Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ne siesd el az újrakezdést!

2022. november 10. 03:00 - csmsdvd

csiga.jpg

„Attól fogva, hogy eldöntöttem, szavaim beigazolódnak. Amiket a jövőről mondok, elhiheted. Lehet, hogy sokáig kell várni, de várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik” (Hab 2,3 CEV fordítás).

Az elmúlt napokban átnéztük milyen elvek mentén lehet egy jobb életet építeni fájdalom, veszteség, egyedüllét és a frusztráció időszaka után. Ma egy másik elvet nézünk át, ami hozzásegít ahhoz, hogy egy nagyon nehéz időszak után jobb életet kezdjünk élni. Ez az az elv: Lassan kapcsolódj be.

Mit is jelent lassan kapcsolódni egy nehéz időszak után? Azt jelenti, nem kell sietned. Lassan járj. Az, hogy megvan a szabadságod, hogy megtegyél valamit, még nem azt jelenti, hogy elhamarkodottan kell újrakezdened.

Amikor azzal a kísértéssel találkozol, hogy gyorsan térj vissza az életbe, akkor a következő három dolog jusson eszedbe:

  1. Nincs már meg ugyanaz az energiaszinted, mint ami korábban volt. Tapasztalatból tudom, hogy amikor nehéz időszakon megyek keresztül, az nagyon lehúz. Olyan, mint amikor egy akkumulátor telephez égőket kapcsolsz. Mennél több égőt kapcsolsz hozzá, annál hamarabb lemerül. Minden egyes nappal, amivel a krízis folytatódik, hamarabb merül az energiád is.
  2. Isten sosem siet. A Szentírásban egyetlen példa sincs arra, hogy Jézus sietett volna valahova. Amikor a barátja Lázár haldoklott, Jézus alig egy fél napi járóföldre volt tőle. De Jézusnak három napra volt szüksége, hogy Lázárhoz odaérjen, Amikor pedig odaért, Lázár már halott volt. Miért történt így? Jézus tudta, hogy Isten irányít, és neki van egy jobb terve, olyan, ami miatt Jézusnak nem kellett sietnie.
  3. Isten mindig tökéletesen időzít. Amikor nehéz helyzetekben türelmetlen leszel, és fel akarod gyorsítani a dolgokat, akkor bíznod kell Istenben, hogy tudja, mit tesz. Lázár esetében, Istennek volt egy jobb terve annál, hogy meggyógyítsa Lázárt. Isten terve a feltámasztása volt! Viszont ehhez az kellett, hogy Jézus lassan tegye a dolgát, és ne siesse el Isten tervét.

Habakuk próféta szólt azokhoz az emberekhez, akik sietve akartak visszatérni ahhoz, amire emlékeztek az életükből. Isten ezt mondta Habakuknak a 2. fejezet 3. verse szerint: „Attól fogva, hogy eldöntöttem, szavaim beigazolódnak. Amiket a jövőről mondok, elhiheted. Lehet, hogy sokáig kell várni, de várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik” (CEV fordítás).

Mindig probléma volt az, ha siettetni akartuk Isten tervét. Az Ószövetségben Isten gyakran emlékeztette népét, hogy az előrehaladás lépésről lépésre történik, nem azonnal. Ezt én az ütemezés elvének nevezem. Gyakran Isten tervének része, hogy lassabban történnek a dolgok, mint ahogy azt te, vagy bárki más szeretné.

Az egyik ok, amiért Isten lassabban teszi a dolgokat, mert tudja, hogy a késlekedés megerősít téged. Amikor a zsidók az Ígéret földje felé indultak, sok akadállyal találkoztak. De Isten azt mondta: „Apránként űzöm ki előled ellenségeidet, hogy elég időt adjak nemzetednek a megerősödéshez, hogy birtokba vehessétek az országot” (2Móz 23,30 CEV fordítás). Isten tudta, hogy csak hasznuk lesz abból, ha lassabban történnek a dolgok.

Ezért csak emlékezz arra, hogy nincs szükség egy villanykapcsoló átbillentésére, hogy életed visszatérjen arra, ami korábban volt. Ehelyett inkább használj fényerőszabályzót, hogy lassan kapcsolódjon fel újra minden, miközben teljesen bízol Isten életedre vonatkozó tervében.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen területen kell lassítanod, hogy egy kisebb fokozaton kapcsolódj az élethez?
  • Mikor szeretted volna, hogy az életed gyorsan térjen vissza a régi kerékvágásba egy krízishelyzet után? Mi történt akkor?
  • Mondj egy példát arra, Isten hogyan használhatja fel a késést, hogy erősebbé tegyen?

Mától követni fogod-e Jézust?

A Biblia szerint: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)

Hiszel-e Istenben, hogy beteljesíti az ígéretét? Imádkozd a következő imát:

Kedves Istenem!
Hiszem, hogy Jézus a te Fiad. Megvallom, hogy vétkeztem, és kérem a te megbocsájtásod. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye vétkem és te feltámasztottad az életre. Hinni akarok Jézusban, mint szabadítómban és követem a mai naptól fogva, mint Uramat. Irányítsd az életem és segíts az akaratod szerint cselekednem. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.11.03.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Készíts egy "Mit ne csinálj" listát

2022. november 09. 03:00 - Lencsés Tamás

„Azért így szól a Seregek URa: Gondoljátok meg, mi történik veletek!” (Hag 1,5)

Miután átestél egy kihívásokkal teli időszakon, ténylegesen készen állsz majd arra, hogy újra folytasd az életed. De miközben ezt teszed, néhány alapelvet tarts szem előtt. Ahogyan az elmúlt napokban beszéltünk róla, számolnod kell azzal, hogy vegyes érzelmeket fogsz megélni, és arra is kell időt szánnod, hogy a krízishelyzet tanulságait levond. Továbbá, van itt még egy dolog, amit meg kell tenned: Értékelj mindent!

Akár egy világjárvány, egy válás, egy betegség vagy bármilyen más, nagy félelemmel vagy veszteséggel járó időszak után térsz vissza az életbe, ne mondd automatikusan, hogy "Nos, mindent úgy fogok csinálni, ahogy mindig is csináltam". Miért? Mert a nehézségek megváltoztatják az embereket. Egy trauma után már nem ugyanaz az ember vagy, mint előtte voltál.

Ahelyett, hogy visszatérnél ugyanazokhoz a régi mintákhoz, viselkedésmódokhoz és szokásokhoz, Isten lehetőséget akar adni neked arra, hogy újraindítsd az életedet. Valószínűleg vannak olyan dolgok, amelyeket a nehéz idők előtt csináltál, és amelyeket nem szabad újra elkezdened.

Amikor az ókori zsidók a fogság után újra "normális életet" kezdtek élni, Haggeus prófétának volt egy üzenete számukra: „Azért így szól a Seregek URa: Gondoljátok meg, mi történik veletek! Sokat vetettetek, de keveset hordtatok be; esztek, de nem fogtok jóllakni; isztok, de nem fogtok megrészegedni; felöltöztök, de nem fogtok megmelegedni. Aki pénzért dolgozik, mintha lyukas erszénybe rakná a pénzét.” (Hag 1,5-6).

Haggeus szavai az elégedetlenség metaforáinak tűnnek: Folyton eszem, de még mindig éhes vagyok; folyton iszom, de még mindig szomjas vagyok. Más szóval: ha az, amit a nehéz időszak előtt csináltál, annyira nem volt kielégítő, akkor miért térsz vissza hozzá?

Az egyik módja annak, hogy „Gondoljátok meg, mi történik veletek!”, az, hogy készítesz egy "Mit ne csinálj" listát, nem pedig egy "Mit csinálj" listát. Néhány dolog, amit korábban csináltál, nem feltétlenül rossz. Például az, hogy sok időt töltesz olyan dolgokkal, mint a közösségi média nézegetése, tévénézés vagy vásárlás. Egyszerűen csak nem kell folytatnod, mert nem szükségesek. Tehát írd fel őket a "ne csináld" listádra.

Egy nehéz időszak után Isten szeretné újjáépíteni az életedet, és jobbá, egészségesebbé tenni, mint előtte volt. De ebben neked is megvan a részed. Szükséged van arra, hogy időt szánj arra, hogy mindent értékelj, mielőtt visszamész a világba.

 Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Vizsgáld meg a jelenlegi életed. Mik azok a dolgok, amiket eddig csináltál, de valójában fel kellene venned a "Mit ne csinálj" listádra?
  • Hogyan változtatott meg téged egy nehéz időszak? Hogyan változtatta meg a körülötted lévő világról alkotott képedet?
  • Mi az a szokás, amit elhanyagoltál egy traumatikus időszak alatt, és amit szeretnél újra elkezdeni?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2022.11.02.)

Szólj hozzá!

Hogyan kezeljük a vegyes érzéseinket

2022. november 07. 03:00 - gerbeaud

"Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal." (Róm 12,15)

Az igazság az, hogy az élet ritkán tér vissza a "normális kerékvágásba" egy nehéz időszak után. A nehéz idők megváltoztatják az embereket - és nemcsak az embereket, hanem a körülöttünk lévő világot is. Ahhoz, hogy egy nehéz időszak után sikeresen folytatódjon az életed, szükséged lesz néhány kiigazításra.

A Szentírásból vett négy alapelv segít abban, hogy egy nehéz időszak után jobb és erősebb életet építs. Az egyiket ma, a többit pedig a következő napokban nézzük meg. Az első a következő: számíts arra, hogy vegyes érzéseid lesznek.

Isten népe vegyes érzésekkel tért vissza Jeruzsálembe, miután 70 évig Babilonban raboskodtak. Városuk teljes romokban hevert, mégis az első dolog, amit tettek, hogy újjáépítették a templomukat. Amikor befejezték az alapozást, az emberek egy része hálát zengett Istennek, míg mások hangosan sírtak, amikor eszükbe jutott, milyen volt a másik templom.

Az Ezsdrás 3,13 leírja, hogyan keveredtek az érzéseik: "a nép közül senki sem tudta megkülönböztetni az örömujjongás hangját a sírás hangjától, mert a nép igen hangosan ujjongott, és messzire hallatszott a hangja".

Talán te is tapasztaltál már ellentmondásos érzéseket, amikor egy szenvedéssel, vagy veszteséggel - egy szeretett személy, egy munkahely, egy otthon vagy egy barátság elvesztésével - járó időszak után visszazökkentél az életbe. Az 100 százalékig normális, hogy örömöt vegyítő bánatot, és izgalommal vegyes szomorúságot érezhetsz.

Ezért az első dolog, amit tenned kell, hogy kegyelmet adsz magadnak a vegyes érzelmek miatt - és kegyelmet adsz másoknak is. Az olyan nehéz időszakokat, mint a COVID-19 világjárványt, gyakran mindenki megérzi. Ezért fontos, hogy empatikusan viszonyuljunk az ellentmondásos érzésekkel küzdő emberekhez is.

Pál a rómaiakhoz írt levelében (12,15) azt mondja: "Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal".

A változást nehéz megszokni. Isten gyakran új szokásokat és viselkedési formákat tanít, ahogy újjáépíti az életedet. Légy tehát kedves magadhoz - és mindenki máshoz is -, amikor vegyes érzéseket tapasztalsz.

Amikor egy válságos, veszteséggel vagy traumával teli időszakból jössz kifele, nehéz lehet elképzelni, hogy újra talpra állj. De Isten akarja, hogy újrakezdd, és segíteni akar abban, hogy egy olyan életet építs, amely jobb, mint azelőtt volt.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Írd le, milyen érzéseid voltak, miután átmentél egy krízisen, egy veszteségen vagy egy traumás időszakon. Milyen módon kerültek az érzéseid konfliktusba egymással?
  • Kivel tudsz ma "örülni"? Kivel tudsz együtt "sírni"?
  • Kik volt az életedben, akik kegyelmet mutatott neked egy érzelmekkel terhelt időszakban? Hogyan fejezték ki empátiájukat irántad?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.10.31.)

Szólj hozzá!

Vesd le a régit, öltsd fel az újat

2022. május 16. 03:00 - csmsdvd

metamorfozis.jpg

„Vessétek le a régi élet szerint való ó embert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” (Ef 4, 22-24)

Ha hosszantartó változást szeretnél az életedben, akkor a testeddel kell kezdened és az elméddel, ami a tested része. Ahhoz, hogy megváltoztasd életedet, gondolkozásod kell megváltoztatnod.

Rómaikhoz írt levél 12. fejezetének 2. verse szerint: „ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával.” A megváltozás szó görögül „metamorphosis”. Ezt a metamorfózis szót használjuk, amikor a hernyó átalakul pillangóvá.

Miután a hernyó begubózik önmaga bábjává, azután nyílik ki. Nem egy jobbfajta hernyóvá alakul, hanem egy teljesen más teremtmény lesz. Ez nem egy fejlődés. Ez egy radikális átalakulás! Ezt csak Isten tudja megtenni.

Isten neked is radikális változást szeretne adni. Te magad egy új lapot tudsz nyitni, de csak Isten tud egy új életet adni. Ezt az által teszi, hogy megújítja értelmed, gondolkodásod.

Az Efezusiakhoz írt levél 4. fejezetének 22-24 verseiben az áll: „Vessétek le a régi élet szerint való ó embert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” 

Lássátok meg van egy „vessétek le” és „vegyétek fel”. Az elméd megújulása lényegében valami olyannak a megállításával kezdődik, aminek le kell állnia, és elkezdése annak, amivel majd foglalkoznod kell. Megtalálsz valamit, amit felpróbálsz. Ahhoz viszont, hogy egy új kabátot felvegyél, a régit előbb le kell venned.

Ez igaz szellemileg, érzelmileg és lelki állapotilag is. Nézzétek meg újra az Efezusi levél 4. fejezetének 22. versét: „Vessétek le a régi élet szerint való ó embert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott.” A régi, ódon mivoltunk jelenti azokat az indítékokat, hatásokat és kényszereket, amik rossz irányba húznak.

Azután „újuljatok meg lelketekben és elmétekben”.  A lelki magatartás olyan, mint a pelenka. Időnként újra kell cserélni, mert különben szaga lesz.

Csak ha leveted a régi önmagadat, és lecseréled a régi lelki magatartásod, tudod felölteni „az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.”

Szeretnéd manapság megváltoztatni az életed? Ne feledkezz meg arról, hogy a változás a gondolataidban kezdődik.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Tapasztaltad-e már, hogy a megváltozott gondolkodásod életed változásához is vezetett? Jó vagy rossz értelemben?
  • Az Efezusiakhoz írt levél 4. fejezete szerint az ó részed elméjéből milyen dolgokat kell kivetned?
  • Milyen új dolgokkal kell elmédet feltölteni? Milyen szokásokat kell ezekhez bevezetned?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.05.09.)

Szólj hozzá!

Isten a zűrzavarokat mesterművekké változtatja

2022. február 17. 03:00 - I. K.

„Istenem, tégy bennem egy új kezdetet, formálj egy Teremtés hetét az életem káoszából!” (Zsolt 51,10 The Message)

Egy napon Isten üzenetet küldött egy Jeremiás nevű prófétának. Azt mondta neki, hogy menjen el egy fazekas házába, és nézze meg, amint a fazekas agyagedényeket készít. Miközben Jeremiás nézte, ahogy a fazekas formálja és rögzíti az agyagot, észrevett valamit: „Amikor az edény, amelyen a fazekas dolgozott, rosszul alakult, ahogyan az agyaggal való munkánál néha megtörténik, a fazekas egyszerűen újrakezdte, és ugyanazt az agyagot használta.” (Jer 18,4 The Message) Miután Jeremiás látta ezt a tárgyi leckét, Isten üzenetet adott neki Izraellel kapcsolatban: „Vizsgáld meg ezt a fazekast! Ahogyan ez a fazekas megmunkálja agyagát, én is úgy munkálkodom rajtad.” (Jer 18,6 The Message)

Lehet, hogy tényleg összezavartad az életedet. Az „edényed” sebhelyes a rossz döntéseidtől, amelyeket meghoztál, és a dolgoktól, amiket tettek veled. Ennek eredményeként az életed nem úgy alakult, ahogy szeretted volna.

De te az agyag vagy; nem a fazekas. Isten a fazekas, és nem dobja el a körülmények által rosszul formált agyagot. Nem pazarolja el a fájdalmat, amin keresztülmentél.

Isten nem dobja ki a személyiséget és a lényegét annak, akivé teremtett. Ehelyett minden részedet elveszi – a jót, a rosszat és a csúnyát. Mindezt gyengéd, de erős kezébe teszi. Aztán elölről kezdi az életed újjáalakításával, és a megfelelő helyeken gyakorol nyomást, hogy formáljon, és gyönyörű, felbecsülhetetlen értékű műalkotást készítsen.

Ez történik, ha teljesen átadod magad Isten szerető kezének.

Isten az újrakezdésre specializálódott. Ma újra kezdheted, egyszerűen azzal, hogy Dávid király imájával indítasz az 51. zsoltárok 10. versével: „Istenem, tégy bennem egy új kezdetet, formálj egy Teremtés hetét az életem káoszából!” (The Message)

Soha nem késő újrakezdeni. Bármilyen káosz is van az életedben, vidd Istenhez, a Nagy Fazekashoz. Bízd rá, hogy új munkát végezzen az életedben!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, az életedben lévő milyen hibákat és zűrzavarokat nem tud Isten megváltani és jóra fordítani? Szerinted mit mondana róluk?
  • Mit láttál, hogyan teremtett Isten jót a zűrzavarból, akár a saját életedben, akár valaki máséban?
  • Mit jelent az, hogy Isten a káoszodból egy Teremtés hetét formál, ahogy az 51. zsoltár 10. versében (The Message) olvashatjuk?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.02.10.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása