Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A fájdalom az életcélod felé tud irányítani

2023. március 21. 03:00 - Anita.B

priscilla-du-preez-z0k8xdld9fs-unsplash.jpg

A nyomorultat a nyomorúság által menti meg, és a sanyargatás által nyitja meg fülüket az Isten.” Jób 36,15

Még ha nem is vagy vele tisztában, akkor is Isten irányítja az életedet. A Példabeszédek 16. fejezetében a 9. vers azt mondja, “Az embernek az értelme terveli ki útját, de az ÚR irányítja járását”.

Isten szeret az Igéjén keresztül irányítani. Amikor rendszeresem olvassuk és tanulmányozzuk a Bibliát, gyakran ez minden, amire szüksége van. De sokunk nem tölt elég időt Isten Igéjének olvasásával, tehát Isten egy más módon, a fájdalmon keresztül fog vezetni és irányítani minket. 

Jób 36,15 mondja, “A nyomorultat a nyomorúság által menti meg, és a sanyargatás által nyitja meg fülüket az Isten."

Gondolkoztál már valaha azon, miért raknak a lovagláskor zablát a ló szájába? Azért, mert a lónak így kényelmes? Épp ellenkezőleg, a lovas a zabla kellemetlenséget használja arra, hogy a irányítsa a lovat.

Ugyanígy, a fájdalom vezet és irányít téged is, és fordít gyakran új irányba.

Amikor Dávid király felismerte, hogy Isten a fájdalmát arra használja, hogy ő az Isten által megkívánt irányba menjen, Dávid hálás lett ezért a fájdalmáért: “Jó nekem, hogy nyomorúság ért, hogy megtanuljam rendelkezéseidet.” (Zsolt 119,71).

C.S. Lewis egyszer azt mondta, hogy Isten suttog nekünk örömünkben, de kiált hozzánk fájdalmunkban. A fájdalom Isten megafonja. Soha nem hagyja, hogy ott maradj, ahol éppen megtalált. Nem számít, milyen erős a fájdalmad vagy mind fáj, Isten felhasználhatja arra, hogy életcélod felé vezessen.

Pál azt mondta a korinthusi hívőknek, akik szomorúságot és fájdalmat éltek át, “Most már örülök… nem azért, mert fáj nektek, hanem azért, mert a fájdalom megtérésre késztet benneteket és megváltoztatja útjaitokat” (2Kor 7,9 NLT fordítás).

Neked nem kell örülni annak, hogy fájdalmat élsz át! De kérheted Istent, hogy arra használja a fájdalmadat, hogy a helyes irányba tereljen, és köszönj meg neki mindent, amit erre válaszul megad neked!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Leginkább milyen módon vált a javadra egy fájdalmas élmény?
  • Mire kell emlékezned Istennel kapcsolatban, amikor fájdalmat élsz át?
  • Hogyan tudnád bátorítani azt, aki ma fájdalmas tapasztalaton megy keresztül?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.03.14.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Cseréld le a kísértést az igazságra

2013. november 29. 03:00 - Robin85

“Fogadd Isten üdvösségét a sisakodként, és vedd a Lélek kardját, amely Isten Igéje.” (Efézus 6:17, NCV fordítás)

14 2013.11.29.jpg

Amennyiben le akarod győzni a kísértést, úgy Isten igéreteire kell alapoznod, melyekben szavát adja a kísértéssel kapcsolatosan. Mindenkinek meg kellene tanulnia kívülről az 1Kor 10:13-at: “Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” Sokan mondták már nekem: “Nem tudtam megállni. Lehetetlen volt ellenállni. Nem volt más lehetőségem, csak feladni a küzdelmet ellene.” Amikor ezt mondod, Istenről azt állítod, hogy hazudik! Isten azt mondja, hogy mindig elkészíti a szabadulás útját a kísértésből. Lehet, hogy kemény és fájdalmas lesz. Még az is lehet, hogy zavarba ejtő lesz. De mindig lesz egy kiút. Isten biztosítja számodra! Ez az Ő ígérete.

A Sátán folyamatosan az elmédért küzd. Itt zajlik a csata. Amikor Isten ad egy ötletet, az inspiráló. Amikor az ördög ad egy ötletet, az csábító. Minden nap te döntöd el, hogy melyikre építesz. Arra van szükséged, hogy az elmédben lecseréld a kísértést igazságra, és az igazságot a Bibliában találod.

A Biblia azt mondja, hogy ellen kell állni az ördögnek. Hogyan csináld? Úgy, hogy felkészülsz a kísértésre. Az Efézus 6:17 azt mondja: “Fogadd Isten üdvösségét a sisakodként, és vedd a Lélek kardját, amely Isten Igéje.” (NCV fordítás)

Két dolgot kell tenned, hogy kezeld a kísértést. Az üdvösség az első lépés: “Fogadd Isten üdvösségét a sisakodként". Mit csinál egy sisak? Megvédi a fejedet és a gondolataidat, a helyet, ahol a harc folyik. Mielőtt nemet tudnál mondani az ördögnek, meg kell tanulnod igent mondani Jézus Krisztusnak. Szükséged van a megváltás erejére.

A második lépés, hogy befogadd Isten igéjét, hogy kardként használhasd. Az igazság a kísértés ellenszere. Otthon az asztalon tarthatod a Bibliádat, de amikor a munkahelyeden kísértésbe kerülsz, milyen hasznát fogod venni ott? Semmi hasznát nem veszed! Arra van szükséged, hogy ebből a könyvből a fejedbe kerüljenek át az igazságok.

Semmi kétség, a leghatásosabb eszköz, amivel a kísértések elleni harcot felveheted, hogy kívülről megtanulod az Igét. Ha nem tanulsz meg egyet sem kívülről, nem lesznek töltények a fegyveredben! Amikor az ördög a közeledben jár, mivel fogod szembesíteni őt? Nem fél a véleményedtől, de tiszteli az igazságot. Isten kardja maga Isten igazsága, de csak akkor válik fegyverré a kezedben, ha benned él.

Beszéljünk róla:

  • Milyen célokat tudsz kitűzni erre a hétre az igetanulással kapcsolatban?
  • Ki tud számon kérni, miközben tanulod az igeverseket? Miért fontos, hogy legyen ilyen ember az életedben?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.11.22)

Szólj hozzá!

Hat dolog, amire szükséged van a gonosz elleni harcban: #6 Isten Igéje

2011. szeptember 11. 03:00 - jkriszti

Vegyétek fel az Isten szabadítását, ez legyen a sisak a fejeteken! Vegyétek kezetekbe a kardot, amelyet a Szent Szellem ad. (Ef. 6:17) 

Az Efezusi levélben Pál apostol azt írja, hogy a szellemi hadviselésben a hatodik fontos fegyverünk Isten Igéjének kardként való használata. Így hát Isten teljes fegyverzete az integritásból, a tisztaságból, a békességből, a bizonyosságból, a józanságból és az érettségből áll. 

A legtöbb ember nem tudja, hogyan is használja fel Isten Igéjét a Sátánnal szemben – még azok sem, akik már évek óta járnak gyülekezetbe és hallgatják Isten Igéjét. De  Isten Igéjét hallani nem ugyanaz, mint Isten Igéjét használni.
 
A szellemi érettség egyik legfontosabb jele, hogy képesek vagyunk Isten Igéjét használni a Gonosz ellen. A Biblia ezt írja: „Ilyen hosszú idő után már nektek kellene másokat tanítanotok! Most mégis arra van szükségetek, hogy valaki Isten tanításának ábécéjét ismételje át veletek. Olyan tanításra van szükségetek, mint a kis gyerekeknek való tej, mert nem bírjátok a felnőtteknek való ételt.” (Zsid. 5:12) Nem az Ige hallgatása, olvasása, de még a megtanulása sem teszi éretté a hívőt! A Zsidókhoz írt levél 5:12 alapján az érett hívő az, aki átülteti a gyakorlatba Isten Igéjét!
 
Pál a Bibliát a Szent Szellem kardjának hívja az Efezus 6-ban. A kard egy támadó fegyver, melyet a katonák arra használtak, hogy területeket foglaljanak el és legyőzzenek valamit. A Biblia tanításának gyakorlatba való átültetésével támadhatod meg a Sátán területeit. A Gonosz nem fél a te szavadtól, azonban Isten Igéjétől igen!
 
A Biblia azonban nem válik a kardoddá, amíg nem tanulod meg fejből! Miért? Mert csak ritkán van nálad a Bibliád akkor, amikor szükséged lenne rá. Ha épp egy 300 dolláros ruha megvételén töprengsz, hogy vajon megéri-e adósságba keveredni miatta, az a jó, ha a szívedben már előre el van raktározva az, amit Isten mond arról, hogy megéri-e olyasmit vásárolni, amit nem tudsz megengedni magadnak.
 
Jézus is ezt tette. Mikor a Sátán háromszor megkísértette a pusztában, Jézus mindig a Bibliából vett idézettel felelt neki. Jézusnak nem kellett előkapnia az Ótestamentumát a zsebéből,  hogy válaszoljon a Sátánnak! Neki már benne volt az Ige a szívében. Így lehetséges tehát legyőznöd a Gonoszt neked is!
 
17 éves korom óta tanulom a Szentírást, és azóta több ezer verset tanultam meg. Ezek a versek olyan erőt adnak nekem, amivel a legtöbb ember nem rendelkezik. Néha olyanokat kérdeznek tőlem, amire nem tudok válaszolni. Amikor ez történik, akkor megkérdezem Istent „Mit szeretnél, mit válaszoljak ennek az embernek?” A Szent Szellem ekkor segít átfutni a már korábban megtanult Igeverseket, és eszembe juttatja a legmegfelelőbbet.
 
Azokkal a versekkel kezdd, amelyek a számodra legnagyobb kísértésekkel kapcsolatosak – például a szexualitással, türelmetlenséggel, vagy a gondolkodás nélküli beszéddel kapcsolatosakkal. Így, amikor kísértések jönnek, képes leszel Isten Igéjét használni a Sátánnal szemben.
 
Daily Hope by Rick Warren, 2011. szeptember 4.

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása