Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Olyan a külsőd, mint a belsőd?

2024. március 11. 03:00 - Erika1832

"Álljatok hát készenlétben, felövezve derekatokat igazsággal." (Ef. 6,14 GNT)

The Belt of Truth Buckled Up - Ephesians 6:14a - A Clay Jar

A tisztesség számít. A Biblia azt mondja, hogy háborút viselünk "uralkodók, hatalmasságok és e sötét világ erői ellen" (Efézus 6,12). Ha nem járunk tisztességben és igazságban, nem tudunk harcolni azokkal a szellemi erőkkel, amelyek életünket fenyegetik.

Lényegében arra törekszünk, hogy Isten Igéjének igazságát életünk minden területén alkalmazzuk, beleértve az erkölcsi és a pénzügyi területeket és az emberi kapcsolatainkat is.

Ezért mondja Pál, hogy fel kell öltenünk az igazság övét, mielőtt belekerülünk a körülöttünk zajló szellemi csatákba. Azt mondja, "Álljatok hát készenlétben, felövezve derekatokat igazsággal." (Efézus 6,14 GNT).

Az igazság öve az alapja mindennek. Az igazság nélkül az életed szétesik és a szellemi sötétség veszi át az uralmat.

Az igazság övét úgy ölthetjük magunkra, hogy minden területen tisztességesen élünk. Az integritás az "integer" szóból származik, aminek jelentése "egy egység". A tisztesség tehát nem csupán az életed egy kicsiny szeletére vonatkozik, hanem magára az egész életedre.

Ahhoz, hogy tisztességes életet élj, nem elég csupán ismerni az igazságot, de aszerint is kell élned. Mint az öved, az integritás, a tisztesség stabilitást ad neked. Összetartja az életed a nehéz időkben. Erőt ad.

Természetesen a tisztességes, becsületes élet nem jelenti azt, hogy mindig azt tesszük, ami helyes. Ha a tisztesség a tökéletességgel lenne egyenlő, akkor senki nem ütné meg a mércét, hiszen időnként mindannyian elbotlunk.

Ha tisztességesen, igaz módon akarsz élni, hagyd, hogy az emberek lássák, hogy mi van benned belül. Ez azt jelenti, hogy nincs semmi rejtegetnivalód.

A tisztesség nagy ellensége a képmutatás. Akkor vagyunk képmutatók, amikor tudjuk az igazságot, de nem aszerint cselekszünk. Amikor amit mondunk, nem egyezik azzal, amit teszünk.

És ez veszélyes. Ha életed bármely területén nem vagy becsületes és tisztességes, akkor sebezhető leszel Sátán támadásaival szemben. Valójában abban a pillanatban, amikor elkezded az életedet különböző részekre osztani, például elválasztod egymástól a gyülekezeti életed, a családi életed és a munkahelyi életedet, akkor elveszíted az integritásodat, hiszen nem ugyanúgy éled az életed minden területét.

Úgy tűnik, hogy összecsapnak a hullámok a fejed fölött? Úgy érzed, hogy az életedben a sötétség nyeri meg a csatát? Ez mindig így lesz, ha kettős életet élsz.

Nézz magadba és vizsgáld meg, hogy tisztességben, igazságban jársz-e az életed minden területén. Vedd fel az igazság övét, hogy életed minden területén azt tudd tenni, amit Isten Igéje tanít, és ne csak azon a területén az életednek, ahol neked jó, és ne csak akkor, amikor az neked kényelmes.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Az életed mely területein könnyebb, és mely területein nehezebb engedelmeskedned Isten Igéjének?
  • Miért vagy sebezhetőbb a Sátán támadásaival szemben, amikor elválasztod az életed különböző területeit?
  • Hogyan találhatsz nagyobb szabadságot abban, hogy tisztességesen élsz?

Hol fogod tölteni az örökkévalóságot?

A bűneid elválasztanak téged Istentől. Csak Isten kegyelme az, ami lehetővé teszi, hogy újra helyes kapcsolatba kerülj vele.

A Biblia azt mondja: "Kegyelemből üdvözültetek, hit által – és ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka – nem cselekedetek által, hogy senki ne dicsekedhessen" (Efézus,:8-9).

Ha készen állsz arra, hogy békét köss a Teremtőddel, akkor mondd el ezt az imát:

"Drága Jézus, nem akarom, hogy a bűneim többé elválasszanak tőled. Megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rosszat, amit valaha is elkövettem, megbocsátasz, megtudom életem célját, és egy napon befogadsz a mennyei örök otthonodba.

Megvallom a bűneimet, és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Megígérted, hogy ha megvallom bűneimet és bízom benned, megmenekülök. Hiszek neked, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által van, és nem az által, amit én teszek. Befogadlak téged az életembe mint Uramat. Ma életem minden részét átadom neked és a te irányításod alá helyezem.

Olyan életet akarok élni, amilyen életre te teremtettél, és az életem további részét arra akarom használni, hogy téged szolgáljalak, és ne önmagamat. Neked szánom oda az életemet, és kérlek, ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.03.04.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hogyan élhetsz hitelesen?

2023. május 27. 03:00 - Olajfa

"Hogyan tarthatja tisztán életútját az ifjú? Úgy, hogy megtartja igédet." (Zsolt 119,9)

A mai kultúrák, szerte a világon a megjelenés és az önmagukról alkotott kép megszállottjai. Rohannak, felületesek, csalnak. Nem tartják be az ígéreteiket. Úgy tesznek, mintha valaki egészen mások lennének, mint akik. Nincs bennük integritás. Más szóval képmutatók.

Az ókori görög kultúrában a színészeket "hüpokrinomaiak"-ként emlegették, mert valaki másnak adták ki magukat. Innen ered a hipokrata (képmutató) szó. 

Amikor az egyik embercsoporttal így viselkedsz, egy másikkal pedig másképp, akkor te egy modern kori hipokrata vagy. Mindez a tisztességed, a feddhetetlenséged, az integritásod hiányát mutatja. De Isten azt akarja, hogy pontosan az legyél, akivé ő alkotott, függetlenül attól, hogy ki figyel téged éppen.

Szóval, hogyan tudsz - mint Jézus követője - autentikus, hiteles maradni, miközben annyi sok ember megjátsza magát?

Csak egy út van. Inkább Isten helyeslésével foglalkozz, és ne az emberekével. Csak így válhatsz tisztességes emberré.

Ha azzal foglalkozol, hogy Isten mit gondol, akkor helyesen fogsz cselekedni. De ha jobban érdekel, hogy más emberek mit gondolnak, gyakran fogsz helytelenül cselekedni.

A Zsoltárok könyve 119. részének 9. verse azt mondja: "Hogyan tarthatja tisztán életútját az ifjú? Úgy, hogy megtartja igédet."

Az egyetlen módja annak, hogy megtudd, Isten mit tart helyesnek és mit gondol rólad, ha olvasod a Bibliát. Isten szavában kell maradnod! Ha nem maradsz benne, nem lesz erőd, kitartásod, hogy tisztességes életet élj.

Ha nincs napi csendességem Istennel, ha csak néhány napot is kihagyok, már feltűnik nekem- és mindenki másnak is- hogy egyre házsártosabbá válok. Ha nem maradok kapcsolatban Istennel az ő szaván keresztül, nem lesz lelki energiám, hogy Isten igéjét érthetően elmagyarázzam neked. Nem lesz erőm tisztességgel élni.

A tisztességes élethez lelkierő kell, mert ami helyes, az gyakran nem éppen népszerű. Ha csak a saját erődből próbálkozol jól cselekedni, autentikusnak lenni és mindezt a helyes motivációkkal tenni, egy idő után el fogsz fáradni - ezért szükséged van arra, hogy felkészülj és felfrissülj.

Szeretnél hiteles emberként élni, - olyan valakivé válni, aki ugyanolyan, függetlenül attól, hogy hol van, vagy kivel van? Akkor szánd rá magadat arra, hogy naponta töltesz időt a Biblia, Isten szava olvasásával és tanulmányozásával. Ez az egyetlen hely, ahol megtalálod azt a lelkierőt, amire szükséged van.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogy ad erőt neked Isten szavának olvasása a becsületes élethez?
  • Hogyan tapasztaltad már meg a Szentírás memorizálásának értékét?
  • Milyen ígéretei vannak Istennek a Bibliában, amik bátoríthatnak, amikor helyes, de népszerűtlen döntést kell hoznod?

 *(Daily hope by Rick Warren 2023.05.20.)

Szólj hozzá!

Hat tanács, hogyan legyünk tisztességesek és becsületesek

2018. július 22. 03:00 - Mate Cseri

"Nem vagyunk hajlandóak álarcot viselni vagy játékokat játszani. Nem befolyásolunk és nem manipulálunk a háttérből senkit. És nem hamisítjuk meg Isten Igéjét úgy, hogy az számunkra kedvező legyen. Inkább mindent, amit teszünk vagy mondunk, nyíltan tesszük." (2 Korintus 4:2, MSG fordítás)

pier-1467984_1280.jpg

A tisztesség és becsületesség azt kívánja, hogy életed minden területét ugyanazzal az elkötelezettséggel éld meg. Elkötelezed magad, hogy megteszed a lehető legtöbbet a házasságodban, vagy hogy kiválóan végzed a munkádat. És ugyanazzal a kiválóság iránti elköteleződéssel viszonyulsz a szolgálatodhoz, mint szülőként a gyermekneveléshez.

Hadd adjak most hat olyan tanácsot, ami segíthet, hogy még becsületesebb és tisztességesebb légy ezen a héten:

1. Tartsd meg az ígéreteidet.

A tisztességes emberek megtartják a szavukat. Ha azt mondják, hogy megcsinálnak valamit, akkor azt meg is teszik. Ha azt mondják, hogy valahol ott lesznek, akkor ott tényleg meg is jelennek. A Példabeszédek 25:14-ben ezt olvashatjuk: "Az ígéretét nem teljesítő ember olyan, mint a felhők és a szél, melyek nem hoznak esőt." (GNT ford.).

2. Fizesd be a számláidat.

Talán nem is gondolnád, hogy ez olyan fontos dolog, pedig Istennek az. Többet költesz, mint amennyit keresel? Ez nem egyeztethető össze a tisztességgel.  Adósságba vered magad bizonyos dolgok miatt, és nem tudod a pénzt visszafizetni? Ez sem egyeztethető össze a tisztességgel.  A 73. Zsoltár 21. verse szerint "a gonosz kölcsönvesz,  és soha nem fizeti vissza." (GNT ford.). 

3. Ne pletykálj.

Isten olyan tisztességes férfiakat és nőket szeretne látni, akik tudnak titkot tartani és a bizalmas információt nem küldik szét a közösségi médiában. Ne beszéljünk senkiről a háta mögött, és ne hallgassuk meg a pletykákat! "A pletykás emberre nem lehet titkot bízni, de a tisztességes ember nem él vissza mások bizalmával." (Példabeszédek 11:13, MSG fordítás).

4. Fizesd hűségesen a tizedet.

Ahová először teszed a pénzed, az a terület a számodra a legfontosabb. A Malakiás 3:8-10 ezt mondja: "Helyes-e megcsalni Istent? Természetesen nem, de ti mégis megcsaltok engem. 'Mivel?', kérdezitek. A tizeddel és az adakozással. ... Hozzátok be az egész tizedet a templomba... Tegyetek próbára, és látni fogjátok, hogy megnyitom az ég ablakait és bőségesen öntök rátok mindenféle jó dolgot!" (GNT ford.).

5. Adj bele a munkádba apait-anyait.

A Biblia ezt írja a Kolossé 3:23-ban: "Bármit tesztek, szívből akarva tegyétek, úgy, mintha az Úrnak dolgoznátok, nem embereknek." (NLT ford.) Ha hívő vagy, akkor Isten az igazi főnököd, és akár lát valaki, akár nem, Isten látja, amikor dolgozol. 

6. Légy nyílt, ne képmutató.

A tisztességes ember nem viselkedik másképp az istentiszteleten, a munkahelyén vagy mondjuk a golfpályán. "Nem vagyunk hajlandóak álarcot viselni vagy játékokat játszani. Nem befolyásolunk és nem manipulálunk a háttérből senkit. És nem hamisítjuk meg Isten Igéjét úgy, hogy az számunkra kedvező legyen. Inkább mindent, amit teszünk vagy mondunk, nyíltan tesszük." (2 Korintus 4:2, MSG fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tudsz kimaradni a pletykákból?
  • Milyen ígéreteidet nem tartottad meg, amelyeket be kell tartanod a tisztesség kedvéért?
  • Hogyan változtatnád meg a viselkedésed és munkavégzésed, ha Isten ülne a főnök irodájában és ő ellenőrizné a munkád?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.07.15.) 

Szólj hozzá!

Az integritás azt jelenti, hogy ugyanaz az ember vagy a magánéletben, mint aki a nyilvánosság előtt

2018. július 19. 03:00 - Anika Enikő

“Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.” (Máté 5:8)

 

 

 

 

 

Ahogy arra törekszel az életben, hogy maradandó értékeket teremts, úgy fontos létrehozni és megtartani a becsületességet is. A Biblia a Máté 5:8-ban ezt mondja: “Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.”. “Látni” Istent annyit tesz, hogy megtapasztaljuk jelenlétét. A tiszta szívű hívők érezni fogják Isten erejét, és megismerik mi Isten célja életükkel. Isten békességében élnek és megtapasztalják Isten bűnbocsánatát.

Szeretnél egy ilyen ember lenni? Manapság nem sokat beszélünk a tisztaszívűségről, de használjuk a becsületesség és a tisztesség szavakat. Ha becsületes és tisztességes vagy, az nem jelenti azt, hogy tökéletes vagy, mert ha ezt jelentené, akkor egyikünk sem lenne becsületes, vagy tisztességes! Akkor tehát mit jelent becsületesnek lenni?

Az integritás teljesség.

Számos ember úgy tekint az életére, mintha az egy torta lenne, és az életük különböző részei alkotják a tortaszeleteket. A tortának egyik szelete a karrierem, a másik a munkám, ez a lelki életem, ez  meg a családi életem, az meg a közösségi életem. No, és ez a szelete pedig a titkos életem – ahová a szenvedélyeim, függőségeim és minden olyan dolog tartozik, amikről senki nem tud.

Ha az életed tortaszeletei ilyenek, vagy ehhez hasonlóak, akkor hiányzik az integritás, a tisztesség és a becsületesség, mert az életed nem teljes. Az integritás azt jelenti, hogy mindenkivel ugyanaz az ember vagy a beszédedben, cselekedeteidben, és indítékaidban - teljesen függetlenül attól, hogy az életed melyik részével foglalkozol éppen.

Az integritás hitelesség.

Az ókori görög kultúrában a színészekre úgy utaltak, mint képmutatókra, azért mert amikor játszottak maszkot tettek arcuk elé. Innen ered a képmutató szavunk. Amikor álarcokat viselsz, és valaki előtt így, mások előtt meg úgy jelensz meg, akkor elveszted hitelességedet és a hiteltelen leszel. Isten azt akarja, hogy pont olyan légy, amilyennek ő teremtett, függetlenül attól, hogy ki néz rád.

Az integritás romlatlan indíték.

Ez azt jelenti, hogy a megfelelő dolgot és a helyes szándékkal teszed. Nincsenek vegyes indítékaid és tiszták a szándékaid. Életed minden területén és minden emberrel őszinte és egyenes vagy. Azért imádkozol, hogy Istenhez szólj és nem azért, hogy emberekre tegyél jó benyomást.

Bennünket a kinézet érdekel, ám Istent az integritás, a tisztesség és a becsület. Minket a hírnév hat meg, de Istent a jellem érdekli. A hírnév az, amit az emberek gondolnak rólad. Az integritás pedig az, aki valójában vagy. A hírnév az, amilyennek a nyilvánosság előtt mutatkozol. Az integritás pedig az, amilyennek akkor mutatkozol, amikor teljesen egyedül vagy Istennel.

“Utálja az Úr az álnok szívűeket, de kedveli azokat, akiknek útja feddhetetlen.” ( Péld 11:20)

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az életed különböző területein - a munkában, az osztályban, a szomszédságban, a családban és a barátaid körében – mindenki ugyanazokkal a szavakkal jellemezne téged? Ha igen akkor miért, illetve miért nem?
  • Gondolj valakire az életedben, aki az integritást jól jeleníti meg. Mi az a bizonyos magatartás/viselkedés, vagy döntési elv, amit megtanulhatnál tőle?
  • Mikor vagy a leginkább kísértve arra, hogy a jellemed helyett inkább a hírnevedre helyezd a hangsúlyt és azt erősítsd? Miért?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.07.12.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása