Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Bocsáss meg, mert Isten is megbocsátott neked

2021. március 07. 03:00 - Ivanyina Krisztina

gettyimages-1127245421.jpg

„Legyetek egymással kedvesek és együttérzőek, és bocsássatok meg egymásnak épp úgy, ahogyan Krisztusban Isten megbocsátott nektek” (Ef 4,32 NIV fordítás).

Sajnos elkerülhetetlen, hogy ne szerezz sérelmeket életed folyamán. Ezekből sok szándékosan ellened irányul, közvetlen eredményeként annak, amit az emberek mondanak rólad vagy cselekednek ellened. Valójában amikor azt olvasod, hogy „megbocsátás”, valószínűleg azonnal eszedbe jutnak bizonyos szívfájdalmak, sérelmek és nehézségek a múltadból. Ezek az emlékek még mindig frissnek érződnek, mert mélyen megbántottak téged.

Amikor mélyen bántanak meg minket, akkor elég nehéz megbocsátani annak, aki ezt tette. De a Biblia megmutat egy nagyon fontos okot, amiért mégis ezt kell tenned:

Bocsáss meg másoknak, mert Isten is megbocsátott neked!

A Biblia azt mondja Pál efezusiakhoz írt levele 4. fejezetének 32. versében: „Legyetek egymással kedvesek és együttérzőek, és bocsássatok meg egymásnak épp úgy, ahogyan Krisztusban Isten megbocsátott nektek” (NIV fordítás).

Ha arra gondolsz, hogy Isten mennyi mindent bocsátott már meg neked, akkor ez segíthet megbocsátani azoknak, akik fájdalmat okoztak neked.

Az ellenkezője is igaz. Ha nem hiszel abban, és nem fogadod el teljes mértékben, hogy Isten már megbocsátott neked, akkor valószínűleg nagyon nehéz lesz számodra megbocsátani másoknak. Ha így van, akkor gondold át, valóban hiszed-e, hogy Isten megbocsátott neked. Beszélj Istennel ezekről a kétségeidről!

Gondold át így: Isten teljesen tisztára törölte a bűneid büntetését annak következtében, amit Jézus Krisztus tett a kereszten. Minden, amiért büntetést érdemelsz, Isten eltörölt, mivel megbocsátott neked. Amint elfogadod ezt az igazságot, egyre nehezebben lesz haragudni másokra.

Nem számít, hogy a másik mit tett veled, sosem kell jobban megbocsátanod neki annál, mint ahogyan Isten már megbocsátott neked. És Ő megbocsátott. Ez ígéret!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Amikor azt a szót hallod, hogy „megbocsátás”, a múltadból milyen sérelem jut eszedbe? Megbocsátottál annak a személynek, aki ezt a fájdalmat okozta? 
  • Megtapasztaltad már Isten megbocsátását? Valóban hiszed-e, hogy megbocsátást kaptál? Ha igen, akkor nyugodtan bocsáss meg másoknak is! Ha nem, akkor kérdd Istent, segítsen valóban hinni vétkeid megbocsátásában azért, hogy viszonzásképpen te is meg tudj bocsátani másoknak!
  • Hogyan tudnád ma kifejezni háládat Istennek azért, hogy megbocsátotta bűneidet?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.02.28.)

Szólj hozzá!

Isten miért nem utasítja el a bűnösöket?

2021. február 08. 03:00 - daniella_89

heartforgod_1.jpg

„Isten nem vádol untalan, és haragja nem tart örökké. Nem büntet meg minket minden bűnünkért, nem vétkeink szerint bánik velünk… Ő olyan, mint apa a gyermekeivel, gyengéd és könyörületes mindazokkal, akik félik őt” (Zsolt 103,9–10.13 NLT).

A Biblia azt mondja, nincs kárhoztatás bűneinkért, amíg a hitünket Jézusba helyezzük, de nem mondja, hogy bűneinknek nincs következménye. Minden alkalommal, amikor nem engedelmeskedsz Istennek, megsebzed saját magad, és más embereknek is fájdalmat okozol. Elveszted Krisztussal való közösségedet. Elveszted örömödet és a földre gyakorolt hatásodat, és elveszted mennyei jutalmaidat.

De üdvösségedet nem veszíted el. Miért van ez? Isten miért nem bűneink szerint fizet? Miért nem utasítja el Isten a hívőket, amikor vétkeznek?

Isten szeretete feltétel nélküli. Isten nem azt mondja: „Szeretlek, ha…”, vagy „Azért szeretlek, mert…” – csak azt mondja, „Szeretlek… és kész”. Isten soha nem hagy fel azzal, hogy szeressen, mivel te vagy kegyelmének címzettje.

Jeremiás siralmai 3. fejezetének 22 versében a következőt olvashatjuk: „Isten irgalma soha nem ér véget. Csak az Úr kegyelme létezik, ami megment minket a teljes pusztulástól” (TLB).

Az üdvösséged nem a teljesítményeden alapul. A Biblia így fogalmaz: „Megmentett minket, de nem igaz tetteink miatt, hanem irgalmasságából” (Tit 3,5 NLT). A mennybe vezető utat nem tudod elnyerni, nem tudod megvenni, nem tudsz érte megdolgozni, és nem tudod valamilyen trükkel sem megszerezni. Az egyetlen út, amiben bízhatsz, hogy bejutsz Isten országába, az Isten kegyelme.

Jézus már megbűnhődött a vétkeidért. Igazságszolgáltatási rendszerünkben is él a kétszeres büntetés tilalma, miszerint ugyanazon cselekmény miatt nem lehet senkit kétszer büntetőjogi felelősségre vonni. Ugyanez igaz Isten törvényére is. Az embereket nem büntetik kétszer sem ugyanazért a bűntettért, sem ugyanazon bűnös vétkezésért.

Kétezer évvel ezelőtt Jézus karjait kifeszítették a kereszten, és ott megbűnhődött a te vétked miatt is. Kiegyenlítette a te bűneidet is. Az ár teljes egészében kifizetésre került – csak annyit kell tenned, hogy elfogadod az általa kínált megbocsátás és az üdvösség ajándékát.

Jézus megérti emberi gyengeséged. Isten együttérző és megértő. Ismeri gyengeségeidet, hibáidat, és azt is, hogy mennyire kötődsz vétkeidhez. Ő azonban türelmes veled.

„Főpapunk megérti gyengeségeinket, mivel ugyanazokkal a próbákkal nézett szembe, mint mi, de ő mégsem vétkezett” (Zsid 4,15 NLT). Jézus 33 évig élt emberi testben, így megérti gyengeségeinket.

Isten nem haragtartó. A Biblia azt mondja: „Isten nem vádol untalan, és haragja nem tart örökké. Nem büntet meg minket minden bűnünkért, nem vétkeink szerint bánik velünk… Ő olyan, mint apa a gyermekeivel, gyengéd és könyörületes mindazokkal, akik félik őt” (Zsolt 103,9–10.13 NLT). Ha hiszel, akkor Isten nem haragszik rád. Miért? Mivel minden büntetést Jézus már kiegyenlített a kereszten.

Lehet, hogy így gondolkodsz: „Nem tudod, mennyire elesett vagyok. Nem tudod, mit tettem.” Nem, én nem tudom, de Isten tudja. Ha te úgy érzed, hogy túlzottan eltávolodtál Istentől, ő ezt mondja neked: „Térjetek vissza hozzám, ti hitetlen gyermekek, és én megbocsátom hűtlenségeteket” (Jer 3,22 NCV).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit tanít számodra Isten szeretete arról, hogy hogyan szeresd a másikat?
  • Miért próbáljuk elrejteni bűneinket Isten elől akkor is, ha tudjuk, hogy ő mindent lát és mindent tud?
  • Mit gondolsz mit jelent az istenfélelem?

A Biblia szerint egyikünk sem éri el a tökéletesség mércéjét.

Isten mégis szeret téged. Annak ellenére, hogy bűnt követtél el és hibáztál. Igazság szerint Isten annyira szeret, hogy elküldte az egyetlen Fiát, Jézust, hogy megtisztítson a bűneidből, és befogadhasson az ő családjába.

Ha készen állsz arra, hogy belépj Isten családjába, ez az imádság segít megtenni az első lépést: „Drága Istenem, tudom, hogy mikor meghalok, előtted kell majd számot adnom az életemről. Megvallom, hogy vétkeztem ellened, és a saját terveim alapján éltem az életem, nem pedig a tied szerint. Szeretném, ha ez mostantól kezdve megváltozna. El akarok fordulni a bűneimtől, és oda akarok fordulni hozzád.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon minden rosszért amit elkövettem, és így nem kell megfizetnem az ezért járó büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg a te bocsánatodat. Tudom, hogy csak a kegyelmed menthet meg, Uram.

Jézus köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy magadra vetted minden vétkemet. Te tettél elfogadhatóvá a mennyországba való belépésre, és alázattal kérlek, ments meg engem! Kérlek ments meg a bűnöktől és azoktól a szokásoktól, amik elrontják az életem! Hiszek benned, Jézus. Hiszem, hogy megtartod az ígéreted, és megmentesz azonnal, biztosan, teljesen és örökkévalóan. Jézus nevében. Ámen.”

Ha elmondtad a fenti imádságot, kérlek írd meg számomra a Rick@PastorRick.com e-mail címre. Szeretnék küldeni számodra néhány ingyenes kiadványt, amik segítenek a Jézussal való utazásod első lépéseiben.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.02.01., ford.: gabormel, daniella_89)

Szólj hozzá!

Isten hatalmas ajándéka nincs a hagyományos módon becsomagolva

2020. december 22. 03:00 - Lilla:)

gift.jpg

„Puszta nagylelkűségből Isten helyreállított minket önmagával. Igazi ajándék. Kiemelt minket a mocsokból és helyreállított, odakerültünk, ahol mindig is látni akart. Mindezt pedig Jézus Krisztuson keresztül végezte el. Isten feláldozta Jézust a világ oltárán, hogy megtisztítsa a világot a bűntől” (Róm 3,24–25 The Message).

A valaha adott legnagyobb ajándékot nem egy boltban vásárolták. Nem pénzzel szerezték. Még csak be sem volt csomagolva a hagyományos módon; helyette ezt az ajándékot bepólyázták, és egy jászolba tették.

Mégis annak, aki adta, ez volt a mindene.

A Biblia azt mondja, hogy Isten elküldte a Fiát a földre mint a valaha létezett legnagyobb ajándékot. Azért jött, hogy meghaljon, és helyrehozza a kapcsolatodat Istennel. Pál levele a rómaiakhoz 3. fejezetének 24–25. versei azt mondják: „Puszta nagylelkűségből Isten helyreállított minket önmagával. Igazi ajándék. Kiemelt minket a mocsokból és helyreállított, odakerültünk, ahol mindig is látni akart. Mindezt pedig Jézus Krisztuson keresztül végezte el. Isten feláldozta Jézust a világ oltárán, hogy megtisztítsa a világot a bűntől” (The Message).

Tehát miért is kellett Jézusnak meghalnia? Menjünk vissza az alapokhoz!

  • Senki sem tökéletes. Sosem találkoztam még egyetlen emberrel sem, aki tökéletes lenne, és biztos vagyok benne, hogy te sem. Nem felelek meg a saját elvárásaimnak sem, még kevésbé Isten tökéletes mércéjéhez mérten – ahogy te sem. Mindannyian elrontjuk. A Biblia azt mondja: „Mindannyian bűnösök vagyunk, és elmaradunk Isten dicsőségétől” (Róm 3,23 CEV).
  • Isten igazságos. Isten korrekt akar lenni. Amikor valaki megszegi a törvényt, annak büntetés a következménye. Amikor megszeged az emberi törvényeket, akkor aszerint kell megfizetned a büntetést. Amikor pedig Isten törvényeit szeged meg, akkor az ő büntetését kapod. A Biblia azt mondja: „a bűn zsoldja a halál” (Róm 6,23).
  • Jézus megfizette az árat a mi bűneinkért. A Biblia azt mondja: „Isten fogta Krisztust, és ráárasztotta a mi bűneinket. Azután ő cserébe ránk árasztotta Isten jóságát” (2Kor 5,21 TLB). Jézus elvette az én bűnömet, a tiedet és az összeset, amit valaha elkövettek. Ez a jó hír, ez az örömhír. Jézus megfizette azt az árat, amelyet te soha nem tudnál megfizetni.
  • Fogadd el Isten ingyen ajándékát! Isten felajánlja nekünk ingyen a megváltás ajándékát, hiszen Jézus magára vállalta a bűneinket – de ez egy olyan ajándék, amit el kell fogadnunk. A Biblia azt mondja: „Mindazoknak, akik befogadták őt, azoknak, akik hittek az ő nevében, hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek” (Jn 1,12 NIV).

Ha még nem fogadtad el Isten megváltó ajándékát, imádkozom, hogy még ma meghozd ezt a döntést. Egy dolog megérteni az alapokat a Jézussal való kapcsolatról, és egy másik dolog elfogadni az ajándékot.

Ha már meghoztad a döntést, imádkozom, hogy Jézus örömhírét megoszd valakivel, akinek szüksége van rá, hogy hallja.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A megváltáson kívül mi a legemlékezetesebb ajándék, amit valaha kaptál?
  • Miért nehéz elfogadni ingyen egy különleges ajándékot?
  • Ezen a héten kinek beszélhetnél Isten megváltó ajándékáról?

Jézusra bíztad a megváltásod?

A Biblia azt mondja, hogy csakis az Istenbe vetett bizalommal, a Fián, Jézus Krisztuson keresztül juthatunk a mennybe. Nem kell kiérdemelnünk Isten szeretetét, vagy kidolgozni a saját módszerünket, hogy bejuthassunk a mennybe. A Biblia szerint: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Ef 2,8–9).

Ha nem bíztad még az életed Jézusra, és nem döntöttél még az ő követése mellett, miért vársz tovább? Ha kész vagy átlépni a határt, és dönteni Jézus Krisztus követése mellett, imádkozd ezt az imát:

„Drága Jézus! Azt ígérted nekem, hogy ha hiszek benned, minden rossz, amit eddig elkövettem, megbocsátást nyer majd; megtudom, hogy mi az életem célja; és egy napon befogadsz örökkévaló otthonodba, a mennybe.

Megvallom a bűneimet, és elhiszem, hogy te vagy az én Megváltóm. Azt ígérted, hogy ha megvallom a bűneimet és benned bízom, megmentesz. Bízom szavaidban, hogy a megváltás kegyelem által történik, csakis a hiten keresztül és nem tettek által. Befogadlak az életembe mint annak Urát. A mai napon az életem minden egyes része feletti uralmat átadom neked. Jogod van irányítani az életemet.

Jézus, meg akarok pihenni a te szeretetedben. Köszönöm, hogy nem kell kiérdemelnem vagy megdolgoznom érte. Az életem hátralévő részében téged akarlak szolgálni és nem magamat. Alázattal neked akarom szentelni az életemet. Arra kérlek, hogy ments meg, és fogadj be a családodba. A te nevedben imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imát, hogy befogadd Jézust, kérlek küldj egy e-mailt angol nyelven Rick Warrennek a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd vele! Szeretne küldeni neked egy ingyenes csomagot, ami segít a Jézussal való utazásod megkezdésében.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.12.15.)

Szólj hozzá!

Mit jelent megkapni a Szentlélek erejét?

2020. november 08. 03:00 - Besther

cross-2713356_1920.jpg

„Az életadó Lélek ereje – és ez az erő az enyém Jézus Krisztus által – megszabadított engem a bűn és a halál ördögi köréből.” (Róma 8,2 TLB fordítás).

Egyikünk sem mentes a makacs bűnöktől. Van, aki a haraggal küzd, mások birkóznak az aggodalommal, a pletykával vagy a nemi vágyakkal.

Hogyan szabadulhatsz meg a kitartó bűnöktől?

Meg kell értened azt, amit Jézus tett érted. A kereszten Jézus megfizette bűneid árát, így neked már nem kell fizetned értük. Minden bűnödért – azokért is, melyeket még nem követtél el – fizetett a kereszten.

Jézus nem csak a te bűneidért fizetett. Megfizette azt is, hogy megtörje a bűn erejét az életedben. Most olyan erőd van, amilyennel előtte nem rendelkeztél: az erő, hogy nemet mondj a bűnre. Ez több mint akaraterő. Ez a Szentlélek ereje.

A Biblia azt mondja: „Az életadó Lélek ereje – és ez az erő az enyém Jézus Krisztus által – megszabadított engem a bűn és a halál ördögi köréből.” (Róma 8,2 TLB fordítás).

Ha te keresztény vagy, akkor tudod, hogy Jézus azért halt meg, hogy megfizesse bűneid árát. Ez az örömhír. Ha csak ennyiről lenne szó, már akkor is a legjobb hír lenne a világon. De mikor ő meghalt a kereszten, elvette régi bűnös természetünket, és új természetet adott, melynek már nem kell állandó bűnben élnie. „Tudjuk, hogy régi bűnös énünket keresztre feszítették Krisztussal, úgyhogy a bűn elveszítette erejét az életünkben. Nem vagyunk többé a bűn rabszolgái.” (Róma 6,6 NLT fordítás).

A bűnnek többé nincs semmilyen ereje az életedben. Egy halott embert nem lehet megkísérteni. Ez a régi természet nem kísérthető, és mióta meghalt Krisztussal, biztos lehetsz benne, hogy osztozol vele az új életében is.

Az akaraterő sosem lesz elég ahhoz, hogy megtörje a bűn erejét az életedben. Jézusnak köszönhetően viszont már több mint elegendő erőd van a Szentlélekben, hogy ellenállj a kísértésnek és kitörj a bűn és halál ördögi köréből.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen makacs bűn maradt meg az életedben miután keresztény lettél?
  • Hogyan éred el a Szentlélek erejét amikor kísértéssel nézel szembe?
  • Milyen módon élünk még mindig úgy, mint „a bűn rabszolgái”, még akkor is, ha régi természetünket keresztre feszítették Krisztussal?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.11.01.)

Szólj hozzá!

A bűnöd nem magánügy

2020. november 06. 03:00 - Tomes Lívia

emberek.jpg

„Egyikünk sem él egyedül önmagának, és egyikünk sem hal meg egyedül önmagáért” (Róm 14,7 NIV fordítás).

Lehet, hogy a bűn titkos, de soha nem magánügy. Vagy most derül ki itt a földön, vagy az Ítélet napján, de mindenki tudni fogja.

A Bibliában a következő az egyik legfélelmetesebb vers: „Biztos lehetsz benne, hogy a bűnöd utolér” (4Móz 32,23 NIV fordítás).

Egy másik oka annak, amiért a bűn soha nem magánügy, az, hogy minden, amit teszel, jót vagy rosszat, más embereket is érint, még akkor is, ha nem tudják mi történik.

Ha valaki, aki közel áll hozzád, egész éjjel valami erkölcstelen dolgot tett, amikor reggel találkozol vele, észreveszed, hogy valami nincs rendben. Lehet, hogy nem tudod, mi történt, de bűnei eredménye nyilvánvalóan megmutatkozik a viselkedésében. Nagyon kevés ember tudja megjátszani azt, mintha semmi sem történt volna.

Nem is kell valami nagy bűnnek lennie, amit elkövetsz. Ez lehet a mulasztás bűne. Ha rendszeresen tartasz csendességet Istennel, majd néhány napod úgy telik el, hogy nem töltesz időt Isten jelenlétében, akkor valószínűleg másképpen reagálsz az emberekre és a körülményekre. Ez azért van, mert amikor nem vagy csatlakoztatva, nincs lelki erőd a bűn elleni küzdelemben.

A Biblia azt mondja: „Egyikünk sem él egyedül önmagának, és egyikünk sem hal meg egyedül önmagáért” (Róm 14,7 NIV fordítás).

Sokan azt fogják mondani: „Amit az életemmel csinálok, az az én dolgom. Amíg senkit sem bántok, miért érdekelne bárki más?” De ezzel megbántasz más embereket. Isten úgy teremtett minket, hogy kapcsolatban éljünk másokkal, és amit teszünk vagy mondunk, az hatással van másokra.

A bűn úgy hat rád, hogy észre sem veszed, és tetteid hatnak másokra. Amikor vétkezel, elszakadsz Isten erejétől és lehetőségeidtől. Korlátozza a jót, amit tehetsz, és a lehetséges hatást.

Nem szomorú arra gondolni, hogy mi az, ami te és mások is kihagytok akkor, amikor nem az Istentől kapott helyeden vagytok? Csak egy módja van, hogy továbblépj a bűn felett, amely visszatart és másokat bánt: a bűnbánat.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan cselekszel és gondolkodsz másként, ha nem tartasz bűnbánatot?
  • Hogyan von közelebb Jézushoz bűneidnek megvallása?
  • Milyen bűnt kell bevallanod az életedben? Mit gondolsz, hogyan érint ez másokat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.10.30.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása