Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hatodik lépés krízisben: Alázatosan valld meg Istennek a bűneidet

2017. november 19. 03:00 - Anika Enikő

„Vétkeztünk ellened és bűnöket követtünk el. Megszegtük törvényedet és lázadtunk ellened és eltértünk parancsaidtól és rendeléseidtől. Nem hallgattunk a prófétákra, szolgáidra, akik a te nevedben szóltak királyainkhoz, fejedelmeinkhez, őseinkhez, egész népünkhöz." (Dániel 9:5-6, GNT fordítás)

Az elmúlt néhány napban azt néztük meg, hogyan imádkozhatunk krízis idején. A Dániel könyvének 9. fejezetében találunk hat kulcsfontosságú elvet, amit Dániel imádságában alkalmaz.

Az első öt elv a következő:

  • Hagyjuk, hogy Isten beszéljen hozzánk, mielőtt még mi szónánk hozzá.
  • Figyelmünkkel Istenre figyeljünk és keressük őt.
  • Vágyainkat szenvedéllyel fejezzük ki.
  • Mutassunk komolyságot.
  • Köszönjük meg Istennek a szeretetét és az ígéreteit.

Végül pedig szükséges, hogy alázatosan megvalljunk a bűneinket.

Isten nem hallja meg a büszkeséggel teli panaszokat, hanem az alázatos bűnbánatot hallgatja meg. Isten az alázatosságra felel.

Isten már minden kis ostoba és buta dologról tud, amit valaha elkövettél, ám azt várja, hogy megvalld a bűneidet.

Mit felel Isten arra, amikor alázatosan bevalljunk, hogy elszúrtuk? Megbocsátással, irgalommal és kegyelemmel válaszol.

A bűneink megvallása egyszerűen azt jelenti, hogy egyetértesz Istennel a bűneidről. Elmondod Istennek, hogy igaza van. Nem keresel kifogásokat. Nem nevezed csupán hibának a dolgot; hanem bevallod, hogy elszúrtad és rosszul jártál el.

Légy pontos a bűnvallásodban, ahogyan Dániel is az volt. A Dániel 9:5-6-ban ezt írja: „Vétkeztünk ellened és bűnöket követtünk el. Megszegtük törvényedet és lázadtunk ellened és eltértünk parancsaidtól és rendeléseidtől. Nem hallgattunk a prófétákra, szolgáidra, akik a te nevedben szóltak királyainkhoz, fejedelmeinkhez, őseinkhez, egész népünkhöz." (GNT fordítás).

Dániel nem hagyta itt abba: a bűnvallása még 10 versen át folytatódik, amint lelkiismeretesen leírja bűnét.

Egyetértett Istennel abban, hogy az izraeliták:

  • Becstelenséget és szégyent hoztak magukra.
  • Hűtlenek voltak Istenhez.
  • Figyelmen kívül hagyták amit Isten mondott nekik.
  • Megfeledkeztek Isten figyelmeztetéséről.

Ez konkrét bűnvallás.

Dániel imádsága segít megértenünk, hogyan távolodunk el Istentől, ha nem valljuk meg bűneinket – és erőteljes emlékeztető arra, hogyan válaszolja megy Isten az imáinkat, ha bűneinkkel kapcsolatban egyetértünk vele. Mindig legyen szemünk előtt az, hogy Isten nem ellenünk, hanem értünk van!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért jelent nehézséget számunkra az, hogy őszinték legyünk Istennel a bűneink tekintetében?
  • Miként láttad megvalósulni mások életében azt, ahogy aláaknázzák hitüket, az által, hogy nem tartanak bűnvallást?
  • Ha még ma nem kerítettél sort erre, akkor hogyan tehetsz félre időt arra, hogy beszélgess Istennel és megvalld a bűneidet?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017. 11.12)

Szólj hozzá!

Az alázatosság egy alternatíva

2017. november 01. 03:00 - Anika Enikő

„Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején." (1 Péter 5:6)

Amikor sikeresek vagyunk sokkal könnyebb nagyot esni mintsem fenntartani magát a sikert. Hajlamosak vagyunk büszkének lenni és elfeledkezni Istenről, és a siker szétmorzsolódik, amikor ezt tesszük.

Ha benne találtad magad ebben a helyzetben, akkor nagyon fontos megtenni az első lépést.

A Biblia ezt mondja: „Emlékezzél meg mekkorát estél, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök érted." (Jelenések 2:5a, GNT fordítás).

Ha büszkévé válsz, akkor muszáj bűnbánást gyakorolnod, ami azt jelenti, hogy meggondolod magad és megváltoztatod a gondolkodásod az életed felől és másik irányba fordulsz.

Miért kell bűnbánatot tartani? Az alázatosság egy alternatíva. Az Igében nem olvasunk olyant, hogy imádkozzunk Istenhez, hogy alázatossá tegyen bennünket, hisz az alázatosság egy olyan dolog, amit mi magunk választunk.

A Biblia ezt mondja: „Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején." (1 Péter 5:6).

Az alázatosság egy alternatíva.

Íme a különbség a büszkeség és az alázatosság között. A büszkeség az, amikor magamnak tulajdonítom a hitelt olyan dolgokért, amiket Isten, vagy mások, rajtam keresztül, vagy értem tettek. Az alázatosság nem jelenti azt, hogy kevesebbet gondolsz magadról; hanem azt, hogy másokra és Istenre többet gondolsz.

Ha azt tapasztalod, hogy sikereid vannak és hogy kezdesz büszkévé válni, akkor tarts bűnvallást és bűnbánást ma! Válts perspektívát azzal kapcsolatosan, hogy ki vagy, és hogy honnan származnak a sikereid.

A Biblia ezt mondja: „Mert aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik." (Máté 23:12).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan láttad megnyilvánulni a büszkeséget mint problémát, egy olyan ember életében, aki fontos számodra?
  • Nem tartod túlságosan fogékonynak magad a büszkeségre az életed bizonyos részeiben? Ha igen, miért?
  • Imádságos szívvel vedd fontolóra a következőt: Szükséges-e bűnbánatot tartanom és megtérnem a büszkeségemből?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.10.25)

Szólj hozzá!

Büszkeség: Senki sem mentesül a kísértéstől

2017. október 30. 03:00 - mintyovanviki

"Az Úr gyűlöli a büszkéket; biztos büntetés vár rájuk.” (Példabeszédek 16:5 NLT fordítás)

Amikor a büszkeségről van szó, egyikünk sem mentesül a kísértés alól.

Például a siker az egyik legfontosabb próba, amit Isten ad nekünk, mielőtt növeli felelősségünket, és ha büszkék vagyunk, akkor nem mentünk át ezen a próbán.

A Biblia egy olyan ember történetét meséli el, aki ezt a próbát teljesen elhibázta : a babiloni Dániel király idejében, Nebukadneccar. Ebben az időben ez a pogány király az ötvenes éveiben járt,  és ő volt a világ egyik legerősebb embere.

De Nebukadneccarnak  volt egy  álma, és szüksége volt Dánielre, hogy értelmezze azt. Amikor visszaemlékezett arra, hogy megossza az álmot Dániellel, így szólt: "Én, Nebukadnezár, otthon volt otthon a kastélyban, anélkül, hogy óvatos lennék a világban" (Dániel 4: 4).

Ez egy nagyszerű kép arról, hogy mi a siker számunkra. Nebukadneccar nem úgy tűnt, mint aki Istent követte. Úgy tűnt, mint valaki, aki arra támaszkodott, amije van. Nem tekintett az összes sikerére úgy, hogy annak nagy részét Istennek tulajdonítsa. Magára gondolt.

Nézzük meg a személyes névmásokat Nebukadneccar egy másik nyilatkozatában. "Nézd ezt a nagy Babilon várost! Saját hatalmam által építettem ezt a gyönyörű várost, mint királyi rezidenciámat, hogy bemutassam fenséges nagyszerűségemet "(Daniel 4: 30b NLT fordítás).

Egy versben négy alkalommal egyes szám első személyben nyilatkozik.  Nebukadneccar magára gondolt. Nem volt alázatos.

A büszkeség az összes bűn gyökere, függetlenül attól, hogy milyen bűnről van szó. Isten gyűlöli a büszkeséget, mert kijelenti: "Én vagyok Isten, és nincs szükségem más Istenre".

A Biblia szerint a büszkeség eltűnik a pusztulás előtt. Ha tovább olvasod  Nebukadneccar történetét, akkor rájössz, hogy felemelte magát egy hatalmas összeomláshoz.

Isten Igéje azt mondja: "Az Úr gyűlöli a büszkéket; biztos büntetés vár rájuk.” (Példabeszédek 16:5 NLT fordítás)

A büszkeség Istennel szembe helyez. De Isten mindig neked szól, nem ellened. Segíteni akar, hogy átmenj sikeresen a próbán.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen módon kerülsz kísértésbe a legjobban, amin egyértelműen látható a büszkeséged?
  • Milyen konkrét módon tudsz alázatosságot mutatni ezen a héten?

(Daily Hope by Rick Warren, 2017.10.23.)

Szólj hozzá!

A büszke szív Isten ellen megy. Az alázatos szív meghajol előtte.

2017. július 25. 03:00 - kennedymárti

“ ‘Isten ellenszegül annak, aki büszke, de kedvez azoknak, akik alázatosak.’
Add meg magad Istennek!” 
(Jakab 4:6b-7a, CEV fordítás).

Az egyik legcélravezetőbb módja az alázatosság folyamatos gyakorlásának az, ha odaadod a terveid Istennek. Noha általában a következőt tesszük: Anélkül tervezünk, hogy először beszéltünk volna Istennel. Azután imádkozunk és kérjük Őt, hogy áldja meg a terveinket, amikről nem kértük ki a véleményét. Azt feltételezzük, hogy a terveink az Ő akarata szerint valóak. És amikor a terveink nem a várt időben vagy épp egyáltalán nem valósulnak meg, akkor megharagszunk Rá. Ezt nevezzük büszkeségnek, és ezt Isten megveti.

A Jakab 4:6-7 azt mondja, „Isten ellenszegül annak, aki büszke, de kedvez azoknak, akik alázatosak.’ Add meg magad Istennek!” (CEV fordítás). Sok emberre tudok most gondolni, akinek nem szeretnék az ellenfele lenni. Nem szeretnék versenyezni a medencében Michael Phelps-szel. Nem szeretnék LeBron James ellen játszani a pályán. Nem szeretnék egy olyan árverésen részt venni, ahol Bill Gates lenne a másik licitáló.  

De legfőképp semmiképp nem szeretnék Isten ellenfele lenni, mert nincs esélyem arra, hogy megnyerjem a csatát ellene. A Biblia azt mondja, amikor büszke vagyok, akkor Istent nem csak kicsit ingerlem, hanem ekkor teljesen szemben áll velem. Mindig Isten ellensége vagyok, amikor felfuvalkodom. Igen, ez ennyire komoly. Tehát, mit is jelent megadnod magad és a terveidet Istennek?

A Rómaiakhoz írt levél 6:13b azt mondja, „Adjátok oda magatokat Istennek, mint akik a halálból az életbe lettek hozva és ajánljátok oda teljes lényeteket az Ő nemes céljaira” (GNT fordítás). Az odaajánlás ezt jelenti, „Istenem, a te terveidet helyezem az enyéim elé. Vannak terveim, álmaim, céljaim, ambícióim, viszont tudom, hogy te céllal helyeztél engem erre a földre és tudatosan a te terveidre fogok igent mondani a sajátjaim helyett. Tudom, nem fogod ezeket a terveket egy időben kijelenteni nekem. Apránként fognak eljutni ezek a tervek hozzám és így haladok előre, mindig egy-egy kis lépést megtéve.”

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Életed mely területeid felett kell átadnod az irányítást Isten kezébe?
  • Hogyan tükrözi büszkeségedet az, hogy életed bizonyos területeinek irányítását kontroll alatt akarod tartani?
  • Vajon Isten miért nem állhatja a büszkeséget?

*Daily Hope by Rick Warren (2017.07.18)

Szólj hozzá!

A nevelhető lélek három hatása

2017. július 23. 03:00 - csmsdvd

„Aki semmibe veszi az intést, önmagának árt, aki pedig hallgat a dorgálásra, értelmessé válik”. Péld. 15:32


Miközben tanulod, hogyan legyél alázatos, képesnek kell lenned hallgatni, tanulni és növekedni, nyitottnak lenni a javaslatokra, az igazításokra, amiket más emberektől kapsz. Te sem tudsz mindent, és nem is viselkedhetsz úgy, mint aki mindent tud.

Íme néhány indok, miért is jó ha nevelhető és alázatos vagy.

1. Szerethetőbb leszel.

A Bibliában a Példabszédek 15:12 szerint „Aki semmibe veszi az intést, önmagának árt, aki pedig hallgat a dorgálásra, értelmessé válik.” A gőg alapvetően bizonytalanságot mutat. Lehet attól félsz, hogy nem tudsz mindent, de sokkal szerethetőbb vagy, ha nyitott vagy a nevelésre.

2. Bölcsebb leszel.

Példabeszédek 15:12 szerint „Aki semmibe veszi az intést, önmagának árt, aki pedig hallgat a dorgálásra, értelmessé válik”. Alázatos emberek mindig tanulnak, mert nyitottak a javulásra. Mindenki valamilyen szempontból tudatlan, csak más-más témában. Több szem többet lát. Nincs időd az életben mindent megtanulni, mindent megtapasztalni. Jobb, okosabb, ha mások tapasztalatára is alapozol. Ha megfelelően kérdezel, sokat tanulhatsz.

3. Kevesebb konfliktusod lesz.

A Példabeszédek 13:10 szerint „A kevélységből csak civódás lesz”. Ez az első ige, amit Kay és én megtanultunk, miután összeházasodtunk. Igazából már a mézeshetek alatt megtanultuk, mert már ott szükségünk volt rá. Minden egyes civódásban, vitában a gonosz felüti a fejét. Ellenben minden olyan kapcsolatban, amikor alázatosan közelítesz, kevesebb konfliktusod, viszályod lesz.

Sok esetben Isten az alázatot azért várja el, hogy olyanok legyünk, mint a kisgyerek. Miért? Mert a kisgyerekek nevelhetők. Nyitottak a tanulásra. Vágynak a megtapasztalásra. Nem hárítanak. Nem mondják azt: „Nem szeretnék megtanulni járni.’” „Nem szeretnék megtanulni beszélni!” „Ne taníts meg engem olvasni!”

Van választási lehetőséged: Megalázod magad vagy arrogáns, gőgös életet élsz. Nevelhető leszel, vagy elérhetetlen. Isten rád vár, olyan mértékben segít, ahogyan tanulsz alázatos lenni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Amikor valaki megpróbál igazgatni, általában hogyan reagálsz rá? Megnyilatkozásod hogyan mutat alázatosságot?
  • Gondolj egy vitára valakivel. Tanúsítottatok egymás iránt alázatosságot? Miben volt más?
  • Miért lényeges, hogy folyamatosan nevelhető legyél?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2017.07.16.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása