Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten az érzelmekkel telt imákat várja

2025. szeptember 23. 03:00 - R.K.A.

„Kiöntöttem a szívemet, feltártam a lelkemet Istennek.”
Dániel 9,3 (MSG fordítás)

2025_09_16_kep_1.jpg

Imádkoztál már valaha így: „Most, amikor lefekszem aludni, imádkozom az Úrhoz, hogy őrizze meg lelkemet. Ha meghalnék, mielőtt felébredek, imádkozom, hogy az Úr fogadja be lelkemet”?

Vagy így: „Áldd meg ezt az ételt, hogy táplálja testünket”?

A legtöbb ember elmondta már valaha ezeket a jól ismert imákat. De mit jelentenek ezek? És komolyan gondoljuk őket?

Gyakran csak mechanikusan imádkozunk, emlékezetből mondjuk a szavakat, és kipipáljuk a listánkon, amiért imádkoztunk, mielőtt továbblépnénk a következő témára.

Isten nem érzelemmentes, hiteltelen imákat vár tőlünk. Nem érdekli, ha szépen el tudod mondani a mások által kitalált szavakat. Istennek nem számít, milyen szépen hangoznak az imáid. Nem is annyira a szavak érdeklik, hanem a szíved a szavaid mögött.

Bármit is kérsz Istentől imádságban – legyen az fizikai, anyagi, lelki vagy érzelmi szükséglet –, érzelmekkel fejezd ki vágyadat. Isten okkal adta az érzelmeket! Az Ő képmására lettél teremtve, és Ő érzelmes Isten. Ezért örül neki, ha a szívedből beszélsz.

Amikor Dánielnek Isten bölcsességére volt szüksége ahhoz, hogy hogyan irányítsa Izraelt, „lelkesen imádkozott az Úr Istenhez, könyörgött hozzá” (Dániel 9,3 GNT fordítás). A könyörgés érzelmekkel teli kérés. Több, mint egy rutin kérés. Komoly keresés és kutatás teljes szívből, és őszinte könyörgés. Isten meghallgatja az esedezésünket. 

Ugyanez az igevers modern fordításban így hangzik: „Kiöntöttem a szívemet, feltártam a lelkemet Istennek.”

Ez nem félénk imádkozás. Ez bátor imádkozás. Mikor imádkoztál utoljára így?

Anélkül, hogy személyesen ismernélek, állíthatom, hogy utoljára akkor imádkoztál így, amikor mély fájdalomtól szenvedtél. Nem öntöd ki a szívedet és nem tárulkozol ki Isten előtt, amikor minden jól megy. Akkor könyörögsz hozzá, amikor fájdalmad van.

De ez nem jelenti azt, hogy csak akkor imádkozol érzelmekkel telten, amikor fájdalmas időszakon mész keresztül. Ha körülnézel, és megnézed, mi történik a világban, a szíved megszakadhat ugyanazok miatt a dolgok miatt, amelyek Isten szívét is összetörik. Mondd el neki ezt. Ő érző és érzelmekkel teli Isten, és szeretettel válaszol az érzelmeidre.

Öntsd ki ma a szívedet Istennek! Ez közelebb visz hozzá, és megerősíti a hitedet, amikor megtapasztalod, hogyan válaszol az imádságaidra.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor volt az utolsó alkalom, amikor igazán megnyitottad a lelkedet Isten előtt? Miért imádkoztál?
  • Ha minden jól megy az életedben, mit akar Isten, hogy teljes szívből könyörögve kérj tőle?
  • Hogyan kérheted Istent, hogy segítsen neked érzelmekkel megtölteni az imáidat, ha nem tartod magad érzelmes embernek?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2025.09.16.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Nyílj meg a kiscsoportodban!

2025. június 08. 03:00 - R.K.A.

team-386673_1920.jpg

 „Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan Isten maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással (…) Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság.” (1János 1,7-8)

Szeretnéd, hogy a kiscsoportod fejlődjön az egymáshoz való kapcsolódásban és a lelki növekedésben? Ha szeretnéd, hogy a kiscsoportod a következő szintre lépjen, akkor el kell kezdenetek elmondani egymásnak a fájdalmaitokat, a rossz szokásaitokat és az elakadásaitokat.

Ez azt jelenti, hogy beszéltek a szorongásaitokról, a problémáitokról, a hiányosságaitokról, az elkövetett hibáitokról, a gyengeségeitekről, a bennetek lévő feszültségekről, a megpróbáltatásaitokról és a gondjaitokról. Minél nyíltabbak és őszintébbek vagytok, annál mélyebb lesz a kapcsolatotok, és annál előrébb juttok a lelki növekedésben.

Amikor valaki megkérdezi, „Hogy vagy?”, „Hogy sikerült valami?”, ne csak annyit válaszolj, hogy „Köszönöm, jól.” vagy „Rendben ment.”. Nehéz segíteni, ha nem beszélsz nyíltan arról, ami bánt.

Az a kiscsoport, amelyik őszintén szeretne együtt fejlődni és lelkileg növekedni, olyan közösség, ahol elmondhatod, ha rossz napod volt, ha szívszorító hírt kaptál, ha tanácstalan vagy egy helyzetben, vagy ha távol érzed magad Istentől. Ha elmondod ezeket, akkor a kiscsoportod többi tagja segíteni tud neked és bátorítani tud téged.

A Bibliában János első levelében, az első fejezet 7. és 8. versében ezt olvassuk: „Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan Isten maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással (…) Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság.

A kiscsoportod már tud mindenről, ami nem tökéletes az életedben, mert te sem vagy tökéletes – mint ahogy egyikünk sem az! Ne próbálj meg úgy tenni, mintha minden tökéletes lenne! A kiscsoport nem erre való.

Az én kiscsoportommal mi már mindenféle problémán keresztülmentünk együtt, átéltünk csődöt, rákot, bírósági pereket, még a gyermekeink halálát is. Minden nagyobb válságon keresztülmentünk, amit csak el tudsz képzelni. De mindig ott voltunk egymásnak, és ez összeköt minket.

Jakab levele 5. fejezetének 16. verse szerint: „Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.”

Nem az erősségeid kimutatása lesz az, ami igazán segít másoknak a kiscsoportban. Többet tudtok segíteni egymásnak azzal, ha a gyengeségeiteket mutatjátok meg. És ilyenkor egymásra nézve azt tudjátok mondani: „Ha ők mindezeken keresztül tudtak menni, és Isten tudta használni őket, akkor biztos vagyok abban, hogy Isten engem is tud használni!”.

Amikor őszintén beszélünk a nehézségeinkről és a csüggedéseinkről, elindítunk egy közösen megélt gyógyulási folyamatot.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor volt olyan alkalom, amikor azért gyógyultál ki valamiből, mert megosztottad a terhet valaki mással?
  • Szerinted Isten miért teremtett minket úgy, hogy lelkileg csak közösségben tudunk erősödni?
  • Mi tart vissza attól, hogy elmond a gyengeségeidet azoknak, akikben megbízol?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2025.06.01.)

Szólj hozzá!

Az alázat a gyengeségeiddel kapcsolatos őszinteség

2025. január 11. 03:00 - FodorImi

potter-4682257_1920.jpg

„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak.” (2 Kor 4,7)

Az a személy, aki hűségesen elviseli az élet maratonját, olyan valaki, aki úgy döntött, hogy alázattal él. De mit jelent alázatosnak lenni?

Azt jelenti, hogy őszintének kell lennünk emberségünkkel kapcsolatban. Legyél őszinte a gyengeségeiddel, a korlátaiddal, és a tökéletlenségeiddel kapcsolatban.

Elárulok neked egy titkot: Már mindenki tudja, hogy nem vagy tökéletes! Abbahagyhatod a színlelést, mintha minden rendben lenne, mert nem így van. Valójában senkinek sincs minden rendben. Mindannyian abbahagyhatnánk a színlelést, mintha nem lennének hibáink és gyengeségeink.

Az alázat nem alacsony önbecsülés. Nem azt jelenti, hogy azt mondod, hogy nem vagy jó, vagy hogy egy darab hulladék vagy. Jézus nem a szemétért halt meg. Ő azokért az emberekért halt meg, akik az ő képmását hordozzák. Ez mutatja a nagy értékedet! Ha nem lennél értékes, Jézus nem halt volna meg érted.

Az alázat nem azt jelenti, hogy lebecsülöd magad, vagy megtagadod az erősségeidet, hanem azt, hogy őszinte vagy a gyengeségeiddel kapcsolatban.

Mindannyian erősségek és gyengeségek halmaza vagyunk. Vannak nagyszerű erősségeim, és vannak nagyszerű gyengeségeim is - és neked is. Az alázat az, hogy mindkettővel szemben őszinte legyél.

Az alázatosság része az is, hogy képes vagy nevetni magadon. Tudtad, hogy a „humor” és az „alázat” ugyanabból a szóból származik? Ha képes vagy nevetni magadon, az jó jel, hogy egészséges egód van.

A 2. Korinthusi levél 4. rész 7. verse a The Message parafrázisában Pál apostol azt mondta: „Ezt a rendkívül értékes üzenetet a hétköznapi életünk dísztelen agyagedényeiben hordozzuk magunkkal. Azért, hogy senki ne tévessze össze velünk Isten összehasonlíthatatlan erejét.”

Isten belénk helyezi dicsőségét, erejét és életét, még akkor is, ha olyanok vagyunk, mint a közönséges cserépedények. A cserépedények könnyen összetörnek. Tudjuk ezt, mert nyilvánvaló, hogy mindannyian egy kicsit repedezettek vagyunk. De nem kell elrejtenünk ezeket a gyengeségeket. Találhatunk humort és örömöt abban, ahogyan Isten mindannyiunkat másmilyennek teremtett, és megtanulhatjuk elengedni az apró dolgokat.

Amikor a Saddleback Gyülekezet vezető lelkipásztora voltam, azt szoktuk mondani a munkatársaknak: „Vedd komolyan Istent, de ne vedd komolyan magadat”. Ez a stresszkezelés titka. Sokkal kevésbé stresszes, ha el tudsz lazulni, beismered az emberi voltodat, és még nevetni is tudsz rajta.

És sokkal kevésbé stresszes, ha elismered a gyengeségeidet, így Istenre és más emberek erejére támaszkodhatsz, és segítségükkel túlléphetsz a tökéletlenségeiden.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Miért kellene úgy döntened, hogy megalázod magad, és nem arra vársz, míg valaki más aláz meg téged?
  • Vallottad már be magadnak a gyengeségeidet? Miért fontos ez?
  • Mit tanítanak gyengeségeink Isten erejéről?

*(Daily Hope by Rick Warren – 2025.01.04.)

Szólj hozzá!

Olyan a külsőd, mint a belsőd?

2024. március 11. 03:00 - Erika1832

"Álljatok hát készenlétben, felövezve derekatokat igazsággal." (Ef. 6,14 GNT)

The Belt of Truth Buckled Up - Ephesians 6:14a - A Clay Jar

A tisztesség számít. A Biblia azt mondja, hogy háborút viselünk "uralkodók, hatalmasságok és e sötét világ erői ellen" (Efézus 6,12). Ha nem járunk tisztességben és igazságban, nem tudunk harcolni azokkal a szellemi erőkkel, amelyek életünket fenyegetik.

Lényegében arra törekszünk, hogy Isten Igéjének igazságát életünk minden területén alkalmazzuk, beleértve az erkölcsi és a pénzügyi területeket és az emberi kapcsolatainkat is.

Ezért mondja Pál, hogy fel kell öltenünk az igazság övét, mielőtt belekerülünk a körülöttünk zajló szellemi csatákba. Azt mondja, "Álljatok hát készenlétben, felövezve derekatokat igazsággal." (Efézus 6,14 GNT).

Az igazság öve az alapja mindennek. Az igazság nélkül az életed szétesik és a szellemi sötétség veszi át az uralmat.

Az igazság övét úgy ölthetjük magunkra, hogy minden területen tisztességesen élünk. Az integritás az "integer" szóból származik, aminek jelentése "egy egység". A tisztesség tehát nem csupán az életed egy kicsiny szeletére vonatkozik, hanem magára az egész életedre.

Ahhoz, hogy tisztességes életet élj, nem elég csupán ismerni az igazságot, de aszerint is kell élned. Mint az öved, az integritás, a tisztesség stabilitást ad neked. Összetartja az életed a nehéz időkben. Erőt ad.

Természetesen a tisztességes, becsületes élet nem jelenti azt, hogy mindig azt tesszük, ami helyes. Ha a tisztesség a tökéletességgel lenne egyenlő, akkor senki nem ütné meg a mércét, hiszen időnként mindannyian elbotlunk.

Ha tisztességesen, igaz módon akarsz élni, hagyd, hogy az emberek lássák, hogy mi van benned belül. Ez azt jelenti, hogy nincs semmi rejtegetnivalód.

A tisztesség nagy ellensége a képmutatás. Akkor vagyunk képmutatók, amikor tudjuk az igazságot, de nem aszerint cselekszünk. Amikor amit mondunk, nem egyezik azzal, amit teszünk.

És ez veszélyes. Ha életed bármely területén nem vagy becsületes és tisztességes, akkor sebezhető leszel Sátán támadásaival szemben. Valójában abban a pillanatban, amikor elkezded az életedet különböző részekre osztani, például elválasztod egymástól a gyülekezeti életed, a családi életed és a munkahelyi életedet, akkor elveszíted az integritásodat, hiszen nem ugyanúgy éled az életed minden területét.

Úgy tűnik, hogy összecsapnak a hullámok a fejed fölött? Úgy érzed, hogy az életedben a sötétség nyeri meg a csatát? Ez mindig így lesz, ha kettős életet élsz.

Nézz magadba és vizsgáld meg, hogy tisztességben, igazságban jársz-e az életed minden területén. Vedd fel az igazság övét, hogy életed minden területén azt tudd tenni, amit Isten Igéje tanít, és ne csak azon a területén az életednek, ahol neked jó, és ne csak akkor, amikor az neked kényelmes.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Az életed mely területein könnyebb, és mely területein nehezebb engedelmeskedned Isten Igéjének?
  • Miért vagy sebezhetőbb a Sátán támadásaival szemben, amikor elválasztod az életed különböző területeit?
  • Hogyan találhatsz nagyobb szabadságot abban, hogy tisztességesen élsz?

Hol fogod tölteni az örökkévalóságot?

A bűneid elválasztanak téged Istentől. Csak Isten kegyelme az, ami lehetővé teszi, hogy újra helyes kapcsolatba kerülj vele.

A Biblia azt mondja: "Kegyelemből üdvözültetek, hit által – és ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka – nem cselekedetek által, hogy senki ne dicsekedhessen" (Efézus,:8-9).

Ha készen állsz arra, hogy békét köss a Teremtőddel, akkor mondd el ezt az imát:

"Drága Jézus, nem akarom, hogy a bűneim többé elválasszanak tőled. Megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rosszat, amit valaha is elkövettem, megbocsátasz, megtudom életem célját, és egy napon befogadsz a mennyei örök otthonodba.

Megvallom a bűneimet, és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Megígérted, hogy ha megvallom bűneimet és bízom benned, megmenekülök. Hiszek neked, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által van, és nem az által, amit én teszek. Befogadlak téged az életembe mint Uramat. Ma életem minden részét átadom neked és a te irányításod alá helyezem.

Olyan életet akarok élni, amilyen életre te teremtettél, és az életem további részét arra akarom használni, hogy téged szolgáljalak, és ne önmagamat. Neked szánom oda az életemet, és kérlek, ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.03.04.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Legyünk őszinték egymáshoz!

2024. március 01. 03:00 - Olajfa

"Újuljatok meg lélekben és gondolkozásotokban, és öltözzétek fel az új embert, amely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben. Azért vessétek el a hazugságot, mondjon mindenki igazat a felebarátjának, mert egymásnak tagjai vagyunk." (Efézus 4:23-25)

Ahhoz, hogy megváltoztasd életed szokásos hibázásait, olyan emberekre van szükséged, akik megmondják neked az igazat. Egyedül nem tudod rendbe hozni ezeket. Támogatásra lesz szükséged. Szükséged lesz egy kis csoportra!

Az igazi változáshoz egy őszinte közösség kell.

Életednek azok a dolgai, amiken képtelen vagy egyedül változtatni, általában életed legnagyobb nehézségei. És gyakran ezek dolgok, amikről nem is akarod, hogy bárki más tudjon.

De ezeken a dolgokon soha nem fogsz tudni túljutni, amíg megoldásukba nem vonsz be valakit. Nem kell mindenkinek elmondanod. Csak találnod kell legalább egy embert, akiben megbízol és aki szintúgy megbízik benned - valakit, aki tud titkot tartani, feltétel nélkül szeret, nem ítélkezik rólad, és imádkozik érted. Meglátod, hogy érzéseid feltárása a rendbejöveteled kezdete.

Nem olyan kis csoportról beszélek, ahol felszínesen összejöttök, és mindenki "jól van" vagy mindenkinek "jól megy" minden. El kell jutnotok a kiscsoportotoknak arra az érettségi szintjére, amikor már el mered mondani: "Nehéz hetem volt. Az élet most nagyon nehéz. Elmondom, mi történt."

Pál apostol az Efezusiakhoz írt levelében a 4. fejezet 25. versben azt mondja: "Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak.".

Ha hívő vagy, akkor tag is vagy. Tagja vagy Isten családjának, ahová minden más hívő is beletartozik. Nem válhatsz azzá, amivé Isten akarja, hogy válj, amíg nem tartozol egy olyan csoportba, ahol zsigeri szintű, őszinte közösség van.

Tedd hát félre a hamisságot! Beszélj a felebarátoddal! Mondd el keresztény testvérednek őszintén az igazat, mert mi mind összetartozunk!

Ha komolyan gondolod, hogy meg akarod változtatni életed legmélyebb elakadásait és hibáit, akkor szembe kell nézned az őszinteségtől való félelemmel! Abba kell hagynod a színlelést! Őszintének kell lenned!

Kétféleképpen élheted le az életed: úgy teszel, mintha minden rendben lenne, vagy teszel azért, hogy minden rendben legyen.

De amíg úgy viselkedsz, mintha minden rendben lenne, addig soha nem lesz minden rendben.

Isten családjában egymáshoz tartozunk. Legyünk őszinték egymással, hogy segíthessünk egymásnak a rendbe hozó és helyreállító változásokban.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mennyire nyíltok meg egymásnak a kiscsoportotokban? Igazán őszinték vagytok egymással?
  • Mi az eredménye annak, ha úgy tesztek, mintha minden rendben lenne? Hogy érzitek magatokat?
  • Gondoljatok bele, hányszor mondjátok egy nap, hogy "jól vagyok"! Melyik kapcsolataidban van szükséged arra, hogy őszintébb beszélj magadról és arról, amivel küzdesz?

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.02.23.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása