Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten hatalma elűzi a félelmeket

2022. november 15. 03:00 - flependzsi

ship-gcca398af3_1920.jpg

Ekkor felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és minden elcsendesült. Az emberek pedig elcsodálkoztak, és ezt kérdezték: Miféle ember ez? Még a szelek és a tenger is engedelmeskednek neki!” (Máté evangéliuma 8. rész 26-27. - NIV fordítás)

Bármikor, amikor olyan helyzetbe kerülsz, amit nem tudsz befolyásolni vagy irányítani, emlékeztesd magad Isten hatalmára. Ezt hívják Isten dicsőítésének, imádásának, és ez a harmadik ellenszer az élet pusztító viharaival szemben. 

A viharos napokon − amikor az egészséged megromlik, amikor a házastársad hűtlen, vagy amikor a barátaid kritikusak − döntened kell, hogy aggódni fogsz, vagy dicsőíted Istent.

Van egy nagyon jó példa erre az Újszövetségben. Jézus a tanítványaival kihajózik a Galileai tengerre. A Galileai tenger akkoriban - ahogyan most is - egy hatalmas tó volt, így a viharok gyorsan kialakultak ott. Itt is pontosan ez történik.

A Máté evangéliuma 8. rész 24-25. verse ezt mondja: “Hirtelen nagy vihar támadt a tengeren, és a hajót elborították a hullámok. De Jézus aludt. Tanítványai odamentek hozzá, felébresztették, és ezt mondták: 'Uram, ments meg minket, elveszünk!’” 

A hajó hánykolódott, Jézus azonban aludt. Benne békesség volt, Ő nem aggódott. A tanítványok azonban pánikba estek. 

Jézus ezt mondta nekik: “Mit féltek, ti kishitűek? Ekkor felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és minden elcsendesült. Az emberek pedig elcsodálkoztak, és ezt kérdezték: Miféle ember ez? Még a szelek és a tenger is engedelmeskednek neki!” (Máté 8, 26-27).

A tapasztalat, amit átéltek tiszteletet ébresztett a tanítványokban Jézus iránt. Elfelejtették egy pillanatra, ki Jézus. De amikor látták, ahogyan megmutatkozik hatalma a természet erői felett, már nem a félelmeikre néztek, hanem Isten nagyságára. Másképp fogalmazva: az, ami történt, Isten imádatára indította őket.

Az imádat által tudod te is elérni, hogy az élet szelei abba az irányba vigyenek, amerre menni akarsz − Jézus felé. A viharos szelek el is sodorhatnak, és az a veszély is fenyegethet, hogy elveszel. Ehelyett engedd, hogy a fájdalom, a megrázkódtatás vagy a stressz viharos szelei Isten irányába sodorjanak, és Őrá irányuljon a figyelmed.

Mitől félsz jelenleg? Bármi is az, ha Jézus veled van a hajóban, életed hajója elsüllyeszthetetlen. Neki hatalma van a természet erői felett − és minden más felett is. 

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tudtak életed eddigi viharai közelebb vinni Istenhez? Milyen esetekben távolítottak el Istentől?
  • Idézz fel egy esetet, amikor láttad Istent, ahogyan megmutatja hatalmát a természet felett. Hogyan reagáltál erre?
  • Mikor fordult elő veled utoljára, hogy tisztelettel teli csodálat ébredt benned Jézus iránt? Milyen körülmények hatására történt ez?

Szeretnéd ma követni Jézust?

A Biblia azt mondja, “Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3,16)

Bízol Istenben, hogy betartja, amit ígért? Mondd el ezt az egyszerű imát: “Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te fiad. Megvallom, hogy vétkeztem, és kérlek, bocsáss meg nekem. Hiszem, hogy Jézus meghalt a bűneimért,  és hiszem, hogy feltámadt. Bízok Jézusban, a megmentőmben, és követni szeretném Uramként a mai naptól fogva. Kérlek, vezesd az életem, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.11.08.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hála: Az öröm kifejlesztésének négy módja

2022. október 15. 03:00 - FodorImi

hd-wallpaper-3206530_1920.jpg

„Mindig legyetek tele örömmel az Úrban. Még egyszer mondom – örüljetek!”
(
Fil 4,4 – NLT)

Pál apostol azt mondja: „Mindig legyetek tele örömmel az Úrban. Még egyszer mondom – örüljetek!”  (Filippi 4,4 – NLT) Nem azt mondja, hogy csak a jó időkben kell örömtelinek lenned. Azt mondja, mindig legyél tele örömmel. De hogyan teheted ezt meg?

A Biblia azt tanítja, hogy – még akkor is, ha nehéz idők vannak – boldog lehetsz, ha ezt a négy egyszerű stratégiát követed:

Hálaadás Istennek minden dologban. Amikor imádkozol, tedd hálaadással. A legegészségesebb emberi érzelem a hála. Valójában növeli az ellenálló képességet. Ellenállóbbá tesz a stresszel szemben és kevésbé érzékennyé a betegségekre.

A hálás emberek boldogok. A hálátlan emberek pedig nyomorultak, mert semmi sem teszi őket boldoggá. Soha nem elégedettek. Semmi sem elég jó nekik.

Ha a hála hozzáállását gyakorlod – azt, hogy minden körülmények között hálás vagy –, akkor a stressz csökkenni fog.

Semmi miatt ne aggódj. Az aggodalom nem változtat semmin.

Senki sem születik aggódónak. Az aggodalom egy tanult válasz. A szüleidtől tanultad. A társaidtól tanultad. Tapasztalatból tanultad. Ez jó hír. Az a tény, hogy az aggodalom egy megtanult dolog, azt jelenti, hogy „ki is tanulhatsz belőle”, el is felejtheted.

Hogyan lehet ezt megtenni? Jézus azt mondja a Máté evangéliuma 6. fejezet 34. versében: „Ezért ne aggódjatok a holnap miatt, mert a holnap aggódni fog magáért. Minden napnak van elég saját baja” (NIV).

Az én kultúrámban ezt így mondhatjuk: Ne nyisd ki az esernyődet, amíg nem kezd el esni az eső. Vagy más szóval, egyszerre csak egy napot élj.

Imádkozz mindenért. Ahelyett, hogy aggódnál, használd az idődet imádkozásra. Ha annyit imádkoznál, mint amennyit aggódsz, sokkal kevesebbet kellene aggódnod.

Érdeklik Istent az autód kiadásai? Igen, őt az életed minden részlete érdekli. És emiatt bármilyen problémát Isten elé vihetsz, amivel szembesülsz.

Gondolj a helyes dolgokra. Ha csökkenteni akarod a stressz szintjét az életedben, meg kell változtatnod a gondolkodásmódodat, mert a gondolkodásod határozza meg, hogyan érzed magad. Az pedig, ahogyan érzed magad, meghatározza, hogyan viselkedsz. A Biblia azt tanítja, hogy ha meg akarod változtatni az életedet, meg kell változtatnod azt, amiről gondolkodsz.

Ez magában foglalja a szándékos, tudatos választást, hogy a helyes dolgokra gondolj. Úgy kell döntened, hogy pozitív dolgokra gondolsz, és Isten Igéjére összpontosítasz.

Mi az eredménye annak, ha nem aggódunk, hanem imádkozunk mindenért, hálát adunk, és a megfelelő dolgokra összpontosítunk?

Pál azt mondja: "Megtapasztaljátok Isten békességét, amely meghaladja mindazt, amit meg tudunk érteni. Az ő békessége őrzi szíveteket és elméteket, amikor a Krisztus Jézusban éltek" (Filippi 4,7 – NLT).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mi miatt aggódsz? Beszélj Istennel az aggodalmaidról, és őszintén mondd el neki, miért aggódsz.
  • Ha annyit imádkoznál, mint amennyit aggódtál, szerinted hogyan változna meg az életed? Isten azt mondja, hogy a te érdekedet tartja szem előtt. Köszönj meg neki mindent, még akkor is, ha nem érted, mire készül Isten az életedben.
  • Mire gondolsz legtöbbet? Mit gondolsz, vajon Isten mit vár tőled, mire kellene gondolnod? Ez a két dolog egyezik? Ha nem, akkor miért nem?

Készen állsz arra, hogy új életet kezdj Krisztussal?

Ha készen állsz arra, hogy átadd az életedet Jézus Krisztusnak, kezdd ezzel az egyszerű imával: „Drága Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és a bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Hiszem, hogy meghalt a bűneimért, és hogy te életre keltetted. Bízni akarok benne, mint Megváltómban, és követni akarom őt, mint Uramat, mostantól kezdve. Vezesd az életemet, és segíts megtennem az akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen!”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre (angolul), és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, amelyek segítenek elkezdeni az utad Jézussal.

*(Daily Hope by Rick Warren – 2022.10.08.)

 

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Mi az életed középpontja?

2022. augusztus 30. 03:00 - BlaZsu

“Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a legnagyobb parancsolat.” (Mt.22,37-38)

mieletedkozpontja.jpgIsten életed igazi középpontja akar lenni. Nem az életed peremén akar lenni, és nem csak egy szeletet akar az életedből. Az univerzum Istene – az Isten, aki teremtett és aki szeret téged – a szíved centruma és létezésed tengelye akar lenni.

Másképp fogalmazva, Isten szeretetkapcsolatot akar veled kialakítani. A Biblia azt mondja, “Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a legnagyobb parancsolat.” (Mt.22,37-38)

Az az igazság, hogy az életünket általában valami köré építjük. Ez lehet a karrier, a család vagy a hobbijaink, vagy az, hogy több pénzt keressünk vagy népszerűek legyünk.

De ha nem Isten, hanem bármi más van az életed középpontjában, akkor az a bálványod.  A 2Mózes 20,3-4-ben ez áll: “Ne legyen más istened rajtam kívül! Ne csinálj magadnak semmiféle bálványt vagy olyannak a képmását, ami a mennyben vagy a földön vagy a tengerben van.” (NLT fordítás).

Hogyan veszed észre, ha Isten helyett valami más veszi át a központi szerepet az életedben? Ez nagyon egyszerű. Ha nem Isten áll életed középpontjában, elkezdesz aggódni, stresszelni, és tele leszel félelemmel. Ezek figyelmeztető jelek, hogy már nem Isten áll a szíved középpontjában.

És miből veszed észre, hogy az életed középpontjában Isten áll? Abból, hogy békességed van. Már nem aggódsz. A Biblia azt mondja, “Átérzed Isten teljességét és azt, hogy minden jól fog alakulni, és ez megnyugtat. Csodálatos, ami akkor történik, amikor Krisztus kerül életed középpontjába az aggodalom helyett.” (Fil.4,7 Message fordítás).

Kérdezd meg magadtól: “Mi lesz ezentúl életem középpontjában?”

Ennek eldöntése lesz életed legfontosabb döntése.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor érzel kísértést, hogy embereket vagy más dolgokat állíts életed középpontjába?
  • Milyen az életed, amikor nem Isten van a  fókuszban?
  • Hogyan éreztél akkor, amikor Istent tetted a középpontba?

Készen állsz arra, hogy részesülj Isten bocsánatában és új életet kezdj Krisztussal?

Isten életed középpontja akar lenni – s ez máris elkezdődhet, amint elfogadod tőle az üdvösséget, amit kínál! Isten megígérte, hogy nincs kárhoztató ítélet azok ellen, akik hisznek Jézusban. Azért küldte Jézust, hogy megváltson a bűneidből. Kereszthalálával megfizetett minden rosszért, amit valaha tettél vagy tenni fogsz. Azzal, hogy feláldozta önmagát a bűneidért és átadta neked az ő megigazultságát, Jézus lehetővé tette számodra, hogy kapcsolatod legyen Istennel, az Atyával.

És még egy jó hír! Isten feltámasztotta Jézust a halálból, bizonyítva ezzel, hogy hatalma van a bűn és a halál felett. Ez teszi lehetővé, hogy az örökkévalóságot Istennel töltsd a Mennyországban.

Ha készen állsz arra, hogy átadd az életedet Jézus Krisztusnak, mondd el ezt az egyszerű imát:
“Drága Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, kérlek, bocsáss meg nekem! Hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te Fiad. Hiszem, hogy meghalt a bűneimért és Te feltámasztottad Őt az életre. Bízni akarok benne mint Megváltómban, és követni akarom Őt mint Uramat! Ettől a naptól fogva azt akarom, hogy Te légy életem középpontja! Vezesd életemet és segíts, hogy a te akaratodat tegyem! Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.08.23.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Kapcsolataink olyanok, mint az esőkabát az élet viharaiban

2022. augusztus 05. 03:00 - Antal Péter Dávid

black-clouds-field.jpg

"Jobban boldogul kettő, mint egy... Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki." Prédikátor 4,9-10

Az emberi kapcsolatok olyanok, mint egy esőkabát az élet viharaiban. Amikor viharokat élnünk meg, a barátok vagy a családtagok segítenek egymásnak. Az egymás iránt elkötelezett emberek, védik a másikat a viharban. A Prédikátor könyvének 4. részében, a 9-10. vers így mondja: "Jobban boldogul kettő, mint egy... Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki."

Az élet mindenféle vihart hoz és ezekben meg kell védenünk szeretteinket. Néha az élet változások viharaival jön; máskor lelki támadások viharai érkeznek.

De a legfájdalmasabb vihar, az elutasítás. Amikor barátod, gyermeked vagy házastársad visszautasítottnak érzi magát, neked és a hozzájuk közel állóknak körbe kell venni őt, és esőkabátként védeni kell őket a megélt viharban.

Sok évvel ezelőtt a legidősebb gyermekem, Amy középiskolás volt. Megpróbálkozott azzal, hogy bekerüljön a pompomlányok közé. Gyakorolt és készült, hogy felvegyék a csapatba. Végül a barátait felvették, de őt nem - elutasították, és ez összetörte a szívét. Amikor hazajött, berohant a szobájába, levetette magát a ruhásszekrény aljára és keservesen sírva fakadt.

A családban mindenki hallotta Amy sírását. Egyenként mind bementünk a szobájába, leültünk mellé és együtt sírtunk vele. Nem adtunk neki tanácsot; nem volt szüksége tanácsra. Nem mondtuk, hogy „Ne aggódj, ez nem egy nagy dolog!", mert neki ez nagy dolog volt! Nem mondtuk, hogy „Ne sírj!” Érzéketlen dolog ezt mondani valakinek, aki lelki fájdalmat él át. Ehelyett mindannyian ott ültünk vele körülbelül 30 percig és csak sírtunk együtt.

A családban soha nem felejtjük el ezt az esetet. Miért? Mert azon a napon mi voltunk neki az esőkabát a viharban. Villámhárítók voltunk. Védelmezők voltunk. Valakit a családunkból megbántottak, és mi nem hibáztattuk. Nem próbáltuk lebeszélni a sírásról. Nem próbáltuk felvidítani. Csak sírtunk vele.

A nagyszerű családok – a biológiai, az örökbefogadó és a lelki családok– védelmet nyújtanak tagjaiknak a viharos időkben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért a családjuktól kellene a legtöbb támogatást kapni az embereknek?
  • Általában mit mondasz egy gyermeknek, amikor elutasítással szembesül? Szerinted mi az a szeretetteljes, bibliai dolog, amit mondani vagy tenni lehet ilyenkor?
  • Hogyan próbáljuk néha lebeszélni az embereket az elutasítás, a visszautasítás érzéséről? Mi a baj ezzel?
*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.07.29)
Szólj hozzá!

Csak kezeled a pénzedet, nem tulajdonlod!

2022. július 12. 03:00 - gerbeaud

"Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek képessége szerint, és elment idegenbe." (Máté 25, 14-15)

Jézus a Máté evangéliumában (25,14-15) ezt mondja: "Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek képessége szerint, és elment idegenbe."

Amikor ez a gazdag ember hosszú útra indult, ahelyett, hogy bankba tette volna, a szolgáira bízta a vagyonát. Amikor visszatért, mindegyiküktől számon kérte, hogy hogyan kezelték a pénzét.

Amit a gazdag ember keresett, az a jó sáfárkodás. A sáfárkodás szó a "menedzser" szó óangol megfelelőjének rokonértelmű szava. A sáfárkodásod - a gazdálkodásod - a pénzügyi szabadságod kulcsa. A pénzügyi szabadság első törvénye a birtoklás törvénye: minden, amid van, Istené. Te csak menedzser vagy!

Arra vagy hivatott, hogy az időd sáfárja légy. Arra vagy hivatott, hogy a befolyásod sáfárja legyél. Arra vagy hivatott, hogy az egészséged, a kapcsolataid és a lehetőségeid sáfárja légy. Isten arra hív, hogy sáfárja vagy menedzsere légy mindannak, amid van.

Talán azt mondod: "De várj egy percet! Megdolgoztam a pénzemért, és most azt akarod mondani nekem, hogy nem az enyém?" Mit gondolsz, honnan van a tested, hogy megdolgozz a pénzedért? Mit gondolsz, honnan kaptad az elmédet, hogy megdolgozz érte? Mit gondolsz, honnan van energiád, hogy megdolgozz érte? Mit gondolsz, honnan van az intelligenciád, hogy megdolgozz érte? Minden, amid van, Istentől származik.

Valójában semmi sem a tiéd az életben; mindent kölcsönbe kaptál. Csak addig használhatod Isten pénzét, amíg itt vagy a Földön. Ő adta kölcsön neked néhány évtizedre. Kölcsönadta valakinek előtted, és kölcsönadja majd valaki másnak, miután meghalsz. Nem a tiéd, a Mesteré mind. Neked csak gazdálkodnod kell vele.

Tudod, mi a jele annak, hogy elfelejtetted a birtoklás törvényét? Amikor azt hiszed, hogy a pénzed a tiéd, akkor aggódsz érte. Olyan nyomást és stresszt érzel, amit nem kellene.

A pénzzel való gazdálkodás lelki fegyelmet igényel. Isten megfigyeli, hogyan bánsz a pénzével, hogy lássa, milyen lelki gazdagságot bízhat rád a mennyben. Lehet, hogy emiatt nyomást érzel, de valójában a birtoklás törvényében nagy szabadság rejlik.

Ha nem felejted el, hogy Isten a tulajdonos, te pedig a menedzsere, sokkal kevesebbet fogsz aggódni, és inkább arra fogsz koncentrálni, hogy jól gazdálkodj Isten pénzével.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha te lennél egy vállalkozás vezetője, akkor is akkora nyomás nehezedne rád a siker érdekében, mint a tulajdonosra? Még mindig annyira akarnád, hogy az üzlet sikeres legyen, mint a tulajdonos? Miért, vagy miért nem?
  • Hogyan lehet tanulni a a pénzgazdálkodáshoz szükséges lelki fegyelmet?
  • Milyen szerepet játszik az ima a pénzügyi döntéseidben? Miért fontos az ima a pénzkezelésben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.07.05.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása