Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Az Isten által végzett változás időbe telik

2021. július 13. 03:00 - gerbeaud

"Öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett"(Ef 4,24).

Amikor Isten segít a lelki növekedésben, nem csak csettint egyet, hogy az azonnal megtörténjen. Fokozatosan teszi azt. Amikor Isten gombát akar teremteni, hat órába telik, de amikor tölgyfát, akkor 60 évbe.

Gomba vagy tölgyfa akarsz lenni?

A Szentlélek sokkal több mindent változtat meg az életedben, mint amit csak lehetségesnek gondoltál, de ez nem fog egyik napról a másikra bekövetkezni. 

Amikor a Saddleback Egyházban a „Sors Évtizedét”* végeztük, az volt az imám, hogy – a Szentlélek és Isten Igéjének munkája által és kis csoportjaink támogatásával – egyházunk érettebbé és krisztusibbá váljon, és céljaiban növekedjen a következő tíz évben.

Az imám ugyanaz a te számodra is: hogy a következő évtizedben növekedj lelki érettségben, Krisztushoz való hasonlóságban és célokban.

Azt akarom, hogy érzelmileg, fizikailag, lelkileg, szellemileg és anyagilag megerősödj, de ehhez elszántnak kell lenned. A Biblia azt mondja: „öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett” (Ef 4,24).

Így válunk jobban hasonlóvá Jézushoz. Eldobjuk a régi dolgokat és a régi szokásokat, amelyek megakadályozzák, hogy megismerjük Krisztust és hasonlóvá váljunk hozzá. És a Szentlélek segítségével felvesszük az új önmagunkat. Hagyjuk, hogy Isten elvégezze bennünk a munkát - nem számít, mennyi időbe telik.

Az eredmény? „Ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre” (2Kor 3,18). 

* Decade of Destiny – Rick Warren lelki növekedésre fókuszáló tanítása, mely segít felkészülni lelkileg, érzelmileg, pénzügyileg, fizikailag, szellemileg, a hivatásban és a kapcsolatainkban, hogy a következő tíz év életünk legjobb évei legyenek.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen „régi dolgokat és régi szokásokat” kell elhagynod ahhoz, hogy jobban megismerhesd Krisztust?
  • Milyen gyakorlati módszerekkel „öltheted fel új természetedet”?
  • Hogyan akarod, hogy Isten működjön az életedben? Imádkozz, és kérd meg, hogy segítsen bízni benne, amikor a céljaid megvalósításán dolgozik!

Ha még nem bíztad magad Jézusra, és nem kötelezted el magad neki, miért várnál tovább?

A bűneid választanak el Istentől, és egyedül Isten kegyelme képes a helyes kapcsolatba visszahozni vele.

A Biblia azt mondja: „Kegyelem által van üdvösségetek, hit által – és ez nem tőletek van, ez Isten ajándéka – nem cselekedetek által, hogy senki ne dicsekedhessen.” (Ef 2,8-9 NIV)

Ha kész vagy megbékülni a Teremtőddel, imádkozd el ezt az imát:

„Drága Úr Jézus, nem akarom, hogy a bűneim továbbra is elválasszanak tőled. Sok helyen kerestem az igazságot az életemről, de most tudom, hogy az igazság egyedül benned található. Megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rossz dolog, amit valaha is tettem, megbocsáttatik. Megígérted, hogy meg fogom ismerni az életem célját, és te befogadsz majd egy napon az örök otthonodba a mennyben.

Megvallom a bűneimet, és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Megígérted, hogy ha megvallom a bűneimet, és bízom benned, megváltott leszek. Elhiszem, amit mondtál, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által van, nem pedig bármi által, amit én tettem. Elfogadlak, mint az életem Urát. Ma az életem minden területét a te irányításod alá teszem.

Azt az életet akarom élni, amire teremtettél, és az életem hátralevő részét nem a magam, hanem a te szolgálatodra akarom használni. Odaszánom az életemet, és kérlek, ments meg, fogadj a te családodba. Az Úr Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha imádságban elfogadtad Jézust, írd meg nekem (angolul) a Rick@PastorRick.com e-mail címre. Szeretnék küldeni neked ingyenes (angol nyelvű) anyagokat, melyek segítenek a Jézussal való utazásod kezdetén.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.07.06.)

(A fordítások utáni 3 betűs rövidítések magyarázata a napiremeny.blog.hu oldalon, a jobboldali sávban a "Rövidítések Angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt található)

Szólj hozzá!

Mit jelent megkapni a Szentlélek erejét?

2020. november 08. 03:00 - Besther

cross-2713356_1920.jpg

„Az életadó Lélek ereje – és ez az erő az enyém Jézus Krisztus által – megszabadított engem a bűn és a halál ördögi köréből.” (Róma 8,2 TLB fordítás).

Egyikünk sem mentes a makacs bűnöktől. Van, aki a haraggal küzd, mások birkóznak az aggodalommal, a pletykával vagy a nemi vágyakkal.

Hogyan szabadulhatsz meg a kitartó bűnöktől?

Meg kell értened azt, amit Jézus tett érted. A kereszten Jézus megfizette bűneid árát, így neked már nem kell fizetned értük. Minden bűnödért – azokért is, melyeket még nem követtél el – fizetett a kereszten.

Jézus nem csak a te bűneidért fizetett. Megfizette azt is, hogy megtörje a bűn erejét az életedben. Most olyan erőd van, amilyennel előtte nem rendelkeztél: az erő, hogy nemet mondj a bűnre. Ez több mint akaraterő. Ez a Szentlélek ereje.

A Biblia azt mondja: „Az életadó Lélek ereje – és ez az erő az enyém Jézus Krisztus által – megszabadított engem a bűn és a halál ördögi köréből.” (Róma 8,2 TLB fordítás).

Ha te keresztény vagy, akkor tudod, hogy Jézus azért halt meg, hogy megfizesse bűneid árát. Ez az örömhír. Ha csak ennyiről lenne szó, már akkor is a legjobb hír lenne a világon. De mikor ő meghalt a kereszten, elvette régi bűnös természetünket, és új természetet adott, melynek már nem kell állandó bűnben élnie. „Tudjuk, hogy régi bűnös énünket keresztre feszítették Krisztussal, úgyhogy a bűn elveszítette erejét az életünkben. Nem vagyunk többé a bűn rabszolgái.” (Róma 6,6 NLT fordítás).

A bűnnek többé nincs semmilyen ereje az életedben. Egy halott embert nem lehet megkísérteni. Ez a régi természet nem kísérthető, és mióta meghalt Krisztussal, biztos lehetsz benne, hogy osztozol vele az új életében is.

Az akaraterő sosem lesz elég ahhoz, hogy megtörje a bűn erejét az életedben. Jézusnak köszönhetően viszont már több mint elegendő erőd van a Szentlélekben, hogy ellenállj a kísértésnek és kitörj a bűn és halál ördögi köréből.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen makacs bűn maradt meg az életedben miután keresztény lettél?
  • Hogyan éred el a Szentlélek erejét amikor kísértéssel nézel szembe?
  • Milyen módon élünk még mindig úgy, mint „a bűn rabszolgái”, még akkor is, ha régi természetünket keresztre feszítették Krisztussal?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.11.01.)

Szólj hozzá!

Amit tudnod kell, és amerre menned kell

2020. augusztus 25. 03:00 - daniella_89

207b12a00e9c3858bbfbfebfb82343e0.jpg

„Mikor eljön az igazság Lelke, elvezet majd titeket minden igazságra” (Jn 16,13 NCV fordítás).

Mielőtt Jézus felemelkedett a mennybe, megígérte a követőinek, hogy segítőt küld számukra, a Szentlelket. Ő az a segítő, aki mindig Isten népével van beleértve téged és engem.

A Szentlélek sok szerepet betölt, ezek egyike, hogy elmondja, amit tudnod kell, és megmutatja az utat, amerre menned kell.

A Szentlélek sok dolgot megtanít neked fontos dolgokról, amiket tudnod kell az életben. Például hagyja, hogy megtudd, mi igaz, és mi nem.

Látást ad pillanatról pillanatra. Ahogyan megtanulod, hogyan engedd, hogy a Lélek vezessen, elmondja neked, mit kell tudnod, ahogyan csak szükséged van rá.

A Biblia azt mondja János evangéliuma 16. fejezetének 13. versében: „Mikor eljön az igazság Lelke, elvezet majd titeket minden igazságra” (NCV fordítás).

Néha Isten ezt a te javadért teszi, de néha másvalaki javáért. Isten hagyja, hogy megoszd az igazságot, amit megmutatott neked.

Isten Lelke abban is segíteni fog, hogy eljuss oda, ahová menned kell.

Egy álmot helyezett Isten a szívedre, amit sosem tudnál magadtól elérni? Ha engeded, hogy a Szentlélek vezessen, olyan helyekre fogsz eljuthatni, amiről álmodni sem mertél.

A Biblia tele van olyan emberek példáival, akik követték Isten vezetését.

A Lukács evangéliuma 2. fejezetének 27. verse ezt mondja: „A Lélek elvezette Simeont a templomba” (NCV fordítás). Mikor aznap Simeon megérkezett a templomba, a legnagyobb megtiszteltetés érte: ő ajánlotta fel Istennek a kisbaba Jézust.

Az apostolok cselekedeteiben egy másik ember történetét is láthatjuk, aki engedelmeskedett Isten Lelkének. Egy férfi, akit Fülöpnek hívtak, egy poros úton ballagott lefele, mikor egy etióp vezető ment arra a hintóján. Az apostolok cselekedetei 8. fejezetének 29. verse azt írja: „A Lélek azt mondta Fülöpnek: »Menj, és csatlakozz ehhez a hintóhoz!«” (ESV fordítás).

Fülöp engedelmeskedett a Léleknek, a férfi pedig Ézsaiás könyvében a Messiásról olvasott. Fülöp elmondta neki, hogy a Messiás már eljött. A férfi azonnal azt kérte, hogy bemerítkezhessen, és magával vitte a kereszténységet Etiópiába.

Fülöp hallgatott a Szentlélek ösztönzésére, ezért részesévé vált Isten munkájának. Amikor odafigyelsz Isten Lelkére, be fog engedni téged abba a munkába, amit végez.

Amikor odafigyelsz, és követed a Szentlélek iránymutatását, a hited növekedni fog, mert állandóan látni fogod Istent, ahogy munkálkodik az életedben. Meg fogod tanulni, hogy számíthatsz rá, mert elmondja, amit tudnod kell, és megmutatja az utat, amerre menned kell.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor mondott el neked valamit Isten Lelke, amiről szükséges tudnod? Talán egy nagy életleckében vagy egy kis megérzésben, ami pont a megfelelő pillanatban jött?
  • Mikor mutatta meg neked a Szentlélek, merre szükséges menned? Ösztönöz most Isten, hogy kövesd őt valamerre?
  • Megtanultad felismerni Isten hangját? Milyen hangon hallod a Szentlelket az életedben?

(Daily Hope by Rick Warren, 2020.08.18.)

Szólj hozzá!

Válaszd az örvendezést!

2019. október 12. 03:00 - csmsdvd

„Továbbra is örvendezni fogok. Mert tudom, hogy ahogy értem imádkoztok, és ahogy Jézus Krisztus Lelke segít nekem, az üdvösségemre válik” (Fil 1,18-19 NLT fordítás).

Amikor a dolgok szétesnek, ne próbálj meg egyedül megoldást találni. Hagyd, hogy Isten rakja össze újra a darabokat.

Ha szembetalálkozol egy problémával, két lehetőséged van: dicsőíthetsz vagy aggódhatsz.

Pál ezt mondja a filippiekhez írt levelének 1. fejezetében a 18–19. versekben: „Továbbra is örvendezni fogok! Mert tudom, hogy ahogy értem imádkoztok, és ahogy Jézus Krisztus Lelke segít nekem, az üdvösségemre válik” (NLT fordítás).

Ebben az egyetlen igében Pál az erő számos forrását adja meg, hogy pozitív és boldog maradhass a nehéz időkben.nr_rejoice2.jpg

Először is, Isten szemszögéből kell nézned saját problémáidat. Pál ezt mondja: „Mert tudom". Amit tudsz, az visz téged előre. Pál tudta, hogy Isten munkálkodik küzdelmei közepette, és szem előtt tartotta Isten nagyobb távlatát.

Másodszor, Pálnak voltak emberei, akik imádkoztak érte, és ez továbbsegítette őt. Aztán azt mondja, hogy „Jézus Krisztus Lelke segít nekem”. Azaz a Szentlélek is továbbsegítette őt. Végül így ír: „az üdvösségemre válik”. Pál hitte, hogy Isten jóra fordítja problémáját.

Mivel rendelkezett Isten távlatával, a barátok imájával, a Szentlélekkel és a hittel, Pál azt választotta, hogy „továbbra is örvendezni” fog.

A te döntésed, hogy örvendezel-e.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan lehet dicsőíteni Istent egy küzdelem közepén?
  • Kire támaszkodsz imatámogatásért? Kire számíthatsz, hogy hűségesen és kitartóan imádkozik lelki növekedésedért?
  • Gondolj egy jelenlegi problémádra! Hogyan tapasztalod Isten munkáját a fájdalmaid közepette? Mit szeretnél, Isten mit végezzen el benned és rajtad keresztül ezzel a megtapasztalással?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.10.05.)

Szólj hozzá!

A Szentlélek emlékeztet Isten igazságára

2019. augusztus 10. 03:00 - FodorImi

„A Segítő, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, meg fog tanítani titeket mindenre, és emlékeztetni fog mindarra, amit én mondtam nektek” (Jn 14,26 GNT fordítás).

Isten a Szentlelken keresztül beszél. Gondolatokat ad. Sugallatokat ad. Ő helyezi az elmédbe a benyomásokat és az ötleteket. Amikor az ördög beszél hozzád, az a kísértés. Amikor Isten szól, akkor azt inspirációnak hívjuk.

Jézus azt mondja János evangéliuma 14. fejezetének 26. versében: „A Segítő, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, meg fog tanítani titeket mindenre, és emlékeztetni fog mindarra, amit én mondtam nektek.”

Ha keresztény vagy, akkor a tanítód és a tanácsadód a Szentlélek. Vannak, akik sok pénzt költenek életvezetési tanácsadókra, coach-okra. Neked viszont már van egy!

Jegyezd meg, hogy Jn 14,26 azt mondja, hogy a Szentlélek „emlékeztetni fog” [angolban szó szerint: „emlékezővé tesz” – a fordító megjegyzése]. A Szentlélek közvetlenül az elmédhez szól. Nem beszél hallható hangon. Miért is kellene neki? Nincs szüksége rá, hogy a füleden keresztül érjen el. Ő közvetlenül az elmédben, a gondolataidon keresztül ér el. „Szentlelke mélyen a szívünkben beszél, és azt mondja, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk” (Róm 8,16 NLT fordítás).

Ha Isten egy igazságot juttat eszedbe a Szentlélek által, akkor az azért van, mert van valami, amit szeretne, ha felszínre kerülne. Ezért kell elmélyedned a Bibliában. Amikor olvasod, tanulmányozod, és megtöltöd az elméd Isten Szavával, akkor elraktározod az igazságot magadban. A Szentlélek pedig éppen a megfelelő időben előhozza azt, és emlékeztet rá.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Idézz fel egy alkalmat, amikor a Szentlélek éppen a megfelelő pillanatban hozta Isten Igéjét a gondolataidba!
  • Hogyan láttad a Szentlelket cselekedni mint tanítódat és tanácsolódat?
  • A Szentlélek benned való munkája hogyan segíti elmélyíteni hitedet?

*(Daily Hope by Rick Warren – 2019.08.03.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása