádkozz! Beszélj Istenhez, és engedd, hogy szóljon hozzád miközben a Bibliát olvasod. Így jutsz Isten bölcsességéhez.

Jakab 1,5-ben azt mondja a Biblia: „Ha valaki nem elég bölcs közületek, kérje Istent, aki bőkezűen ad mindenkinek szemrehányás nélkül, és meg fogja kapni” (NIV fordítás).

Isten nem akarja, hogy buta hibákat kövess el. Nem akarja, hogy rosszul végződjenek a dolgaid, hogy egyik kudarcból a másik kudarcon át haladjon az életed. Isten azt akarja, hogy sikeres legyél. Azt akarja, hogy bölcs döntéseket hozz az idődről, a pénzedről és a kapcsolataidról.

Ez nem olyan, hogy vársz az Isten segítségére. Ő az, aki vár rád! Isten azt mondja neked: „Figyelj, itt vagyok! Adok neked bölcsességet. Bőkezűen adom. Nem neheztelek érte. Bölccsé akarlak tenni. Csak kérned kell.”

Ha áldott akarsz lenni, meg kell nyerned Isten bölcsességét. És ha Isten bölcsességét keresed, azt Isten Igéjében találod meg.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj egy olyan időszakára az életednek, amikor egy nagy döntést az érzelmeid alapján hoztál meg. Mi lett az eredménye?
  • Milyen módon szól hozzád Isten? Hogyan ismered fel, hogy ő beszél veled?
  • Miért olyan fontos minden nap időt tölteni Istennel, ha meg akarod ismerni az életedre vonatkozó tervét?

*(Daily Hope by Rick Warren – 2019.06.28.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása