Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Jézus eljött, hogy világosságot gyújtson az életedben

2021. december 26. 03:00 - FodorImi

light-bulb-4514505_1920.jpg

„A sötétség eltűnik az életünkből, és a Krisztusban levő élet új fénye ragyogja be.” (1Jn 2,8 TLB)

Miért beszél Isten olyan sokat a világosságról a Bibliában? Mert Isten a világosság. Amikor ő az életed Ura és Megváltója, az ő szeretetének fénye reményt ad a sötét napokon: „A sötétség eltűnik az életünkből, és a Krisztusban levő élet új fénye ragyog fel” (1Jn 2,8 TLB).

Ezért kérdezem, kész vagy felcserélni a sötétséget és a sötét napokat, amelyeken keresztül mégy, Isten világosságára? Erről szól a Karácsony. Jézus eljött, hogy világosságot gyújtson az életünkben.

Jézus nem karácsonykor született. Ő mindig is létezett, mert ő Isten: „Mielőtt bármi más létezett volna, Krisztus létezett, és Istennel volt.” (Jn 1,1 TLB) Jézus az örökkévalóságban létezett. Ő teremtett mindent. Benne van az örök élet, és ez az élet ad világosságot az egész emberiségnek. Az ő élete a fény, amely keresztül ragyog a sötétségen, és a sötétség sosem tudja kioltani.

Látod, ha Isten nélkül próbálod élni az életed, akkor a sötétben élsz. Ezért nem érted a dolgokat, mert a Szent Szellem megvilágosító munkája nincs az életedben. Ezért vagy megterhelve negatív érzelmekkel. Ezért nem gyógyulsz meg az összetöretésedből. És ezért nem növekszel.

Ez a karácsony annak az ideje, hogy felkapcsold a kapcsolót, és engedd Krisztus fényét az életedbe – nem csak a sötét napjaidon, hanem életed minden napján.

Akarod-e a sötétséget világosságra cserélni? Imádkozd el ezt az egyszerű imát:

„Drága Istenem! Olyan sok sötét nap volt az életemben, és most tudom, hogy a te világosságodra van szükségem. Szükségem van a fényedre, hogy meggyógyítson, vezessen, vigasztaljon és felmelegítsen. Megvallom, hogy vétkeztem ellened, és kérlek, bocsáss meg. Szükségem van a te világosságodra, hogy növekedhessek. Úr Jézus, amennyire csak tudom, kinyitom az életemet a te szereteted fénye előtt. El akarlak fogadni téged mint Isten karácsonyi ajándékát számomra. Meg akarlak tanulni követni téged és bízni benned. Alázatosan kérlek, fogadj be engem a te családodba a kegyelmed által – nem azért, mintha megérdemelném, hanem mert a hitemet beléd vetem, a te szeretetedbe és fényedbe. Jézus nevében kérem. Ámen!”

Ha most imádságban elfogadtad Jézust, kérlek tudasd velem, írd meg nekem e-mail-ben a Rick@PastorRick.com címre! Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsen a Jézussal való közös utazásod kezdetén.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, miért vannak a keresztényeknek még „sötét” napjaik? Isten népének miért kell még szembenézni megpróbáltatásokkal, miután átadták az életüket Istennek?
  • Isten fénye hogyan mutatta meg számodra az utat, amint növekedtél a szellemi érettségben?
  • A következő évben mely területeken akarsz szellemileg növekedni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.12.19.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Az ima hallgatással kezdődik

2021. szeptember 05. 03:00 - Besther

book-1209805_1920_1.jpg

„Dárius uralkodásának első éve alatt én, Dániel, olvastam az Írásokat. Láttam, hogy az ÚR azt mondta Jeremiásnak, hogy Jeruzsálem üres rom lesz hetven évig” (Dán 9,2 NCV).

Az ima nem beszélgetéssel kezdődik, hanem hallgatással.

Ahhoz, hogy imáid eredményesek legyenek, először figyelned kell Istenre a Biblia szavain keresztül. Hagynod kell Istent, hogy szóljon hozzád, így megtudod, hogyan kell imádkozni. Megtudod, hogy mit, hol és mikor imádkozz.

Dániel hatékonyan imádkozott, mert ismerte Isten szavait. A fogságban túlélt három kormányzatot, és még elő is léptették. Nyolcvanöt éves volt, és ismerte Isten ígéretét, hogy ő hazaviszi az izraelitákat Babilóniából 70 év után. Viszont azt is tudta, hogy az izraeliták nem tértek vissza Istenükhöz. Hetven évvel később is még mindig ugyanolyan kuszaságban voltak, mint előtte.

„Dárius uralkodásának első éve alatt én, Dániel, olvastam az Írásokat. Láttam, hogy az ÚR azt mondta Jeremiásnak, hogy Jeruzsálem üres rom lesz hetven évig” (Dán 9,2 NCV).

Mivel tanulmányozta az Írásokat, Dániel tudta, hogy Isten mit ígért és mit vár el Izraeltől. Mivel ezt tudta, bölcs döntéseket hozott.

Addig nem fogsz eredményesen imádkozni amíg, mint Dániel, nem tanulmányozod az Írásokat és tanulsz Isten igéjéből – minden egyes nap. Minél jobban ismered a Bibliát, annál több imádra fogsz választ kapni. Minden nap olvasnod kell Isten igéjét, hogy megtanulhasd, és emlékezhess az ő ígéreteire, amiket neked szánt.

Ne feküdj le anélkül, hogy ne töltenél egy kis időt Istenre figyelve, bármilyen hosszú is. A Bibliát olvasva figyelj Istenre, és utána beszélj hozzá! Dániel ezt naponta háromszor tette meg több, mint hetven éven át. Ez napi szokás volt számára. 

Szerinted más lenne az életed, ha egész életedben naponta háromszor beszélnél Istennel? Nem csoda az, hogy Dániel elkerülte a bajokat, bölccsé vált és folyamatosan előléptették.

A napi bibliatanulmányozás és imádkozás szokásának kifejlesztése forradalmasítani fogja az életed. Erősebbé tesz lelkileg, érzelmileg és szellemileg. Magabiztosabb leszel, kevésbé fogsz félni és kevésbé leszel stresszes. Életed minden egyes területét javítani fogja.

Legyen ma az a célod, hogy elkezded a bibliatanulmányozás és imádkozás egészséges fegyelmét azért, hogy figyelhess Istenre, és beszélhess hozzá!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Nevezz meg egy olyan dolgot, ami visszatart a Biblia tanulmányozásától! Hogyan lett annak az egy dolognak elsőbbsége Isten szavával szemben?
  • Mit gondolsz, miért nehéz néha csendben lenni és figyelni?
  • Amikor elkezded szokásoddá tenni Isten igéjének olvasását, akkor nem kell nagy lépésekkel kezdened. Döntsd el, hogy összesen mennyi időt szánsz egy nap a Biblia olvasására, és hogy ez melyik napszakban a legjobb számodra!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.08.29.)

(NCV: Az angol New Century Version bibliafordítás rövidítése.)

Szólj hozzá!

Újrakezdésre van szükséged?

2021. április 09. 03:00 - I. K.

Újrakezdés Tábor - Selmeczi Márta

„Mivel Jézus feltámadt a halálból, új életet kaptunk, és mindent megkaptunk, amiért érdemes élni beleértve a mennyei jövőt is” (1Pt 1,3–4 The Message).

Ha a Google-ben rákeresel az „újrakezdés” kifejezésre (angolul: fresh start), több mint 2 milliárd eredményt kapsz. Nyilvánvalóan sokan szeretnék életüket újrakezdeni. Azt gondolják: „Elszúrtam. Zűrzavart csináltam az életemben. Szeretném újrakezdeni.”

Talán egyike vagy ezeknek az embereknek. Reménytelennek, esetleg tehetetlennek érezheted magad.

Azt gondolhatod, hogy értéktelen vagy. Vagy azt, hogy túl öreg, esetleg túl fiatal. Gondolhatod, hogy már túl sok rosszat tettél.

Talán azt gondolod, hogy nincs szükséged Istenre, pedig igen. Vagy talán azt, hogy Isten nem akar téged, pedig akar. Azt gondolhatod, hogy olyan bűnt követtél el, ami megbocsáthatatlan, de nincs ilyen.

Nem számít, hogy mi történt életedben, Isten kapcsolatban akar lenni veled.

Jézusnak az a küldetése, hogy újrakezdést ajándékozzon az embereknek. Péter apostol azt mondta: „Mivel Jézus feltámadt a halálból, új életet kaptunk, és mindent megkaptunk, amiért érdemes élni beleértve a mennyei jövőt is” (1Pt 1,3–4 The Message).

Pál apostol ezt másképpen fogalmazta meg: „Minden, amink van – a helyes gondolkodás, a helyes életmód, a tiszta lap, az újrakezdés – Istentől származik Jézus Krisztus által” (1Kor 1,30 The Message).

Amikor Krisztusnak adod az életed, számos dolog történik:

  • Megnyitod életedet Isten előtt, és megismered őt.
  • Új életet kapsz, ami mindent megad neked, amiért érdemes élni.
  • Kapsz egy jövőt a mennyben.

Én így szeretem mondani: megkapod a múltad megbocsátását, az életed célját és az otthonodat a mennyben. Micsoda üzlet! Ha Jézusba veted a bizalmad, gondoskodnak a múltadról, a jelenedről és a jövődről.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan nézett ki az újrakezdés Jézussal az életedben?
  • Amikor tudod, hogy „megkapod a múltad megbocsátását, az életed célját és az otthonodat a mennyben”, ez hogyan változtatja meg életmódodat?
  • Kinek kell meghallania életedben azt az örömhírt, hogy Jézussal lehetséges újrakezdeni? Hogyan tudod elérni ezt az illetőt?

Kezdd újra Jézussal!

Ráébredtél a húsvéti időszakban, hogy készen állsz az újrakezdésre Jézussal? Ha igen, akkor mondd el a következő imádságot, és fogadd el még ma az üdvösséget!

„Kedves Jézus, megígérted, hogyha hiszek benned, akkor újrakezdhetem. Minden, amit valaha rosszul tettem, megbocsátást nyer, megtudom életem célját, és egy napon befogadsz örök otthonodba, a mennybe.

Megvallom, hogy bűnös vagyok, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy te Isten és a Megváltóm vagy. Uramként fogadlak életembe. Ma életem minden részét átadom neked. Követni akarlak téged és azt tenni, amit te mondasz nekem.

Jézusom, hálás vagyok szeretetedért és áldozatodért, amely lehetővé teszi számomra, hogy csatlakozzak hozzád a mennyben. Tudom, hogy nem érdemlem meg. És köszönöm, hogy nem kell megfizetnem vagy megdolgoznom az üdvösségemért, mert tudom, hogy az lehetetlen. Életem hátralévő részét arra szeretném felhasználni, hogy önmagam szolgálata helyett, téged szolgáljak. Alázattal kötelezem el életem melletted, és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be családodba! Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad a fenti imát, kérlek, írj nekem egy e-mailt angol nyelven a Rick@PastorRick.com címre! Szeretnék küldeni neked pár angol nyelvű segédanyagot a Jézussal való utazásod kezdetéhez.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.04.02.)

Szólj hozzá!

Engedd, hogy Isten új életet leheljen erőfeszítéseidbe!

2017. július 03. 03:00 - Molyhoslepke

"Sosem fordítunk hátat neked; lehelj életet a tüdőnkbe, hogy kiálthassuk nevedet" (Zsolt 80:18, The Message fordítás).

A légzés testünk azon kevés funkciója közé tartozik, amelyeket automatikusan végzünk, ugyanakkor képesek vagyunk tudatosan is figyelni rá. Ha koncentrálsz arra, hogy mélyen lélegezz, valósággal megtisztíthatod tested, lelked. Légzésed lelassításával csökkentheted pulzusodat és a stresszt. A lélegzés nagyszerű módja tested erősítésének.

A tudatos légzés emlékeztet minket, hogy Isten közelségére olyan nagy szükségünk van, mint a légzésre. Így énekelt Dávid király is: “Istenben élek és lélegzem” (Zsolt 34:2 The Message fordítás).

Isten új életet lehel beléd és az egészségért tett erőfeszítéseidbe. Ő így szólt: “Lélegzetet adok belétek és visszahozlak az életbe. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr” (Ezek 37:6b TEV fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit jelent “Istenben élni és lélegezni”? Miért szükséges ez ahhoz, hogy egészségessé válj?
  • Miben befolyásolja az egészséges és erős törekvéseidet az az igazság, hogy Isten új életet lehel beléd?
  • Ha étkezés előtt öt mély lélegzetet veszel, jobban fogod élvezni az ételt, és kevesebbet fogsz kívánni. Próbáld ki következő étkezésed előtt! Hogyan befolyásolja ezt az étkezésed és az étkezés közbeni és utáni közérzetedet?

 

* Daily Hope by Rick Warren (2017. június 26.)

Szólj hozzá!

Hogyan lehet tartós változás az életedben?

2015. június 24. 03:00 - magyarosijulia

„Ne igazodjatok többé e világ mintájához, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával.” (Róma 12:2a, NIV fordítás)

Hogyha azt szeretnéd, hogy tartós változás legyen az életedben, újra kell fókuszálnod az elmédet.

Teljesen meg kell változtatnod a gondolataid sémáit, hogy ne arra összpontosíts, amit nem akarsz, hanem arra, amire fókuszálni szeretnél. Mert bármi is az, amire összpontosítasz, arra felé tartasz.

A mai Igevers megmutatja a tervrajzot, ami szerint megváltoztathatjuk a gondolataink sémáját:

  • „Ne igazodjatok…” Milyen gyakran hagyjuk, hogy más emberek formálják az életünket? Isten nem akarja, hogy olyan légy, mint valaki más; Ő azt akarja, hogy az az ember légy, akivé Ő teremtett, hogy legyél. Szóval ne másolj, ne igazodj, ne próbálj olyan lenni, mint más.
  • „… többé…” Nagyon sok dolgot elkezdesz mások lemásolásával, de később szokásaiddá válnak.
  • „… e világ mintájához...” A minta mindazt jelenti, amit az életben megtanultál. Ha meg akarsz változni, meg kell változtasd az életed mintáját és sablonjait, amit eddig tanultál. Helyettesítened kell a régi, egészségtelen mintát az újjal, Krisztus életéhez hasonlatosan.
  • „…változzatok meg értelmetek megújulásával.” A változás ugyanaz a szó, amit a metamorfózisra is használunk, vagyis arra a folyamatra, amelyben a hernyó pillangóvá válik. Ugyanígy, Isten egy teljesen új emberré akar változtatni az értelmed megújulásával.

Hogyan történik ez? A Bibliában, az Efézus 4:22-24-ben azt olvassuk, hogy „Vessétek le a régi élet szerint való ó embert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.”

Ez azt jelenti, hogy lesz, amit el kell hagynod, és lesz, amit fel kell venned – és az elhagyás a felvevés előtt kell megtörténjen! Ugyanúgy, mint amikor ruhákat próbálunk egy üzletben: mielőtt felvehetnéd az újat, le kell vetned a régit!

El kell engedd a régi hozzáállásodat, magatartásodat, a régi gondolkodási mintákat, a régi képzeteket, amelyek szerint éltél, hogy fel tudd venni az új öltözetet, amit Isten készített neked.

Beszéljetek róla:

  • Mit jelent gyakorlatilag megújítani a gondolataidat?
  • Hogyan jellemeznéd azt az életmintát, ami alapján korábban éltél?
  • Mik azok a „régi cuccok”, amiket le kell vetned, hogy Isten meg tudja újítani az elmédet?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.06.17.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása